Az osztrák Anna Fenninger nyerte a női alpesi sízők szuper-óriásműlesikló versenyét a szocsi téli olimpia szombati napján. Miklós Edit remek síeléssel a 15. helyen zárt.
Győzött utolsó törökországi felkészülési meccsén a Diósgyőr. Második mérkőzésén második gólját szerezte Mioslav Grumić, de a meccs hőse Futács Márkó, aki gólja mellett gólpasszt adott és kiharcolt egy büntetőt is.
A Zezo Cartoon kreatív csapata ismét kitett magáért. Egy ötletes karikatúrával mutatták meg, hogy szerintük José Mourinho miként készíti fel Eden Hazardot a mérkőzésekre.
Három spanyol, az első helyen kiemelt David Ferrer, valamint a harmadikként és negyedikként rangsorolt Tommy Robredo és Nicolas Almagro is bejutott a legjobb négy közé a 489 ezer dollár (108 millió forint) összdíjazású Buenos Aires-i salakpályás férfi tenisztorna pénteki negyeddöntőiből.
Knoch Viktor és Liu Shaolin Sándor sem jutott be az elődöntőbe a férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres számában a szocsi téli olimpia szombati versenynapján.
Az első helyen kiemelt japán Nisikori Kej háromszettes mérkőzésen múlta felül az orosz Alekszandr Bogomolovot az 568 ezer dollár (129,4 millió forint) összdíjazású memphisi fedettpályás férfi tenisztornán, ezzel bejutott a legjobb négy közé.
A szlovén válogatott meglepetésre legyőzte a 12 észak-amerikai profiligában (NHL) szereplő játékost is a soraiban tudó szlovák együttest a szocsi téli olimpia férfi jégkorongtornáján, az A csoport szombati második fordulójában.
Adel Taarabt szerződtetését sokan megkérdőjelezték a Milan drukkerek közül. Nos, a marokkói játékos kezdi bontogatni szárnyait. Legalábbis a skillek terén, amit a Bologna játékosai előszeretettel be is néztek, de nagyon.
Heidum Bernadett a negyedik helyen zárt a női rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres versenyének B döntőjében a szocsi téli olimpia szombati versenynapján.
Az osztrák Anna Fenninger nyerte a női alpesi sízők szuper-óriásműlesikló versenyét a szocsi téli olimpia szombati napján. Miklós Edit remek síeléssel a 15. helyen zárt.
Heidum Bernadett kilencedik lett szombaton a rövidpályás gyorskocsolyázók női 1500 méteres számában a szocsi téli olimpián, ugyanis a kisdöntőben negyedikként ért célba, de a hétfős fináléban egy versenyzőt kizártak, egy másik pedig nem ért célba.
Hosszú Katinka a pénteki 200 méter gyors és 400 m vegyes után szombaton 200 m pillangón diadalmaskodott az orlandói Arena Grand Prix elnevezésű úszóversenyen, amelynek második napján Verrasztó Dávid, a 400 méter vegyes előző napi győztese szintén a legjobb volt 200 m pillangón.
Az előzetesen tervezett 2453-ból már 1799 doppintesztet elvégeztek a szocsi téli olimpia szombati versenynapjáig, és eddig egyetlen vér- vagy vizeletminta sem hozott pozitív eredményt.
A tabellán harmadik Honvéd öt góllal nyert az alsóházban tanyázó KSI ellen a férfi vízilabda ob I 18. fordulójának szombati első mérkőzésén a Komjádi uszodában.
Hosszú Katinka a pénteki 200 méter gyors és 400 m vegyes után szombaton 200 m pillangón diadalmaskodott az orlandói Arena Grand Prix elnevezésű úszóversenyen, amelynek második napján Verrasztó Dávid, a 400 méter vegyes előző napi győztese szintén a legjobb volt 200 m pillangón.
Knoch Viktor és Liu Shaolin Sándor sem jutott be az elődöntőbe a férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres számában a szocsi téli olimpia szombati versenynapján.
Az alapidőben döntetlenre végzett egymással, majd a hosszabbítást követő büntetőpárbajban nyert az Egyesült Államok csapata a házigazda orosz válogatott ellen a szocsi téli olimpia férfi jégkorongtornáján, az A csoport szombati második fordulójában.
A lengyel Zbigniew Brodka nyerte szombaton a férfi gyorskorcsolyázók 1500 méteres viadalát a szocsi téli olimpián. A szám egyetlen magyar indulója, Nagy Konrád 26. lett.
Ritkán látható szabadrúgást végezhetett el a Perth Glory csapata a Sydney FC ellen az A League-ben Ausztráliában. A hazai együttes közvetett szabadrúgást végezhetett el az 5-ös vonalról. A vendégek kapuját pedig 11 játékos védte sikerrel.
Az előzetesen tervezett 2453-ból már 1799 doppintesztet elvégeztek a szocsi téli olimpia szombati versenynapjáig, és eddig egyetlen vér- vagy vizeletminta sem hozott pozitív eredményt.
Nem a tökéletes védelemről tett tanúbizonyságot tegnap este a Heracles védelme a PSV Eindhoven elleni meccsen. Memphis Depay besétált a 16-oson belülre, majd kapura lőtt és még ismételni is tudott. A három védő pedig csak leste.
A kínai Jang Csou nyerte az aranyérmet a női rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres számában, Heidum Bernadett a 9., Kónya Zsófia a 30. helyen végzett.
A francia L'Equipe úgy tudja, hogy a Paris Saint-Germain brazil játékosa, Alex hosszabbítani fog a francia klubbal, ugyanis a szerződése a szezon végeztével lejár. Eközben állítólag már két éves megállapodást kötött az olasz AC Milan együttesével és nyártól ott folytatja.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.