A Budapest Bank vállalati üzletága a vírushelyzet ellenére is folytatta évek óta tartó növekedési pályáját, és minden főbb mutatóban terv felett teljesített. A kkv szektor szereplői továbbra is bíznak a bankban, tavaly újabb 680 kis- és középvállalkozás választotta pénzügyi partnerének, ami továbbra is a második legtöbb a piacon. A gazdaságvédelmi
Hamarosan megkezdődik a területszerzés, nyáron már a kivitelezési közbeszerzés is megjelenhet az M49 autóút Mátészalka és Ököritőfülpös közötti szakaszára, jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter 2021. február 26-án, Szatmárnémetiben az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteki közleménye szerint.
Míg Budapest esetében az agglomeráció, addig a vidéki nagyvárosokból a környező kisebb települések irányába indultak el az új otthont keresők, és megnövekedett a kereslet az önálló, saját kerttel rendelkező ingatlanok iránt. Az OTP Ingatlanpont szakértői összeállításukban a családi házak piacának alakulását vizsgálják. A budapesti belvárosi és a na
A Stellantis menedzsmentjének döntése értelmében új, 1,6 literes benzinmotorok gyártása kezdődhet meg 2023 első felében Szentgotthárdon - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon. A beruházás mértéke több tíz millió euró lesz az ígéretek szerint és mintegy 50 százalékkal növeli majd a hazai operáció gyártókapacitás
Elsősorban szervezési, időpontkiosztási fennakadások miatt nem sikerült felhasználni a koronavírus elleni AstraZeneca-féle oltóanyag nagy részét- mondta Jens Spahn német egészségügyi miniszter a szövetségi kormány és a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) énteki berlini sajtótájékoztatóján.
Az Operatív Törzs pénteki tájékoztatóján kiderült, hogy jelentősen és több ponton is módosulhat az oltási rend Magyarországon. A kormányfő utasítására pedig megkezdték az újabb utazási szigorítások előkészítését.
Magyarország érdeke, hogy a Nyugat-Balkánon béke és stabilitás legyen, erre pedig a legkézenfekvőbb garanciát az európai integráció jelenti - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
A Bosch a Microsofttal közösen fejleszt szoftveralapú járműplatformot. Az együttműködés gyorsítja a szoftveralapú járművek fejlesztését. A Bosch és a Microsoft közösen fejlesztenek szoftverplatformot az autók és a felhő közötti zökkenőmentes kapcsolat létrehozására. Az együttműködés célja, hogy egyszerűsítsék, valamint felgyorsítsák a járműszoftver
A jegybank jóváhagyta, hogy Polányi Zoltán legyen a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. első számú vezetője, egyben a társaság leánycége, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (Emabit) első számű vezetőjének helyettese - közölte a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Orbán Viktor miniszterelnök felkérésére megkezdődött az utazási szabályok, határforgalom-ellenőrzési rendelkezések szigorításának előkészítése, tekintettel az egész Európát érintő koronavírus-járvány harmadik hullámára - jelentette be a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a pénteki o
A 4 órás ETH/USDT grafikonon Balage egy jó profitálási lehetőséged fedezett fel. Ezekkel a paraméterekkel megjátszhatod azt a Binance-en vagy egy általod választott tőzsdén: vétel: 1490$ körül stop-loss: 1396$ take profit 1: 1615$ take profit 2:1780$ Balage és másik hat…
A Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetsége (LEO) új kutatást indított a koronavírus hatásainak mérésére (LVKVI) és utólagos elemzésére. A LEO által 2014-ben elindított hangulatindex (LVHI) kérdései alapján a létesítménygazdálkodási szolgáltató szervezetek vezetőitől kértek adatokat az adott hónap tényadatairól.
Mivel február 28. vasárnapra esik, így még hétfőn, március 1-én is be lehet nyújtani a Mezőgazdasági Krízisbiztosítási Rendszerhez történő csatlakozási kérelmeket.
