2014. február 11. kedd

febr. 11
0:09
Primera División: a Bilbao sem tudott nyerni a Balaídosban (She)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának záró mérkőzésén az Athletic Bilbao gól nélküli döntetlenre végzett a Celta Vigo otthonában, a Balaídosban, amely immáron öt mérkőzés óta bevehetetlen az ellenfelek számára. A találkozón egyébként a hazaiak álltak közelebb a gólszerzéshez, de Luis Enrique tanítványai egyik lehetőségüket sem tudták kihasználni.
febr. 11
0:27
DVTK: Grumics két és fél évre aláírt - hivatalos (She)
A labdarúgó NB I-ben szereplő, jelenleg Törökországban edzőtáborozó DVTK hivatalos honlapján tette közzé a már korábban ismert tényt, miszerint Miroszlav Grumics a diósgyőrieknél folytatja pályafutását. A 29 esztendős szerb támadó két és fél éves szerződést kötött újdonsült csapatával.
febr. 11
0:31
Videó: „Bori Gábort csak hitegeti a Diósgyőr” - exkluzív (She)
Február 5-től 16-ig a törökországi Belekben készül a Paksi FC a tavaszi szezonra, ám az edzéseken túl is van dolga Csertői Aurélnak. Bori Gábor ugyanis elhagyni készül a tolnaiakat, a vezetőedző szerint a Diósgyőrnél azonban csak hitegetik a jelenleg a második csapatba irányított középpályást. Tekintse meg exkluzív, helyszíni videónkat a labdarúgó NB I tabelláján 13. helyezett csapat…
febr. 11
4:39
2 millióba kerül Erdei felkészülése (Blikk)
Budapest – „Amíg az Universumnál bokszoltam, sosem gondoltam volna, hogy mennyi mindenre oda kell figyelni. Nagyon sok terhet levettek a vállamról" – nyilatkozta korábban Erdei Zsolt (39), és valóban, amióta elhagyta a német klubot és a saját kezébe vette sorsa irányítását, azóta érzi, az edzéseken túl is mennyi munkával jár egy felkészülési időszak. Ráadásul milyen anyagi vonzatai…
febr. 11
4:43
Löke nem megy el Böhn temetésére? (Blikk)
Sandefjord — A magyar kézilabdázók, a játékosok közül egyedül Görbicz Anita (30) vesz részt Norvégiában Karl Erik Böhn (†48) temetésén. A 2012-ben az Európa-bajnokságon bronzérmet szerző válogatottunk leukémiában elhunyt szövetségi kapitányától ma vesznek végső búcsút Sandefjordban.
febr. 11
7:03
Szocsi 2014: két új szám és magyar sífutó is bemutatkozik - program (She)
Kedden ismét maximális fordulatszámon zajlanak az események a szocsi téli olimpián: nyolc aranyérmest keresnek, ebből kettőt újonc számban, a női síakrobaták lejtő stílusú versenyében, illetve a női síugrók normál sáncú viadalán.
febr. 11
7:21
Labdarúgás: Geráék a Chelsea ellen, Atlético-Real - program (She)
Angliában bajnoki fordulót, Németországban, Spanyolországban és Olaszországban honi kupamérkőzéseket rendeznek ma. A Gera Zoltánt is foglalkoztató WBA az egyik bajnokaspiránst, a Chelsea-t látja vendégül. A spanyol Király-kupában viszont két bajnoki favorit, az Atlético és a Real küzd meg egymással vérbeli madridi rangadón.
febr. 11
7:57
Légiósok: Bajner Bálint után PL-klub is érdeklődött (She)
Bajner Bálint után angol élvonalbeli és másodosztályú klub is érdeklődött a téli átigazolási időszakban. Mindezt a Borussia Dortmund magyar labdarúgójának menedzsere, Paunoch Péter FIFA-licences menedzser árulta el a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.
febr. 11
8:15
Keszler Andrea: „nem egy ember hibája” (Metropol)
A B döntős női rövidpályás gyorskorcsolyaváltó tagja szerint a szakmai vezetőséget terheli a felelősség a csapat összeállításáért.
febr. 11
8:17
Ilyenkor is muszáj mosolyogni (Metropol)
A női biatlonosok sprintversenyének 70. helyzettjét, Szőcs Emőkét kérdeztük.
febr. 11
8:33
Felkészülés: pályán az ETO, a PAFC, a Paks és a DVTK - program (She)
Négy NB I-es labdarúgócsapat is felkészülési mérkőzés játszik kedden, ráadásul a Törökországban, illetve Spanyolországban edzőtáborozó Győri ETO-nak és Puskás Akadémiának is két-két meccse lesz. A felcsútiak a Sevilla és a Betis tartalékjaival, az ETO kínai és grúz ellenféllel csap össze. A Paks  és a Diósgyőr egyaránt román csapat ellen játszik.
