Arról tudósított a Die Presse, hogy Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár kritizálta Donald Tuskot amiatt, hogy megakasztotta a bölcsek tanácsának egyeztetéseit Magyarországgal.
A közrendőri intézkedés közben megfojtott George Floyd halála miatt legalább 48 amerikai városban voltak szombaton nagy demonstrációk a rendőrségi brutalitás és a rasszizmus ellen. A tüntetések nagy része azonban erőszakossá vált, és sok helyen gyújtogatásokhoz és fosztogatásokhoz vezetett. A Reuters egyik videóján az látszik, hogy egy férfi a töme
"Lesznek hétvégék, amikor lezárjuk a forgalom elől az utcákat azért, hogy a bároknak és az éttermeknek több hely jusson" - jelentette ki a főpolgármester.
Az Európai Bizottság főtárgyalója vasárnap úgy vélekedett, hogy még fennáll a megállapodás lehetősége az Egyesült Királyság és az Európai Unió között, és Brüsszel törekszik is az egyezségre Londonnal; ám nem bármilyen áron.
Nyitott bárrá válhat keddtől Párizs, ahol a koronavírus-járvány miatti óvintézkedések újabb enyhítésének keretében 11 hét után megnyithatnak a vendéglátóhelyeknek, de egyelőre csak a teraszokon fogadhatnak vendégeket. A fővárosi önkormányzat döntése nyomán azonban azok szinte valamennyi közterületet, a járdákat és a forgalom elől lezárt úttesteket
A spanyol kormány hatodszorra és ezúttal utoljára kezdeményezi a parlamentnél a koronavírus-járvány miatt bevezetett szükségállapot meghosszabbítását - jelentette be Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök Madridban tartott vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Nem sokkal adásunk előtt rácsatlakozott a Nemzetközi Űrállomásra a SpaceX űrhajója. Az Egyesült Államok kilenc év szünet után küldött ismét asztronautákat az űrbe. A rakéta szombati indítása azért is történelmet írt, mivel ez volt az első alkalom, hogy egy magáncég gépe szállította a NASA űrhajósait a Nemzetközi Űrállomásra.
Gyújtogatás, fosztogatás – nagyjából háborús övezetté vált az USA több városa is egy rendőri túlkapást követően. Trump felelősségre vonást ígér, de békére szólította fel a rendbontókat.
Az amerikai diplomácia vezetője vasárnap kifejtette, hogy álláspontja szerint Kína manapság agresszívabbá vált a félrevezető információk terjesztésében és a bomlasztásban.
Törökországban vasárnap csaknem két hét stagnálás után tovább lassult az új koronavírus-járvány terjedése, az utóbbi 24 óra leforgása alatt 839 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót, így az igazolt fertőzöttek száma 163 ezer 942-re nőtt; ahogy azt Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter közölte a Twitteren.