Az Atlético Madrid csatárcsillaga, Diego Costa kapott hideget-meleget a Real Madrid drukkereitől a két csapat szerdai kupaderbijén. A brazil-spanyol gólzsák nem hagyta reakció nélkül a neki szánt támadásokat és így üzent a szurkolóknak.
A mai napra mindig szomorúan fognak tekinteni a Manchester United szurkolói, ugyanis 1958. február 6-án a müncheni repülőtér kifutóján szenvedett balesetet 22 ember, köztük játékosok életét elvéve.
A magyar szövetség elnökségi tagja és a szövetségi kapitány is elégedett volt a keddi, Egyesült Államok ellen megnyert mérkőzésen alkalmazott újítással. A találkozón a szurkolók egy hangosbemondón keresztül hallhatták a játékvezetők ítéleteit.
Szinte minden második orosz korrupciót sejt a szocsi téli olimpiai beruházások mögött - derült ki a Levada Központ orosz közvélemény-kutató intézet legfrissebb felméréséből, amelyet egy független orosz hírportál ismertetett csütörtökön.
Az első tapasztalatok alapján, a versenyeket megelőzően az egyetlen komoly kritika a médiafalu állapota miatt illetheti a pénteken kezdődő szocsi téli olimpia szervezőit.
Rapport Richárd holtversenyben a tizedik helyen végzett a csütörtökön befejeződött gibraltári sakkfesztiválon, amelynek legerősebb kategóriájában 256-an indultak.
Budapest — Szávay Ágnes (25) feltűnően átalakult. A Blikk három hete írt arról, hogy a korábbi kiváló teniszező egy párt alkot Várkonyi Attilával (49), azaz Dj Dominique-kel, ám akkor még nem akartak beszélni kapcsolatukról.
Az amerikai Julia Mancuso a női mezőny egyik leggyönyörűbb alpesi sízője. A 29 éves szépség a téli olimpia előtt egy divatmagazinban mutatta meg bájait.
A remek formában lévő, 12 bajnoki óta veretlen Real Madrid a Villarreal együttesét látja vendégül a labdarúgó Primera División 23. fordulójában, ugyanakkor a fővárosiaknak nélkülözniük kell legjobbjukat, az aranylabdás Cristiano Ronaldót.
A svéd Västeras SK csapatában bontogatja szárnyait egy ikerpár, Josef és Jakob El Zein. A két fiatal focista a Skilltwins, azaz a trükktesók névre hallgat, miután ördögi módon képesek bánni a labdával.
Újabb felejthető teljesítménnyel rukkolt elő a Barcelona Ajaxban játszó kölcsöncsatára, Bojan Krkic, aki a Groningen elleni bajnokin egyszer a kapu torkában, egyszer pedig az ötös környékéről volt képtelen gólt szerezni.
Szívmelengető videó került fel az egyik nemzetközi fociblogra Sergio Ramosról. A Real Madrid csillaga a blancók edzőközpontjánál váltotta valóra egy mozgássérült rajongója álmát.
Pepe és Diego Costa párosa külön történet volt a Real Madrid-Atlético Madrid kupaelődöntőn. A két játékos többször is konfrontálódott, a portugál egyszer például kárörvendő módon pofán röhögte a csatárt, amikor sárgát kapott.
A Golden State Warriors az első félidőben már 16 pontos hátrányban is állt, végül mégis simán, 102-87-re legyőzte a Chicago Bullst az NBA csütörtöki játéknapján.
A 2012-es bajnok Los Angeles Kings hosszabbítás után 2-1-re legyőzte a vendég Columbus Blue Jackets együttesét, ezzel január 13. után megszerezte első hazai sikerét az NHL-ben.
Immár hivatalos fotókat is közzétett új autójáról, az E22-estől a Lotus Forma-1-es csapata. Amit eddig csak grafikán láttunk, most már valósággá vált, az angol istálló finoman szólva egyedi orrkúpmegoldást alkalmaz.
A címvédő Horacio Zeballos két játszmában kikapott Daniel Gimeno-Travertől, s így már a nyolcaddöntőben kiesett a chilei Vina del Marban zajló, 427 ezer dollár (95 millió forint) összdíjazású salakpályás tenisztornán.
A Barcelona brazil sztárja, Neymar csütörtökön kisfiával, Davi Luccával látogatta meg a katalán óriásklub impozáns múzeumát, hogy megmutassa, a papája milyen nagy klubban játszik és mekkora csillagok nyomdokain lépked.
Három válogatott játékosával, Tomori Zsuzsannával, Szucsánszki Zitával és Vérten Orsolyával szerződést hosszabbított az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata.
Újabb felejthető teljesítménnyel rukkolt elő a Barcelona Ajaxban játszó kölcsöncsatára, Bojan Krkic, aki a Groningen elleni bajnokin egyszer a kapu torkában, egyszer pedig az ötös környékéről volt képtelen gólt szerezni.
Az utóbbi hetekben nem egy alkalommal történtek lelátói zavargások Brazíliában. Csütörtökön újabb botrány robbant ki a Corinthians-Bragantino paulista bajnokin.
Súlyos eltiltással sújtotta a spanyol labdarúgó-szövetség a múlt hétvégi Athletic Bilbao-Real Madrid bajnoki játékvezetőjét, Miguel Ángel Ayza Gámezt a mérkőzésen tanúsított gyenge teljesítményéért.
Gusztustalan viselkedéssel hívták fel magukra a figyelmet az Atlético Madrid szurkolói a Real Madrid elleni kupaderbi után. A Matracosok drukkerei kisfia füle hallatára alázták rasszista rigmusokkal Marcelót.