A MOB tájékoztatása szerint a 27 éves rövidpályás gyorskorcsoláyzó, Lajtos Szandra viszi a magyar nemzeti lobogót a Téli Olimpiai Játékok záróünnepségén.
Kanada 3-0-ra legyőzte Svédországot a férfi jégkorongtorna vasárnapi döntőjében a szocsi téli olimpián, ezzel megvédte a 2010-ben Vancouverben szerzett címét.
Nagyon egyoldalú volt az angol negyedik vonalban lejátszott Scuntorphe-Portsmouth mérkőzés, hogy a hazaiak kapusa unalmában már a vendégszurkolókkal pózolt közös képeken.
Az UEFA elkészítette az Európa-bajnoki selejtezők menetrendjét. A magyar csapat az északírek ellen kezd, idén játszik még a feröeriekkel, a románokkal és a finnekkel is.
A negyedik helyen álló FC Liverpool gólzáporos meccsen 4-3-ra nyert a vendég Swansea ellen az angol labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának vasárnapi játéknapján.
Meglepő döntést hozott a Chelsea labdarúgócsapatának tulajdonosa, Roman Abramovics, aki úgy döntött, hogy nyáron eladja a klub két partvonalon kívüli támadóját, Fernando Torrest és Romelu Lukakut.
Kihirdették a 2016-os Eb-selejtező mérkőzések időpontjait amelyből kiderült, hogy szeptember 7-én hazai környezetben kezdjük meg szereplésünket Észak-Írország ellen, majd irány októberben Bukarest.
Az európai szövetség honlapjának nyilatkozva a görög, a finn és az északír válogatott képviselője is elégedettségének adott hangot a 2016-os franciaországi labdarúgó Eb selejtezőjének sorsolását követően,
Érdekes nyilatkozatot tett a Bayern München támadója, Thomas Müller, aki szerint ha az angolok szeretnének valamit elérni válogatott szinten is, akkor téli szünetet kéne bevezetniük a Premier League-ben.
Ole Einar Björndalen, minden idők legeredményesebb téli olimpikonja megerősítette korábbi kijelentését, miszerint a mostani szezon végén befejezi pályafutását.
A Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyért harcoló Tottenham Hotspur meglepetésre kikapott a kiesés ellen küzdő Norwich stadionjában az angol labdarúgó Premier League 27. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Hatalmas gólzáport rendeztek az Anfielden a Liverpool és a Swansea City mérkőzésén, amelyet 4-3-ra nyert meg a Liverpool, tapadva az élbolyra a Premier League küzdelmein belül.
A címvédő és immár 19 pontos előnnyel listavezető Bayern München négygólos győzelmet aratott a Huszti Szabolcscsal felálló Hannover stadionjában a német labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Nem hozott sok jót Huszti Szabolcs csapatának, a Hannovernek a Bundesliga 22. fordulójának zárómérkőzése, ugyanis a címvédő Bayern München könnyedén aratott 4-0-s diadalt.
A szocsi téli olimpia zárónapján az oroszok két aranyérmet nyertek a lehetséges háromból. Igaz, abban a számban, amelyben talán leginkább akarták az elsőséget, még csak a dobogó közelébe sem kerültek. A házigazdák 13 aranyéremmel zárták a játékokat, akárcsak Vancouverben, most is a rendező ország himnuszát játszották el a legtöbbször. Az oroszok az érmek számát tekintve is a legjobbak lettek.
A házigazda Győr a félidőben ugyan még 53-44-re vezetett, a címvédő Sopron végül sima győzelmet aratott a tavalyi döntő "folytatásában" a női kosárlabda NB I középszakaszának vasárnapi játéknapján.
Szoros csatát hozott a spanyol labdarúgó-bajnokság vasárnapi játéknapján a Valencia találkozója, a denevérek a hosszabbításban szerezték meg a győztes góljukat a Granada ellen.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A harmadik helyezett Atlético Madrid meglepetésre háromgólos vereséget szenvedett Pamplonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának utolsó vasárnapi mérkőzésén.
Nagyon durva vereséget szenvedett edzőmérkőzésen Kovács Péter csapata a Strömsgodset, amely 15-0-ra kapott ki az orosz élvonalbeli Lokomotiv Moszkva csapatától.
Jonjo Shelvey továbbra is hű maradt a Liverpoolhoz, habár már a Swansea City csapatában lőtt gólt a vörösöknek. Elképesztően nagy bombája után kezeit feltéve elnézést kért a szurkolóktól, akik állva tapsolták.
Nem veszélyezteti Nicklas Bäckström svéd jégkorongozó észak-amerikai profiligás (NHL) szereplését, hogy pozitív doppingtesztet produkált a vasárnap zárult szocsi téli olimpián.
A világ egyik legjobb akadémiájával rendelkező Ajax egy újabb tehetséget ismertetett meg a világgal, a 19 éves Ricardo Kishna nem kis bombagóllal mutatkozott be az Alkmaar elleni élvonalbeli meccsen!
A véletlen folytán egy igen félreérthető, de annál viccesebb jelenetet örökített meg a televízió kamerája a Juventus Torino ellen 1-0-ra megnyert bajnokiján.
Legyen szó a szocsi téli olimpia bármely résztvevőjéről, sportolóról, újságíróról, fotósról, önkéntesről vagy szurkolóról, általános vélemény, hogy az orosz szervezők kitettek magukért és pozitív összképpel távozik mindenki a játékokról.
Immár hivatalossá vált, milyen mezben lép majd pályára a portugál válogatott a nyári labdarúgó-világbajnokságon. Cristiano Ronaldoék először a márciusi, Ausztria elleni barátságos mérkőzésen viselik majd az alábbi dresszt.
Durva utcai harcok vezették fel a Galatasaray-Besiktas isztambuli derbit. A török huligánok sem egymást, sem a környező üzletek berendezéseit nem kímélték. Íme egy rövid részlet a balhéból.