2020. július 2. csütörtök

júl. 2
19:00
Kirobbanó formában a tőzsdék, a Richter vezette az emelkedést Pesten (Privátbankár)
Nagyon jó volt a tőkepiaci hangulat egész nap, de még külön lendületet kapott, amikor közzétették délután az amerikai munkaerő-piaci adatokat. Az európai tőzsdeindexek egy része három százalék körüli emelkedést is elért, de a BUX 2,3 százaléka is szép. A forint is erősödött. Az egyik brókercég szerint olcsó a Magyar Telekom, a másik viszont arról í
júl. 2
19:03
Szép pluszban zárták a napot a tőzsdék (ProfitLine)
Pluszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.
júl. 2
19:03
Angela Merkel az EU összes tagállamának üzent (Portfolio)
A nyár végéig feltétlenül meg kell állapodni a koronavírus-járvány hatásainak ellensúlyozását szolgáló európai uniós (EU-) helyreállítási alapról és a 2021-ben kezdődő hétéves ciklusra szóló közös költségvetésről - mondta az EU Tanácsának soros elnöki tisztségét ellátó német kormány vezetője csütörtökön Berlinben. Ursula von der Leyen szerint az EU
júl. 2
19:12
Számokban a válság: ennyivel nőtt a munkanélküliség az EU-ban (Pénzcentrum)
Májusban, a járványvédelmi korlátozások harmadik hónapjában a várakozásoknál kisebb mértékben, de nőtt a munkanélküliségi ráta az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki jelentése szerint. Májusban
júl. 2
19:15
Bevezették a tőzsdére a Lemonade-et, felrobbant az árfolyam (Portfolio)
Tőzsdére vitték a Lemonade online biztosítót, az insurtechcég árfolyama valósággal kilőtt: 110%-ot mentek a papírok nyitásig.
júl. 2
19:24
Nem vártak a járvány lecsengéséig a külföldön munkát vállaló magyarok (Infostart)
Márciusban bezuhant a külföldön dolgozó magyarok száma, miután szerte Európában korlátozó intézkedéseket vezettek be, így sokan hazajöttek abban az időszakban. Azonban május folyamán már fordult a kocka.
júl. 2
19:24
Sokkal rosszabb is lehetne: ez lesz a katások sorsa (Piac és Profit)
Egy mai tájékoztatón elhangzottak szerint egymillió forint felett belépett volna a különadó, de végül 3 milliónál húzták meg a határt.
júl. 2
19:27
Svájc 29 országból korlátozza a beutazást (Portfolio)
29 országból korlátozza a beutazást Svájc július 6-ától – írja a Reuters.
júl. 2
19:36
Megugrott az új koronavírus-fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában is (Pénzcentrum)
Ismét megugrott a koronavírussal fertőzöttek napi száma Horvátországban és Szlovéniában - derült ki a válságstábok csütörtöki közleményéből. Horvátországban a testület jelentése szerint szerdán 81-gyel nőtt az új fertőzöttek
júl. 2
19:39
Ide repülhetsz most Ferihegyről - itt a lista, hogy hová utazhatsz a Liszt Ferenc Reptérről (ProfitLine)
A Budapest Airport rendszeresen repülőtéri értesítőt ad ki, hogy a friss információkról, adatokról tájékoztassa a közvéleményt.
júl. 2
19:39
Itt az újabb bomba meglepetés - Megállíthatatlan a Tesla eszeveszett száguldása (Portfolio)
A koronavírus-járvány okozta nehézségek ellenére a Teslának sikerült messze felülmúlni az elemzői várakozásokat az értékesítés területén a második negyedévben is. A befektetők kitörő örömmel fogadták a hírt, az amerikai elektromosautó-gyártó árfolyama megállíthatatlanul erősödik, már 1200 dollár felett jár.
júl. 2
19:45
Törvénnyel tiltaná be Amerika a készpénzes fizetés visszautasítását (Portfolio)
Törvényben tiltaná meg az amerikai szenátus az ország üzleteinek, hogy visszautasítsák a készpénzes fizetést – írja a CNBC.
júl. 2
20:03
Kata adózás átalakítása - 400.000 vállalkozót érint, több tízmilliárdos bevételt hozhat (ProfitLine)
Több tízmilliárd forint pluszbevételt vár 2021-től a kormány a kisadózó vállalkozások tételes adója, a kata átalakításától. Mintegy 400 ezren adóznak így Magyarországon, csakhogy a munkaadók egy része munkaviszony helyett foglalkoztatja így a munkavállalóit, így jogosulatlan versenyelőnyre tesz szert. A törvénymódosítás jelenlegi formáját több szer
júl. 2
20:09
Bidennek jobban megy a kalapozás, mint Trumpnak (Portfolio)
Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje 10 millió dollárral több pénzt gyűjtött júniusban a választási kampányára, mint Donald Trump elnök - derült ki a két politikus kampánycsapata által csütörtökön nyilvánosságra hozott adatokból.
júl. 2
20:11
Törökországban alig lassul a fertőzés üteme (Portfolio)
Törökországban az előző napi 1192 után csütörtökön 1186-tal emelkedett a koronavírus-járvány igazolt fertőzöttjeinek száma - közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitteren. A mostani adattal az igazolt esetek száma 202 284-re nőtt.
