2007. május 27. vasárnap

máj. 27
23:01
A kultúrális miniszter nagyra tartja Tarr teljesítményét (Spa Trend Online)
Hiller István oktatási és kulturális miniszter a cannes-i filmfesztivál díjkiosztó ünnepsége után gratulált a magyar versenyfilm rendezőjének, Tarr Bélának. A közlemény szerint a miniszter üzenetében hangsúlyozta: nagyra értékeli Tarr Béla teljesítményét, hogy alkotásával, A londoni férfi bemutatásával 19 év után ismét jelen lehetett egy magyar film a cannes-i hivatalos versenyprogramban.

2007. május 28. hétfő

máj. 28
8:57
Végleg visszavonul a hollywoodi legenda (Infostart)
82 éves korában végleg visszavonul Hollywood egyik leghíresebb sztárja. Paul Newmant kilencszer jelölték Oscar-díjra, ötvennél több filmben játszott főszerepet, de ma már úgy érzi: képtelen olyan színvonalon játszani, amilyent elvár önmagától.

2007. május 29. kedd

máj. 29
7:47
Hitler pénzhamisítója (Spa Trend Online)
Berlinben mutatták be Stefan Ruzowitzky osztrák rendező A hamisító című filmjét, amely Adolf Burger szlovák zsidó igaz történetét dolgozta fel. A bemutató után a Corriere della Sera című olasz napilap készített interjút a média által is felfedezett történelmi szemtanúval.
máj. 29
7:49
Jó, jó, de ki az Kuki? (Spa Trend Online)
Hogy Kuki hogyan került a Hot sztárkvíz műsorvezetői posztjára, az rejtély, ki ő, honnan tud magyarul, illetve miért nem tud elég jól magyarul - mindez titok. Az tény, hogy a Viasat3 saját játékot indított, s ennek élére egy határozottan rokonszenves francia fiatalembert állított, aki egyrészt nagyon jól beszél magyarul, másrészt viszont mulatságos igyekezettel próbálja érthetően kiejteni…
máj. 29
8:05
Jórészt ismeretlen filmesek vihették haza a díjakat (Spa Trend Online)
Szerény protokoll, román Arany Pálma, és japán nagydíj - ez az idei cannes-i filmfesztivál gyorsmérlege. A divatos sztárokat nem kényeztették el idén elismerésekkel, sajnos a versenyben szereplő magyar film, Tarr Béla A londoni férfi című alkotása is díj nélkül tért haza. Szélesebb körben talán egyedül Gus Van Sant neve nem volt ismeretlen a díjazottak közül, ennek ellenére az elismerések…
máj. 29
15:19
"Jó napot! Itt Európa beszél" (Spa Trend Online)
"Jó napot! Itt Európa beszél" címmel nyílt kedden plakátkiállítás az Országházban; a német külügyminisztérium által szervezett tárlat azokat a vívmányokat tárja az érdeklődők elé, amelyeket az európai integrációnak köszönhet a kontinens és a világ népessége. A kiállítást Hans Peter Schiff, Németország budapesti nagykövete és Mandur László, az Országgyűlés alelnöke nyitotta meg. A tárlatot…
máj. 29
15:21
Bryan Adams és Rúzsa Magdi lép fel a Kapcsolat koncerten (Spa Trend Online)
Bryan Adams kanadai énekes és Rúzsa Magdi lesz a 11. T-Mobile Kapcsolat koncert sztárvendége június 30-án, szombaton - hangzott el a rendezvényről tartott keddi budapesti tájékoztatón. A 18 órakor kezdődő koncertet az 56-osok terén, a volt Felvonulási téren rendezik, és ez alaklommal is százezreket várnak. Winkler János, a T-Mobile üzletágvezetője azt hangsúlyozta: a Kapcsolat koncert évek óta…
máj. 29
19:17
Wagner-napok a Művészetek Palotájában (Infostart)
Az év legnagyobb, csaknem 130 millió forintos költségvetésű kettős produkciójára készülnek a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben: Richard Wagner a Niebelung gyűrűje című trilógiájának előjátékát és első részét, A Rajna kincsét és A walkürt adják elő júniusban a Wagner-napokon.
máj. 29
22:53
Vancouverben kezdett a legendás trió - videóval (Infostart)
Húszezer néző előtt, Vancouverben kezdte meg öt hónapos világturnéját a Police.

