2020. július 4. szombat

júl. 4
17:36
A lengyel elnök az alkotmányban tiltaná meg, hogy azonos nemű párok gyereket fogadhassanak örökbe (444.hu)
Andrzej Duda még az elnökválasztás második fordulója előtt beterjesztené a javaslatát.
júl. 4
17:48
Andrzej Duda alkotmányos szinten tiltaná, hogy melegek fogadjanak örökbe gyerekeket (Demokrata)
Duda azzal érvelt, hogy a gyerekek külön védelmet élveznek az alaptörvény szerint.
júl. 4
18:12
Amerikai anyahajók gyakorlatoztak Kínával egy időben a vitatott hovatartozású Dél-kínai-tengeren (444.hu)
Washington és Peking is azt mondja, hogy a másik fél lépései csak feszültségeket szítanak.
júl. 4
18:18
Döbbenetes vád: a nemi erőszakot dicsőíti a Netflix sorozata? (ATV)
Továbbra is műsoron marad a Netflixen a 365 nap című lengyel film, annak ellenére, hogy többen felszólaltak annak törléséért, köztük az énekesnő, Duffy, aki szerint a film a nemi erőszakot,a szexkereskedelmet és a nők elleni szexuális agressziót élteti - számolt be a The Guardian információi alapján a 24.hu.
júl. 4
18:36
Hétfőn újranyit a párizsi Louvre (ATV)
Hétfőn nyit újra a párizsi Louvre, amely március közepén zárt be a koronavírus-járvány miatt. A világ leglátogatottabb múzeuma szigorú egészségügyi előírások mellett a tárlatok mintegy hetven százalékán fogad ismét látogatókat.
júl. 4
18:39
A lengyel elnök alkotmányos szinten tiltaná meg, hogy azonos nemű párok gyereket fogadhassanak örökbe (Kripto Akadémia)
Andrzej Duda közölte: még hétfőn aláírja az erről szóló javaslatot, amelyet be is terjeszt a parlamentnek.
júl. 4
18:48
Újranyit a Louvre (444.hu)
A világ leglátogatottabb múzeuma márciusban zárt be, most új biztonsági szabályokkal nyit újra.
júl. 4
19:36
Tüntetők közé hajtott hatalmas sebességgel egy autó Seattle-ben, két nő súlyosan megsérült (444.hu)
Csak tucatnyi tüntető volt péntek késő éjjel a lezárt úton, a rendőrség egyelőre vizsgálja, hogy szándékos gázolás történt-e.
júl. 4
19:42
Aktivisták tiltakoztak a járványgóccá vált vágóhídnál (Demokrata)
A dpa német hírügynökség azt jelentette, hogy többen biciklizárakkal láncolták össze magukat.
júl. 4
19:45
Tüntettek a németországi vágóhídnál, ahol több mint 1500 alkalmazott fertőződött meg (Kripto Akadémia)
„Ideje véget vetni az emberek és az állatok kizsákmányolásának” – követelték a tiltakozók.
júl. 4
19:48
Megjelent a koronavírus a Trump-családban (ATV)
Bejelentették, hogy Donald Trump amerikai elnök nagyobbik fiának kedvese megfertőződött koronavírussal.
júl. 4
20:27
Az orosz titkosszolgálat pénzéből gyilkolhatnak amerikaiakat Afganisztánban (SzMo)
Afganisztán évtizedek óta a szuperhatalmi szembenállás jól bejáratott terepe. Ma sincs ez másként a békétlen közép-keleti országban.
júl. 4
21:00
Szlovénia negatív koronavírustesztet is kér a beutazó horvátoktól (HírTV)
Szlovénia szombattól 36 óránál nem régebbi negatív koronavírustesztet is kér az úgynevezett sárga listán szereplő országok állampolgáraitól.
júl. 4
23:12
Újabb halálos áldozatokat követelő összecsapás Szíriában (Demokrata)
Több mint 40 ember halt meg az elmúlt 48 órában Szíria középső, sivatagos részén a kormányerők és az Iszlám Állam harcaiban.

