Jó napot zártak az agrárpiacok. Chicagóban a szójabab 1,5 százalékkal, a kukorica 0,6 százalékkal, a búza 0,1 százalékkal, a repce pedig 3,5 százalékkal drágult. Európában a malmi búza, a kukorica és a repce is drágult, azonban a takarmánybúza vesztett értékéből.
Az éghajlatváltozással kapcsolatos tudományos eredmények sokszor ellentmondásosnak tűnnek, az ENSZ testületének mintájára most megalakult Magyar Éghajlatváltozási Tudományos Testület segíti a kormányzatot és más szereplőket az eligazodásban.
Járványügyi korlátozásokról döntött az izraeli kormány a hétvégi purim örömünnep idejére - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerdán.
Tavaly több mint egyharmaddal csökkent az építési engedélyek száma 2019-hez képest, de majdnem ilyen arányban nőtt az átadott lakásoké – derül ki a KSH 2020-as összegzéséből. Az árak mintegy 5-7 százalékkal emelkedtek piaci információk szerint.
2021. január 1-je óta akár 3 millió forintot is felvehetnek az államtól otthonfelújítási támogatás formájában mindazok, akik saját tulajdonú ingatlanukban 25 év alatti gyermeket nevelnek, és felújítják a lakásukat. A Portfolio számos alkalommal foglalkozott már a támogatással, ebben a cikkünkben összefoglaljuk a feltételeket.
Idén is közzétette ellenőrzési tervét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amelyből kiderül, mely területekre fókuszál vizsgálatai során. Továbbra is kiemelt figyelem hárul majd az e-kereskedelmi szektorra, valamint fokozott cél a bujtatott foglalkoztatás feltárása. Az elmúlt évekhez képest újdonság, hogy előtérbe kerül a határon átnyúló adókedvezmé
2020 márciusától már nem csak a különböző nyugdíjbiztosítások TKM-értékét, hanem az önkéntes nyugdíjpénztárak díjait is könnyen összehasonlíhatjuk. Valljuk be, ez relatíve nagy könnyebbséget jelent, hiszen azok számára is támpontot nyújthat, akik nem annyira jártasak a pénzügyekben.
Ghána kapja az első szállítmányt a COVAX vakcinaelosztó kezdeményezés keretében, a koronavírus elleni ingyenes oltóanyagok szerdán érkezhetnek meg a nyugat-afrikai országba - jelentette be az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).
A veszélyhelyzet idején három ügyet kiemelkedően fontos közérdeknek minősített a kormány: a kézilabda Eb-t, a Dubaji Világkiállításon való részvételünket és a MotoGP rendezési jogának megszerzését gondolják ilyen ügyeknek.
Tavaly több mint egyharmaddal csökkent az építési engedélyek száma 2019-hez képest, de majdnem ilyen arányban nőtt az átadott lakásoké – derül ki a KSH 2020-as összegzéséből.
A miniszterelnök szerint könnyítésről egyelőre nem lehet beszélni, de az idősotthonokban lakók látogatásának kérdését meg fogják fontolni - Orbán Viktor erről járványügyi konzultációjának szerdai, második fordulója után, a Facebookra feltett videójában beszélt.
Újabb filmes pályázatokról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI) Filmszakmai Döntőbizottsága, ezúttal közel 240 millió forintnyi támogatást ítéltek meg. Messze a legtöbb pénzt Mundruczó Kornél készülő új filmje, az Evolúció kapta, de a Szabó Magda regény alapján készülő Für Elise és a Hofi film is pénzhez jut. A 150 millió forintos támogatást kapó Ev
Közzétette a KSH a 2020-as évre vonatkozó lakásépítési számait, amiből megállapítható, hogy az átadott lakások száma 11 éves rekordot megdöntve 28 ezer fölé emelkedett, ami 34 százalékkal magasabb a 2019-es értékhez képest. A számok kapcsán a piaci szakértők is megszólaltak, a véleményeiket az alábbiakban foglaltuk össze.
Az idei gépjárműadóról szóló határozatokat február közepétől kezdi kézbesíteni a Magyar Posta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megbízása alapján - közölte a NAV az MTI-vel szerdán.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) megkezdte a hazai földgázrendszer tízéves fejlesztési tervének előkészítésével kapcsolatos egyeztetéseket, a tervnek május 31-ig kell elkészülnie.
