2018. november 14. szerda

nov. 14
15:24
Súlyos sérülést szenvedett James Rodríguez (m4sport.hu)
Az idei szezonban már csak a tavasz második felében léphet pályára.
nov. 14
15:30
Válogatott: még mindkét mérkőzésre lehet jegyet vásárolni (She)
Még mindkét Nemzetek Ligája-mérkőzésre lehet jegyet vásárolni – közölte a Magyar Labdarúgó-szövetség. A magyar válogatott csütörtökön 20.45-kor játszik Észtországgal, vasárnap 20.45-től pedig Finnországgal. Mindkét mérkőzést a budapesti Groupama Arénában rendezik meg.
nov. 14
15:30
Új szerepben tűnt fel a Vidi-kedvenc (Ripost)
Az edzői vizsgára készül Juhász Roland, a fehérváriak csapatkapitánya. A gyermek- és az ifjúsági foci áll hozzá a legközelebb.
nov. 14
15:36
Úszás: támogatja Hosszú tervét a szövetség elnöke (She)
A Nemzetközi Úszószövetség eltiltással fenyegeti azokat a sportolókat, akik rajthoz állnak a szervezet által el nem ismert International Swimming League december 20-21-ei nyitó versenyén, amelyen Hosszú Katinka is el szeretne indulni. A magyar szövetség elnöke a DIGI Sport híradójának azt mondta: támogatja háromszoros olimpiai bajnokunk tervét.
nov. 14
15:36
Változnak a válogatási elvek a jövő évi kajak-kenu világbajnokságra (m4sport.hu)
A szegedi verseny kvalifikál a 2020-as olimpiára is.
nov. 14
15:42
Ajánló: Kovács István az Old Trafford környékén futott (She)
Kovács István korábbi ökölvívó a napokban a manchesteri Olekszandr Uszik–Tony Bellew bokszmeccsen működött közre hivatalos tisztségében, és ha már arra járt, nem hagyhatta ki, hogy fusson egyet az Old Trafford környékén. Kokó erről írt a csupasport.hu oldalon vezetett blogja legújabb részében.
nov. 14
15:48
PSG: Mbappé szerint belőlük állna össze a tökéletes futballista (She)
Kylian Mbappétól, a Paris Saint-Germain francia sztárjától az ESPN újságírója megkérdezte, szerinte milyen a tökéletes futballista. A fiatal francia támadó végül négy játékosból állította össze a tökéletes labdarúgót, aki szerinte így nézne ki!
nov. 14
16:00
Kép: előkerült Fellaini levágott haja, Rómában landolt (She)
Amint arról beszámoltunk, Marouane Fellaini, az angol élvonalbeli Manchester United labdarúgója levágatta a haját. A belga középpályás megszabadult az utóbbi években névjegyévé vált hajkoronájától, és átadta Alekszandar Kolarovnak. Persze mindez csak az AS Roma közösségi felületét szerkesztők képzeletének szüleménye, de bevalljuk: jót nevettünk a k
nov. 14
16:00
Ezért kellett meghalnia? Horrorisztikus részletek derültek ki a lefejezett brazil focista meggyilkolásáról (Blikk)
Újabb részletek derültek ki a brazil Daniel Correa Freitas meggyilkolásáról.
nov. 14
16:06
Férfi kézi: A jóhoz gyorsan lehet alkalmazkodni – Ligetvári (She)
A válogatott átlövő Ligetvári Patrik azt tapasztalja Leónban, hogy egy-egy vereség után sincs pánik, a csapat csakis előre néz, az edző messzemenően bízik a játékosaiban – a feltörekvő magyar kézilabdázóban is.
nov. 14
16:06
Yvette Broch kitálalt: ezért lett elege a kézilabdából (Infostart)
Nyílt levélben árulta el váratlan döntésének okait Yvette Broch: a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO 27 éves holland beállósa augusztusban jelentette be, befejezi a pályafutását.
nov. 14
16:06
„Emlékezzünk a Manor esetére” – változtatni kellene a pontrendszeren? (m4sport.hu)
Paddy Lowe a kiscsapat 2016-os csődjével figyelmezteti a jelenlegi istállókat.
nov. 14
16:08
Román cikk a Sepsi és a Csíkszereda finanszírozásáról (She)
Címlapsztori a román Gazeta Sporturilornál, hogy a magyar kormány közvetlenül pénzel két székelyföldi egyesületet.
nov. 14
16:12
Válogatott: ha kezd, Dzsudzsák lesz a kapitány; nem lesz más ez a meccs sem – Inguscio (She)
Ötödik mérkőzésén a válogatott élén csupán a lelátóról szurkolhat Marco Rossi szövetségi kapitány. Hiányában másodedzője, Cosimo Inguscio irányít a kispadtól, az olasz szakember szerint azonban ettől még nem változhat meg a játék képe. A csapat felkészült, így Rossi ideiglenes hiánya nem jelent hátrányt, s ő maga sem izgul jobban, mint az eddigi mé
nov. 14
16:12
Mintha új ember lenne: levágatta ikonikus hajkoronáját a Manchester United sztárja (Blikk)
Meglepő lépésre szánta el magát az angol Manchester United belga válogatott labdarúgója, Marouane Fellaini: a göndör fürtjeiről ismert focista nemrég úgy döntött, megválik jellegzetes hajviseletétől.