júl. 2
20:18
Átlagosan ötödével drágulhatnak az idén a gyümölcsök (Infostart)
Drasztikusan csökkentette a tavaszi időjárás a várható gyümölcstermést, ez pedig jelentősen, akár átlagosan 20 százalékkal is megemelheti a fogyasztói árakat. A drágulásnak az import vet gátat.
júl. 2
20:27
Europol: titkosított telefonhálózatot működtető bűnözői csoportot számoltak fel (Portfolio)
Merényletek megtervezésére, pénzmosásra és kábítószer értékesítésére használt, EncroChat nevű titkosított telefonhálózatot működtető szervezett bűnözői csoportot számoltak fel a holland és a francia hatóságok - közölte az Európai Unió rendőri együttműködési szervezete, az Europol.
júl. 2
20:29
Masszív bűncselekménynek nevezte a Wirecard-botrányt a felügyelet (Portfolio)
Masszív bűncselekménynek nevezte a német pénzügyi felügyelet, a BaFin vezére a Wirecard könyvelési csalását – írja a Reuters.
júl. 2
20:33
Erőre kapott a forint (ProfitLine)
A forint erősödött a vezető devizákkal szemben a bankközi piacon csütörtök késő délután a reggeli szintekhez képest.
júl. 2
20:45
Csúszik az egyik legígéretesebb koronavírus-vakcina tesztje (Portfolio)
6,2%-ot esett a Moderna részvényeinek árfolyama, miután a Stat nevű egészségügyi hírportál megírta, hogy csúszik a gyógyszercég Covid-vakcina tesztjének harmadik fázisa.
júl. 2
21:03
Spanyolországban adóreform jöhet a helyreállítás érdekében (Portfolio)
Elkerülhetetlen az adóreform a gazdaság helyreállítása érdekében a koronavírus-járványt követően - hangsúlyozta a spanyol miniszterelnök a La Sexta országos kereskedelmi televíziónak adott interjúban.
júl. 2
21:09
Nyugat-Magyarország meghatározó autókereskedőjével, az Iniciál Autóházzal bővül az AutoWallis csoport (ProfitLine)
A 25 éves autóértékesítési tapasztalattal rendelkező Iniciál Csoporttal tavaly kötött együttműködés újabb lépéseként az AutoWallis tulajdonába kerül a nyugat-magyarországi régióban meghatározó pozícióval rendelkező, hét autómárka értékesítésével és márkaszervizelésével foglalkozó Iniciál Autóház Kft. 40 százaléka. A vállalat – melynek ügyvezetője a
júl. 2
21:15
Szennyvízvizsgálatra épülő megfigyelőrendszeren dolgoznak brit kutatók (Portfolio)
Rendszeres szennyvízvizsgálatra épülő megfigyelőrendszeren dolgoznak brit kutatók, akik szerint a módszerrel akár 10 nappal korábban ki lehet mutatni a koronavírus jelenlétét egy közösségben, mint az egészségügyi tesztekkel.
júl. 2
21:33
Újra megugrott a fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában (ProfitLine)
Ismét megugrott a koronavírussal fertőzöttek napi száma Horvátországban és Szlovéniában - derült ki a válságstábok csütörtöki közleményéből.
júl. 2
21:33
Robbanás történt egy iráni atomlétesítményben (Portfolio)
Tűz ütött ki Irán Natanz atomlétesítményénél, de a létesítmény működése nem került veszélybe – írja a Reuters.
júl. 2
21:39
Izrael is ismét szigorít (Portfolio)
Ismét szigorítottak Izraelben a koronavírus miatt bevezetett korlátozásokon, miután rekordot döntött az új fertőzöttek száma a zsidó államban.
júl. 2
21:51
Kínai tisztségviselőket szankcionálna Amerika (Portfolio)
Az amerikai kongresszus csütörtökön szankciós törvényjavaslatot fogadott el kínai tisztségviselők ellen.
júl. 2
22:09
Alig mérséklődött a fertőződés üteme Törökországban (ProfitLine)
Törökországban az előző napi 1192 után csütörtökön 1186-tal emelkedett a koronavírus-járvány igazolt fertőzöttjeinek száma - közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitteren. A mostani adattal az igazolt esetek száma 202 284-re nőtt.
júl. 2
22:33
Kezd magához térni az amerikai gyáripar, de nem eléggé (ProfitLine)
Az elemzők által vártnál kevésbé nőttek az amerikai gyáripari új megrendelések májusban.
júl. 2
23:03
Új pótköltségvetést fogadott el a német parlament (ProfitLine)
Újabb pótköltségvetést fogadott el a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt, a csütörtökön megszavazott büdzsé az eddigi rekordot nagyságrendekkel meghaladó, 217,8 milliárd eurós (76,3 ezer milliárd forint) hiánnyal számol.
júl. 2
23:33
Javul a járványhelyzet Olaszországban (ProfitLine)
Március 2. óta nem volt annyira alacsony a kórházban kezelt koronavírus-fertőzött betegek száma, mint csütörtökön. Az újonnan fertőzöttek száma azonban az utóbbi négy napban fokozatosan emelkedett.

Keresés