2007. május 30. szerda

máj. 30
5:52
Koltai Lajost felvette tagjai közé az Amerikai Rendezők Társasága (Spa Trend Online)
Koltai Lajos Amerikában rendezett első játékfilmjével június 11-én mutatkozik be New Yorkban. Az Este (Evening) című filmet Amerika-szerte egyszerre 700 mozi tűzi műsorára, a rendező országos turnén kíséri végig filmjét, amelyben együtt dolgozott Vanessa Redgrave-vel, Glenn Close-zal és Meryl Streeppel. A nemzetközi hírű operatőrből lett rendező az első magyar, aki úgy lett tagja az Amerikai…
máj. 30
10:52
Hogyan legyünk pincérből sztárénekesek két hét alatt? (Infostart)
Rövid időn belül híres lett Victoria Hart. A 18 éves brit nő korábban pincérnőként dolgozott, és csak esküvőkön lépett fel, azonban felfedezték hihetetlen tehetségét, és máris világsztároknak adott koncertet.
máj. 30
12:04
"Megdöbbentő és felemelő érzés volt" (Infostart)
Új produkcióval és új lemezzel ünnepli 60. születésnapját Laurie Anderson amerikai experimentális művész, aki európai turnéján június 11-én és 12-én lép fel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.
máj. 30
15:22
Budapest terein zeng majd a Mint a mókus fenn a fán (Spa Trend Online)
Csütörtökön délután a Mókus Örs kisdobosai masíroznak majd Budapest legforgalmasabb terein, a július 18. és 22. között Zánkán először megrendezendő BalaTONE Fesztivál ízelítőjeként. A nosztalgikus látványosság a hajdani úttörőtáborok hangulatát igyekeznek visszahozni, ahol a szervezők által kiadott közlemény szerint igenis jól érezték magukat a gyerekek. A fesztiválon is fellépő Brains együttes…
máj. 30
19:11
"Nagyon zene" rádióadó (Spa Trend Online)
Új hangnemben, új műsorstruktúrával jelentkezik péntektől a Magyar Rádió Petőfi adója; az átállás első három napján a hírek mellett csak zenét sugároznak - tájékoztatta a közszolgálati médium szerdán az MTI-t. Mint írják, az adón - amely a 18-39 éves korosztályt szólítja meg - a zene játssza a főszerepet; a világ minden tájának legfrissebb és legsikeresebb termése mellett hangsúlyt fektetnek a…
máj. 30
23:55
Itt a rémségek éjszakája (Spa Trend Online)
Bécs után, idén először Magyarországon is megrendezik a nagy múltú Krimi Éjszakát. Budapest két helyszínén, a belvárosi Centrál valamint a Gerlóczy kávéházban június 1-én, este hét és nyolc órakor kezdődnek felolvasások. A krimi éjszakáján izgalmas regényekből hallhatnak sejtelmes történeteket a kávézó látogatói.