nov. 14
16:12
Az észtverés nem ér bennmaradást, de a rájátszáshoz nélkülözhetetlen (m4sport.hu)
Számolgattunk kicsit, és egyszerű képletre leltünk.
nov. 14
16:24
Brawn: A 2019-es változások látható javulást hoznak (m4sport.hu)
Dörzsölhetik a tenyerüket a szurkolók?
nov. 14
16:24
Újra a Premier League-ben a Leicesterrel csodát tévő szakember (HírTV)
A Fulham csapatát kell elmozdítania az utolsó helyről.
nov. 14
16:30
Német másodosztályú csapat edzője lett a Vasas korábbi sikerkovácsa (Blikk)
A jelenleg az NB II-ben szereplő Vasas korábbi trénere, Michael Oenning lett a német másodosztályban (Bundesliga 2) a 17., utolsó előtti helyen álló Magdeburg vezetőedzője.
nov. 14
16:30
Bukaresti címlapsztori a két erdélyi klub magyar támogatása (She)
Címlapsztori a román Gazeta Sporturilornál, hogy a magyar kormány közvetlenül pénzel két székelyföldi egyesületet.
nov. 14
16:33
Eláll a szavad, ez történt a Manchester United sztárjával (Ripost)
Ezt kevesen gondolták volna a belga labdarúgóról. Egy biztos, időbe telik majd, míg megszokjuk a látványt.
nov. 14
16:36
Sérülése miatt idén már nem láthatják rajongói a Bayern München játékosát (Blikk)
Sérülése miatt most már biztos, hogy idén nem fog pályára lépni a Bayern München focistája, James Rodriguez.
nov. 14
16:48
Vérfagyasztó leszámolás: hatszor lőttek rá a piros lámpánál a kolumbiai futballistára (Blikk)
Cali − A szerencsének és az égieknek köszönhető, hogy nem történt végzetes tragédia, s még életben van Juan Sebastián Quintero (23), a kolumbiai élvonalban szereplő Deportivo Cali futballistája.
nov. 14
16:48
13 fős magyar csapat utazik a rövidpályás úszó vb-re (m4sport.hu)
Huangzhou-ban három női és tíz férfi versenyzőnkért izgulhatunk.
nov. 14
16:50
Ismét anyai örömök elé néz a háromszoros olimpiai bajnok Kovács Katalin (Blikk)
Két és fél hónap, s újra anyai örömök elé néz minden idők legeredményesebb kajakozója. A háromszoros olimpiai bajnok Kovács Katalin (42), valamint férje és négyéves Luca lányuk már nagyon várja, hogy megszülessen Júlia.
nov. 14
16:54
Rp. úszó-vb: 13 fős csapat utazik Kínába november végén (She)
Tizenhárom úszó alkotja a rövid pályás világbajnokságra utazó magyar válogatottat – így döntött a Magyar Úszószövetség elnöksége, amely elfogadta Sós Csaba szövetségi kapitány előterjesztését.
nov. 14
16:54
Kiütéses győzelmet ígér az aradi bokszgálán Kispál Zoltán (Blikk)
Izgalmasnak ígérkező bokszgálát rendez az erdélyi városban szombaton a Felix Promotion International, két címmérkőzéssel a programban.
nov. 14
16:54
Maradona: Mourinho sokkal jobb, mint Guardiola (m4sport.hu)
Az biztos, hogy Mourinho eddigi eredményei önmagukért beszélnek. Az is, hogy Guardiola csapatait élvezetesebb nézni.
nov. 14
17:00
Tökéletes kezdés: a Märcz Tamás vezette férfi pólóválogatott remekül indította a Világliga-selejtezőt (Blikk)
Újabb remek eredményt ért el a magyar férfiválogatott, amely idegenben nyert 15-8-ra Európa-kupa- és Világliga-selejtezőt Oroszország ellen.
nov. 14
17:06
Mourinhótól tanulna Diego Maradona (Blikk)
José Mourinhótól (55), az angol Manchester United portugál menedzserétől szeretne tanulni a jelenleg a mexikói másodosztályban szereplő Doradost irányító argentin focilegenda, Diego Maradona (58).
nov. 14
17:06
Változnak a válogatási elvek a szegedi kajak-kenu világbajnokságra (Azenpenzem)
A legmagasabb kvótaszámot adó kajaknégyes versenyszámokban kizárólag a világbajnokságon lehet megszerezni az ötkarikás kvótát.
nov. 14
17:24
Gyász: belehalt a sérüléseibe a 13 éves thaibokszoló (She)
Alig több mint egy héttel a pályafutása során hét világbajnoki címet szerző Christian Daghio halála után ismét gyászol a nemzetközi ökölvívó- és thaiboksz-közösség. A BBC beszámolója szerint Thaiföldön, egy mindössze 13 éves fiú, Anucha Thasako – néhány nappal azután, hogy kiütötték egy jótékonysági mérkőzésen – belehalt a fejsérüléseibe.
