Várhatóan órákon belül, de legkésőbb szombaton megkezdődik a szíriai hadsereg ellentámadása Aleppó városban a lázadók ellenőrzése alatt álló negyedek ellen.
A palesztin megbékélés és a Gázai övezetet sújtó blokád enyhítésének lehetőségeiről tárgyalt Kairóban Mohamed Murszi egyiptomi elnök és Iszmáil Haníje, a Gázai övezetet irányító Hamász palesztin radikális mozgalom miniszterelnöke.
Sújtólégrobbanás történt péntekre virradóan egy nyugat-szibériai szénbányában a kemerovói körzetben, a balesetben meghalt három bányász - jelentette honlapján Oroszország rendkívüli helyzetekkel foglalkozó minisztériuma.
Orbán Viktor szombaton tartja évente esedékes szónoklatát Tusnádfürdőn. Bár közönségének túlnyomó része erdélyiekből áll, a magyar kormányfő a korábbi tusnádfürdői előadásai során többnyire "hazabeszélt" - általában harcias üzenetet intézett az anyaországiakhoz. Illetve a haldokló kapitalizmusról beszélt. Tavaly pedig feszültebbé tette a magyar-román viszonyt.
Nem zárta ki az Irán elleni katonai csapás eshetőségét Mitt Romney leendő amerikai elnökjelölt az izraeli Háárec című napilapnak adott, pénteken megjelent interjúban. A republikánus párti politikus szombat este kezd hivatalos látogatást a zsidó államban.
Franciaország és Németország teljes erőbevetéssel el akarja hárítani az eurózónára leselkedő veszélyeket - hangsúlyozza a két állam vezetője pénteki telefonbeszélgetése után kiadott közös közlemény.
A brit rendőrség nyomoz egy ismeretlen férfi után, aki egy autóbuszon utazva megrágta az ülését, amivel mintegy 200 font, azaz körülbelül 73 ezer forint kárt okozott.
Rendkívüli ülést tart a szlovák kormány hétfőn a pénzügyi tárca pénteken nyilvánosságra hozott - a költségvetés adóbevételeinek jelentős csökkenését jelző - prognózisának okán.
Egyelőre sötétben tapogatózik a CIA a szíriai konfliktus kapcsán. Az amerikai titkosszolgálat a lázadás kitörése után 16 hónappal sem alkotott átfogó képet az országban zajló eseményekről. A The Washington Post szerint ez nemcsak a szíriai ellenzék szétforgácsolódására vezethető vissza, hanem arra is, hogy a CIA-nál súlyos hozzáértésbeli gondok merültek fel.
Valóban átfogó változásokon megy keresztül Észak-Korea. Egyelőre ugyan korai lenne phenjani peresztrojkáról beszélni, de az ország olyan mélyről indul, hogy már az is óriási előrelépésként értékelhető, ha legalább egy kicsit nyit a világ felé. A rezsim ismerői szerint egyre erőteljesebb hatalmi harc dúl a régi és az új gárda tagjai között.
Letette az esküt tegnap Ivica Dacic szerb kormányfő és kabinetje, így 82 nappal a parlamenti választások után, illetve 30 nappal azután, hogy a szocialista pártelnök kormányalakítási felkérést kapott Tomislav Nikolic államfőtől, hivatalba lépett a rendszerváltás utáni 12. szerb kormány. Bár közel három hónapig tartott a kormányalakítás, így is 32 nappal a törvényes határideje lejárta előtt…
Divatos tinédzserként grasszál férje oldalán a mellesleg már nem tizenéves (éppen harminchat) dáma, a történtek ellenére is vele foglalkozó magazinok oldalain. Milyen pályát futott be, amíg följutott ebbe a "magasságba" egy hajdani szír szívgyógyász professzor lánya?