febr. 11
8:51
NBA: kikapott a Philadelphia (Metropol)
A Los Angeles Clippers vendégeként vasárnap elszenvedett 45 pontos vereség után a Philadelphia 43 ponttal kapott ki Oaklandben.
febr. 11
9:09
NB II: fizetett a Zalaegerszeg, visszakaphatja átigazolási jogát (She)
A labdarúgó NB II-ben szereplő ZTE FC hivatalos honlapjának közleménye szerint a klub kifizette tartozását Simon Antalnak, a zalaegerszegi egyesület korábbi vezetőedzőjének, így hamarosan visszakaphatja átigazolási jogát a Magyar Labdarúgó-szövetségtől (MLSZ).
febr. 11
9:11
Bayern: a Juve is vinné a bajorok középpályását - sajtóhír (She)
A Tuttosport értesülései szerint a Juventus labdarúgócsapatának vezetői is kiszemelték Toni Kroost, a Bayern München középpályását.
febr. 11
9:45
Szocsiban holnap rajtol a férfi hokitorna (Infostart)
Szerdán rajtol a szocsi téli olimpia egyik legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye, a férfi jégkorongtorna, amelyen a házigazda orosz csapat a fő kihívója a címvédő kanadai együttesnek, ugyanakkor a svédek, az amerikaiak, a csehek és a finnek is beleszólhatnak az érmekért folyó küzdelembe.
febr. 11
9:45
Barca: hosszú kihagyás után újra Messiékkel edzett Neymar (She)
Az FC Barcelona labdarúgócsapata hivatalos honlapján adta hírül, hogy Neymar újra az első csapattal készült sérülése után.
febr. 11
9:47
Mezőkövesd: kettős engedéllyel jöhet a diósgyőri védő (She)
Korábban már beszámoltunk arról, hogy a volt diósgyőri labdarúgó, Menyhért Ádám megfelelt a mezőkövesdi próbajátékon. Úgy tudjuk, már csak a papírmunka van hátra az ügyében, kettős játékengedéllyel szerződtetik.
febr. 11
9:48
Póker: Februári ajándékeső mindössze egy dollárért (Agroinform)
Az Everest Pokeren egy dollárból most akár egy Dell monitort vagy egy LG Nexus 5 mobiltelefont is nyerhetsz.
febr. 11
10:03
Íme az olimpia mai programja (Infostart)
A szocsi téli olimpia keddi versenynapján nyolc számban avatnak bajnokot.
febr. 11
10:03
Szocsi 2014: „Isten ajándéka az idegességet kikapcsoló gén” (She)
A német Maria Höfl-Riesch lába előtt hever Németország. A kiválóság tegnap női szuperkombinációban szerzett aranyérmet – pályafutása harmadik olimpiai aranyérmét –, és megvan az esélye arra, hogy minden idők legjobbja legyen, tekintve, hogy három szám favoritjaként érkezett Szocsiba.
febr. 11
10:03
Kikaptak a svédek a női curlingtornán (Metropol)
Hétfői sikere után kedden Kanadától vereséget szenvedett a címvédő svéd női curling-válogatott.
febr. 11
10:05
Haladás: Hrepka nem zárkózik el a klub ajánlata elől (She)
Hrepka Ádám nem zárkózik el a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás esetleges ajánlatától – mondta Filipovics Vladan, a játékos menedzsere a szombathelyi együttes hivatalos honlapjának.
febr. 11
10:06
Angol foci: Négyen tuti távoznak, de mások is lelépnének a Manchester Unitedtől (Agroinform)
A Fiorentinának kölcsönadott Anderson szerint többen is távozni szeretnének az Old Traffordról.
febr. 11
10:07
Videó: Pölöskei bepofozta, Csiki betekerte - így nyert az MTK (She)
Pölöskei Zsolt és Csiki Norbert első félidőben szerzett góljával a labdarúgó NB I-ben szereplő MTK Budapest 2–0-ra legyőzte a grúz Szioni Bolniszit a beleki edzőtáborban lejátszott felkészülési mérkőzésen. Nézze meg a két találatot!
febr. 11
10:08
Vízilabda: A Benedek-csapat kedden nagyot léphet Dubaj felé (Agroinform)
Ha a magyar válogatott sikerrel jár Görögországban, akkor hajszálnyira kerül a Világliga Szuperdöntőjétől.
