Massimo Cacciari, Velence polgármestere megelégelte, hogy a várost ellepték a megannyi kórt terjeszteni képes galambokat. A politikus ezért azt tervezi, hogy betiltják a rizs árulását a világhírű Szent Márk téren. Sőt, még az esküvőkön sem szórhatják szét a termékenység e jelképét.
Nem véletlenül illették az élő mágnes elnevezéssel egy román férfit. Az 50 esztendős Aurel Raileanura ugyanis úgy tapadnak bizonyos fémet tartalmazó tárgyak, mintha ráragasztották volna őket. Egy alkalommal közepes méretű televíziót szállított mellkasán - írja a brit The Sun. Aurel Bukarest külvárosában él, s egy helyi kórházban dolgozik.
Egy meteorit becsapódása után mintegy kétszázan betegedtek meg Peru déli részén, az Andok hegységben, a bolíviai határ közelében. A becsapódás még szombat este történt, Carancas falu közelében. A meteorit 20-30 méter átmérőjű, 6-8 méter mély krátert hagyott maga után. A becsapódás utáni napokban a helyi lakosok közül mind többen panaszkodtak légzési nehézségekre, hányingerre, fejfájásra,…
Katasztrofális a helyzet a német kórházakban - így kommentálta a német orvosi szövetség elnöke a kórházi munkakörülményekről készült legújabb felmérést, amelyből többek között kiderült az is, hogy minden második orvos más állás keresésén töri a fejét.
Hajnalban még az utóbbi évtized legveszélyebbnek tartott tájfunjaként érte el a Wipha Kína keleti partvidékét, mostanra viszont visszaminősítették trópusi viharrá. Érkezése előtt Sanghajban és környékén 2 millió embert evakuáltak. Bár a vártnál enyhébb volt a vihar, így is több száz házat elpusztított.
A római katolikus egyház feje a nyáron nem kívánt találkozni az amerikai külügyminiszterrel, aki kihallgatást kért tőle - írta szerdán a Corriere della Sera. Condoleezza Rice augusztusban azzal a kéréssel fordult a Vatikánhoz, hogy feltétlenül találkozni akar a pápával, mert új körutazásra készül a Közel-Keleten. XVI. Benedek támogatásának a birtokában pedig arra számított, hogy diplomáciai…
Az Európai Bizottság, az EU legfőbb végrehajtó testülete szerdán odaítélte a 2007-es Aranycsillag-díjakat. Ez a kitüntetés a "polgárközpontú erőfeszítések" hivatalos uniós elismerése. Az idén díjazott tíz különféle projekt az interkulturális párbeszéd elősegítésétől az európai integrációs kérdésekkel kapcsolatos tanulási lehetőségek biztosításáig számos témakörre terjedt ki.
A Szerbia NATO-csatlakozásáról szóló belpolitikai vita hatására a szerb sajtó ismét felelevenítette az eseményt, amikor 1999-ben a jugoszláv légvédelem lelőtt egy F-117-est. Ennek kapcsán furcsa érdekességként említik meg, hogy a repülőgépet lelövő százados vajdasági és magyar nemzetiségű, aki nem kapott kitüntetést, és gyorsan nyugdíjazták.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök idén év végén vagy jövő év elején esetleg Washingtonba látogathat - mondta szerdán Somogyi Ferenc új washingtoni magyar nagykövet, aki átadta megbízólevelét George Bush elnöknek. A Fehér Ház ovális irodájában kedden lezajlott ünnepélyes eseményen az elnök és a nagykövet közötti rövid beszélgetésen felmerült az a kérdés, hogy "célszerű lenne egy magasabb szintű…
Halálbüntetés helyett súlyos börtönre ítélt egy kubai bíróság öt embert, akik még a tavasszal katonákat öltek meg, s megpróbáltak hatalmukba keríteni egy repülőgépet, hogy külföldre szökhessenek.
