Az idő sürget, mert nemcsak megegyezni kell, hanem a tervezhetőség biztosításához ki kell dolgozni a források felhasználásról szóló programokat is - mondta a német kancellár.
Alig egy héttel azután, hogy elcsendesedtek a szlovák parlament elnökét, Boris Kollárt ért plágiumvádak, ugyancsak diplomamunkája miatt kedden plágiumgyanúba keveredett a szlovák oktatásügyi miniszter, Branislav Gröhling is.
Recep Tayyip Erdogan török és Donald Trump amerikai elnök kedden arról állapodtak meg telefonon, hogy országaik – két szövetségesként – szorosabban összedolgoznak Líbia tartós stabilitásának biztosítása érdekében – közölte a török államfői hivatal kommunikációs igazgatósága.
Az Egészségügyi Világszervezet szerint több ország rossz irányba halad, ezért arra figyelmeztetnek, hogy a világ első számú közellensége továbbra is a koronavírus. A brit kormány bejelentette, hogy július 24-től kötelező lesz maszkot viselni a boltokban.
Több hónap után a héten újra személyesen találkoznak az uniós állam- és kormányfők Brüsszelben. A találkozón az Európai Tanács elnökének javaslatát vitatják meg a hétéves keretköltségvetésről és az újjáépítési csomagról.
Szinte egy időben a budapesti parlament elutasító határozatával jelentette ki Németország EU-ügyekért felelős államtitkára, hogy a kormánya ragaszkodik a jogállamisági eljárásokhoz és feltételekhez. Kemény viták jönnek.
A szerdától hatályos kormányrendelet a koronavírus-járvány súlyossága szempontjából három kategóriába sorolja az államokat, és ez alapján rendelkezik az onnan érkezők beutazási korlátozásáról.
Első körben 8 új, hiperszonikus fegyverrendszerek hordozására alkalmas F-15EX típusú vadászgépet rendelt a Pentagon a Boeingtől 1,2 milliárd dollár értékben. A tervek szerint erre a típusra cserélnék le hosszabb távon az F-15-ösöket.
A cseh kormány jóváhagyta azt az alkotmánymódosítási javaslatot, melynek célja hogy az ország állampolgárainak alkotmányos joga legyen a fegyveres önvédelemre és védelemre.
Donald Trump amerikai elnök megvonta Hongkong különleges státusát, hogy - szavaival élve - felelősségre vonja Kínát az egykori brit gyarmat elleni agresszív tevékenysége miatt.
Bíróság elé állt a nő, aki a vádak szerint segített Jeffrey Epsteinnek fiatalkorú lányokat felhajtani és beszervezni, hogy aztán ezek ellen a lányok ellen szexuális erőszakot kövessenek el.
Egy csónakos akció egy luxusvilla előtt olyan jól bemutatta, mennyire korrupt a bolgár politikai elit, hogy hét éve nem látott tüntetések kezdődtek Bulgáriában a kormányfő és a főügyész ellen. Az elnök, aki ellen eljárás indult, a kormány lemondását követeli.
A montenegrói közegészségügyi intézet jelentése szerint a balkáni térségben arányaiban Montenegróban van a legtöbb aktív koronavírusos eset: százezer lakosra 231 koronavírus-fertőzött jut. Észak-Macedóniában 167, Bosznia-Hercegovinában 109, Szerbiában 66, Albániában 52, Horvátországban 28, Szlovéniában pedig 13 az aktív esetek száma.
Egyre rosszabb és rosszabb lesz a világjárvány – erre figyelmeztetett a WHO főnöke, aki szerint sok ország “rossz irányba tart”, a politikusok pedig egymásnak ellentmondó üzenetekkel aláássák a bizalmat.
Minél inkább ellenáll Brüsszel Orbán Viktor miniszterelnök követeléseit, annál népszerűbb lesz a magyar miniszterelnök választói körében – többek között erről is beszélt Nigel Farage brit politikus, a Brexit Párt megalapítója a Danube Institute új podcast sorozatában.
Az ENSZ korábbi előrejelzésénél jóval kevesebb lehet a Föld lakosságra az évszázad végére - derült ki a The Lancet című tekintélyes orvosi folyóiratban szerdán közzétett elemzésből.
Az Európai Unió Törvényszéke szerdán hatályon kívül helyezte az Európai Bizottságnak az Apple ellen hozott, ír adóügyekkel összefüggő határozatát, így a cégnek nem kell visszafizetnie Írországnak a tiltott állami támogatás miatt kiszabott 13 milliárd eurós bírságot.
Az általános karantén és leállások elkerülése végett a koronavírus-járvány újabb kitörésének megelőzésre kell koncentrálni - jelentette ki az Európai Bizottság egészségügyéért felelős biztosa.
A korábbi napok enyhébb növekedése után szerdára ismét nagy számban, nyolcszáz fölött regisztráltak új koronavírusos fertőzötteket egy nap alatt Ukrajnában, és az eddig azonosítottak száma velük együtt már meghaladta az 55 ezret.