A világon először a magyar moziközönség láthatja az amerikaimagyar koprodukcióban készült Immigrants Jóska menni Amerika című egész estés rajzfilmet, amely mától a mozikban látható. Az Egyesült Államokban élő és dolgozó Csupó Gábor rendező nevét a Simpson család világhíre tette világszerte ismertté.
Mindenszentekkor a katolikus egyház tanítása szerint azokról a szentekről emlékezünk meg, akik személy szerint nem szerepelnek a naptárban. Az utóbbi két században szinte teljesen összekapcsolódott a halottak napjával, ráadásul az angolszász eredetű halloween is jelen van, amely egyre erőteljesebben tör be a magyar szokásokba.
Nyolcvanezredik látogatóját fogadta csütörtökön a Magyar Természettudományi Múzeum Jégkorszak című interaktív kiállítása; Szabó Károlyné, egy dunavecsei lakásotthon vezetője diákjaival érkezett a tárlatra.
A remake-eket jegyző Kabay Barna producer még előző filmjének, a 81,5 millió forintos állami támogatásból is készült Papírkutyáknak sem fizette ki az egész stábját, de máris megkezdte az új mozi forgatását, amire Kölcsönkért kastély címen 20 milliós visszatérítendő támogatást kapott.
Index: Ha valamivel négy éve nem haladnak, mint a filmarchívum a filmjogok megszerzésével, miért jó, ha ugyanaz a vezető (Gyürey Vera) nem halad vele tovább, ahelyett, hogy a szabályok szerint pályázatot írnának ki a tisztségére?.
Kovács Ildikó bábrendező címmel jelent meg a januárban elhunyt bábművész pályáját bemutató kötet; a kiadványt az alkotó emlékére rendezett délutánon mutatták be csütörtökön Budapesten, a Bajor Gizi Színészmúzeumban, ahol bábelőadások és kiállítás is várta az érdeklődőket.
A Sportklub leszedett egy árpádsávos zászlót mert belógott a képbe. Az adás megszakadt, az FTC szurkolói az ORTT-hez fordultak, a románok tehetnek igazságot.
E sorok írójában Beugró függőség alakult ki. Ennek csak részben oka, hogy a színészi helyzetgyakorlat zseniális találmány, különféle önképzőkörök tagjaként hajdanán magam is részt vettem hasonlókban és belülről is tapasztalhatta, milyen szellemi izgalmat jelent egy-egy jelenet kialakítása az adott pillanatban. Szintén csak részben magyarázat a kóros jelenségre, hogy a közreműködő színészek…