Nicolas Sarkozy államfő a szerinte általánosan rossz közérzetű francia közigazgatás megújítását javasolta szerdán, s ehhez a francia köztisztviselők közreműködését kérte.
A korábbi döntéssel szemben mégis szabadlábon védekezhet a fegyveres rablással vádolt O. J. Simpson; az egykori amerikaifutball-sztárt 125 ezer dolláros óvadék ellenében engedik szabadon.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bírálta a Der Standard osztrák lapnak adott interjújában a bécsi kormányt a schengeni rendszer kiterjesztésével kapcsolatos magatartása miatt és az OMV osztrák olaj-és gázipari céget a MOL megszerzésére tett kísérlete miatt. Dorgálta a Rábát szennyező osztrák bőrgyárat is - olvasható az APA osztrák hírügynökség jelentésében.
Egyszeri, kétezer eurós kárpótlást igényelhetnek Németországtól azok a túlélők, akik a náci rezsim zsidó gettóiban végeztek kényszermunkát, és mostanáig semmilyen kárpótlást nem kaptak munkájukért - jelentette be szerdán a német kormányszóvivő. Becslések szerint az intézkedés mintegy 50 ezer embert érint, akik kárigényüket azonnal benyújthatják a rendezetlen vagyonjogi kérdések bonni hivatalához…
Morzsolódó ellenzéki front Gyurcsánnyal szemben címmel közölt cikket szerdai számában a Neue Zürcher Zeitung a magyarországi belpolitikai helyzetről, alcímében hozzátéve: "Antiszemita túlkapások a szélsőjobboldali táborban".
Az államalapító Kemal Atatürköt, valamint Abdullah Gül elnököt és Recep Tayyip Erdogan miniszterelnököt sértő videók miatt egy török bíróság betiltotta a YouTube videómegosztó portált. A Sivas tartománybeli bíróság egy helyi polgármester keresetének adott helyt ítéletében, amelyet már el is juttattak a telekommunikációs hatósághoz, hogy tegye meg a szükséges lépéseket - jelentette az Anadolu török…
Kitüntetettek egy pedagógust Japánban, annak ellenére, hogy a férfi székkel dobálta meg saját tanítványait. A helyi tanügyi szervezet annak ellenére döntött az elismerés mellett, hogy a tanár ellen már többször is panaszt emeltek testi fenyítés alkalmazása miatt.
Tűz keletkezett csütörtökön a Japán északnyugati részében található Kasivazaki város mellett lévő Kariva erőműben, de nem történt radioaktív sugárzás - jelentette a Kyodo japán hírügynökség.
Újabb demokrata törvényjavaslat bukott meg Irak ügyében az amerikai szenátusban; az ellenzék nem tudta elfogadtatni a katonák pihenőidejének meghosszabbítására irányuló kezdeményezését.
Benjamin Netanjahu volt izraeli kormányfő megerősítette, hogy Izrael két hete légitámadást hajtott végre egy Szíria északi részében lévő célpont ellen. Az ellenzéki vezető közölte azt is: Ehud Olmert kormányfő előre kikérte a véleményét a döntésről.
Az Egyesült Államok vereséget szenvedett Afganisztánban, Irakban és más frontokon - állította csütörtökön megjelent új videó-üzenetében Ajman az-Zavahri, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat 2. számú vezetője.
Nagy-Britannia egészségügyi minisztere mindenkit potenciális szervdonorrá tenne, aki ez ellen életében nem tiltakozott. Mint mondta, a rendszer számos európai országban jól működik, például Magyarországon is.
Új felvételen hirdet hamarosan háborút Pervez Musarraf pakisztáni elnök ellen Oszama bin Lade - jelentette be csütörtökön az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet.
Bár igen alacsony órabérért dolgoznak és bármit elvégeznek, amit egy angol nem, mégis számos bosszúságot okoznak a briteknek a kelet-európai munkavállalók. Például azzal, hogy sokkal több bűncselekményt követnek el, mint a helyiek.
