2021. február 3. szerda

febr. 3
6:36
A magyar fogyasztók 78 százaléka sokszor nem tudja utólag azonosítani kártyás vásárlását (ProfitLine)
Mindannyian tapasztaltuk már, hogy nem mindig tudunk beazonosítani minden vásárlást, amelyet számlatörténetünkben látunk. Például a kereskedő neve felismerhetetlen, vagy a fizetést feldolgozó neve jelenik meg a kereskedő neve helyett. A Mastercard új közvélemény-kutatásából kiderült, hogy sok digitális banki ügyfél számára ez egy általános probléma
febr. 3
6:36
Jeff Bezos kiszáll, idén távozik a vezérigazgatói székből (444.hu)
Pedig soha nem ment ilyen jól az Amazonnak, mint a járvány alatt.
febr. 3
6:36
Közel minden harmadik belvárosi lakásba keresnek bérlőt (Azenpenzem)
Tavaly a fővárosi albérletárak 14,3 százalékkal estek vissza. A statisztika szerint majdnem minden tizedik budapesti lakást hirdették kiadásra. A bérleti díjak csökkenő trendje szakértők szerint rövid távon aligha változik meg.
febr. 3
6:36
Megközelítette a 14 milliárd Ft éves forgalmat a REGIO JÁTÉK (KKV Magazin)
A 30 éves születésnapját ünneplő REGIO Játékkereskedelmi Kft. 2020-ban 13,8 milliárd Ft-os forgalmat realizált, a 4,5%-os növekedés az új áruházak nyitásának köszönhető. A piacvezető játékbolt nettó árbevételének felét, 7 milliárd Ft-ot a karácsonyi időszaknak köszönheti, ekkor 1,39 millió terméket értékesítettek. A tavalyi év győztesei a társasját
febr. 3
6:36
Két új e-bőrt is bejelentettek (New Technology)
Az egyik utánozza az emberi bőr tulajdonságait, a másik nemcsak érint, lát is. A szaúd-arábiai Abdullah Király Technológiai és Tudományegyetem (Kaust) kutatói olyan hidrogél alapanyagú, nanovezetékekkel integrált e-bőrt fejlesztettek, ami több ezer alakváltozás után is képes érzékelni a hőt vagy egyéb ingereket, írja a The Engineer. A felső érzékel
febr. 3
6:36
A magyarok közel 80 százaléka nem tudja felidézni, hogy mit és hol vásárolt a bankkártyájával (Növekedés)
Magyarországon az ügyfelek közel 80 százaléka néha nem tudja utólag beazonosítani bankkártyás vásárlásait, és a kelet-közép-európai régióban is hasonló az arány - derül ki a Mastercard 11 ország részvételvével készített nemzetközi kutatásából.
febr. 3
6:36
Negyedére esett a Hungexpo árbevétele (Transpack)
Tavaly a Hungexpo a tervekhez képest kisebb kiállításokat rendezhetett, kevesebb látogatóval, de az online kiállításokra is mutatkozott igény.
febr. 3
6:42
Körforgalomban tolató traktor és egyéb életveszélyes mutatványok (Agroinform)
Életveszélyes manővereket hajtanak végre az autósok az M44-es autóúton.
febr. 3
6:42
GVH-ÖRT workshop a zöld marketingről (Márkamonitor)
A GVH által kiadott „Zöld útmutató”-ról tartott ÖRT-workshopon a GVH elnöke, Rigó Csaba Balázs az ipar, a fogyasztók és a szabályozók közös felelősségét hangsúlyozta. Zenisek Andrea és Német Noémi az egyértelmű, pontos és ellenőrizhető zöld állítások alkalmazására hívta fel a figyelmet.   A társadalom környezetvédelemmel kapcsolatos figyelme és a f
febr. 3
6:48
Jeff Bezos távozik az Amazon éléről (Menedzsment Fórum)
Az időpontról egyelőre annyit tudni, hogy "még idén." Utódja az Amazon Web Services vezetője, Andy Jassy lesz.
