Gyermekkönyvet adott ki a berlini állatkert Knutról, a közönségkedvenc jegesmedvekölyökről. Az eddig még soha nem publikált fényképekkel illusztrált, 44 oldalas kötet bemutatja a tündéri medvebocs életét, és felhívja a figyelmet azokra a veszélyekre, amelyeket az éghajlatváltozás jelent a jegesmedvék számára. A berlini állatkert igazgatója reméli, hogy a könyv nemcsak szórakoztató, hanem…
Joanne K. Rowling, a Harry Potter-mesék szerzője két új történeten is dolgozik egyszerre - tudósított a USA Today című amerikai napilap. "Az egyik gyerekeknek szól, a másik nem" - mondta a brit szerző a hét nappal a hetedik varázslótanoncos meseregény premierje után megjelent interjúban. Az első kötet is így készült. "Két könyvön dolgoztam egy éven keresztül, mire végül Harry nyert." Most is ez a…
Péntektől három napon át "a sötét középkor leple borítja be" Eger városát, legalábbis a város központját, ahol egy középkori piactéren hét évszázadot utazhatnak vissza az időben a látogatók. Ez egyben azt jelenti, hogy az Egri vár történelmi díszletei alatt elterülő Dobó tér a hét végére visszanyeri hagyományos funkcióját, mint a középkori település piactere.
Július utolsó hétvégéjén, Keszthelyen rendezi meg a Kelta Fesztivált a Magyar Ír Baráti Társaság. A július 28-án zajló eseménysorozat csúcspontja minden bizonnyal az Irish Step Dance Show lesz a város színházában, amelyen fellép Catherin Gallagher ír nemzeti bajnok is.
Bár a Balaton környékének programkínálatát a jövő héten a Művészetek Völgye Fesztivál határozza meg, számos borünnepre, kisebb fesztiválokra és sporteseményekre várják az érdeklődőket július 30. és augusztus 5. között a tó partján.
Megnyitották pénteken Kapolcson a Művészetek Völgye Fesztivál tíznapos programsorozatát; hat községben - Kapolcs, Monostorapáti, Öcs, Pula, Taliándörögd és Vigántpetend -, valamint az idén csatlakozott Nagyvázsonyban hetven helyszínen mintegy 1150 programon 3100 művész lép majd fel.
Megnyitották pénteken Kapolcson a Művészetek Völgye Fesztivál tíznapos programsorozatát; hat községben - Kapolcs, Monostorapáti, Öcs, Pula, Taliándörögd és Vigántpetend -, valamint az idén csatlakozott Nagyvázsonyban hetven helyszínen mintegy 1150 programon 3100 művész lép majd fel.
Horváth Mártonnak, a Szabad Nép egykori főszerkesztőjének a története ma már történelem. Ezzel a mondattal zárult a XXI. század című műsor, Horváth Mártonról szóló riportja. Igen, igazuk van a szerkesztőknek, a nagyapáink kora, mondjuk az ötvenes évek nekünk és gyerekeinknek valóban már javában történelem. A Szabad Népről - beleértve Horváth Mártont is - sokféle legenda, történet él, ezeket járta…
A megváltozott időjárás miatt idén hamarabb lesz a szüret és ezért az azt megelőző munkákkal is sietni kell. A présházban, a pincében való kitakarítás előfeltétele annak, hogy egészséges, tiszta ízű, állóképes borok érlelődjenek a szőlőből. A présházak falát mésszel lemeszelve ajánlatos fertőtleníteni. A hordókat az alapos kitisztogatás után diópáccal kell lekenni.
A Jazz Night and Day című programmal folytatódik a Nyár a Lánchídon elnevezésű rendezvénysorozat a hétvégén; szombaton és vasárnap az afro-amerikai zenei hagyományokra épülő stílus hazai képviselői lépnek fel a budapesti eseményen.
Idén a harcsa a főszereplője Borsod megyei Bogácson harmadik alkalommal megrendezett Tiszai Halfesztiválnak. A kétnapos, szombat-vasárnap tartó halfesztiválon 1500 literes, embermagasságú óriásbográcsokban főzik a halászlevet, és mintegy hét mázsa hal kerül az asztalra.