2007. május 31. csütörtök

máj. 31
6:16
Műélvezet csak beavatottaknak** (Spa Trend Online)
Dögös csajok, ordenáré stílus, szaftos káromkodás-özön, kábító szleng, old timer kult-autók, gyilkos macsótempó, roncsderbiket megszégyenítő ütközéses üldözés és horror meg agresszivitás - Quentin Tarantino megadta a módját annak, hogy új filmjében stílusosan hódoljon ifjúkora kedvelt műfajának, a grindhouse-nak. A címben szereplő szó azoknak a kispiszkosoknak a neve, ahol Amerika-szerte a…
máj. 31
6:17
Elhunyt Jean-Claude Brialy (Infostart)
Hosszú betegeskedés után 74 éves korában párizsi otthonában elhunyt Jean-Claude Brialy francia színész.
máj. 31
6:26
Dilettáns munkák is megjelentek a könyvhétre (Spa Trend Online)
Hetvennyolcadik alkalommal nyílik meg ma délután az Ünnepi Könyvhét a kortárs magyar szépirodalom hagyományos ünnepe. Az idei könyves seregszemlére több mint száz hazai és határon túli kiadó hozta el újdonságait, az érdeklődők 342 új cím között válogathatnak. A legolcsóbb kötet ötszáz forintba kerül, a legdrágább kiadványért azonban alaposan zsebébe kell nyúlnia a könyvbarátnak: huszonötezer…
máj. 31
7:27
Amerikába megy az 56 csepp vér (Spa Trend Online)
Az 56 csepp vér című musicalfilm lesz az októberben megrendezendő Los Angeles-i magyar filmfesztivál nyitófilmje; erről a 60. Cannes-i Nemzetközi Filmvásáron született megállapodás - tudatta a filmet készítő produkciós cég. Egy amerikai filmforgalmazóval állapodtak meg az alkotók arról, hogy Los Angelesben október 15-én, a magyar filmfesztivál nyitófilmjeként vetítik majd Bokor Attila alkotását,…
máj. 31
13:11
Egy hónap múlva lesz a Volt (Spa Trend Online)
Július 4. és 7. között rendezik meg a 15. Volt fesztivált Sopronban; a jubileumi programon nemzetközi sztárok, köztük az amerikai The Roots és a Korn, valamint a brit Prodigy vendégszerepelnek - mondta el Lobenwein Norbert főszervező az MTI-nek csütörtökön. Közlése szerint a jubileumhoz illő programban a legnagyobb európai fesztiválok világsztárjai közül többen adnak koncertet. Ilyen a The Roots,…
máj. 31
14:31
Szabadtéri kortárs tárlat nyílik Budapesten (Infostart)
Francoise Gilot nyitja meg Budapest első állandó szabadtéri kortárs kiállítását a Várfok utcában. Az I. kerületben negyedévente változik majd az utcai tárlat anyaga, első alkalommal többek között Nádler István, Csiszér Zsuzsi és Szöllősi Géza alkotásait láthatják az arra járók.
máj. 31
14:54
Epresszekerek a Parlamentnél (Spa Trend Online)
A Néprajzi Múzeum Faluforduló címmel új rendezvénysorozatot indít. Ennek első vendége Tahitótfalu és a vasárnapi Eperfesztivál, amelyen felelevenítik a Szentendrei-sziget és a főváros kereskedelmi kapcsolatainak hagyományát: a tahitótfalusiak "kofahajóval" érkeznek a Duna-partra, és az epret szekerekkel szállítják a Néprajzi Múzeumba. Egyésznapos program várja a vendégeket, és persze mindennek a…
máj. 31
16:41
Kevin Costner sorozatgyilkost játszik (Spa Trend Online)
Kevin Costner sokak elképedésére sorozatgyilkost alakít Mr. Brooks című új filmjében, amely helyi idő szerint pénteken kerül a mozikba az Egyesült Államokban.
máj. 31
17:57
Megkezdődött a 78. Ünnepi Könyvhét (Spa Trend Online)
Megkezdődött a 78. Ünnepi Könyvhét a budapesti Vörösmarty téren; a kortárs magyar irodalom ünnepét Kovács András Ferenc kolozsvári költő nyitotta meg csütörtökön az eseményre írt versével. A babérkoszorús és József Attila-díjas költő a rendezvénysorozat központi helyszínén olvasta fel Rigmus a könyvről című alkotását, amelyet a könyvhétre írt.
máj. 31
18:49
Megnyílt a könyvhét (Infostart)
Megnyílt a 78. Ünnepi Könyvhét a budapesti Vörösmarty téren; a kortárs magyar irodalom ünnepét Kovács András Ferenc József Attila-díjas kolozsvári költő nyitotta meg az eseményre írt versével.
máj. 31
20:00
Szándékos operatőri rontások és rossz vágások a Tarantino-filmben (Infostart)
Halálbiztos címmel vetítik csütörtöktől a magyar mozik Quentin Tarantino legújabb filmjét. A rendező a hetvenes-nyolcvanas évek B kategóriájú filmjei iránti tiszteletből készítette a filmet, amelyben Kurt Russell is szerepet kapott, és Tarantino is feltűnik a vásznon. Vágvölgyi B. András, a Tarantino mozija című könyv szerzője szerint a film két külön történetből áll, az egyik negatív, a másik…

