2013. április 11. csütörtök

ápr. 11
21:48
Romániában vizsgálat indult a magyarok elgázosításával fenyegetőző focista ellen (Infostart)
A romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács iktatta a magyarok elgázosításával fenyegetőző szatmárnémeti futballista elleni panaszt - mondta az MTI-nek csütörtökön Asztalos Csaba, a tanács elnöke.
ápr. 11
21:48
Putyint 2018-tól már nem szeretnék államfőnek (Kripto Akadémia)
Vlagyimir Putyint az oroszok többsége nem szeretné államfőnek a 2018-as elnökválasztást követően, de ez nem azt jelenti, hogy elégedetlenek vele - derült ki a Levada Központ nevű közvélemény-kutató cég legutóbbi felméréséből, amelyet a Vedomosztyi című orosz napilap ismertetett csütörtökön.
ápr. 11
22:24
Kelet-európai lehet az ENSZ következő főtitkára (Infostart)
Noha az ENSZ jelenlegi főtitkárának, a dél-koreai Ban Ki Munnak csak 2016-ban jár le a mandátuma, a színfalak mögött máris megindult az utódlásáért folytatott harc. Ennek szereplői ismerősek lehetnek, mert a világszervezet következő első emberét valószínűleg a kelet-európai térség adja majd.

2013. április 12. péntek

ápr. 12
5:54
Obama nyitóajánlata (Kripto Akadémia)
Barack Obama szerdán ismertette a 2014-es pénzügyi évre szóló költségvetési tervezetét. Az amerikai elnök javaslatait meg kell vitatnia a kongresszus két házának. A Fehér Ház által a kongresszushoz tegnap eljuttatott büdzsé növelné a leggazdagabbak adóját, ezt azonban a képviselőházban többségben lévő republikánusok határozottan ellenzik. A tervezet a GDP 2,8 százalékára csökkentené az idén…
ápr. 12
5:56
Lincshangulat (Kripto Akadémia)
Megálljt Szerbia szétverésének! jelszóval szerveznek ma tüntetést a vajdasági kormány épülete előtt. A tiltakozás szervezői bejelentették, azt kívánják megüzenni a tartományi kormánynak, hogy a Vajdaságban "nincs helye a szeparatizmusnak", s egyben lemondásra és előrehozott választások kiírására szólítják fel a tartományi vezetést.
ápr. 12
5:58
Kiéleződött a palesztin belpolitikai viszály (Kripto Akadémia)
A Palesztin Hatóság által meg nem erősített hírek szerint Szalám Fajjád palesztin miniszterelnök szerda este felajánlotta lemondását Mahmúd Abbász elnöknek.
ápr. 12
6:12
Vita az elbocsátásokról (Kripto Akadémia)
Hosszabb távon drámai hatást gyakorol a válság Görögországra. Az utóbbi három év alatt 120 ezer tudós és szakember hagyta el az országot. Athén más okok miatt is szoronghat: egyelőre nem látszik esély, hogy a kormányzat megállapodjon a hitelezőkkel az újabb megszorításokról. Pedig nemsokára újabb hitelrészlet kifizetése válna esedékessé.
ápr. 12
6:48
Phenjan rendelkezhet nukleáris robbanótöltettel (Infostart)
Az amerikai katonai hírszerzés frissített álláspontja szerint Észak-Korea már rendelkezhet olyan kisméretű nukleáris robbanószerkezettel, amelyet képes ballisztikus rakétára felszerelni - derült ki csütörtökön az amerikai képviselőház katonai bizottságának meghallgatásán.
ápr. 12
6:50
Hidegzuhany Ciprusnak: az aranytartalék következhet (Infostart)
Ciprust sokkolták a bankbetétek egy részét megsarcoló mentőcsomag szigorú feltételei. Úgy tűnik azonban, hogy ez még csak a kezdet volt. Egy kiszivárgott anyag szerint a kedvezményes kölcsönöket biztosító hitelezők most azt mondják, hogy az országnak további 6 milliárd eurót kell előteremtenie.
ápr. 12
8:36
Madárinfluenza - Nő a fertőzöttek száma Kelet-Kínában (Kripto Akadémia)
Naponta kettő-néggyel nő azon emberek száma, akiknél kimutatták a madárinfluenza H7N9 jelű vírusát Kelet-Kínában. A legutóbbi hivatalos jelentés szerint péntekig 38 esetet regisztráltak, tízen meghaltak.
ápr. 12
12:30
Korrupció miatt vádat emeltek Christian Wulff volt német államfő ellen (Kripto Akadémia)
Megvesztegethetőség miatt vádat emelt a hannoveri ügyészség Christian Wulff volt német államfő ellen pénteken.
ápr. 12
13:06
Vádat emeltek a volt államfő ellen (Infostart)
Németországban megvesztegethetőség miatt vádat emelt a hannoveri ügyészség Christian Wulff volt német államfő ellen.
ápr. 12
13:42
A Fidesz-kormányt szinte valamennyi német médiumban bírálják (Kripto Akadémia)
A magyar kormány és a nyugati sajtó kapcsolatáról közölt elemzést a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap, míg a Financial Times blogja az infláció csökkenésének hátteréről közölt írást pénteken.
ápr. 12
14:36
Vádat emeltek a volt német államfő ellen (Infostart)
Megvesztegethetőség miatt vádat emelt a hannoveri ügyészség Christian Wulff volt német államfő ellen pénteken.
ápr. 12
15:48
Észak-Korea atomtámadással fenyegette meg Japánt (Infostart)
Nukleáris megtorlással fenyegette meg pénteken Észak-Korea Japánt arra az esetre, ha Tokió bármilyen módon beavatkozna egy esetleg kirobbanó konfliktusba a Koreai-félszigeten.
ápr. 12
19:24
Kitessékelik a Fideszt az Európai Néppártból? (Kripto Akadémia)
Egyetlen hetet adott az Európai Néppárt az Orbán-kormánynak, s ha nem változtatnak a hozzáállásukon, kizárhatják a Fideszt Európa legnagyobb jobboldali pártcsaládjából. Ez az eredménye annak, hogy az uniós vizsgálatokat megpróbálta politikai támadással hitelteleníteni a kabinet, miközben az aggályok csak fokozódtak.
ápr. 12
20:00
A választásokig befagyasztják az üzemanyagárakat (Infostart)
Fél évre, az október végén esedékes kongresszusi választásokig befagyasztják Argentínában az üzemanyagárakat.

