Visszavonta Nico Rosbergnek az azerbajdzsáni és a spanyolországi versenyhétvégére szóló belépőjét a Liberty Media, mert a 2016-os világbajnok megszegett egy szigorú szabályt – számolt be róla a holland Formule 1.
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Sevilla Twitter-oldalának kezelője úgy döntött, humorosra veszi a figurát. Ezért ki is talált egy viccet, mellyel a Premier League néhány csapatát figurázza ki.
A pole pozícióból induló Valtteri Bottas aratott győzelmet az Azeri Nagydíj versenyén, míg Lewis Hamilton a második helyen futott be, így a Mercedes idei negyedik kettős győzelmét ünnepelhette a negyedik versenyen, amivel rekordot döntött. A harmadik pozícióban Sebastian Vettelt intette le a kockás zászló, míg a negyedik Max Verstappen, az ötö
„Büszkék lehetünk sportmúltunkra és az eredményeinkre, a nemzetközi közéletben Magyarország egyik legjelentősebb erőforrása a sportmúltja” – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a komáromi Czibor Zoltán-emlékévet megnyitó sajtótájékoztatón, a labdarúgó nevét viselő sporttelepen.
A betegséggel küszködő Jarmo Tolvanent megbízott kapitányként helyettesítő szakembernek nagyon tetszett, amit a vasárnapi edzésen látott a magyar jégkorong válogatott tagjaitól.
A helyszínen tekinti meg a túraautó-világkupa (WTCR) magyarországi hétvégéjének vasárnapi viadalait Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Az olasz szakember először egy olyan Audi anyósülésén ismerkedhetett meg a Hungaroringgel, amellyel a VIP-vendégeket szokták körbevinni a pályákon. Rossi később a sorozat magyar verseny
Nyolc pontra növelte előnyét az Interrel szemben a második helyen álló Napoli labdarúgócsapata, mivel idegenben 2–0-ra megverte az utolsó előtti Frosinonét a Serie A 34. fordulójának vasárnapi mérkőzésén.
A helyszínen tekinti meg a túraautó-világkupa (WTCR) magyarországi hétvégéjének vasárnapi viadalait Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Az olasz szakember először egy olyan Audi anyósülésén ismerkedhetett meg a Hungaroringgel, amellyel a VIP-vendégeket szokták körbevinni a pályákon. Rossi később a sorozat magyar verseny
Davide Lanzafame immár kétszeres magyar bajnoknak mondhatja magát, hiszen a Honvéd után a Ferencvárossal is megszerezte az NB I aranyérmét. A kispestiek elleni – 3–2-re elvesztett – találkozó után állt az NSO Tv kamerája elé.
Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 36. fordulójának vasárnapi első mérkőzésén a Leicester City Youri Tielemans góljával és Jamie Vardy késői duplájával hazai pályán 3–0-ra legyőzte az Arsenalt, amely Ainsley Maitland-Niles kiállítása miatt a 36. perctől emberhátrányban játszott, és sorozatban harmadszor szenvedett vereséget.
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 36. fordulójának vasárnapi játéknapján a címvédő Manchester City a Burnley otthonában lép pályára. Kísérje figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el az összefoglalót, kommenteljen, mondja el a véleményét a meccsről!
Akár bajnokavatásra is sor kerülhet a labdarúgó NB II vasárnapi, 34. fordulójában. Ehhez az kell, hogy a listavezető Zalaegerszeg hazai pályán felülmúlja a Budaörsöt, a Gyirmót kikapjon Siófokon és a Kaposvár ne nyerjen otthon a Tiszakécske ellen. A Vasas a Szusza-stadionban a Kazincbarcika ellen arathatja sorrendben hetedik győzelmét. Kísérje figy
Babos Tímea és Kristina Mladenovic a vártnál is sokkal magabiztosabban nyerte meg a 250 ezer dollár (71 millió forint) összdíjazású isztambuli salakpályás női tenisztorna párosversenyének vasárnapi döntőjét.
A világbajnokság utolsó napjának első fináléja a férfi egyes döntője volt. A címvédő és toronymagas esélyes Ma Lung 4:1-re megverte a svéd Mattias Falckot, ezzel a kínai sorozatban harmadszor szerezte meg a szám aranyérmét, összességében pedig már tizenkét világbajnoki címnél jár.