2007. június 1. péntek

jún. 1
5:08
George Clooney: egy korszak vége (Infostart)
Alighanem a napokban mozikba kerülő Ocean's Thirteen - A játszma folytatódik lesz az utolsó film, melyet a George Clooney - Steven Soderbergh páros fémjelzett produkciós cég készít. A két művész egészen újfajta modellt akart meghonosítani Hollywoodban. Sokáig úgy tűnt, sikerrel...
jún. 1
6:01
"Olvas a nemzet, a nép, művelődik egész Magyarország!" (Spa Trend Online)
A tegnap délután Budapestre zúduló felhőszakadás sem tántorította el azt a több száz érdeklődőt, akik kilátogattak a 78. Ünnepi Könyvhét megnyitójára, a Vörösmarty térre. És jól tették, hogy nem hagyták megijeszteni magukat. A kortárs magyar irodalom ünnepét Kovács András Ferenc kolozsvári költő nyitotta meg az eseményre írt versével. A babérkoszorús és József Attila-díjas költő a…
jún. 1
6:06
ATV kritika: Nincstelenfalva (Spa Trend Online)
Magyarország legszegényebb településére települt ki pár napra Friderikusz Sándor és stábja. A kihelyezett riportműsort adta közre két estén át a Friderikusz Most Speciál. Ilyen műsorok kihaltak a televíziózásból, a köznapi élet legföldközelibb valósága így nem, csak sűrű áttételeken, szűrőkön, nagyítókon, kicsinyítőkön, átértelmezéseken vagy érzéketlen adatokon keresztül jut képernyőre. Itt…
jún. 1
10:10
Bo Diddley már dúdolgat (Spa Trend Online)
Lényegesen jobban van már Bo Diddley amerikai rock and roll és bluesénekes, gitáros akit május közepén szélütéssel szállítottak kórházba. Továbbra is problémái vannak a kommmunikációval, de zenét hallgat, sőt, dúdolgat is.
jún. 1
10:48
Az internet a jövő könyvtára (Spa Trend Online)
Németországban az év végéig húsz könyvtárban vezetik be a digitális kölcsönzés lehetőségét, vagyis az interneten keresztül egy hétig lehet olvasni a könyveket. A bajor közszolgálati rádió és televízió, a Bayerischer Rundfunk internetes portálja beszámolót közölt arról, hogy Hamburgban és Würzburgban már bevezették az online kölcsönzést, Kölnben június közepétől indul, Münchenben pedig a jövő…
jún. 1
13:46
Bérlettel a Művészetek Palotájába (Infostart)
Öt különböző bérletet, valódi műfaji kavalkádot kínál a következő évadra a Művészetek Palotája.
jún. 1
14:13
Charles Fenyvesi: a józan ész tehetetlen volt a nácikkal szemben (Spa Trend Online)
Történelmileg jelentős információkat tár az olvasók elé a második világháborúról a Három összeesküvés című, korábban titkos amerikai dokumentumok alapján készült mű - mondta el Charles Fenyvesi, a kötet Egyesült Államokban élő írója. A Rundstedt tábornagy, Canaris tengernagy és a zsidó mérnök, aki megmenthette volna Európát alcímű kötet elsőként Magyarországon jelenik meg, a magyar származású író…
jún. 1
15:31
Folytatódik a PANKKK (Spa Trend Online)
A Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért (PANKKK) összesen csaknem tízmillió forinttal támogatja könnyűzenei előadók első lemezének kiadását, valamint tehetségkutató versenyek lebonyolítását - adta hírül a PANKKK stábja. A közlemény szerint hétmillió forintot osztanak szét huszonöt könnyűzenei előadó között első lemezük kiadásához, a nyertesek 240-300 ezer forintos támogatást kapnak. Az…
jún. 1
16:08
Bors őrmester: legenda lesz a legendából (Infostart)
Újra rögzítik a Beatles legendás lemezét, a negyven éve ezen a napon megjelent Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Bandet: a dalokat a jelen csúcszenekarai játsszák fel ismét annak a technikának a segítségével, amelyet négy évtizeddel ezelőtt a négy Beatle is használt.