2020. július 5. vasárnap

júl. 5
0:03
Berobbant a koronavírus: több százezer ember került vesztegzár alá Spanyolországban (Blikk)
Kétszázezer embert helyeztek vesztegzár alá Spanyolországban.
júl. 5
0:07
Hétfőn nyit újra a Louvre – Brutális kiesést okozott a járvány a múzeumnak (Blikk)
Hétfőn nyit újra a párizsi Louvre, amely március közepén zárt be a koronavírus-járvány miatt. A világ leglátogatottabb múzeuma szigorú egészségügyi előírások mellett a tárlatok mintegy hetven százalékán fogad ismét látogatókat.
júl. 5
0:11
Megható látvány: több mint százan segítettek kihúzni egy férfi kocsiját a szakadékból – galéria (Blikk)
Több száz falubéli sietett annak a férfinak a segítségére, aki autójával 80 métert lezúgott egy hegyről a thaiföldi Tak településen, ahol épp vihar volt. A sofőr nem akart autümentőt hívni, ezért szomszédait kérte meg, hogy segítsenek neki. Több mint 100 helybéli fogott össze és együttes erővel húzták fel az autót a szakadékból. A kocsit vezető fér
júl. 5
0:15
Szörnyű tragédia: a 17. születésnapja előtt zuhant le repülővel egy lány (Blikk)
Tragédia történt Dél-Afrikában.
júl. 5
4:39
„Szeretném tudni, hogy a lányom életben van-e” – Teljesen megtört az apa, gyermekének 9 éve veszett nyoma Magyarországon (Blikk)
Évek óta egy percig sem adta fel, hogy egyszer viszontlátja lányát Andrea Tonello. Elkeseredetten kereste gyermekét, az apa kálváriáját a kezdetektől követtük.
júl. 5
5:18
Sok helyen ismét elkezdett nőni a koronavírusos fertőzöttek száma (ATV)
Átlépte a 11 milliót a koronavírus fertőzöttek száma világszerte. Közben Angliában jelentős enyhítés kezdődött. Itt a járvány miatt több mint három hónappal ezelőtt vezették be a korlátozásokat. Az Egyesült Államokban az újranyitásokkal párhuzamosan ismét elkezdett nőni a fertőzöttek száma. Brazíliában pedig ez a szám már meghaladja a másfél millió
júl. 5
6:48
Baltimore-ban is ledöntötték Kolumbusz szobrát (HírTV)
Az egyesült államokbeli Baltimore-ban is ledöntötték tüntetők Kolumbusz Kristóf szobrát. A szobrot 36 éve állították.
júl. 5
6:50
Előrehozott parlamenti választásokat tartanak Horvátországban (HírTV)
Megkezdődtek vasárnap reggel hét órakor a horvátországi előrehozott parlamenti választások.
júl. 5
7:00
Napi fertőzési világrekord dőlt meg szombaton (HírTV)
Több mint 212 ezer emberről bizonyosodott be 24 óra alatt, hogy megkapta az új típusú koronavírust.
júl. 5
7:12
Példaként tekintenek az Orbán-kormányra a jobboldali olasz pártok (HírTV)
Matteo Salvini szerint irigylésre méltó, hogy Magyarországon milyen alacsony a munkanélküliség aránya.
júl. 5
8:00
Már akár 30 halottja is lehet a felhőszakadások okozta földcsuszamlásoknak és áradásoknak Japánban (HírTV)
A japán meteorológia szolgálat szerint vasárnap is várható felhőszakadás, 10-15 centiméternyi eső is zúdulhat egyes területekre.
júl. 5
8:03
Ismét megjósolhatatlan a horvát parlamenti választások kimenetele (Infostart)
A 151 parlamenti képviselő közül 140-et az ország 10 választókerületében választanak meg, minden választókerületben 14-et a politikai pártok listáiról. A magyar parlamenti képviselői helyért egyetlen jelölt indul.
júl. 5
8:12
Ítéletidő pusztít Kelet-Ázsiában (HírTV)
Akár 30 halottja is lehet a Japánban pusztító ítéletidőnek. Áradások pusztítanak Kína középső és nyugati térségeiben is.
júl. 5
8:14
Kanye West afroamerikai rapper indul az elnökválasztáson (HírTV)
Kanye West amerikai rapper bejelentette, hogy független jelöltként indul az elnökválasztáson.
júl. 5
8:21
Koronavírus-járvány: még soha nem fertőződtek meg ilyen sokan egy nap alatt (Blikk)
Napi fertőzési világrekord dőlt meg szombaton: több mint 212 ezer emberről bizonyosodott be 24 óra alatt, hogy megkapta az új típusú koronavírust.
júl. 5
8:21
A WHO befejezte hidroklorokin-tesztjeit (Kripto Akadémia)
Koronavírussal fertőzött betegek gyógyulását vetették össze ilyen gyógyszereket nem kapó betegek állapotának alakulásával.
júl. 5
8:30
Újabb amerikai városban döntötték le Kolumbusz Kristóf szobrát, egyenesen a vízbe dobták (ATV)
Az egyesült államokbeli Baltimore-ban is ledöntötték tüntetők Kolumbusz Kristóf szobrát. Kötelekkel mozdították el talapzatáról, majd pedig belevetették a keleti nagyváros kikötőjének vizébe - adta hírül a helyi sajtó.
