A Magyar Labdarúgó Szövetség, a Magyar Telekom és a Heti Válasz közös szervezésében idén is megrendezik az ország legsikeresebb vállalatai számára kiírt kispályás labdarúgó-bajnokságot.
Az MLSZ honlapján olvasható közleményben még a Videoton FC által jelzett beadvány beérkezte előtt leszögezte, hogy Szabó Zsolt remek, de nehéz mérkőzésen végezte munkáját, s a fehérvári klub által említett szituáció is - játékvezetői szempontból - roppant nehezen kezelhető volt.
Nem hosszabítja meg szerződését az Evertonnal Phil Neville. A 36 éves középpályás még nem hagyja abba a futballt, tervei szerint addig játszik, ameddig bír.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) megítélése szerint Szabó Zsolt játékvezető nem fojtogatta Juhász Rolandot, a Videoton válogatott védőjét vasárnap a Diósgyőr elleni bajnoki mérkőzésen; az MLSZ egyúttal az együttműködés és a partnerség fontosságára hívja fel a futballban dolgozók figyelmét.
A női kézilabda Bajnokok Ligája-elődöntőjében a Győri Audi ETO-tól elszenvedett bukaresti 24-22-es vereség után is bízik csapata továbbjutásában az Oltchim Valcea montenegrói sztárja, Katarina Bulatovic.
Az Újpest vezetőinek döntése értelmében visszatért a Megyeri útra a tavaszi szezonra a belga másodosztályú Sint-Truidenhez kölcsönadott Barczi Dávid és Egerszegi Tamás.
Ribánszki László számos nagy védés mellett egy büntető hárításával segítette 2-1-es győzelemhez a Diósgyőrt a Videoton ellen. A kapus a klub honlapjának beszélt a tizenegyesről.
Barcelona – Gólokra hajt Zlatan Ibrahimovic (31). A Paris Saint-Germain svéd csatára a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján mindenképpen be akar találni a rivális kapujába.
A KTE-Phoenix Mecano együttese vasárnap az Újpest csapatát fogadja az OTP Bank Ligában. A találkozó Rajczi Péter számára különösen érdekes lesz, a csatár szeretne gólt rúgni volt kenyéradójának.
Július 27-én egy barátságos mérkőzéssel búcsúztatja hivatalosan a Schalke 04 labdarúgócsapata Raúl Gonzálezt, aki 2010-től két szezonon keresztül erősítette a gelsenkirchenieket.
A Videoton diósgyőri veresége után a székesfehérváriak vezetősége kivizsgálást kért az MLSZ-től, amit a szövetség azon nyomban elutasított. Ahogy a felvételen is látni, a játékvezető inkább eltolja a válogatott védőt, semmint fojtogatja.
Róma – Valódi pokol tombolt a Stadio Olimpico környékén hétfőn este, az olasz élvonalbeli focibajnokság Roma-Lazio (1-1) városi derbije előtt – a két csapat fanatikusai egymással és a rendőrökkel is összecsaptak a stadion körül.