2013. április 13. szombat

ápr. 13
5:54
Cáfolták a XVI. Benedek betegségéről szóló hírt (Kripto Akadémia)
A spanyol El Mundo című lap szerint XVI. Benedek emeritus pápa súlyos beteg, a Vatikán azonban cáfolta az értesülést. A Szentszék szerint nincs semmiféle titok: idős kora miatt gyengébb.
ápr. 13
5:56
Merkeléknél vizitál a Cameron-család (Kripto Akadémia)
Kétnapos látogatásra Németországba indult tegnap David Cameron. A brit kormányfőt Angela Merkel kancellár hívta meg, méghozzá családi vizit. Ez az első alkalom, hogy a brit miniszterelnök hivatalos útjára magával vitte feleségét, Samanthát és három gyermeküket is. Merkel asszony Berlin melletti vidéki rezidenciáján, a brandenburgi Mesebergben fogadta a Cameron-famíliát, s a tegnap esti vacsorával…
ápr. 13
5:58
Venezuela elnököt és utat választ (Kripto Akadémia)
Venezuelában vasárnap tartják másfél évtizede az első elnökválasztást, amelyen már nem indul Hugo Chávez. A március 5-én elhunyt államfő örökségéért kijelölt utóda, Nicolás Maduro ideiglenes elnök és az ellenzék közös jelöltje, Henrique Capriles Radonski csatázik. Capriles, Miranda állam kormányzója tavaly októberben alulmaradt Chávezzel szemben, s nagy csoda lenne, ha most sikerülnie a populista…
ápr. 13
6:12
Nyomást gyakorolnak a tudósítókra (Kripto Akadémia)
Hosszú összeállításban foglalkozott a német regionális televízió, az Norddeutscher Rundfunk (NDR) Magyarországgal. A televízió tudósítókat szólaltatott meg, akik egyöntetűen megállapították: bár sok helyen dolgoztak már a világban, ilyen nyomásgyakorlással még nem találkoztak, mint amilyet a magyar kormány részéről tapasztaltak.
ápr. 13
9:12
Madárinfluenza - Pekingben is megjelent a vírus (Kripto Akadémia)
A kínai fővárosban is megjelent a H7N9 jelű, új madárinfluenza-vírus; a kórokozót egy hétéves kislány szervezetében mutatták ki - jelentette szombaton a Hszinhua állami hírügynökség.
ápr. 13
11:18
Kerry a koreai válságból való kiutat keresi Pekingben (Kripto Akadémia)
Rendkívüli kihívást jelentő kérdések állnak előttünk - jegyezte meg a Koreai-félszigeten uralkodó helyzetre is utalva John Kerry amerikai külügyminiszter szombaton Pekingben, ahol vendéglátójával, Vang Ji külügyminiszterrel kezdett tárgyalásokat.
ápr. 13
12:12
Sajtóhírek szerint beteg a lemondott pápa, a szentszéki szóvivő cáfol (Kripto Akadémia)
"XVI. Benedek nem beteg, egészségi problémáit idős kora okozza" - hangoztatta Federico Lombardi szentszéki szóvivő, aki alaptalannak nevezte a nemzetközi sajtóban a volt pápa megromlott egészségi állapotáról megjelent állításokat.
ápr. 13
14:18
Az Európai Néppárt cáfolja a dubrovniki vacsoráról szóló híreket (Kripto Akadémia)
Teljesen alaptalannak nevezi a maszol.ro hírportál értesüléseit az Európai Néppártnak és a párt frakciójának szombati közleménye a dubrovniki kihelyezett pártvezetőségi ülésen tartott vacsorával kapcsolatban, amelyen állítólag a Fidesz esetleges kizárása is napirenden lett volna.
ápr. 13
14:54
"Orbán Viktor De Gaulle szerepében" (Kripto Akadémia)