Januárjában a munkanélküliek száma 238 ezer volt, ami az előző év azonos időszakához képest 54 ezerrel magasabb. A munkanélküliségi ráta 0,8 százalékponttal, 5,0 százalékra emelkedett - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hangsúlyozva, hogy január 1-jétől a nemzetközi szabályozással összhangban változtatott a módszertanon.
Az új dokumentum bevezetéséről a tegnapi EU-csúcson elviekben már megállapodtak az uniós és tagállami vezetők. Egyelőre azonban van még néhány nyitott kérdés.
A COVID-19 miatt megjelenő online megoldások használatával a lakosság digitális érettsége hatalmasat fejlődött. Azonban az emberek továbblépnének: szeretnék, ha az online interakciók sokkal emberközpontúbbak lennének. Megszületett az emberi érzelem központú design tudománya, amely hozzájárulhat a fizikai és a digitális világ közti fal lebontásához
A Stellantis menedzsmentjének döntése értelmében új, 1,6 literes benzinmotorok gyártása kezdődhet meg 2023 első felében Szentgotthárdon - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon. A beruházás mértéke több tíz millió euró lesz az ígéretek szerint és mintegy 50 százalékkal növeli majd a hazai operáció gyártókapacitás
Meghosszabbítja a kormány márciusra is az ágazati bértámogatási rendszert, így a következő hónapban is fizetéshez jutnak azok a munkavállalók, akik a járvány miatt nehéz helyzetbe került szektorokban dolgoznak - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.
A Portfolio legfrissebb számításai szerint a koronavírus-járvány miatt leginkább veszélyeztetett bő 3 millió fős kör beoltása április végéig eltart, így leghamarabb akkortól reális a gazdasági nyitás a szélesebb rétegek számára. Ez tehát azt is jelenti, hogy az oltási folyamat a jelenlegi ismereteink szerint valószínűleg nem tud olyan gyorsan halad
A Varázslatos Magyarország fotós és természetvédelmi magazin második életévébe lépett, 2021. elején megjelent a negyedéves prémium magazin ötödik száma. Idén csatlakozott a magazinhoz a National Geographic Magyarország csapata is. A magazin egyedülálló sajtótermék a magyar piacon, hiszen az olvasó egyetlen kiadványból tájékozódhat a magyar természe
Miután a 2021-es minimálbér elfogadásának folyamata a korábbi évektől eltérően zajlott, csak jövő héten érkeznek a megemelt fizetések. A kötelezően adandó legkisebb bérek meghatározásának csúszása persze hatással vannak az egyes ágazatok béregyeztetéseire is. A tárgyalásokat a romló munkaügyi kapcsolatok is megnehezítik.
Több rádió zenei és tartalmi kínálata is felfrissült az elmúlt egy évben, valamint a sales house-oknál is jelentős átrendeződés történt. A rádiós reklámpiacot megtépázta a járvány, de a megkérdezett szakemberek optimisták az idei évvel kapcsolatban. Tavaly tavasszal a koronavírusjárvány első hulláma a rádiós reklámpiacra mérte az egyik legnagyobb
Közzétették az Egyesült Államokban a személyes fogyasztások árindexét, az áremelkedési mutatót, amelyet az amerikai jegybank leginkább figyelemmel kísér. A monetáris politika szempontjából legfontosabb mutatóban nem történt nagy ugrás.
Bővíti e-flottájának kínálatát az E.ON Hungária Csoport, a szolgáltatásba bekerült az egyik legmodernebb elektromos autó, a Volkswagen ID.3 is, jelentette be az energiavállalat, a Porsche Hungaria és Mercarius Flottakezelő pénteken Zsámbékon, közös sajtótájékoztatón.
Moszkva kihasználja a grúz kül- és biztonságpolitika zavarodottságát és hibrid hadviseléssel növeli befolyását a dél-kaukázusi országban. A Kreml folyamatosan megsérti Tbiliszi szuverenitását grúz állampolgárok elrablásával, a határterületek lopakodó annexiójával és politikai nyomásgyakorlással. Káncz Csaba jegyzete.