Az elmúlt hetekben jelentősen megemelkedett az új koronavírusos betegek száma Magyarországon. Noha egyre többen szeretnének enyhítéseket, a járvány harmadik hullámában fontos megértenünk, hogy miért tarthatja fent a kormány a korlátozó intézkedéseket. Leszögezzük: elemzésünk az elérhető, nyilvános járványügyi adatok alapján készült, és könnyen lehe
A Mol-csoportnak meghatározó szerepet kell betöltenie a körkörös gazdaságban, ha meg akarja őrizni regionális vezető szerepét – mondta Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató a társaság szerdai sajtótájékoztatóján. Az olajipari cég vezetője abból az alkalomból ismertette a hosszú távú célokat, hogy az igazgatóság elfogadta a 2016-os vállalati stratégia f
Megalakult a Magyar Éghajlatváltozási Tudományos Testület, amely a sokszor ellentmondásosnak tűnő, éghajlatváltozással kapcsolatos tudományos eredmények terén segít az eligazodásban.
A veszélyhelyzet meghosszabbításával párhuzamosan a távmunkára vonatkozó speciális szabályokat, illetve a kutatás-fejlesztési bértámogatási program hatályát is meghosszabbították május 23-ig – hívta fel a figyelmet Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára azt jelezte: távmunkában d
Ismét járványügyi szakemberekkel konzultált Orbán Viktor. Ismertette, ma kezdenek oltani a kínai vakcinával, jövő héten a védekezés irányítói is sorra kerülhetnek. Könnyítésről egyelőre nem lehet beszélni, egyelőre csak az idősotthonok
Komoly befolyással lehet a gazdasági helyzet alakulására, hogy megrendezik-e az idei két nagy sporteseményt, az olimpiát és a foci Eb-t, és ha igen, akkor milyen formában – állítja Palocsay Géza. Az Adevinta Classified Media Hungary Kft. ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt a cég tavalyi évéről és az idei tervekről, kit
Több mint 28 ezer új lakás épült Magyarországon 2020-ban, ez 11 éves rekordot jelent - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán megjelent rövid videóüzenetében szerdán.
A hiányos adatok miatt kritikus Zacher Gábor toxikológus a kínai oltóanyaggal kapcsolatban, viszont a Szputnyik vakcinát a nyugati vakcinákkal együtt nyugodt szívvel ajánlja – írja az Infostart a szakember online előadására hivatkozva.
Az idei gépjárműadóról szóló határozatokat február közepétől kezdi kézbesíteni a Magyar Posta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megbízása alapján - közölte a NAV az MTI-vel szerdán.
A Magyar Növényvédő mérnöki és Növényorvosi Kamara Pest megyei Szervezete, a Magyar kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft., valamint a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpont Mezőgazdasági intézete szervezésében idén február 23-án Érd, Elvira major és Simonpuszta határában került rendhagyó módon megrendezésre az V. Pest megyei Táp
A február első felére jellemző télies időjárás után az utolsó dekádban fokozatos hőmérséklet emelkedés kezdődött. A nappali hőmérsékleti maximumok általában 10-15 Celsiust is elérik, éjszakánként viszont még közel a hőmérő higanyszála a 0 fokhoz. Tennivaló bőven akad a gyümölcsösökben és a szőlő ültetvényekben.
Ezeregyszáz magyar fiatalnak juthat idén ingyenes InterRail-bérlet az Európai Unió DiscoverEU programja keretében, a pályázat várhatóan októberben nyílik meg - közölte Ujhelyi István, az Mszp európai parlamenti (EP-) képviselője szerdán.
Pénteken változik az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a gázolaj literenkénti átlagára 2 forinttal, míg a benzin literenkénti átlagára 3 forinttal nő.
A múlt hónapban napvilágot látott egy amerikai stratégiai dokumentum, amely kemény fellépést sürget Kínával szemben. A jelentés tartalmát érte kritika amerikai és kínai oldalról is - írja a CNBC.
Az Union, a Wáberer, a KÖBE és a Groupama biztosítók után a Colonnade is megkapta az MNB minősítését, így fogyasztóbarát otthonbiztosítást forgalmazhat.
Vajon hány egészségügyi dolgozó fogja aláírni a március 1-jével életbe lépő új jogviszony miatt a munkaszerződés-tervezetét? Egyelőre csak találgatások vannak, ezért négy magán egészségügyi szolgáltató vezetőjénél arról érdeklődtünk, van-e túljelentkezés-e már náluk az állami szektorból, külföldről is jönnek-e haza orvosok, illetve mire számítanak
Magyarországon javult a fizetési morál, 2020-ban több számlát rendeztek időben, mint 2019-ben - közölte a Bisnode. Tavaly kevesebb cég, kevesebb számlát állított ki az előző évhez képest.