Orbán Viktor miniszterelnök politikáját értékelte a párizsi Le Monde, a német Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap pedig a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) 2013. évi konjunktúrajelentéséről közölt beszámolót szombaton.
ápr. 13
15:12
Koccant autójával a román államfő (Infostart)
Koccanást okozott szombaton Traian Basescu román államfő, amikor egy Dacia Logan gépkocsit vezetve hátulról ütközött az előtte hirtelen fékező járművel - közölte a Mediafax hírügynökség.
ápr. 13
16:06
"XVI. Benedek nem beteg, egészségi problémáit idős kora okozza" (Infostart)
"XVI. Benedek nem beteg, egészségi problémáit idős kora okozza" - hangoztatta Federico Lombardi szentszéki szóvivő, aki alaptalannak nevezte a nemzetközi sajtóban a volt pápa megromlott egészségi állapotáról megjelent állításokat.
ápr. 13
16:42
Kerry a koreai válságból való kiutat keresi Pekingben (Infostart)
Rendkívüli kihívást jelentő kérdések állnak előttünk - jegyezte meg a Koreai-félszigeten uralkodó helyzetre is utalva John Kerry amerikai külügyminiszter szombaton Pekingben, ahol vendéglátójával, Vang Ji külügyminiszterrel kezdett tárgyalásokat.
ápr. 13
17:18
Peking és Washington elkötelezett a Koreai-félsziget nukleáris fegyvermentesítésére (Kripto Akadémia)
A Koreai-félsziget nukleáris fegyvermentesítésével kapcsolatos elkötelezettségét hangsúlyozta Kína és az Egyesült Államok Pekingben, ahol John Kerry amerikai külügyminisztert szombaton Kína legfelsőbb vezetői fogadták.
ápr. 13
17:54
Kim visszakozását kérik (Kripto Akadémia)
Hatalmas hiba lenne az észak-koreai rakétaindítás - mondta John Kerry amerikai külügyminiszter, aki tegnap a dél-koreai fővárosban, Szöulban tárgyalt. Barack Obama előző napi nyilatkozatát megerősítve Kerry hangsúlyozta, az Egyesült Államok mindent megtesz, hogy megvédje ázsiai szövetségeseit, s az Egyesült Államok területét is.
ápr. 13
18:48
Kövér szerint Közép-Európa lesz húzó régió (Kripto Akadémia)
Közép-Európa a válságból kilépve az egyik legversenyképesebb régió lehet Európában, a regionalizmus az európai integráció építőköve, a Visegrádi Csoport alkalmas és szükséges keret ahhoz, hogy megküzdjünk az energiabiztonságunkat fenyegető kihívásokkal - egyebek között ezekről beszélt Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Visegrádi Négyek (V4) országai parlamenti elnökeinek szombaton Varsóban…
ápr. 13
20:00
Az Európai Bizottság cáfolta a "leleplezést" (Infostart)
Teljes félreértésen alapul az a nemzetközi sajtóban megjelent hír, miszerint 17 milliárd helyett 23 milliárd euró lesz a ciprusi pénzügyi mentőcsomag végösszege - jelentette ki Dublinban az EU gazdasági és pénzügyi biztosa, aki szerint "keverték a körtét az almával, és narancsot kaptak".
ápr. 13
21:12
Kínai-amerikai együttműködés (Infostart)
Kína és az Egyesült Államok megállapodott abban, hogy közös munkacsoportot hoz létre a kiberbiztonság területén felmerült problémák kezelésére - tájékoztatta az újságírókat John Kerry amerikai külügyminiszter pekingi tárgyalásait követően, szombaton.