febr. 3
6:54
„A csúcson kell abbahagyni” – Lemondott az Amazon éléről a világ egyik leggazdagabb embere (Portfolio)
Még az idén lemond Jeff Bezos az általa alapított Amazon internetes kiskereskedelmi vállalat éléről, utódja Andy Jassy, az Amazon internetes szolgáltatásáért felelős Amazon Web Services (AWS) vezetője lesz - jelentették be a vállalat részéről helyi idő szerint kedden.
febr. 3
7:00
Fogalmunk sincs, mit fizettünk, amikor kártyával fizettünk (Menedzsment Fórum)
A magyarok közel 80 százaléka nem tudja utólag azonosítani kártyás vásárlását egy kutatás szerint.
febr. 3
7:00
Nálunk is népbetegség a kártyásfizetés-amnézia (Privátbankár)
A magyarok közel 80 százaléka nem tudja utólag azonosítani kártyás vásárlását egy kutatás szerint.
febr. 3
7:00
Tíz évig papíron vezethette a minisztérium, hogyan költöttek el 800 milliárd forintot (G7)
Egy perben a minisztérium képviselője maga állította, hogy „minden papíralapon áll rendelkezésre”, miközben a tárcának kellett volna ellenőrizni a közpénz elköltését.
febr. 3
7:06
Rengeteg bank beszáll a lakásfelújítási hitelprogramba (Infostart)
A kölcsön maximum tízéves futamidőre igényelhető.
febr. 3
7:06
Öldöklő harc várható a bankok között a lakásfelújítókért (Portfolio)
A február elsejei indulástól öt pénzintézetnél - Erste Bank, Gránit Bank, K&H Bank, OTP Bank, Takarékbank - érhető el a januárban debütált Otthonfelújítási program keretében az állami kamattámogatással segített, így maximum 3 százalékos kamatozású hitel - írta a Világgazdaság szerdán.
febr. 3
7:06
4+1 tipp egyetemre felvételizőknek (ProfitLine)
Február 15-ig kell beadni a jelentkezéseket azoknak, akik főiskolán, vagy egyetemen akarják folytatni tanulmányaikat. A jelenlegi gimnazisták között azonban valószínűleg akadnak olyanok, akik még nem tudták eldönteni, hol folytassák. Lehet, hogy van már elképzelésük, de nem tudják, milyen szempontok alapján véglegesítsék a jelentkezésüket. Ráadásul
febr. 3
7:12
Itt a Marketing Diamond Awards győzteseinek listája (Márkamonitor)
Kihirdették az idén hatodik alkalommal megrendezett Marketing Diamond Awards országos verseny nyerteseit. A kisebb cégek és alacsonyabb marketingbüdzséből gazdálkodók kommunikációs aktivitásait díjazó megmérettetésre rekord mennyiségű pályázat érkezett a januári határidőig, ennek megfelelően korábban nem látott számú díjazottat hirdettek. A két főd
febr. 3
7:24
Az olasz államfő Mario Draghira bízza a kormányalakítást (Növekedés)
"Magas profilú", nem feltétlenül politikusokból álló kormány felállítását jelentette be Olaszországban az egészségügyi, társadalmi és gazdasági vészhelyzet kezelésére az államfő kedd este, miután eredménytelenül zárultak az eddigi kormánytöbbség fenntartásáról szóló egyeztetések. Sergio Mattarella szerdán fogadja Mario Draghit, az Európai Központi
febr. 3
7:30
500 milliárdhoz közelít Mészáros Lőrinc vagyona, megjelent egy új multimilliárdos család Magyarországon (Portfolio)
Mintegy 70 milliárd forinttal nőtt egy év alatt Mészáros Lőrinc vagyona, mely így közel 480 milliárd forintot tesz ki – derül ki a Forbes szerdán megjelent friss becsléséből. Az üzleti lap listáján a második helyen továbbra is Csányi Sándor áll, új belépőként pedig rögtön az első tízbe kerültek a Rahimkulov-testvérek.