Az első meccs után a visszavágón is 1–0-ra nyert a Barcelona a Bayern München ellen, így a klub története során először bejutott a Budapesten rendezendő fináléba.
Akár bajnokavatásra is sor kerülhet a labdarúgó NB II vasárnapi, 34. fordulójában. Ehhez az kell, hogy a listavezető Zalaegerszeg hazai pályán felülmúlja a Budaörsöt, a Gyirmót kikapjon Siófokon és a Kaposvár ne nyerjen otthon a Tiszakécske ellen. A Vasas a Szusza-stadionban a Kazincbarcika ellen arathatja sorrendben hetedik győzelmét. Kísérje figy
Nem sikerült az álomba illő négyes döntőbe jutás a Grundfos Tatabánya kézilabdacsapatának a férfi EHF-kupában. Az együttes fiatal játékosai (Rosta Miklós, Borzas Uros, Deményi Xavér) azonban így is letették a névjegyüket a nemzetközi porondon, és bizonyították, a jövőben is lehet rájuk számítani.
Az első meccs után a visszavágón is 1–0-ra nyert a Barcelona a Bayern München ellen, így a klub története során először bejutott a fináléba, amelyet idén Budapesten rendeznek.
Egészen hihetetlen jelenetek szemtanúi lehettek azok, akik megnézték vasárnap a Leeds United–Aston Villa angol másodosztályú (Championship) bajnoki mérkőzést. Az 1–1-es végeredménnyel biztossá vált, hogy a Sheffield United feljut a Premier League-be, viszont a két, egykor szebb időket is megélt csapat nem a remek játékkal hívta fel magára a figyelm
A FourFourTwo magazin Kérdezd meg pacekba! rovatában Gabriel Omar Batistuta válaszolt az olvasók kérdéseire. Lehetett volna világbajnok? Miért hagyta el a Fiorentinát? Honnan származik beceneve, a „Batigol”? A steak vagy a tangó? Ezekre az olvasói kérdésekre is válaszol az argentin legenda.
A pole pozícióból induló Valtteri Bottas nyerte meg a Formula–1-es Azeri Nagydíjat, míg Lewis Hamilton a második helyen futott be, így a Mercedes az idei negyedik kettős győzelmét ünnepelhette a negyedik versenyen, amivel rekordot döntött. A harmadik pozícióban Sebastian Vettelt intette le a kockás zászló, a negyedik pedig Max Verstappen lett.
A Mercedes finn versenyzője, Valtteri Bottas nyerte a Formula-1-es Azeri Nagydíjat csapattársa, Lewis Hamilton előtt. A Ferrari német pilótája, Sebastian Vettel harmadik lett. Charles Leclerc a futam első kétharmadában szenzációsan autózott, de a kerékcsere után Max Verstappen mögött, az ötödik helyen végzett.
A Wolfsburg ellen, a német élvonal 31. fordulójában mindössze kilenc percre volt szüksége a Hoffenheimnek, hogy megszerezze a vezetést: gyors kontra végén Szalai Ádám volt eredményes. A magyar támadó egy héttel azt követően, hogy megszerezte az 50. német élvonalbeli gólját, ismét betalált.
A világbajnokság utolsó döntőjében kínai és japán női páros küzdött az első helyért, s ugyan a japánok kezdtek jobban, 2:0-ra is vezettek, végül a Szun Jing-sa, Vang Man-jü duó révén ezt az aranyat is kínaiak vitték haza.
A spanyol bajnokság 35. fordulójában a Girona Portu második félidőben szerzett góljával 1–0-ra legyőzte a Sevillát, így elmozdult a kiesést jelentő 18. helyről, egyben eldőlt, hogy a Sevilla már biztosan nem lehet bronzérmes.
Akárcsak a nyitó futamon, a második versenyen sem talált legyőzőre Néstor Girolami a túraautó-világkupa (WTCR) magyarországi hétvégéjén. Az argentin pilóta a remek rajtjának és utáni egy újabb előzésének köszönhetően tudott másodjára is győzni a Hungaroringen. Mögötte a pole-ból induló Jean-Karl Vernay futott be, a dobogóra még Daniel Haglöf állhat