Szinte naponta szedi áldozatait a koronavírus járvány az orosz pravoszláv egyházban. A veszteség nagy, az elhunytak között jeles vezető személyiségek neveivel lehet találkozni.
Sokan azzal vádolták az Orbán-kabinetet, hogy a járványra hivatkozva felfüggesztette az Országgyűlés munkáját, volt, aki az uniós források kifizetésének felfüggesztését javasolta.
Nem kímélték az EP-képviselők a magyar kormányt, de az uniós intézmények is megkapták a magukét a veszélyhelyzeti intézkedésekről tartott parlamenti vitában.
Giuseppe Conte Németország, Ausztria, Svájc Franciaország, Dánia bejelentésére utalt, ők június közepéig újranyitnák a szomszédos államokkal közös határokat.
Az Európai Parlamentben (EP) a mai napon videókonferencia keretében megrendezett plenáris ülésén „Vészhelyzeti kormányzás Magyarországon és annak hatása a jogállamiságra és az alapvető jogokra” címmel tartottak vitát. A Fidesz EP-képviselő Facebook-oldalán kommentelte a történteket. Deutsch szerint "ami ma az Európai Parlamentben történt, az nem vi
Az európai uniós tagállamok között a koronavírus-járvány következtében elrendelt határzárás kétoldalú megállapodással elhatározott oldása ellen emelte fel szavát Giuseppe Conte olasz miniszterelnök. A kormányfő szerint ez az EU-t alapját képző közös piac felszámolását jelenti.
Nem lehet kihagyni kísérletek harmadik fázisát, amely azért szükséges mindenképp, hogy megbizonyosodjanak róla, az új vakcina biztonságos és valóban hatékony.
Irán figyelmen kívül hagyja az Egyesült Államok "ostoba" megjegyzését az iszlám köztársasággal szemben elrendelt ENSZ fegyverembargó meghosszabbításáról - közölte Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter csütörtökön.
Napi 6000 gyerek halhat meg a következő hat hónapban megelőzhető okokból, ha a COVID-19 járvány tovább gyengíti az egészségügyi ellátást és megzavarja a szolgáltatásokat – jelentette ki az UNICEF.
A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett adatai szerint meghaladta a 3,5 milliót azoknak a külföldi EU-állampolgároknak a száma, akik tartós letelepedési engedélyért folyamodtak a brit hatóságokhoz, és több mint 3,1 millióan már megkapták a határidő nélküli tartózkodási jogosultságot. A magyarok közül eddig csaknem százezren kértek tartós
A fertőzésekről és halálesetekről szóló adatokat már két hete nem frissítették, karantén intézkedések híján a vírus szabadon terjed a kelet-afrikai országban.
A koronavírus terjedését követő mobiltelefon-alkalmazások nem használhatók tömeges megfigyelésre, és azonnal üzemen kívül kell helyezni őket, ahogy a járvány véget ér - hangsúlyozta Didier Reynders, az Európai Bizottság jogérvényesülési kérdésekért felelős tagja az Európai Parlament plenáris ülésének csütörtöki vitájában.
„A turizmus feltehetően a modern történelem legnehezebb próbatételével áll szemben, miközben a francia gazdaság egyik zászlóshajója. A megmentése ezért nemzeti prioritás” – mondta a miniszterelnök az ágazat jövőjéről tartott tárcaközi egyeztetést követően.
Az emberi jogok érvényesítéséért harcoló Active Watch bukaresti egyesület csütörtökön arra kérte Klaus Iohannis államfőt, hogy ne hirdesse ki a Trianon megünnepléséről szóló törvényt.
A Magyarországhoz hasonló méretű államok mindegyike sokkal több fertőzöttet regisztrált a magyarnál, a vírus életveszélyességéről viszont a svédek tudnának mesélni.
Vannak elhagyhatatlan lépései a koronavírus elleni vakcina engedélyeztetésének, bármennyire sietne is ezzel a világ és a hatóság is. Legkorábban is egy év múlva engedélyeztethető egy új vakcina.
Jóváhagyta csütörtöki ülésén a szlovák kormány azokat a törvényi változtatásokat, amelyek alapján hamarosan bevezethetnek egy olyan mobilapplikációt, amelynek használata lehetővé teszi, hogy a külföldről hazatérők házi karanténban töltsék el azt a kéthetes időszakot, amelyet a Covid-19 betegség terjedésével összefüggésben bevezetett intézkedések ré
Paul Hudson, a Sanofi vezérigazgatója arról beszélt, hogy ha kifejlesztik a vakcinát, akkor a vállalat „elsőként” az Egyesült Államokat látja majd el oltóanyaggal.