febr. 3
7:36
Átalakul az Ecommerce Hungary (ProfitLine)
Elfogadta az Ecommerce Hungary tagsága az új alapszabályt, ennek értelmében átalakul az e-kereskedelmi szövetség - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
febr. 3
7:36
Az Amazon bevételei meghaladták a 100 milliárd dollárt, Jeff Bezos távozik a vállalat éléről (Növekedés)
Rekordnagyságú bevételt és nyereséget ért el az Amazon, a világ legnagyobb internetes kiskereskedelmi vállalata a tavalyi negyedik negyedévben, mivel az évvégi ünnepi bevásárlás mellett a koronavírus-járvány miatt is jelentősen nőtt a forgalom.
febr. 3
7:42
Csalóka lehet a hirdetésekben felkínált fizetés (Márkamonitor)
A koronavírus-járvány első hullámában több százezer magyar vált munkanélkülivé, ezért rengeteg helyre úgy is tömegesen érkeztek pályázatok, hogy meg sem hirdettek pozíciót. 2021-re kiszámíthatóbb lett a helyzet, de a cégek zömében nem tízesével veszik fel az embereket, hanem egy-egy posztra. Vasvenszki Zsolt, a Manitox Kft. HR-stratégája szerint az
febr. 3
7:54
Környezetkímélőbb utazásra szólít fel Harry herceg (NRGreport)
A brit herceg szerint az utazási ágazat és a turizmus is környezettudatosabb működése kell, hogy átálljon a koronavírus-világjárvány után. Harry úgy gondolja, itt a lehetőség, hogy végre újraszervezzék az egész utazási szektort. A herceg nagy támogatója a fenntarthatóságnak, annak ellenére, hogy sokszor került a média kereszttüzébe privát repülős ú
febr. 3
7:54
Az online divatóriás ASOS megvásárolta a Topshopot, és még pár márkát (Növekedés)
Az ASOS online divatóriás több divatcéget is megvásárolt, köztük a Topshopot, a Topmant, és a Miss Selfridge-et 265 millió fontért (106 milliárd forintért). A márkák az Arcadia vállalatcsoport részét képezték, amely decemberben kért csődvédelmet.
febr. 3
8:00
A kormány is belátta, hogy zavar van a bértámogatásnál: mostantól előre utalnak (Menedzsment Fórum)
Sok vendéglátós még januárban sem kapta meg a novemberben megítélt bértámogatást - a kormány most változtat a szabályokon, utófinanszírozás helyett előlegként adják oda a bértámogatást.
febr. 3
8:00
A kormány beadott egy nyugtatót a vendéglátósoknak: mostantól előre fizetnek (Privátbankár)
Sok vendéglátós még januárban sem kapta meg a novemberben megítélt bértámogatást - a kormány most változtat a szabályokon, utófinanszírozás helyett előlegként adják oda a bértámogatást.
febr. 3
8:00
Levelet írt az orvoskamara: "így" nem tudja ajánlani a kínai és orosz vakcinát (Portfolio)
Mivel az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) honlapján semmilyen dokumentum nincs a már engedélyezett kínai és orosz koronavírus-vakcinák alkalmazásával kapcsolatban, ezért a Magyar Orvosi Kamara (MOK) "nem tudja tiszta lelkiismerettel ajánlani" a készítmények alkalmazását - derül ki abból a levélből, amit Kincses Gyu
febr. 3
8:06
Eima Mezőgazdasági Gépkiállítás, Bologna 2021 (Agroinform)
A következő EIMA Nemzetközi Mezőgazdasági Gépkiállítást Bolognában, 2021 októberben rendezik meg.
febr. 3
8:06
GameStop: lassan vége a szabadságharcnak (FinTechRadar)
Esik az árfolyam, már csak az a kérdés, mikor látják be a reddites kiskereskedők, hogy veszítettek az üzleten.
