Nyolcaddöntős álmaiért lép pályára csütörtökön a Kiel otthonában a Pick Szeged, amely egy újabb vereséggel biztosan nem juthat tovább a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Az európai porondon érdekelt másik hét magyar csapat közül a Vác van még nehéz helyzetben, a többiek erősen bizakodhatnak.
Négy földrészről, huszonegy országból érkeznek hétvégén hazánkba a világ legjobb kötöttfogású birkózói a szombathelyi Aréna Savariában megrendezésre kerülő Kötöttfogású Magyar Arany Nagydíjra.
Március elsejei hatállyal Schmidt Gábort, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség eddigi főtitkárát nevezték ki a Nemzeti Sportközpontok főigazgató-helyettesének. A szövetség elnöksége már több jelölttel is tárgyalt a lehetséges utódok közül.
Befeketedett a Mini, bár csak a versenygép színe, hiszen a márka és a csapat WRC-s szereplése éppen most világosodott ki. A jövőben ugyanis fél gyári alakulatként egészen 2018-ig biztosított ralis szereplése.
Nincs könnyű helyzetben Josep Guardiola az FC Barcelona vezetőedzője. Az esti Valencia elleni kupacsata előtt ugyanis több kulcsjátékos játéka is kérdéses még. Na persze, abból kell főzni, ami van.
Sajnálatos események árnyékolták be az HBO Magyarországon is bemutatott Befutó című sorozatának forgatását, amely a lóversenyek világában kalauzolja el minket, mint tévénézőket.
Lemaradtál a legfontosabb átigazolási hírekről? Mi összefoglaljuk neked az elmúlt 24 óra legfontosabb pletykáit Angliától Kínáig. Transzferhíradó az átigazolási időszak után is, kizárólag itt, a sport365.hu oldalon
Nincs könnyű helyzetben Josep Guardiola az FC Barcelona vezetőedzője. Az esti Valencia elleni kupacsata előtt ugyanis több kulcsjátékos játéka is kérdéses még. Na persze, abból kell főzni, ami van.
Räikkönen volt a leggyorsabb a jerezi első kollektív teszten kedden, a második nap eddig viszont Schumacher. A tréningek mellett némi balhé is kerekedett a kiáramló kipufogógázok felhasználása miatt.
Hiába, nem egyszerű a visszavonult focisták élete... Ezúttal a 49-szeres olasz válogatott, a 2009-ben visszavonult Cristian Vieri égette magát egy olasz showműsorban - az Inter korábbi gólzsákja capoeirázás közben esett hatalmasat az élő tévéműsorban.