Oroszország a jelek szerint nemcsak katonai arzenálját korszerűsíti folyamatosan, hanem hadi jelenlétét is mindinkább ki akarja terjeszteni a világban. Moszkva katonai bázisokat kíván életre hívni több országban, így Kuba szigetén, Vietnamban, valamint a Seychelles-szigeteken. Viktor Csirkov, a haditengerészet vezetője szerint az a cél, hogy e bázisokról biztosítsák az utánpótlást a…
Nyolcszáz nézőt kellett kimenekíteni egy mexikói moziból péntekre virradó éjszaka, amikor tűz ütött ki A sötét lovag - Felemelkedés című új Batman-film premier előtti vetítésén.
Kudarccal végződött a hagyományos fegyverek kereskedelmét szabályozni hivatott New York-i ENSZ-konferencia - jelentette be a tanácskozást vezető argentin diplomata, Roberto García Moritán.
A Traian Basescu leváltásáról kiírt hét végi romániai népszavazásra utalva jó döntés meghozatalára biztatta Románia polgárait szombaton Orbán Viktor. A kormányfő a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján kijelentette: a nemzetközi kapcsolatokban a hazafiak jobban meg tudnak egyezni egymással mint az internacionalisták.
Bugibba máltai településen megtalálták R. Ágnes 18 éves magyar lányt, akit vasárnap óta eltűntként kerestek a szigetországban - jelentette internetes kiadásában szombaton a Times of Malta napilap.
Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzetéről és jövőjéről egyeztetett egyetemi vezetőkkel Tusnádfürdőn Orbán Viktor miniszterelnök, aki segítséget ígért a fejlesztési tervek megvalósításához.
A brüsszeli székhelyű Régiók Bizottsága a nyári szünet előtti utolsó plenáris ülésén egyebek mellett megválasztotta új elnökét, így az olasz (piemonti) Mercedes Bressot Ramón Luis Valcárcel Siso, a spanyol Murcia régió elnöke váltotta.
Népszavazás tartanak ma Romániában a köztársasági elnök leváltásáról, Traian Basescut a parlament függesztette fel tisztségéből, arra hivatkozva, hogy súlyosan megsértette az alkotmányt.
Noha rendre minden felmérés azt jelzi, hogy érvényes lesz a román államfő menesztésére kiírt vasárnapi referendum, az elemzők nem hisznek annak sikerében. Érvénytelenség esetén Traian Basescu visszatérhet a Cotroceni palotába és a szociál-liberális koalíció 2014 decemberéig kénytelen lesz politikai társbérletben kormányozni.
Magas a részvétel a Traian Basescu román államfő leváltásáról szóló népszavazáson, amelyen reggel tíz óráig a lakosság 9,05 százaléka szavazott - közölte vasárnap a román központi választási iroda.
Magas a részvétel a Traian Basescu román államfő leváltásáról szóló népszavazáson, amelyen reggel tíz óráig a lakosság 9,05 százaléka szavazott - közölte vasárnap a román központi választási iroda.
Kína a hétvégén ünnepélyesen vízre bocsátotta eddigi legnagyobb és legkorszerűbb őrhajóját a közép-kínai Vuhan (Wuhan) városában, hogy ezzel is "megerősítse szuverenitását tengeri területei felett és hatékonyabbá tegye a tengeri mentést" - számolt be a kínai média vasárnap.
Száz nappal az amerikai elnökválasztás előtt nincs egyértelmű favoritja a Fehér Házért folytatott küzdelemnek, a The Washington Post által vasárnap közölt adatok szerint a hivatalban lévő elnök, Barack Obama és leendő kihívója, Mitt Romney egyaránt 47 százalékos támogatást élvez a regisztrált választók körében.
"Felháborodásának" adott hangot vasárnap Victor Ponta román miniszterelnök azért, mert szerinte Orbán Viktor beavatkozott a romániai belpolitikába azáltal, hogy a romániai magyarokat távolmaradásra szólította fel a Traian Basescu leváltásáról szóló népszavazás előtt.