Sikeres volt az idei marosvásárhelyi Félsziget fesztivál, hiszen a rendezvény utolsó napja előtt már ugyanannyi résztvevőt számoltak, mint a tavaly - vált ismertté a helyszínen tartott vasárnapi sajtótájékoztatón. A vasárnap esti LGT-koncerttel sikerül elérni a tervezett hatvanezres látogatói létszámot - hangoztatta Gerendai Károly, a budapesti Hajógyári-szigeten 15 éve fesztivált szervező, 2004…
Véget ért a 32. Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT) a Debrecen melletti Vekeri-tó partján; a fesztiválra összesen 56 ezren látogattak ki - közölték a szervezők. A tájékoztatás szerint a kedden délben a nulladik nappal kezdődött, és vasárnap délben zárult 32. EFOTT a fesztivál 1976-os fennállása óta a leglátogatottabb rendezvény volt, tavaly Zamárdiban még 50 ezren…
A Művészetek Völgye fesztivál eredeti műsortervéhez képest vasárnapi alig maradtak el produkciók, a látogatottság felülmúlja a tavalyit - mondta Márta István fesztiváligazgató. Közölte: kedden a bevételek függvényében fognak dönteni arról, hogy a hét hátralévő részében milyen műsorváltoztatásra lesz még szükség. A völgy falvai között jelenleg is lépésben haladnak a kocsisorok, és gyalogosok…
Sikeres koncertet adott Budapesten, a Petőfi Csarnokban napjaink egyik legnépszerűbb szaxofonosa, a populáris dzsesszt játszó Candy Dulfer. Az új lemezével világkörüli turnéra induló holland művésznő úgy látja, szülővárosa, Amszterdam sajnos már nem a szabadság és a tolerancia otthona.
Nagykorú már a Kapolcs és környékéhez tartozó településeken immár 19. esztendeje ismét megnyílt Művészetek Völgye. A magyarországi nyári fesztiválok rendezvények sorában az elmúlt közel két évtizedben rendkívül jelentős rangot és hírnevet szerzett rendezvény most sem indult gondok nélkül.
Nincs azzal semmi baj, ha a nyári uborkaszezonban minden televíziós csatornából a Balaton iszapos vize zúdul az éppen nem nyaraló honfitársainkra. Rá is fér a magyar tengerre minden jó szándékú marketing. Nem csoda, hogy a Duna televízió is ki akarja venni a részét a összmédia-pancsolásában. Kipécézte, hát a tiszteletre méltó hagyományú füredi Annabált. Ha lúd legyen kövér: gondolta egész napos…
Nehéz számontartani, hogy hány féle közlekedési eszközzel érkeznek a Szegedi Dóm tér színpadára az Eszenyi Enikő által színrevitt Marica grófnő című örökzöld Kálmán Imre-operett szereplői. Hevenyészett felsorolásként megemlíteném a csaknem száz éves old timer autót, lovat, mezőgazdasági gépeket, traktort és nem utolsósorban a hőlégballont. Úgy látszik, aki a Dóm téren rendez tart attól, hogy a…
A salzburgi Dóm-tér átrendezését tervezik az osztrák tartomány és az egyházak: a Rezidencia Galéria, a Rezidencia pompás helyiségei, a Dóm Múzeum és a hosszú folyosóval rendelkező Szent Péter Apátság, valamint a Wallis Traktus részeit átjárható Közösségi Múzeummá szándékoznak átalakítani.
A hétvégén tartották a baranyai Nagynyárádon a VIII. Kékfestő fesztivált. A rendezvény a településen hosszú évtizedek óta működő kékfestő műhely munkássága köré épül, és több ezer látogatót vonz az eldugott faluba.
Rossz idő esetén sem maradnak el a Belvárosi Sambosi Jazz Fesztivál koncertjei: a budapesti, Városház utcai előadások a Díszteremben lesznek megtartva a Vármegyeháza kertje helyett.
Pulán egyebek mellett Irodalmi Vurstlival, Öcsön a falu három templomát is érintő szervezett sétával várják az érdeklődőket a Művészetek Völgye szervezői.
Szombattól szeptember végéig, hétvégenként, ingyenesen látogatható a budavári Sándor-palota történetét bemutató kamara-kiállítás. A köztársasági elnök és hivatala elhelyezésére szolgáló Szent György téri épület földszintjén berendezett tárlat 10 és 18 óra között tekinthető meg.
Japán, kubai, francia, jamaikai, afrikai és amerikai fellépője is lesz idén a Sziget Fesztivál Világzenei Színpadának. Augusztus 8-a és 15-e között ezen a helyszínen a stílusok között megjelenik a mambo, a ska, a rumba, a son, a reggae és a dzsessz is.
A dzsesszé a főszerep az idei Veszprémi Ünnepi Játékokon - mondta Mészáros Zoltán ügyvezető igazgató. A szombatig tartó rendezvényen a komolyzenei és opera gálakoncert mellett fellép többek közt a Weather Report nevű egykori fúziós dzsessz-zenekar két világhírű alapító tagja, a billentyűs Joe Zawinul és a szaxofonos Wayne Shorter.
Megszokhattuk, hogy az ismétléseknek - különösen a nyári dömping idején - egyetlen vezérfonala van, a szabadságolások és az uborkaszezon lehető leginkább költséghatékony kitöltése. Azért vannak kivételek. Ilyen volt vasárnap délután Alföldi Róbert Bodrogi Gyulával készült interjúja. Az már inkább csak vágyálom, hogy az alig egy hónapja a Nemzet Színészévé vált művészről azon melegében színvonalas…
Elhunyt Ingmar Bergman svéd filmrendező, a modern filmművészet óriása. A nevétől és filmjeitől legendássá vált Farö szigetén 89 évesen érte a halál. A művészt korunk egyik legnagyobb filmes újítójának tartják kortársai, aki az ember arc közelképeinek volt nagy mestere.