Észtország nem járul hozzá, hogy a Balti-tengeren át húzódjék a Németországba irányuló Északi Áramlat gázvezeték, jelentette be Urmas Paet észt külügyminiszter.
Szigorították a bevándorlásra vonatkozó jogszabályokat Franciaországban. A jövőben egyebek mellett kötelező lesz minden bevándorlónak francia nyelvvizsgának alávetni magát. A törvényt szerda este szavazta meg a párizsi törvényhozás. Azok a 65 év alattiak, akik valamely már Franciaországban élő rokonuk miatt kívánnak letelepedni az országban, szülőhazájukban kell vizsgázniuk nyelvismeretből,…
Szerdán délben Újvidéknél egy ukrán hajó nekiütközött a Dunán átívelő vasúti hídnak, amelyen már egyébként is veszélyes a közlekedés: a vonatok csak lépésben mehetnek át rajta. Komolyabb kár nem történt, ám szerb illetékesek emlékeztetnek: a hidat három-négy éves időszakra ideiglenesen állították fel, de már hetedik éve használják.
A New York-i hatóságok nem engedélyezték, hogy Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök meglátogassa az egykori Világkereskedelmi Központ két felhőkarcolójának helyét, a Ground Zeró-t. A politikus koszorút szeretett volna elhelyezni a 2001. szeptember 11-ei terrorcselekmények színhelyén.
Határozatban szentesítette csütörtökön a szlovák parlament a felvidéki magyarok és a németek II. világháború utáni meghurcoltatását törvényesítő Benes-dekrétumok érinthetetlenségét. A kormányszóvivő bejelentette: a magyar kormány elutasítja a kollektív bűnösség elvét, míg az MSZP és a Fidesz elfogadhatatlannak nevezte a szlovák parlament döntését.
A francia nemzetgyűlés heves vitát követően csütörtökre virradóra elfogadta az új bevándorlási törvényjavaslatot, amely a családegyesítés feltételeinek szigorítására kísérleti jelleggel engedélyezi a kérelmezők DNS-vizsgálatát.
Szavazatvásárlás, kettős szavazás, jegyzőkönyv-hamisítás - azt gondolnánk, hogy ezek csak a fiatal demokráciákban fordulnak elő. De nem így van, még az Európai Unió illetékesei is azzal bajlódnak, hogyan előzzék meg a választási csalásokat.
Iránban bemutatták az ország új, saját fejlesztésű vadászbombázóját, amely sikerrel fejezte be a tesztrepüléseket, így készen áll arra, hogy "elvakítsa az ellenség szemét".
Egy nemrégiben tett északi-sarki kutatóút adatainak értékelése nyomán Oroszország megerősítette igényét az Északi-sark vidékének feltételezett olaj- és gázkészleteire.
Reklámkampányt indított a spanyol kormány Afrikában, hogy elbátortalanítsa az esetleges bevándorlókat a Kanári-szigetekre vezető hosszú és veszélyes úttól.
Ritka fotósorozatot hozott nyilvánosságra az amerikai holokausztmúzeum. A képeken az auschwitzi megsemmisítő tábor környékén pihenő SS tisztek láthatók.
Szlovéniában olyan jelentős károk keletkeztek az utóbbi napok esőzéseit követő árvizek és földcsuszamlások miatt, hogy a helyreállítási munkákat nem képes egymaga finanszírozni. Ezért az Európai Unióhoz fordul pénzügyi támogatásért, először azóta, hogy 2004-ben csatlakozott az EU-hoz.
Egy belső uniós jelentés szerint az Európai Parlamentnek kevesebbet kellene foglalkoznia olyan jelentésekkel, melyeknek semmilyen törvényhozói jelentőségük sincs és jobban meg kellene válogatniuk a plenáris ülésen felszólaló államfőket is.