nov. 14
17:30
Inguscio: Ki kell küszöbölni a tallinni hibákat (m4sport.hu)
A Marco Rossit helyettesítő szakember 6 pontban bízik az észtek és a finnek elleni Nemzetek Ligája-mérkőzések lefújását követően.
nov. 14
17:36
Kanté visszautasította a Chelsea-től származó törvénytelen fizetést (m4sport.hu)
A francia középpályásnál nehéz szerethetőbb futballistát mutatni.
nov. 14
17:48
ATP-vb: Djokovics a második meccsét is megnyerte Londonban (She)
Második mérkőzését is megnyerte Novak Djokovics a férfi teniszezők szezonzáró ATP-világbajnokságán.
nov. 14
17:50
FFT: A magyar futball első kataklizmája – az „egyiptomi csapás” (She)
Patkányok a szállodában, bénító (ál)amatőrizmus, súlyos vezetői hibák – 1924-ben a párizsi olimpián valami eltört a magyar futballban. A FourFourTwo magazin Döglött akták című rovatában idézte fel az eseményeket.
nov. 14
17:52
NB I: felkészülési meccsen nyert a Loki Kövesden (She)
A válogatott mérkőzések miatt beiktatott bajnoki szünetet kihasználva felkészülési találkozót játszott egymással a Mezőkövesd és a Debreceni VSC Mezőkövesden. A négyszer 30 perces meccs a vendégek 4–2-es sikerét hozta.
nov. 14
17:54
ATP-vb: Djokovics a második meccsét is megnyerte (She)
Második mérkőzését is megnyerte Novak Djokovics a férfiteniszezők szezonzáró ATP-világbajnokságán.
nov. 14
17:56
Curling Eb: a női válogatottnak a feljutás, a férfinak a bennmaradás a célja (She)
A magyar női válogatottnak a feljutás, a férfinak a bennmaradás a célja a szombaton kezdődő tallinni curling Európa-bajnokságon.
nov. 14
18:00
Megvan, kik utaznak a rövidpályás úszó vb-re (ATV)
A Magyar Úszó Szövetség elfogadta Sós Csaba szövetségi kapitány előterjesztését, így tizenhárom versenyző alkotja a rövidpályás világbajnokságra Kínába utazó magyar válogatottat.
nov. 14
18:00
A Barcelonából igazolna a Liverpool (m4sport.hu)
Ha létrejön az üzlet, Dembélé már januárban Angliába igazolhat.
nov. 14
18:06
Így is meg kell mutatni: győzelmi kényszerben Észtország ellen az „ezer sebből vérző” magyar fociválogatott (Blikk)
Elveszítette szövetségi kapitányát, a keretben sok a sérült, vagyis nehéz helyzetben van a magyar labdarúgó-válogatott, ennek ellenére kötelező nyernie csütörtök este (M4, 20.45) Észtország ellen!
nov. 14
18:18
NB I: Paul Pogba testvére a Ferencvárossal készül – kép (She)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros a hivatalos Facebook-oldalán tett közzé egy képet, amelyen a Manchester United középpályásának, Paul Pogbának a bátyja, Florentin Pogba a csapattal készül.
nov. 14
18:24
Elképesztő: nem találja ki, mivel került be ez a magyar fiú a Guinness Rekordok Könyvébe (Blikk)
Fiatal magyar sportoló került be nemrég a Guinness Rekordok Könyvébe.
nov. 14
18:36
Tenisz: visszavonult a 2012-es wimbledoni döntős (She)
Bejelentette visszavonulását Agnieszka Radwanska, a 2012-es wimbledoni teniszbajnokság női egyesének döntőse, a 2015-ös év világbajnoka.
nov. 14
18:38
DVTK: a következő öt évben a klub üzemelteti a stadiont (She)
A próbaüzem után aláírták az üzemeltetési szerződést, így a jövőben sokkal szabadabban használhatja az új miskolci stadiont a DVTK – számolt be erről a klub hivatalos honlapja. Stadiontúrákat és plusz programokat ígérnek a szurkolóknak.
nov. 14
18:39
Munkát kapott az NB I-ből kirúgott német edző (Ripost)
Michael Oenning a nyáron távozott a Vasastól, miután az NB II-be kieső klub nem hosszabbította meg a szerződését.
nov. 14
18:42
Sós Csaba: négy-öt hétnyi munka esik ki (Infostart)
A Magyar Úszó Szövetség elfogadta Sós Csaba szövetségi kapitány előterjesztését, így tizenhárom versenyző alkotja a rövidpályás világbajnokságra Kínába utazó magyar válogatottat.
nov. 14
19:00
Radwanska nagy döntést hozott (Infostart)
Bejelentette visszavonulást Agnieszka Radwanska korábbi wimbledoni döntős teniszező.
nov. 14
19:06
Íme a bizonyíték, Kanté is ki tud bukni (m4sport.hu)
Kiderült, a foci nem minden formája áll közel hozzá.

Keresés