2007. június 2. szombat

jún. 2
2:44
Csajos műsor az RTL-Klubon (Spa Trend Online)
Nem kimondottan "szőke nős" műsort prezentált a Csak csajok az RTL-en, bár két szőke műsorvezetőnő jött-ment a stúdió különböző zugai között, attól függően, hogy épp mi játszott a felvezett témák szerint. De ez a legtöbb, ami erényként elmondható az egy óráról (minusz reklám). Egy kis főzőcske, egy kis divatcucc, egy kis babázás (bár ez a blokk valóban hasznos információkat közölt), egy kis…
jún. 2
4:12
Nádasdy: ma a felöltözött embernek is tudunk hinni (Spa Trend Online)
Nádasdy Ádám konzervatív. Legalább is az irodalom terén. Nem temeti az írott szót, sőt a regényt delelőjén látja. Jól érzi magát 60 évesen, de valami azért hiányzik... Erról írt verseskötetet, mely a 78. Ünnepi Könyvhétre jelenik meg. A költő szerint a Vörösmarty téri esemény a szabdalt magyar irodalomban egy olyan palló, amely mindkét oldalra támaszkodik, s egy hosszú hétvégére átjárást biztosít…
jún. 2
10:35
Börtönfesztivál Szegeden (Spa Trend Online)
Hétfőn délután A jó Laci betyár vigadójának ajándékkoncertjével elkezdődik a IV. Dankó Pista Fesztivál nyári programja a szegedi Csillag börtönben. Bozó Bea, az intézmény sajtóreferense elmondta, hogy a fogvatartottak előtt a Szegedi Fegyház és Börtön sportudvarán fellép majd Kaczor Feri, Bunyós Pityu, Domján Tamás és a Koktél, valamint Dr. Komáromi Pisti egykori rendőr dandártábornok. Egy hétre…
jún. 2
20:30
Újra görög figurákkal teltek meg a versek (Spa Trend Online)
Több ezer érdeklődő kereste fel a könyvkiadók standjait a 78. Ünnepi Könyvhét és a 6. Gyermekkönyvnapok központi helyszínén, a budapesti Vörösmarty téren a rendezvény első hétvégi napján, szombaton. A többször szemerkélő eső ellenére is jelentős tömeg hömpölygött a mintegy kétszáz kiadónak helyet adó standok körül. Sokan keresték fel a dedikáló írók asztalait is, ahol többek között Göncz Árpád,…
jún. 2
21:13
Alig 18 és fél ezerért vette platinalemezét (Infostart)
Egyelőre nem tudni pontosan, hogy mennyi pénz folyt be a Jackson család személyes tárgyainak eladásából, de az összeget másfél és kétmillió dollár (279 millió forint - 372 millió forint) közöttire teszik. A kétnapos aukciót Las Vegasban rendezték meg.