júl. 5
8:36
Előrehozott parlamenti választásokat tartanak Horvátországban (444.hu)
Ajánlott maszkban szavazni, de nem kötelező.
júl. 5
8:36
Előrehozott választást tartanak Horvátországban (Demokrata)
Megkezdődtek vasárnap reggel hét órakor a horvátországi előrehozott parlamenti választások.
júl. 5
8:54
Szabad szemmel - Karácsony: a nagy településeknek többet kellene kapniuk közvetlenül a brüsszeli támogatásokból (Kripto Akadémia)
Nemzetközi sajtószemle, 2020. július 5.
júl. 5
9:00
Koronavírus: megdőlt a napi fertőzési világrekord (ATV)
Napi fertőzési világrekord dőlt meg szombaton: több mint 212 ezer emberről bizonyosodott be 24 óra alatt, hogy megkapta az új típusú koronavírust.
júl. 5
9:00
Indul az elnökválasztáson, erről posztolt Kanye West (444.hu)
Egy posztban jelentkezett be az elnöki posztra a rapper.
júl. 5
9:21
Újabb amerikai városban döntötték le Kolumbusz szobrát, a tengerben végezte az emlékmű (Blikk)
Magyar idő szerint szombat éjjel Amerika felfedezőjének Kolumbusz Kristófnak újabb emlékművét döntöttek le az Egyesült Államokban a rasszizmus ellen tüntetők.
júl. 5
9:24
Törzsi villongások Dél-Szudánban (HírTV)
Csaknem 50 ember vesztette életét törzsi összecsapásokban Dél-Szudánban. A vérengzés a legtöbb esetben egy földterület vagy haszonállatok miatt tör ki.
júl. 5
9:27
Orban kiakadt az alkotmánybíróság döntése miatt (Kripto Akadémia)
Romániában megszűnt a koronavírus-járvány megfékezését célzó karanténintézkedések jogalapja, így a hatóságok már csak ajánlhatják a fertőzötteknek, vagy a járvány sújtotta országokból érkezőknek, de nem kényszeríthetik őket, hogy legalább két hétig ne érintkezzenek senkivel.
júl. 5
9:30
Romániában megszűnt a karanténintézkedések jogalapja (HírTV)
A hatóságok már csak ajánlhatják a fertőzötteknek vagy a járvány sújtotta országokból érkezőknek, hogy legalább két hétig ne érintkezzenek senkivel.
júl. 5
9:30
Fertőzöttségi világrekord dőlt meg (Demokrata)
Napi fertőzési világrekord dőlt meg szombaton: több mint 212 ezer emberről bizonyosodott be 24 óra alatt, hogy megkapta az új típusú koronavírust.
júl. 5
9:36
Drámai a helyzet Japánban, halálos áldozatokat követel az ítéletidő (ATV)
Már akár 30 halottjuk is lehet a felhőszakadások okozta földcsuszamlásoknak és áradásoknak Japánban.
júl. 5
9:42
Átszállhatnak az illegális migránsok az olasz karanténhajóra (Demokrata)
Olaszország több nap habozás után mégis engedélyezi, hogy karanténhajójára szálljon át az Ocean Viking nevű hajón veszteglő 180 migráns.
júl. 5
9:48
Fertőző munka (Demokrata)
Kelet-európai húsüzemi munkások között terjed a koronavírus Németországban.
júl. 5
9:54
Újabb Kolumbusz-szobrot döntöttek le (Demokrata)
Az egyesült államokbeli Baltimore-ban is ledöntötték tüntetők Kolumbusz Kristóf szobrát.
júl. 5
10:00
Nem volt sikeres a hidroklorin a koronavírus ellen (Demokrata)
A WHO szombaton bejelentette, hogy befejezte a malária ellen használatos, hidroklorokin nevű gyógyszer tesztelését a koronavírus ellen.
júl. 5
10:03
A Who kimondta az igazságot egy koronavírus-elleni szerről, vége a tesztelésnek (Blikk)
Az eddig csodaszernek bemutatott gyógyszer nem hatásos a koronavírus ellen.
júl. 5
10:06
Új kihívója akadt Trumpnak? A világhírű rapper ringbe száll az elnöki címért (ATV)
Kanye West bejelentette, hogy ringbe száll az elnöki posztért, és ehhez már Elon Musk támogatását is megszerezte.
júl. 5
10:09
Drámai a helyzet Japánban: már 30 ember meghalt az ítéletidőben (Blikk)
Ítéletidő pusztított Japánban. A földcsuszamlásoknak és az áradásoknak már akár 30 halottja is lehet.
júl. 5
10:09
Látványos üstökös ért a Föld közelébe, egy magyar fotós meg is örökítette (SzMo)
A hónap közepétől szabad szemmel is láthatóvá válik.

Keresés