2014. március 22. szombat

márc. 22
16:39
Mesterházy: tandíjmentes egyetemi tanulmányokat! (Adó1százalék)
márc. 22
21:51
Amerika eddigi leggazdagabb temetőjére bukkantak (Infostart)
Az amerikai kontinensen talált legfontosabb régészeti kincs lehet egy Panamában feltárt prekolumbiánus síregyüttes, amelynek gazdagsága szakértők szerint Sipán urának 1987-ben Peru északi részén talált pompás sírjáéhoz mérhető, de lehet, hogy még annál is nagyobb.

2014. március 25. kedd

márc. 25
22:03
Lengyel siker, magyar kudarc (Infostart)
A lengyelek minden lehetséges forgatókönyvre felkészültek, és az első világháború végén, 123 éves felosztottság után sikerült visszaállítaniuk a független Lengyelországot, ezzel szemben Magyarország helyzete a háború következtében drámai mértékben romlott - összegezték a két ország első világháborús szereplését kedden egy budapesti kerekasztal-beszélgetés előadói.
márc. 25
22:21
Rézkori gödörsírt tártak fel Hajdúnánás határában (Infostart)
Késő rézkori gödörsírt tártak fel a régészek tavaly nyáron Hajdúnánás határában, egy valamikori kurgán (más nevén kunhalom) alatt, a Visegrádi Alap támogatásával létrejött nemzetközi program részeként szervezett ásatásban - hangzott el a kutatási projekt záró rendezvényén kedden a debreceni Déri Múzeumban.

2014. március 26. szerda

márc. 26
5:33
Elkezdődött a tavaszi madárles (Infostart)
Megkezdődött a Tavaszi madárles, a már 51 ország részvételével zajló játékos nemzetközi madárvonulás-figyelő program.
márc. 26
19:21
A világ második legerősebb földrengése (Infostart)
Ötven éve, 1964. március 27-én történt a világ második legerősebb földrengése: 9,2-es magnitúdójú földmozgás rázta meg Alaszkát.
márc. 26
22:21
A rendszerváltás könyvei (Infostart)
Bemutatták a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (Retörki) három új kötetét szerdán Budapesten. A Puccs vagy összeomlás? című kiadványt Simon János, a Rendszerváltás 1989 című kötetet M. Kiss Sándor, a Tüntetések könyvét Katona András, Kiszelly Zoltán, Salamon Konrád, Simon András és Zachar Péter Krisztián szerkesztette.
márc. 26
22:23
Pokoli hőhullámokkal kísért nyarak válnak általánossá 2040-re (Infostart)
A globális felmelegedés nyomán az európai nyarak egyre melegebbé válnak és az egész kontinensre kiterjedő hőhullámmal kísért 2003-as nyári hónapok - amelyek több mint húszezer ember halálát okozták Európa szerte - válnak a normává a 2040-es évekre - derült ki a brit meteorológiai szolgálat (Met Office) új jelentéséből, amelynek bemutatását az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC)…
márc. 26
23:51
Kisebbek lettek az észak-amerikai szalamandrák a globális felmelegedés miatt (Infostart)
Kisebbek lettek az észak-amerikai szalamandrák a globális felmelegedés miatt - derítették ki amerikai kutatók.

2014. március 28. péntek

márc. 28
5:54
Az év végéig négyszeresére bővül a szuperszámítástechnikai kapacitás (Infostart)
A "Szuperszámítástechnika (HPC) a felsőoktatásban" elnevezésű, 2 milliárd forintból megvalósuló fejlesztéssel az év végig négyszeresére bővül a magyarországi szuperszámítástechnikai összkapacitás - mondta Stefán Péter projektvezető, a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIF) igazgató-helyettese a program budapesti indítása alkalmából rendezett sajtótájékoztatón csütörtökön.
márc. 28
8:18
Dokkolt a Szojuz a Nemzetközi Űrállomáson (Infostart)
Az eredeti tervhez képest kétnapos késéssel, de az új tervnek megfelelően kikötött a Szojuz űrhajó péntek hajnalban a Nemzetközi Űrállomáson (ISS). Ezzel ismét hatfős, vagyis teljes a létszáma a kutatóállomás személyzetének.
márc. 28
17:54
Sikerült felébreszteni hibernáltságából az űrszonda robotját (Infostart)
Mintegy két hónappal az után, hogy felébresztették több mint két évig tartó hibernáltságából a Csurjumov-Geraszimenko üstökös kutatására fellőtt Rosetta űrszondát, pénteken robotja, a Philae számára is véget ért a téli álom: a szerkezetet sikerrel keltették életre.