2007. június 3. vasárnap

jún. 3
11:04
"Az orosz Balassi" és az "orosz Örkény" (Spa Trend Online)
A 78. Ünnepi Könyvhét alkalmából mutatja be kedden a Balassi Intézet és a moszkvai Magyar Kulturális Központ a magyar irodalom legfrissebb orosz fordításait: "az orosz Balassit" és az "orosz Örkényt"- közölte a Balassi Intézet.
jún. 3
11:05
Ötvenedik évfordulóját ünnepli a Nemzeti Galéria (Infostart)
Több kiállítással ünnepli a Magyar Nemzeti Galéria működésének ötvenedik évfordulóját. Bereczky Lóránd főigazgató az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte a Restaurálás művészetéről szóló kiállítást, amely augusztus végéig látogatható.
jún. 3
11:09
Csak erős idegzetűeknek! Könyv a náci orvoskísérletekről. (Spa Trend Online)
Hatvankét évvel a II. világháború befejezése után a közvélemény még mindig kevéssé ismeri a német koncentrációs táborokban végzett orvosi kísérleteket - hangsúlyozta Alfred Pasternak, akinek Embertelen kutatás - Orvosi kísérletek a német koncentrációs táborokban című könyve a 78. Ünnepi Könyvhétre jelent meg magyarul.
jún. 3
13:03
Moszkva - Szász János Ópiuma is indul (Spa Trend Online)
A Szász János rendezte Ópium is indul a 29. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál (MIFF) versenyprogramjában, Enyedi Ildikó rendező pedig a zsűriben foglal helyet - közölték a hónap végén esedékes fesztivál szervezői
jún. 3
18:15
Elhunyt Darvas Iván színművész (Spa Trend Online)
Életének 82. évében elhunyt vasárnap Darvas Iván. A kétszeres Kossuth-díjas színész, a nemzet színészének temetése szűk családi körben lesz. Az elmúlt több mint ötven év egyik legnépszerűbb színésze volt, aki több mint hatvan évet töltött a pályán, első szerepét huszonegy évesen kapta a Művész Színházban. Szinte minden nagy szerepet eljátszhatott a színészálmok közül, néhány éve rendezőként is…
jún. 3
18:53
Elhunyt Darvas Iván (Infostart)
Nyolcvankét éves korában elhunyt Darvas Iván kétszeres Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze.

2007. június 4. hétfő

jún. 4
4:50
Befejezte történelemóráit Aczél tanár úr (Spa Trend Online)
Befejezte történelemóráit Aczél tanár úr. Egész pontosan: történelmi húszperceit, bár maga a "foglalkozás" szinte semmiben sem hasonlított a hagyományos történelemórákra. Rövid volt, szellemes és lényegretörő, s jóllehet a televízió­zás fél évszázada volt az apropó, valójában az elmúl negyven év magyar történelméről adott árnyalt képet, méghozzá a világpolitika háttere előtt. Ehhez persze a…
jún. 4
5:45
Megidézzük Ray Charles szellemét (Spa Trend Online)
Ray Charlesra, a soul zene koronázatlan királyára emlékeznek június 12-én Budapesten az A38 Hajón, majd június 30-án a ceglédi Kossuth Művelődési Központban neves zenészeink: Fekete Jenő, Tóth Vera, Somló Tamás, Roy & Ádám és Török Ádám. A koncertek jegybevételéből a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületét támogatják a művészek.
jún. 4
6:01
Nézik a dedikáló Esterházyt, de ő sem kötelező olvasmány... (Spa Trend Online)
Az elmúlt hétvégén a szeszélyes időjárás ellenére sok érdeklődőt vonzottak a 78. Ünnepi Könyvhét helyszínei. A legnagyobb show, sor egy politikus, a volt miniszterelnök dedikálásán alakult ki. Becslésünk szerint a dedikálások képzeletbeli toplistáján mindenképp dobogós helyet szerzett tiszteletbeli főszerkesztőnk, Fejtő Ferenc, aki három helyszínen, köztük a Kossuth Könyvkiadó standjánál írta alá…
jún. 4
6:18
Nem volt szövege csak dallama a spanyol himnusznak - most már lesz! (Spa Trend Online)
A Spanyol Olimpiai Bizottság szövegíró versenyt hirdetett az ország himnuszára. A labdarúgó-szövetségénél nagy örömmel fogadták az ötletet. "Nagyon kevés ország van a világon, melynek a himnuszához nem készült szöveg - mondta Jorge Carretero, a futballszervezet egyik szóvivője. - A közös éneklés erősíti a nemzeti összetartozás érzését, ezért mi támogatjuk az olimpiai bizottság törekvéseit.…

Keresés