2013. április 14. vasárnap

ápr. 14
8:00
Thatcher halála - Osztályharcos "utcabál" Londonban (Infostart)
"Utcabálon" ünnepelték Londonban szombat este több százan Margaret Thatcher néhai brit miniszterelnök halálát.
ápr. 14
8:18
Bíborosi tanácsadó testületet nevezett ki a pápa (Kripto Akadémia)
Nyolctagú bíborosi tanácsadó testületet nevezett ki szombaton Ferenc pápa; az olasz sajtó szerint ezzel testületi vezetésre bízta az egyházat. A nyolc bíboros feladata lesz többek között a római kúria reformja.
ápr. 14
9:48
Német-török feszültség a neonáci NSU perének kezdetén (Kripto Akadémia)
Német-török feszültség közepette kezdődik a Nemzetiszocialista Illegalitás (NSU) nevű német neonáci terrorista sejt ügyének bírósági tárgyalása, mert a török sajtó képviselői csak a német alkotmánybíróság révén kaptak lehetőséget arra, hogy a tárgyalóteremben követhessék a nyolc török származású bevándorló meggyilkolásáért is felelősnek tartott csoport egyetlen életben maradt tagjának perét.
ápr. 14
10:06
Lázadnak a guantánamói foglyok (Infostart)
Erőszakba torkollott szombaton a Kuba szigeti guantánamói amerikai fogolytáborban a hetek óta fokozódó feszültség; az őrök gumilövedékeket vetettek be, miután a foglyok tiltakoztak az ellen, hogy magánzárkákba helyezzék át őket.
ápr. 14
12:12
Nem volt tettestársa Kampusch elrablójának (Kripto Akadémia)
Nagy valószínűséggel nem volt tettestársa Natascha Kampusch elrablójának - ezt erősítette meg újból az a nemzetközi felülvizsgálat, amelynek előzetes jelentését egy osztrák napilap szellőztette meg vasárnap.
ápr. 14
12:30
Észak-Korea nem tárgyal (Infostart)
Ravasz trükknek minősítette és elutasította Észak-Korea vasárnap a tárgyalásokat szorgalmazó dél-koreai javaslatokat.
ápr. 14
14:00
Súlyos buszbaleset Belgiumban (Infostart)
Súlyos balesetet szenvedett egy orosz iskolásokat szállító autóbusz vasárnap kora reggel Antwerpen közelében. Legalább öten haltak meg, további öt embert életveszélyes állapotban vittek kórházba.
ápr. 14
15:12
Irán elfogadhatatlannak tartja a 100 dollár alatti olajárat (Infostart)
Irán 100 dollár feletti hordónkénti olajárat akar - mondta az ország olajügyi minisztere vasárnap azután, hogy az energiahordozó ára kilenchavi mélyponton, közel 101 dolláron is állt pénteken.
ápr. 14
15:12
Kerry: Az USA megvédi Japánt, tárgyalna Észak-Koreával (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok "teljes mértékben elkötelezett" Japán védelme iránt Észak-Korea fenyegetéseinek fényében, ugyanakkor kész tárgyalni Phenjannal bizonyos feltételek teljesülése esetén - közölte John Kerry amerikai külügyminiszter vasárnap Tokióban.
ápr. 14
16:24
Öten haltak meg az Alpokban (Infostart)
Öt ember halálát okozták lavinák a hétvégén az Alpokban.
ápr. 14
18:12
A britek zöme szerint jó miniszterelnök volt Margaret Thatcher (Infostart)
A britek többsége szerint jó miniszterelnök, ugyanakkor nagyon megosztó személyiség volt Margaret Thatcher.
ápr. 14
19:06
Nemzeti gyásznap Izraelben (Kripto Akadémia)
Az 1860 óta a mai Izrael földjén háborúkban elesett 25 578 zsidóra emlékeznek vasárnap estétől 24 órán át az Emlékezés napján, a nemzeti gyásznapon a zsidó államban.
ápr. 14
19:42
Ferenc pápa birtokba vette a római Szent Pál bazilikát (Kripto Akadémia)
Az egyházban szolgálók hitelességéről és a "középosztályú szentekről" beszélt Ferenc pápa vasárnap, amikor birtokba vette a római városfalakon kívüli Szent Pál bazilikát.
ápr. 14
20:18
Bennfentes ciprusiak menekíthették külföldre a pénzüket (Infostart)
A ciprusi bankok zárolása előtti hetekben nagy összegeket külföldre átutaló személyek és cégek eddig titokban tartott listáját tette közzé vasárnap egy görög napilap.

2013. április 15. hétfő

ápr. 15
5:18
Atomháborút modellező videofelvételt tett közzé Phenjan (Infostart)
Az Egyesült Államok elleni atomháborút modellező videofelvételt tett közzé a hét végén Phenjan: a terv szerint az észak-koreai hadsereg négy amerikai célpontra mér atomcsapást.
ápr. 15
5:18
Személyes beszámoló a szíriai pokolból (Kripto Akadémia)
Egy anya és gyermeke nemrégiben tért haza a polgárháború sújtotta Szíriából, s mesélték el lapunknak az elmúlt két év viszontagságait. Nehéz döntést hozott Erzsébet, az édesanya, amikor férjét és nagyobbik fiát Damaszkuszban hagyva távozott végül a közel-keleti országból.

Keresés