Hosszú évek sűrű csendje után ismét hallat magáról a magyar súlyemelés. Ugyanúgy, mint a zajos években. Doppingesettel. Csak a műfaj változott: dráma helyett bohózat.
Usain Bolt, a XXI. század eddigi vitathatatlanul legnagyobb sprintere a FIFA kérésére összeállított egy különleges stafétát. Megnevezte azt a három játékost, akivel a futballisták közül a legszívesebben alkotna egy 4x100-as váltót.
Túl sokáig nem lehet nyalogatni a sebeket; két nappal a Kiel elleni 37-31-es vereség után munkaterápiával igyekszik kitörölni a memóriájából a hétvégi emlékeket a Telekom Veszprém csapata.
Gádorfalvi Áron olimpai részvételéért is versenyez Olaszországban. Amennyiben kvótát szerez, hetedszer lehet ott a játékokon. Ezzel megdöntené Gerevich Aladár rekordját, aki 6 olimpián képviselte hazánkat.
Az Arad megyei Simonyifalván (Satu Nou) díszpolgári címet készülnek adományozni Zsóri Dánielnek, a MOL Fehérvár FC labdarúgójának, aki hétfőn este, a nemzetközi szövetség (FIFA) milánói gáláján átvehette az év legszebb góljáért járó Puskás-díjat - közölte a Maszol.ro portál.
Zsóri Dániel keddi hazaérkezését követően úgy fogalmazott: nehezebb volt kiállnia a színpadra beszélni, mint berúgni azt a gólt, amelyért hétfőn a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) milánói gáláján megkapta a Puskás-díjat.
Jobb lett volna, ha Magát Krisztina ki tud velünk utazni Thaiföldre, bármi okból maradt is otthon – nyilatkozta Gyurkovics Ferenc, a magyar súlyemelő-válogatott szövetségi kapitánya.
Kihirdették a Bajnokok Ligája-döntő 2021-es, 2022-es, illetve 2023-as helyszíneit, és az UEFA bejelentette, mi lesz a 2021/22-es szezontól induló harmadik kontinentális klubsorozat elnevezése.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) átalakította a Nemzetek Ligája osztályait, melynek nyomán a magyar válogatott a harmadik vonalból a másodikba került.
Válásuk óta először néz farkasszemet a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka és korábbi edző-férje, Shane Tusup. Jövő hétvégén a Duna Arénában találkoznak.
A heves esőzések miatt félelmetes körülmények uralkodtak az idei kerékpáros világbajnokságon. A felázott pályának egy magyar sportoló is áldozatául esett.
Bár jó negyven percet késett a milánói járat, hatalmas médiaérdeklődés fogadta Zsóri Dánielt, a Puskás-díj első magyar nyertesét az egyik vecsési szállodában.
„Megtiszteltetés a legnagyobb magyar játékosról elnevezett díjat első magyarként megnyerni” – mondta a FIFA-gálán a Puskás-díjas Zsóri Dániel. A románok is magukénak érzik a focista sikerét.