Nagy valószínűséggel érvénytelen a Traian Basescu felfüggesztett államfő leváltásról rendezett vasárnapi népszavazás Romániában - derült ki a központi választási iroda (BEC) által helyi idő szerint éjfél után közzétett részvételi becslésből.
Elveszítette nyolchetes magzatát a coloradói mészárlás egyik sérültje - adta hírül a Mirror News angol napilap. A 25 éves Ashley Mosert tegnap reggel ismét meg kellett műteni a helyi kórházban, ám ezt a terhelést már nem bírta a szervezete, és elvetélt. Ashley Moser családjának azonban nem ez az egyetlen tragédiája: hatéves lányukat, Veronica Mosert is elvesztették, aki eddig a legfiatalabb volt…
A bivol.bg bulgár internetes lap fotókat közölt arról a férfiról, aki a burgaszi merényletet elkövette. A felvételeken egy fehér bőrű, kék szemű, nem arab fiatalember látható, ami cáfolni látszik mindazt, amit a bulgár hivatalos szervek nyilatkoztak eddig, ugyanakkor rávilágít a bulgár, de általában az európai terrorelhárítás hiányosságaira is.
Elutasította a Nemzetközi Olimpiai Bizottság azt az izraeli hivatalos és nemzetközi civil szervezetek által megfogalmazott kérést, hogy az ünnepélyes megnyitón egy perces néma csenddel áldozzanak a 40 évvel ezelőtti, 1972-es müncheni olimpián történt terrortámadás áldozatairól.
Aki Brüsszel ellen kritikákat fogalmaz meg, azt kiátkozzák. A gazdasági-pénzügyi válság a nyugat válsága, amelyet Brüsszel képtelen kezelni. Európa saját holdkóros vesztébe tántorog, át kell állítani a vágányokat. Ilyen és hasonló kijelentéseket tett Orbán Viktor szombaton a Tusnádfürdőn megrendezett bálványosi szabadegyetemen. Állást foglalt a román belpolitikai vitában is.
Nem Basescu mellé álltak, hanem Victor Ponta kormányfőt utasították el a népszavazástól távol maradó magyarok - mondta az urnazárás után az MTI-nek Kiss Tamás szociológus, kisebbségkutató a vásárnapi referendumon regisztrált magyar távolmaradást kommentálva.
Nyolcan a helyszínen, egy utas pedig a kórházban halt meg, miután egy tíz embert szállító mikrobusz hétfő hajnalban személyvonat elé hajtott egy biztosítás nélküli vasúti átjáróban Lengyelország középső részén.
Victor Ponta miniszterelnök cáfolta hétfőn azt a sajtóhíresztelést, miszerint a kormányzó Szociál-liberális Szövetség (USL) újabb felfüggesztéssel és népszavazással próbálná eltávolítani az elnöki hivatalba visszatérő Traian Basescu államfőt.
Nyolcan a helyszínen, egy utas pedig a kórházban halt meg, miután egy tíz embert szállító mikrobusz hétfő hajnalban személyvonat elé hajtott egy biztosítás nélküli vasúti átjáróban Lengyelország középső részén.
Csatáry László volt kassai rendőrparancsnok Szlovákiába való kiadatását szeretné elérni Tomás Borec szlovák igazságügy-miniszter. A tárcavezető - akinek saját elmondása szerint személyesen érdekelt a "háborús bűnös" kiadatásában - erről hétfőn Pozsonyban tartott sajtótájékoztatóján beszélt.
Bill Clinton volt amerikai elnök fogja hivatalosan bejelenteni utódja, Barack Obama újrajelölését a Demokrata Párt szeptemberi országos konvencióján - közölték hétfőn amerikai napilapok.
Félmilliárd eurós pótlólagos konszolidációs csomagot jelentett be erre az évre a szlovák kormányfő a kabinet Pozsonyban tartott rendkívüli ülését követően hétfőn, a költségvetés tervezett adóbevételeinek visszaesésére reagálva.