febr. 11
10:21
Arsenal: „Lloris azt mondta, szeretne hozzánk igazolni” (She)
Olivier Giroud, az Arsenal labdarúgócsapatának francia csatára állítja, honfitársa, a Tottenham Hotspurt erősítő Hugo Lloris az „ágyúsokhoz” szeretne igazolni.
febr. 11
10:21
Olimpiai házirend az orosz laktanyákban (Infostart)
"Olimpiai házirendet" vezettek be az orosz Központi Katonai Körzet (CVO) egységeinél és laktanyáiban, hogy a katonák nézhessék a Szocsiban zajló téli olimpia közvetítéseit.
febr. 11
10:42
Premier League: Totális csőd, 81 sikertelen manchesteri beadás a Fulham ellen - videó (Agroinform)
A Manchester Unites vasárnap 2-2-re zárt otthon a sereghajtó Fulham ellen az angol labdarúgó Premier League-ben.
febr. 11
10:57
PL: Mourinho szerint a Cityt nem érdekli a pénzügyi fair play (She)
José Mourinho, az angol élvonalbeli Chelsea menedzsere rögvest reagált Manuel Pellegrini, a rivális Manchester City trénerének nyilatkozatára, miszerint a Chelsea költi a legtöbb pénzt az angol klubok közül.
febr. 11
11:15
Női kézi: Karl Erik Böhn meghagyta, legyen meg a könyv! (She)
Ma délután temetik a norvégiai Sandefjordban Karl Erik Böhnt, a magyar női kézilabda-válogatott néhai szövetségi kapitányát. Ez alkalomból a népszerű norvég lap, a Verdens Gang megszólaltatja Böhn egyik barátját, egyben korábbi edzőtársát, Kjetil Kristoffersent, aki arról beszél: a kettejük által megálmodott könyv az év második felében mindenképpen megjelenik.
febr. 11
11:17
Női kézi KEK: a Viborg lesz az FTC ellenfele a negyeddöntőben (She)
A dán Viborg lesz a Ferencváros ellenfele a női kézilabda KEK negyeddöntőjében! Az európai szövetség (EHF) kedden Bécsben sorsolta a Challenge-kupa, a KEK és az EHF-kupa negyeddöntőjének párosítását, utóbbiban a Fehérvár KC kolozsvári ellenfelet kapott. Mindkét magyar együttes idegenben kezdi meg  párharcát. Amennyiben továbbjutnak csapataink a nemzetközi kupákban, a Fradira orosz vagy német, míg…
febr. 11
11:18
Forma-1: Újabb villanyfényes futam a naptárban (Agroinform)
Megvannak a hivatalos kezdési időpontok a versenynaptárhoz, Abu-Dzabi és Szingapúr után újabb villanyfényes verseny jön.
febr. 11
11:19
Szocsi 2014: kanadai siker a síakrobaták női lejtőjében (She)
A női síakrobaták lejtő versenyszámával folytatódott a téli olimpia az oroszországi Szocsiban. A győzelmet a kanadai Dara Howell szerezte meg az amerikai Devin Logan és a kanadai Kim Lamarre előtt.
febr. 11
11:21
Női kézi EHF-kupa: kolozsvári csapatot kapott a Fehérvár (She)
Kolozsvári csapat, az U Jolidon Cluj lesz a Fehérvár KC ellenfele a női kézilabda EHF-kupa legjobb nyolc együttese között!
febr. 11
11:33
Tenisz: Djokovics szívesen megmérkőzne Szeles Mónikával (She)
Novak Djokovics szívesen megmérkőzne Szeles Mónikával – áll a szerb teniszező ügyeit intéző PR-csapat által kiadott hivatalos közleményben.
febr. 11
11:35
Videó: óriási gól lett a Betis korábbi kapusának kirúgásából (She)
A spanyol La Roda labdarúgócsapata 2–0-ra nyert hazai pályán az Arroyo ellen a harmadosztályú bajnokság (Segunda B) 4. csoportjának 25. fordulójában. Ez még nem is lenne különleges, a mérkőzés első gólja viszont mindenképpen az volt. A 41. percben a La Roda kapusa, Víctor Joaquín Bocanegra – aki korábban megfordult a Betisben is – kézből rúgta ki a labdát, de akkora erővel, hogy az hosszában…
febr. 11
11:36
Női kézilabda: A Viborg ellen folytatja a Ferencváros (Agroinform)
Kedden Bécsben elkészítették a Challenge-kupa, a KEK és az EHF-kupa negyeddöntőjének párosítását.
febr. 11
12:09
Szocsi 2014: Hattestad nyerte a férfi selejtezőt, Szabó 73. (She)
A férfi sífutók szabad stílusú sprintversenyének selejtezőjét is megrendezték kedd délelőtt a Szocsiban zajló téli olimpián. A norvég Ola Vigen Hattestad volt a leggyorsabb, aki majd' két másodpercet vert a második, orosz Szergej Usztyugovra és a harmadik, olasz Federico Pellegrinire.