2014. március 29. szombat

márc. 29
6:48
Minden 68. amerikai iskolásnak lehetnek autista vonásai (Infostart)
Minden 68. amerikai iskolásnak lehetnek autista vonásai - derült ki az amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) tanulmányából. Az érintettek száma a legfrissebb becslések szerint mintegy 30 százalékkal növekedett az utolsó, 2012-es mérés óta.

2014. március 30. vasárnap

márc. 30
22:54
Évszázadokra elegendő szénvagyont találtak (Infostart)
Évszázadokra elegendő szénvagyont találtak brit kutatók az Északi-tenger brit kitermelési szektorának talapzatában.

2014. március 31. hétfő

márc. 31
13:42
Tapasz epilepszia és Parkinson-kór kezelésére (Infostart)
Intelligens, rugalmas, bőrön viselhető tapaszt fejlesztettek ki az epilepszia és a Parkinson-kór kezelésére dél-koreai és amerikai tudósok.
márc. 31
20:54
Klímakalauz készült a levegőminőség javítására (Infostart)
Városklíma-kalauzt készítettek szakmai és civil szervezetek, amely útmutatóul szolgálhat az önkormányzatoknak, tervezőknek a települések levegőminőségének javítására - mondta el Németh Ákos éghajlati szakértő az MTI-nek.
márc. 31
21:12
Látványosan csökkentheti a koleszterinszintet egy új gyógyszer (Infostart)
Látványosan csökkentheti a koleszterinszintet egy új, igen ígéretes amerikai gyógyszer, amely a sztatinok alternatívája lehet - derült ki két klinikai próba eredményeiből, melyeket az Amerikai Kardiológiai Kollégium (ACC) konferenciáján mutattak be.
márc. 31
23:18
Jelentősen megnőtt az 50 év felett szülő nők száma (Infostart)
Több mint kétszeresére nőtt öt év alatt az 50 év felett szülő nők száma Nagy-Britanniában.

2014. április 1. kedd

ápr. 1
13:42
Bencze Lóránt lett a magyar nyelv főőre (Infostart)
Bencze Lóránt nyelvész vezetésével kezdi meg működését kedden a Magyar Nyelvstratégiai Intézet (MNYI) - közölte az MTI megkeresésére kedden a Miniszterelnökség.
ápr. 1
17:00
A Nemzeti Hó és Jég Adatközpont aggasztó hírei (Infostart)
Évtizedenként több nappal növekszik az északi-sarkvidéki tengeri jég olvadási szezonja, aminek következtében a Jeges-tenger több hőt nyel el, növelve a nyári jégolvadás mértékét - derült ki az amerikai Nemzeti Hó és Jég Adatközpont (NSIDC), valamint az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szakembereinek új tanulmányából.
ápr. 1
20:30
Jégkorszaki kardfogú tigris Németországban (Infostart)
Jégkorszaki kardfogú tigris 300 ezer éves fogainak és csontjainak kövülete került elő Németországban ugyanazon az ásatáson, ahol az emberiség épen maradt legrégebbi vadászfegyvereit is felfedezték - közölte az Alsó-szászországi Műemlékvédelmi Hivatal.
ápr. 1
21:24
A Neander-völgyi ember befolyásolja az európaiak anyagcseréjét (Infostart)
A Neander-völgyi ember génjei befolyásolják a modern európaiak zsíranyagcseréjét - állapította meg német és sanghaji tudósok tanulmánya.
ápr. 1
23:30
Tudja, hány arckifejezésünk van? (Infostart)
Huszonegy különböző érzelmet tükröző arckifejezést azonosítottak amerikai tudósok, aki az érzelmek születését akarják nyomon követni az emberi agyban.