Időszaki kiállítás nyílt a londoni Buckingham-palotában II. Erzsébet brit királynő esküvőjéről, annak alkalmából, hogy a királyi pár idén ünnepli gyémántlakodalmát. A "Királyi esküvő: 1947. november 20." című kiállításon az érdeklődők megismerhetik a királynő 60 évvel ezelőtti házasságkötésének mozzanatait, egészen a szertartás előkészületeitől az ifjú pár nászútjáig. A kiállítás leglátványosabb…
Elhunyt Michelangelo Antonioni világhírű olasz filmrendező - jelentette kedden az olasz tömegtájékoztatás. Hétfőn este, otthonában érte a halál. Családjának közlése szerint csütörtökön helyezik végső nyugalomra szülővárosában, Ferrarában. Antonioni, aki a hétfőn elhunyt Ingmar Bergman mellett a modern film egyik legnagyobb hatású mestere volt, szeptember 12-én töltötte volna be 95. életévét, de…
Hétfőn este 95 éves korában elhunyt Michelangelo Antonioni világhírű olasz filmrendező. Családjának közlése szerint az 1912-ben született művészt csütörtökön temetik el Ferrarában.
Többé nem lehet a hasat fedetlenül hagyó pólóban és miniszoknyában bebocsátást nyerni a néhai II. János Pál pápa szülőházába, a szabályok betartására nazarénus apácák ügyelnek. A II. János Pál pápa szülőházából múzeummá alakított épület az nazarénus apácák felügyelete alatt áll, akik elérkezettnek látták az időt az öltözködési szabályok szigorítására - jelentette a PAP lengyel hírügynökség.
A Dzsingisz kán és öröksége, valamint A tatárjárás című kiállítás ötvenezredik látogatóját köszöntötték kedden a Magyar Nemzeti Múzeumban. A szerencsés látogatót Kovács Tibor, az intézmény főigazgatója és Omboosuren Erdenechimeg, Mongólia magyarországi nagykövete fogadta a múzeum kupolatermében. Az ötvenezredik látogató, Farkas Kristóf Vince az MTI-nek elmondta, hogy egyszer már látta a Dzsingisz…
Hetedik alkalommal rendezik meg a Magyar Szigetet; a kárpát-medencei ifjúsági találkozóként meghirdetett fesztiválra szerdától egy héten át várják az érdeklődőket a Pest megyei Csattogó-völgybe, Verőce-Kismarosra - közölte Zagyva György Gyula, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke kedden Budapesten. A rendezvényt lebonyolító szervezet elnöke a fesztivált beharangozó sajtótájékoztatón úgy…
Órák hosszat énekelte az egész Erdélyből Marosvásárhelyen, a Félsziget fesztiválon összesereglett mintegy 15 ezer fős közönség a hetvenes, nyolcvanas években óriási sikert arató LGT-slágereket - írta kedden a romániai magyar sajtó a neves együttes Erdélyben vasárnap tartott koncertjéről. A Kolozsváron megjelenő Krónika és Szabadság, illetve a marosvásárhelyi Népújság című napilapok beszámolói…
Tizenegy filmjével emlékezik a hétfőn elhunyt Ingmar Bergmanra a Duna Televízió - tájékoztatta a műholdas közszolgálati csatorna kedden az MTI-t. Közlésük szerint vasárnap este a világhírű svéd rendező utolsó alkotását, a 2003-ban készült Sarabandot tűzik műsorra. A tematikus válogatásban a rendező legismertebb művei kapnak helyet, köztük a Tükör által homályosan, A csend, az Úrvacsora, A hetedik…
Az idén 45 éves Omega szombaton este kilenc órától a Hungaroringen ad koncertet - közölte Kóbor János, az együttes egyik alapító tagja. "Idén minden fellépésünk emlékeztet rá, hogy 45 évvel ezelőtt lett Omega az Omega. Múlt szombaton Keszthelyen tartottuk a főpróbát, nagy viharban. Tehát, ha esik, ha fúj, most szombaton is játszunk" - tette hozzá az énekes.
A Türelemjáték címet adta készülő regényének Konrád György, amelyből részleteket olvasott fel kedd este Pulán, a Művészetek Völgye Jelenkor-beszélgetések elnevezésű programja keretében. Az íróval Ágoston Zoltán, a pécsi Jelenkor című irodalmi folyóirat főszerkesztője beszélgetett. Konrád György liberálisnak, ugyanakkor konzervatívnak is nevezte magát a mintegy kétszáz érdeklődő jelenlétében…