Kiképzés közben vízbe fulladt két orosz katona a Vlagyivosztok közelében fekvő Orosz(Russzkij)-szigeten - közölte pénteken az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma.A baleset víz alatti úszás gyakorlása közben történt, további részletek egyelőre nem ismeretesek. A holttesteket sikerült a tengerből kiemelni. Hanyagság miatt bűnügyi eljárást indítottak az ügyben - közölte a helyi katonai…
Incidenssel kezdődött csütörtökön a francia külügyminiszter washingtoni előadása, amelyben hangsúlyozta: Iránnal szemben keményen kell fellépni, miközben a világ diplomáciai megoldást keres Teherán nukleáris törekvéseinek megállítására.
A francia köztársasági elnök kijelentette, hogy Franciaország "nem akar háborút" Iránnal, de azzal vádolta meg Teheránt, hogy atomfegyver előállítására törekszik.
New York vezetése arra kérte helyi idő szerint csütörtökön a városban működő Columbia Egyetemet, hogy vonja vissza meghívását, és ne járuljon hozzá, hogy az iráni elnök a jövő héten beszédet tartson az intézményben. Mahmúd Ahmadinezsád vasárnap érkezik kétnapos látogatásra az ENSZ-közgyűlés őszi ülésszakára; látogatása alatt beszédet kíván mondani az egyetemen. A New York-i városi tanács feje,…
Civil haltak meg Afganisztán déli részén a NATO-erők által végrehajtott bombázásban - jelentette be pénteken a közép-keleti országban állomásozó egységek parancsnoksága. A közlemény szerint a NATO-parancsnokság alatt álló nemzetközi biztonsági erők (ISAF) katonái csütörtökön több órás harcot vívtak Hilmend tartományban a tálib harcosokkal, és légi támogatást kértek. Ugyanakkor nem tudták, hogy…
Súlyos károkat okozott az elmúlt napokban Észak-Koreában a Wipha nevű tájfun, amely felhőszakadással is járt. A KCNA hírügynökség pénteki jelentése szerint a szélvihar következtében keletkező áradások az ország nyugati részében és a fővárosban pusztítottak, a kár jelentős. Egy hónappal korábban is komoly árvíz volt a térségben. mAugusztusban a monszunesőkhöz köthető áradásokban mintegy 600 ember…
Pokolgépes merényletet hajtottak végre pénteken Kabulban egy francia katonai konvoj ellen. Az első jelentések szerint a terrorakcióban egy francia katona meghalt, és a robbanásnak számos civil áldozata is volt.
A házasságkötések érvényességének 7 évenként le kellene járniuk, de meghosszabbíthatók lehetnének - ezt javasolja egy német politikusnő. Gabriele Pauli szerint az újítással sok pár megtakaríthatná a válóperi költségeket, vagy jobban igyekezne társa kedvében járni, hogy annak is legyen kedve élni a meghosszabbítással. Pauli jobboldali politikus, a Keresztényszocialista Unió (CSU) tagja, és szeretne…
Peren kívüli megállapodás keretében 1,65 millió dolláros kártérítést fizet a chicagói római katolikus érsekség egy tizenöt éves fiú családjának, akit egy pap megrontott. Daniel McCormack plébános 2001 és 2005 között többször is nemi erőszakot tett a fiún az amerikai nagyváros Szent Ágota plébániáján, ahol a pap tanárként és kosárlabda edzőként tevékenykedett. McCormack júliusban bűnösnek…
Oroszország igényt tart az Északi-sark kincseire, mivel orosz tudósok májusi és júniusi sarki expedícióikon bizonyítékokat szereztek arra, hogy az orosz kontinentális talapzathoz tartozik a jégmezők alatt Szibériától a sarkig húzódó hegyvonulat, a Lomonoszov-hátság. Ezt a természeti erőforrások minisztériuma jelentette be Moszkvában. Mint közölték, az expedíció által felszínre hozott talajminták…
Hazugságvizsgálatnak vetnék alá magukat a Portugáliában eltűnt brit kislány, Madeleine McCann szülei, hogy bizonyítsák, nem ők tették el láb alól a négyéves gyereket.