2014. április 2. szerda

ápr. 2
6:03
Ez fordíthatja vissza a cukorbetegséget (Infostart)
A gyomorműtét tűnik a leghatásosabb eszköznek, amellyel az elhízott vagy túlsúlyos páciensek 2-es típusú cukorbetegsége tartósan visszafordítható. A betegeknek még az operáció után három évvel sem kellett visszatérniük a gyógyszeres kezeléshez - derült ki egy hosszú távú amerikai kutatásból.
ápr. 2
19:15
Klímajelentés - Így tudnánk alkalmazkodni (Infostart)
Rosszabbul állnak a dolgok, mint az ENSZ 2007-es klímajelentése jósolta, ez derül ki a szervezet legújabb nyilvánosságra hozott dokumentumából - mondta az InfoRádiónak Mika János éghajlatkutató, az egri Eszterházy Károly Főiskola tanára.
ápr. 2
21:21
Valószínűleg nem okoz jelentős számú rákos megbetegedést a fukusimai baleset (Infostart)
A japán Fukusima prefektúrában három évvel ezelőtt történt atomerőmű-baleset az 1986-ban bekövetkezett csernobili atomkatasztrófától eltérően valószínűleg nem növeli jelentősen a rákos megbetegedések számát, habár a sugárzásnak leginkább kitett gyermekek esetén emelkedhetett a betegségek kialakulásának kockázata - olvasható az ENSZ Nukleáris Sugárzás Hatásait Vizsgáló Tudományos Bizottsága…
ápr. 2
22:33
Aláírták a szegedi lézer központ kivitelezési szerződését (Infostart)
Aláírták az Európai Unió tudományos nagyberuházásainak egyikeként megvalósuló szegedi lézerközpont kivitelezési szerződését - tájékoztatta a ELI-HU Nonprofit Kft. szerdán az MTI-t.

2014. április 3. csütörtök

ápr. 3
5:42
A szállópor koncentrációjának mérésére dolgoztak ki új módszert szegedi kutatók (Infostart)
A szállópor koncentrációjának mérésére dolgoztak ki új, azonnali eredményeket nyújtó módszert a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) fizikusai, az eljárás célzottabb korlátozások elrendelését teszi lehetővé - tájékoztatta az SZTE természettudományi és informatikai kara az MTI-t.

2014. április 4. péntek

ápr. 4
3:45
Veszélyben az európaiak - Támadnak az egzotikus betegségek! (Infostart)
A figyelmetlen utazók vagy az emelkedő hőmérsékletek révén olyan egzotikus betegségek is elterjedhetnek Európában, mint a csikungunya- vagy a dengue-láz - hívta fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) regionális irodája Koppenhágában.
ápr. 4
3:49
Tizenötször szült császármetszéssel egy berettyóújfalui asszony (Infostart)
Tizenötödik gyermekét hozta világra egy asszony a debreceni szülészeti klinikán: a szakirodalomban is példa nélküli módon minden kisbabája császármetszéssel született - közölte a Debreceni Egyetem (DE) sajtóirodája csütörtökön az MTI-vel.
ápr. 4
9:27
Módosították a Nemzetközi Űrállomás keringési pályáját, nehogy űrszeméttel ütközzön (Infostart)
Néhány száz méterrel módosítani kellett a Nemzetközi Űrállomás (ISS) keringési pályáját, nehogy űrszeméttel ütközzön - közölte csütörtökön az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.
ápr. 4
22:39
Egész óceánt rejthet az Enceladus (Infostart)
Egész óceánnyi vizet rejthet a Szaturnusz holdja, az Enceladus; úgy tűnik, erre bizonyítékokat találtak amerikai csillagászok.

2014. április 5. szombat

ápr. 5
22:21
Oltalomra szorul a parti-, a molnár- és a füstifecske (Infostart)
Útra keltek Afrikából az első fecskerajok, amelyek április második felétől érkeznek majd haza, itthoni költésükhöz a feltételek megteremtése mindinkább emberi gondoskodást is igényel - mondta el Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ornitológusa.

2014. április 7. hétfő

ápr. 7
21:30
A szén-dioxid-kibocsátás "fizetőssé tételét" javasolja egy svéd kutató (Infostart)
A szén-dioxid-kibocsátás fizetőssé tételét javasolja Thomas Sterner svéd kutató, aki jelenleg az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének (IPCC) új jelentésén dolgozik.

