Hivatalosan is bemutatta az új Santiago Bernabeu stadion terveit a Real Madrid. A blancók hivatalos tévécsatornájukon prezentálták az új, 2017-re elkészülő csodaarénát, emellett a megújuló edzőközpontról is közöltek grafikákat.
Jövő szerdán, a tragédia negyedik évfordulóján zártkörű megemlékezést tart Szocsiban a Nemzetközi Szánkó Szövetség a grúz Nodar Kumaritasvili tiszteletére, aki halálos balesetet szenvedett a vancouveri téli ötkarikás játékok nyitónapján.
A világbajnoki címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott mellett Németország és az Egyesült Államok legjobbjai, valamint az ősi rivális szerb csapat vesz részt az idei Volvo Kupán, amelynek péntektől vasárnapig Szolnok ad otthont.
Hinwil — Áll a bál a Sauber-istállónál. A Forma–1-ben szereplő svájci alakulat két pilótája, a mexikói Esteban Gutiérrez (22) és a német Adrian Sutil (31) az ellenfelek helyett egymással csatázik. Ez a helyzet pedig nem biztos, hogy jót tesz a csapatnak a tesztidőszakban, hiszen alkalmazkodni kell az új szabályokhoz, s még a tehetősebb alakulatok is komoly gondokkal küzdenek.
Jó úton halad a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) annak a stratégiai tervnek a megvalósításában, amelyet még 2011-ben állított össze a szervezet, ugyanakkor a legnagyobb elmaradás az eredményesség tekintetében van.
Tizenkilencedik alkalommal rendezi meg a BVSC-Zugló asztalitenisz-szakosztálya egykori játékosa, az 1995-ben, 13 évesen, versenyre menet tragikus baleset következtében elhunyt Molnár János emlékére kiírt nemzetközi utánpótlás-versenyét.
Háromgólos előnyt harcolt ki a jövő keddi visszavágóra a Real az Atlético ellen a labdarúgó Király Kupa madridi elődöntőjében, a párharc első összecsapásán.
Babos Tímea és Jani Réka-Luca három szettben kikapott Monica Niculescutól és Irina-Camelia Begutól, így a románok 2-1-re legyőzték a magyarokat szerdán Budapesten, a tenisz Fed Kupa euro-afrikai zóna I-es csoport tornájának első fordulójában.
Budapest — A szabadba vágyik és dolgozni akar Schultz László (39). A labdarúgást övező fogadási botrányban vesztegetéssel és számítógépes csalással vádolt korábbi focista 22 hónap börtön után tavaly április óta otthonában él házi őrizetben. Csak különleges engedéllyel távozhat a szülei házából, ahol naponta kétszer ellenőrzik a rendőrök. Utoljára januárban hagyhatta el a lakást, amikor a…
Fülöpszállás — Régen a futballpályákon a kapusokat riogatta, ma már vadakra les Roberto Baggio (46). Az 1993-ban Aranylabdát kapó korábbi olasz válogatott futballista visszatérő vendég hazánk vadvizes tájain. Az egykoron többek között a Fiorentinát, a Juventust, a Milant és az Internazionalét is erősítő, „Copfocskának" becézett csatár az elmúlt napokban a Kiskunságon töltött egy hosszú…
Sandefjord — A testvéri szeretet adott erőt Karl Erik Böhnnek (†48) a leukémiával vívott harcban. A magyar női kézilabda-válogatott norvég szövetségi kapitánya mellett mindig ott volt húga, Vigdis (43).
Egy nemzetközi sportblog érdekes szemszögből vizsgálta meg a világ MMA-s mezőnyét. A lap a női vonalat fürkészte és összeállította a legdögösebb női harcosok ötös listáját.
A Barcelona hazai környezetben két góllal verte a Real Sociedadot a labdarúgó Király Kupa elődöntős párharcának első összecsapásán. A Real Madrid fölényes, 3-0-s sikert aratott az Atlético Madrid ellen a másik párharcban.
Az utóbbi időben nem igazán mutatta meg arca csúnyábbik felét Pepe, a Real Madrid védője, most azonban igen. Az Atlético Madrid elleni kupaelődöntőn a védő egyszerűen Diego Costára fújra az orrát egy szögletnél.
Jócskán kijutott a jóból Diego Costának a Real Madrid-Atlético Madrid Király Kupa-elődöntőn. A csatárt látványosan faragták a blancók védői, Álvaro Arbeloa például alattomos módon, hátulról rúgta achillesen a csatárt.
Gyönyörű kötényt adott a Real Sociedad egyik védőjének Lionel Messi, a Barcelona csillaga a két csapat szerda esti kupaelődöntőjén, melyet a katalánok 2-0-ra nyertek meg.
A 29. születésnapját tegnap ünneplő Cristiano Ronaldót Zlatan Ibrahimovic is meglepte egy ajándékkal, méghozzá tipikus "Zlatanossal". A portugál csillag vette a poént.