febr. 3
8:12
Mentőcsomag kell a magyar turizmusnak, hogy elkerülje a csődhullámot (Portfolio)
Ezen a héten a szállásadókat és a vendéglátóhelyeket képviselő szakmai szervezetek megpróbálnak egy közös javaslatcsomagot kidolgozni, hogy azzal álljanak a kormány elé. Általános vélemény ebben a szektorban, hogy a kényszerű járványügyi zárlatnak a vége jelenleg beláthatatlan, ezért további állami segítségre van szükség ahhoz, hogy ne legyen csődh
febr. 3
8:12
VV10pbBB – VV Vivi: “Lesznek még itt feszültségek és nagy veszekedések!” (Márkamonitor)
A nézők előző este már megszavazták, ám ezúttal a villalakókon volt a sor, hogy eldöntsék, melyikük éli a legpazarlóbb életmódot. Robi és Vivi megbeszélték, hogyan tovább, és mi vár a még játékban lévő játékosokra. Virágot durva szavakkal illették a Daninak kommentelők, aztán Moh tolmácsolásában láttunk újabb súlyos híreket: leforgott a Mi a fáma,
febr. 3
8:14
A Magyarország álta megrendelt kínai vakcina gyengébb a dél-afrikai variánssal szemben (Portfolio)
A kínai Sinopharm és a Csonking Zifeji Biological Products vállalat vakcinája véd a koronavírus dél-afrikai mutáns variánsa ellen, de kevésbé hatékony védelmet nyújt, mint a vírus első verziója esetében – írja a Reuters egy kismintás laboratóriumi tesztre hivatkozva.
febr. 3
8:18
Autóvásárlási kedvezmény: már 6 ezer autót lízingeltek a nagycsaládosok (Portfolio)
Közel 4 ezer új, hétüléses autóra kötöttek lízingszerződést 2020-ban az érintettek az államilag támogatott autóvásárlási programban, a támogatás óta eltelt másfél évben pedig csaknem 6 ezret. A támogatási rendszert sikeresnek tartó Magyar Lízingszövetség adatai szerint 2020-ban a lízingcégek 11,6 milliárd forinttal finanszírozták a nagycsaládosok a
febr. 3
8:18
20 éve nem volt ilyen kevés szójaliszt (Agrárágazat)
Szójaolajban történelmi csúcs, Argentínában szójatermékek terén negatív rekordok várhatók.
febr. 3
8:18
Takarmánykiosztó kocsi rakodógémmel a végén (GépMax)
Önrakodó takarmánykiosztó kocsiból hatalmas a választék, de olyan nagyon kevés van, amelyik ezt rakodógémmel csinálja.
febr. 3
8:18
Bireg webinár – a jegyek elkeltek, de visszahallgathatja (Transpack)
A Bireg rendszer módosított éles változata 2021. február 4-én lép hatályba. Regisztráció után megnézheti, amit erről tudni érdemes.
febr. 3
8:20
Újra nekifut a falnak a forint és próbálja áttörni (Portfolio)
Kedden elsőre sikertelen volt a forint kitörése, hiszen hiába erősödött a nap első felében tovább a magyar deviza, délutánra fordult a hangulat. Így átmenetileg ugyan áttörte a trendvonalat és a 200 napos mozgóátlagot, de nem tudott alattuk maradni. Szerda reggel megint erősödéssel kezd a magyar deviza, úgy tűnik, hogy újra nekifut a fontos támaszn
febr. 3
8:24
Öt év után esett vissza tavaly az orosz gazdaság (Portfolio)
Az orosz gazdaság 3,1 százalékkal csökkent tavaly, 2015 óta először jegyezetek fel visszaesést - áll az orosz statisztikai hivatal első becslésében.
febr. 3
8:24
Ők nyertek a Marketing Diamond Awards pályázaton (MMonline)
A Billingo Technologies Zrt. és a Kreatív Vonalak Kft. hozta el a két fődíjat az idén hatodik alkalommal megrendezett Marketing Diamond Awards országos versenyen. A kisebb cégek és alacsonyabb marketingbüdzséből gazdálkodók kommunikációs aktivitásait díjazó megmérettetésre rekord mennyiségű pályázat érkezett a januári határidőig, ennek megfelelően
febr. 3
8:24
Jól állnak a britek: Meghaladta a 10 milliót a beadott oltások száma (Növekedés)
A kedden ismertetett legfrissebb adatok szerint meghaladta a tízmilliót a koronavírus ellen beadott oltások száma Nagy-Britanniában. Az újonnan kiszűrt fertőzöttek, a kórházi kezelésre szorulók és a halálozások száma egyaránt jelentős ütemben csökken.