Az előző napi tízhez képest már tizenöt település szerepel a veszélyes levegőminőséget jelző piros színnel. További településeken - köztük Budapesten - minősítették veszélyesnek a levegőt a szálló por miatt. A Nemzeti
A Just Creative meghívásos pályázaton nyerte el a megbízást. Az ügynökség a SKI43 jótékony programjának és a kezdeményezést kiegészítő, GASTRO43 Program a teljes körű kommunikációs feladatait látja el. Januárban indult útjára Eplényben a SKI43 – Ski for free nagyszabású, jótékony kezdeményezése, amelynek keretében a szezonban közel 20.000 általános
Megszünteti a koronavírus-járvány miatt bevezetett rövidített munkaidőt, és a nyereségből jutalmat fizet munkavállalóinak a Daimler német autógyártó vállalat.
Az Európai Unió el akarja mélyíteni a tagállamok közötti védelmi és biztonságpolitikai együttműködést, növelni kívánja a védelmi beruházásokat, fejleszteni a védelmi és civil képességeit, valamint a műveleti készenlétet - hangsúlyozta Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben, az EU-tagországok vezetőinek kétnapos csúcstalálkozóját követ
Tehervitorlással szállít bort, csokoládét és kávét a környezettudatos vásárlóknak az Atlanti-óceánon egy francia cég. Az alumíniumtestű Grain de Sail megrendelésre készült egy francia hajógyárban. A vitorlás a modern jachtoknál használt technológiát ötvözi egy olyan rakodótérrel, amely 50 tonna áru szállítására alkalmas.
Warren Buffet szerint az egyik legnagyobb hiba, amit szülők elkövethetnek, ha a pénzről való tanítással megvárják, amíg gyerekeik tizenévesek lesznek. Cambridge-i kutatók tanulmánya szerint is hétéves korra már kifejlődik, illetve fejleszthető több olyan alapkészség, amely kapcsolódik a későbbi „pénzügyi” viselkedésformákhoz.
Lassan egy éve, hogy elindult a lakbérek csökkenése Magyarországon. A járvány miatt bekövetkezett kereslet visszaeséséről már többször írtunk, így ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy 2015 óta hogy alakultak a lakbérek és a lakásárak, és ez együtt milyen változást okozott a lakáskiadással elérhető hozamokban elsősorban Budapestre fókuszálva.
Második születésnapját ünnepli az Art is Business Magazin. Az orgánum elindítja saját híroldalát magyar, illetve angol nyelven, amely a tervek szerint hamarosan egyedülálló nemzetközi szakmai hálózattá fejlődik. Második születésnapját ünnepli az Art is Business Magazin és iniciatíva, amely 2019 februárjában azzal a céllal indult útjára, hogy a műv
A koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozások következményeként a horvát gazdaság rekordmértékben, 8,3 százalékkal zsugorodott tavaly éves összevetésben - közölte első gyorsbecslése alapján a horvát statisztikai hivatal pénteken.
Korábban kezdett el olvadni idén tavasszal az Alpok hava a klímaváltozás és a hegyi ökoszisztémában bekövetkezett hirtelen változások miatt a Manchesteri Egyetem kutatói szerint.
Idén már több mint ezerháromszáz otthonban keletkezett tűz, kilencvenöten sérültek meg és tizennyolcan vesztették életüket - közölte pénteken az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, kiemelve: füstérzékelő használatával
Március 1. éjfélig nem kevés egészségügyi dolgozónak okoz nagy fejtörést, hogy aláírja-e vagy sem az új munkaszerződését. Bár az utóbbi napokban ígéretet kaptak a dolgozók a bérpótlékok és pihenőnapok reális díjazását illetően, dr. Lehoczki Gergely egy korábbi történethez hasonlóan, immár másodszor nem él a felkínált új jogviszonnyal.