A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő VfB Stuttgart megegyezett Sercan Sarererrel, így a Greuther Fürth török válogatott szélsője a nyártól a sváboknál folytatja a pályafutását – jelentette be Fredi Bobic, a VfB menedzsere.
Roberto Mancini, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester City menedzsere elmondta: a múlt heti, Stoke elleni FA-kupa-meccsen megsérülő Vincent Kompany három hétig nem lesz bevethető.
Wesley Sneijder, Arjen Robben és Rafael van der Vaart sem kapott meghívót Louis van Gaal szövetségi kapitánytól a holland labdarúgó-válogatottba. Az oranje február hatodikán Olaszországgal vív felkészülési mérkőzést.
Matt Birk, a vasárnapi Super Bowlra készülő Baltimore Ravens centere sajtótájékoztatón bejelentette, hogy felajánlja az agyát halála utáni kutatásokra. Az NFL-ben ugyanis burjánzó probléma, hogy a játékosok szervezetében visszavonulásuk után jelentkezik a krónikus encephalopatia (CTE, chronic traumatic encephalopathy), az agy maradandó károsodása.
Bírósági eljárás indult Raheem Sterling, a Liverpool labdarúgócsapatának 18 éves középpályása ellen, mert a gyanú szerint bántalmazott egy 27 éves nőt.
A hagyományos kötöttfogású Ganz-kupával szombaton 10 órakor a BVSC-Ganz Tatai úti csarnokában megkezdődik a felnőtt birkózók versenyéve. Struhács György szakágvezető három súlycsoportban is magas, nemzetközi színvonalú küzdelmet vár.
Arsene Wenger, az Arsenal menedzserének elmondása szerint Kieran Gibbs sérülése súlyosabb, mint amilyennek elsőre tűnt – a Bayern München elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első felvonását biztosan ki kell hagynia, de a visszavágó is veszélybe került számára.
A holland Giedo van der Garde lesz a francia Charles Pic csapattársa a Formula–1-ben szereplő Caterham-istállónál. A szerződéskötést a versenyző jelentette be Amszterdamban megtartott sajtótájékoztatóján.
Filipenkó Viktor három sima játszmában kikapott Radu Albottól, így a második egyes után a házigazda moldovai válogatott 2–0-ra vezet a magyarok ellen a tenisz Davis-kupa euro-afrikai zónájának II. csoportjában.
Bár eltiltotta a szerb színekben való versenyzéstől Janics Natasát a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség, a Bors értesülése szerint a Magyarországnak hátat fordító olimpiai bajnok már az idei vb-n hajóba ülne.
Kondás Elemér, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva vezetőedzője továbbjutást vár fiókcsapatuk, az NB III-as Létavértes ellen a Magyar Kupa negyeddöntőjének vasárnapi első mérkőzésén, bár szerinte a hiányzók mellett a pálya talaja is gondot okozhat majd.
Whistler — Rosszul kezdődött Pulai Imre (45) számára a szánkó-világbajnokság. Az olimpiai aranyérmes kenus a Kanadában zajló viadal egyik edzésén bukott.
Párizs - Franciaország ünnepli Beckham érkezését! Az angol labdarúgó csütörtökön szerződött a Paris Saint-Germain csapatába, és máris meghódította a szurkolókat.
A török élvonalbeli Galatasaraynál biztosak benne, hogy a Sanghaj Senhua állításai nem helytállóak, és Didier Drogba szerződésével minden rendben van, azaz az elefántcsontparti labdarúgó a napokban szabályos körülmények között le az isztambuli klub játékosa.
A Montpellier férfi kézilabdacsapatától múlt év végén távozó szlovén válogatott kapus, Primoz Prost az idény befejezéséig a Bundesligában szereplő Göppingen színeiben folytatja a pályafutását. Prost tagja volt a világbajnokságon négy közé jutó szlovén csapatnak, míg az elmúlt időszakban Velenjében, egyénileg készült a tavaly kirobbant fogadási csalási ügy után a franciákat elhagyó játékos.
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő New England Patriots bejelentette Armond Armstead szerződtetését. Az ügy már jó ideje a levegőben lógott, de a védőfalember hivatalosan csak ma csatlakozott a Hazafiakhoz.
Az átigazolási időszak hajrájában a török élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Fenerbache két és fél éves szerződést kötött Pierre Webóval. Az 50-szeres kameruni válogatott támadóért hárommillió eurót kapott eddigi csapata, az Istanbul Büyüksehir Belediyesi.
Az olasz adóügyi hatóságok perrel fenyegetik Diego Maradona ügyvédjét, mert azt állítja, beszüntették az argentin futballsztár ellen folyó adócsalási eljárást.
Az NFL-szezon a végéhez közeledik, a Ravens és a 49ers jutott el a nagydöntőig. A hétfőn hajnali fél egykor sorra kerülő 67. Super Bowlt hatalmas várakozás előzi meg. Az NSO Tv az esélyekről, a várható taktikákról kérdezte Piros Krisztiánt, a Budapest Wolves elkapóját.
Az MKOSZ elnöksége pénteki ülésén kinevezte Farkas Sándort a felnőtt női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitányának, Sztojan Ivkovics pedig a felnőtt férfi válogatott kapitányi posztját kapta meg. A kapitányok 2015-ig szóló, évente felülvizsgálható megbízást kapnak.
A Premier League hétvégi, 25. fordulójában rendezendő Newcastle United–Chelsea mérkőzésen visszatérhet a vendégek kapujába Petr Cech, aki felépült kisebb sérüléséből.
Caleb Moore az aspeni motoros szán versenyen indult, egy hátraszaltót azonban nem sikerült végrehajtania, és ráesett a 200 kg-os jármű. A baleset után még tudatánál volt, sőt még lábra is tudott állni. Később a szíve bevérzett, kórházba szállították, de a beavatkozás során agyi komplikációk léptek fel, amibe belehalt.