febr. 3
8:24
Egy tucat szabadkereskedelmi egyezményre készül az Eu (Mezőhír)
Brazília 2030-ra Európa legfontosabb beszerzési forrásává válhat.
febr. 3
8:26
Magyarország 5000 adag vakcinát kap Bangladestől, amit szegény országoknak gyártanak (Portfolio)
A magyar orvosok által végzett ötszáz ingyenes égési sebészeti és helyreállító plasztikai műtét, valamint a sziámi ikerpár, Rukia és Rabia sikeres szétválasztása miatt ajánlott fel Banglades 5000 dózis oxfordi licensz alapján készült vakcinát Magyarországnak - írja a Blikk. A magyar külügyminisztérium megerősítette, hogy ötezer vakcina érkezhet az
febr. 3
8:36
Életbe lépett a bértámogatás új rendszere (Infostart)
Megjelent a Magyar Közlönyben a kormányrendelet, amelynek értelmében támogatási előlegként kapják meg a bértámogatást a vendéglátók, szálláshelyek és néhány más vállalkozásfajta tulajdonosai.
febr. 3
8:36
Januárban 13 százalékkal nőtt az ingatlanpiac forgalma (ProfitLine)
Az elmúlt 5 év legerősebb januárjával indította az évet a lakáspiac: 11 185 lakás cserélt gazdát januárban a Duna House (DH) saját adatain alapuló becslése szerint, ez 13 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
febr. 3
8:36
Ma is kitarthat a jó hangulat a tőzsdéken (Portfolio)
Erős napot zártak tegnap az amerikai tőzsdék, amelyben részben szerepet játszottak a várnál jobbra sikerült vállalati gyorsjelentések. Jól teljesítettek tegnap az olajszektor cégei is Amerikában, amelyet részben az emelkedő olajár, részben pedig a kedvező vállalati beszámolók is támogattak. Ázsiában ma már nem láttunk akkora lendületet a tőzsdéken,
febr. 3
8:36
Merkel: minden oltóanyagot szívesen látnak az EU-ban, "jó adatok" jelentek meg a Szputnyik V-ről (Növekedés)
Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni valamennyi oltóanyagokat szívesen látják az Európai Unióban (EU), de oltani csak olyan vakcinával lehet, amelyről a fejlesztők benyújtják a szükséges adatokat az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA) - mondta Angela Merkel német kancellár kedden egy televíziós interjúban.
febr. 3
8:38
Drasztikus lépésekre készülnek a német Commerzbanknál (Portfolio)
Drasztikus reformokról tárgyalnak a Commerzbanknál – jelentette ki Olaf Scholz német pénzügyminiszter, miután a bank új vezérigazgatója belső levélben közölte az alkalmazottakkal: nem elkerülhetők a jelentős elbocsátások Németország második legnagyobb hitelintézeténél.
febr. 3
8:40
Koronavírus: akár 12 hétig is védelmet nyújthat az AstraZeneca első dózisa (Portfolio)
Az Oxford/AstraZeneca koronavírus elleni vakcinájának egyetlen dózisa is 76%-os védelmet nyújt a vírussal szemben, a beadását követő 3-12 héten keresztül– írja az Oxfordi Egyetem egy friss tanulmányában. Ez alátámasztja a brit kormány oltási ütemtervét, amely jelenleg 12 hetes eltéréssel kívánja beadni az első és második dózist az embereknek – írja
febr. 3
8:42
Mészáros Lőrinc vagyona megcélozta az 500 milliárdos szintet (Menedzsment Fórum)
Kijött az idei Forbes gazdaglista. A felcsúti mágnás után Csányi Sándor következik a sorban.

Keresés