A napokban nem kevesebb, mint tizennyolc tagállami vezető adta egymásnak a kilincset Brüsszelben, hogy az uniós költségvetésről tárgyaljanak. Charles Michel ez ügyben elsőként Orbán Viktor fogadta.
Egyedül csütörtökön 90 migránst tartóztattak fel a Franciaország és Nagy-Britannia közötti tengerszorosban, ez napi rekord, majd pénteken újabb menedékkérőket fogtak el.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökségének pénteki állásfoglalása szerint a helyi törvényhozás (Landtag-) feloszlatása nélkül kell stabil viszonyokat teremteni Türingia tartományban, ahol politikai válság alakult ki annak révén, hogy az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt támogatásával választottak miniszterelnököt, aki az országos
Egyre inkább általánossá válik a magyar kormány felfogása, miszerint a segítséget kell Afrikába vinni. Erre utalhat, hogy az Eu vezető politikusai egymásnak adják a kilincset a fekete kontinensen.
"Rendkívül nyílt" parlamenti választást jósolt szombatra Leo Varadkar leköszönő ír miniszterelnök a pénteki kampányzáró beszédében, amelyben a brexit helyett inkább a helyi problémákra fókuszált.
A külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán számolt be a kijevi útjáról, illetve a tárgyalásokon elért sikereket és kritikusabb kérdéseket is ismertette.
Az orosz jegybank a piaci várakozásoknak megfelelő mértékben, 25 bázisponttal 6 százalékra csökkentette az irányadó kamatot pénteken és további kamatcsökkentési szándékát jelezte.
A migránsoknak a szerb-magyar határon sikeresen meghiúsított, illegális határátlépési próbálkozása kapcsán Karl Nehammer osztrák belügyminiszter közleményben mondott köszönetet Magyarországnak.
Előrehozott választások helyett újabb miniszterelnök-választást tarthatnak Türingia tartomány parlamentjében, ahol a bevándorlásellenes AfD miatt országos szintű politikai válság alakult ki.
A pakisztáni parlament pénteken nem kötelező érvényű határozatot fogadott el, amelyben a gyermekmolesztálásért elítélt bűnözők nyilvános akasztását szorgalmazza.
Ünnepel Sydney a keleti partokra zúduló történelmi esőzés miatt, a helyiek az elmúlt hónapokban pusztító erdőtüzek végét remélik a szokatlan időjárástól.
A miniszter aláírta a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezését, melynek célja, hogy az uniós kohéziós források elosztásánál a régiók nemzeti jellegzetességeit is kötelező legyen érvényesíteni.
Egy kínai orvos szerint azok sincsenek védve a vírustól, akik már kilábaltak belőle. Több szakértő azonban kételkedik ebben, mivel egyelőre még nincs bizonyíték a visszaesésre.
Több nap késéssel kiértékelték ugyan az amerikai Demokrata Pártban a technikai nehézségek és visszásságok nyomán botrányba fulladt iowai jelölőgyűlés eredményét, de győztest továbbra sem tudtak hirdetni.
Az európai országok Emmanuel Macron szerint nem elégedhetnek meg a megfigyelői szereppel az új nukleáris fegyverkezési versenyben, amelynek a kontinens lehet az egyik fő színtere.
Az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt támogatásával választottak miniszterelnököt a német tartományban, aki azonban az országos felháborodás miatt már az első hivatali napján bejelentette távozását. Most viszont úgy nyilatkozott, inkább maradna - legalább egy darabig.
Szerbia források szerint összesen körülbelül 750 migránst vittek el a kelebiai határról péntekre virradóra - ismertette az M1 aktuális csatorna helyszínen tartózkodó tudósítója a péntek esti Híradóban.
Több mint harminc iszlamista fegyveressel végzett Maliban az országban állomásozó francia haderő – jelentette be pénteken a francia hadsereg vezérkara.
Moldova kész széles körű autonómiát és garanciákat biztosítani a Moszkva-barát, szakadár Dnyeszter Menti Köztársaságnak – jelentette ki Igor Dodon moldovai elnök pénteken.