febr. 11
12:09
Dán és román ellenfél a negyeddöntőben (Metropol)
A Fradi a Viborggal a Fehérvár KC a Jolidon Cluj csapatával találkozik az EHF kupában.
febr. 11
12:11
Golf: Tiger Woods unokahúga óriási győzelmet aratott (She)
Első jelentős tornagyőzelmét ünnepelte Tiger Woods unokahúga a női profi golfozók mezőnyében: Cheyenne Woods megnyerte az európai női körverseny égisze alatt megrendezett Australian Masterst a hét végén – számára ez óriási ugrás.
febr. 11
12:11
Simon Ágnes 66., Szabó Milán 73. a sprintben (Metropol)
Simon Ágnes a 66. helyen zárta a női sífutók szabadstílusú sprint versenyszámának selejtezőjét.
febr. 11
12:13
Videó: kikaptak, de így is egy Pelikáné lett a legszebb jelenet (She)
Magyar idő szerint kedd hajnalban hat mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának legutóbbi játéknapján. A Golden State Warriors és az Indiana Pacers nagy különbséggel nyert a Philadelphia 76ers és a Denver Nuggets ellen, míg a Detroit Pistons meglepetésre legyőzte a San Antonio Spurst. A játéknap két legszebb jelentét Torontóban láthatták a szurkolók,…
febr. 11
12:27
PL: Moyes tényleg Evertont „csinált” az MU-ból - diagram (She)
Hatalmas a nyomás a Manchester Unitedet irányító David Moyes menedzseren, aki a nyáron Sir Alex Fergusontól örökölte meg a „vörös ördögök” kispadját, és a csapat nem szerepel valami fényesen. Az angol sajtó az egész szezonban azzal kritizálta a menedzsert, hogy az Everton szintjére „süllyesztette” a Manchester Unitedet, amit most egy diagram is alátámaszt.
febr. 11
12:30
Spanyol Király Kupa: Neymar a Real Sociedad ellen térhet vissza (Agroinform)
Hétfőn ismét társaival edzett Neymar, az FC Barcelona brazil klasszisa, aki január 16-án bokasérülést szenvedett.
febr. 11
12:45
Európai női kézilabdakupák - Dán és román ellenfél a negyeddöntőben (Infostart)
Az FTC-Rail Cargo Hungaria a dán Viborggal találkozik a KEK negyeddöntőjében, a Fehérvár KC pedig a román Jolidon Cluj csapatával csap össze az EHF Kupában szintén a nyolc között.
febr. 11
12:45
Chelsea: egy PL-csapatnak adhatják kölcsön Hazard öccsét (She)
Angol lapértesülések szerint a Chelsea labdarúgócsapatának vezetői a nyáron szeretnék egy Premier League-csapatnak kölcsönadni Eden Hazard öccsét, a jelenleg Belgiumban futballozó Thorgant.
febr. 11
12:47
Szocsi 2014: Miklós Edit kialudta magát, már várja a holnapot (She)
Kimerítő edzések és versenyzés után Miklós Edit újult erővel veti bele magát a további küzdelmekbe a szocsi téli olimpia alpesi síversenyein. A szuperkombinációban hétfőn a sportág történetének legjobb magyar helyezését (16.) elérő versenyző a Facebook-oldalán elmondta, reménykedik, hogy egyenlő feltételek mellett szerepelhet a többiekkel a szerda délelőtti lesiklás során.
febr. 11
12:48
Tipp: A rutin és az erő a Sasok mellett szól (Agroinform)
Lisszaboni rangadót rendeznek a portugál bajnokságban, a listavezető Benfica a harmadik helyen álló Sportingot fogadja.
febr. 11
13:03
DVTK: a keret „elkészült”; senkit sem hitegetnek (She)
Mint ismeretes, a DVTK labdarúgócsapata tegnap bejelentette a Pécsről távozó szerb csatár, Miroszlav Grumics szerződtetését. Ennek apropóján a diósgyőriek sportigazgatója, Kovács Zoltán a Nemzeti Sport Online kérdésére elmondta, ezzel az átigazolásokkal elérték az átigazolási időszakra kitűzött célt, növelték a kereten belül a versenyhelyzetet, további változás már csak abban az esetben…
febr. 11
13:21
Barcelona: Wengernek köszönhetek mindent - Fabregas (She)
Cesc Fabregas, az FC Barcelona labdarúgócsapatának középpályása elmondása szerint Arsene Wengernek, az Arsenal menedzserének köszönhet mindent.

Keresés