2014. április 8. kedd

ápr. 8
16:06
Bénultak kezdtek mozogni (Infostart)
A gerincvelő elektromos stimulálásán alapuló terápiával kezeltek négy bénult férfit, akik a terápia nyomán meg tudták mozdítani lábujjaikat, bokájukat és térdüket, járni azonban nem sikerült egyiküknek sem - derült ki amerikai orvosok tanulmányából.
ápr. 8
16:42
A koffein hatásos az Alzheimer-kór ellen (Infostart)
A koffein rövidtávon a fáradtság ellen hat, hosszútávon viszont az Alzheimer-kór ellen - állapították meg német és francia kutatók.
ápr. 8
19:06
A legősibb szív- és érrendszert fedezték fel egy 520 millió éves kövületen (Infostart)
A legősibb szív- és érrendszert fedezték fel egy 520 millió éves, rákszerű lény kövületében brit kutatók Kínában.
ápr. 8
19:24
Fél perc alatt feltölthető az okostelefon egy találmánnyal (Infostart)
Fél perc alatt feltölthető okostelefon-akkumulátort mutatott be a StoreDot nevű izraeli cég. A nanokristályokkal működő találmányt a Microsoft egy tel-avivi fejlesztői konferenciáján mutatták be.
ápr. 8
21:12
Már 3000 éve szenvedhet az ember az érszűkülettől (Infostart)
Már 3000 éve szenvedhet az ember az érszűkülettől - derült ki brit kutatók új tanulmányából.

2014. április 9. szerda

ápr. 9
20:00
Itt a földkörüli útra képes napelemes repülőgép (Infostart)
Bemutatták a világ első napelemes repülőgépének új prototípusát, amely már képes akár "a végtelenségig" a levegőben maradni, vagyis leszállás nélkül átkelni az óceánok fölött is.
ápr. 9
21:48
Csaknem 3300 éves szarkofágra bukkantak Izraelben (Infostart)
Egy csaknem 3300 éves, egyiptomi stílusban készült szarkofág részeit találták meg Izrael északi vidékén, Názáret közelében gázvezeték fektetése közben.
ápr. 9
22:06
Chilei földrengés - Ősi múmiák is megrongálódtak (Infostart)
Az Atacama-sivatagban eltemetett néhány prekolumbiánus múmia is megrongálódott a Chilét múlt héten sújtó, 8,2-es erősségű földrengés és a több száz nagy erejű utórengés során - közölték a chilei hatóságok.
ápr. 9
22:24
Magasabb hangon brekegnek a békák a klímaváltozás miatt (Infostart)
A Föld felmelegedése magasabb hangú brekegésre készteti a karibi térségben élő hím békákat - állapították meg amerikai kutatók.

2014. április 10. csütörtök

ápr. 10
6:12
Kiderült, mi okozza a játékszenvedélyt (Infostart)
Brit kutatók azonosították azt az agyi területet, amely a játékszenvedéllyel függhet össze - derült ki tanulmányukból.
ápr. 10
13:24
Így is csökkenthető a vastagbélrák kialakulásának kockázata? (Infostart)
Napi mindössze egy-két csésze kávé elfogyasztása csökkentheti a vastagbélrák kialakulásának kockázatát - sugallják egy új tanulmány eredményei.
ápr. 10
22:42
Az aranyrög csodája (Infostart)
Golflabda nagyságú, ám annál sokkal értékesebb az az aranyrög, amelyre mintegy egy évtizede bukkantak Venezuelában: a 217,78 gramm súlyú aranyrögről megállapították, hogy egyetlen kristályból áll, értékét 1,5 millió dollárra becsülték a szakemberek.
ápr. 10
23:18
A világ legnagyobb megkövült csupaszemlegye került elő (Infostart)
Felfedezték a világ legnagyobb ismert megkövült csupaszemlegyét.
ápr. 10
23:36
Ezek az állatok kipusztulhatnak a klímaváltozás miatt (Infostart)
A hidasgyík, más néven tuatara, a kizárólag Új-Zélandon honos ritka hüllőfaj kipusztulásával fenyeget a globális klímaváltozás - állítja egy nemzetközi kutatócsoport.

2014. április 11. péntek

ápr. 11
0:30
Napenergiával internetezni? (Infostart)
Napenergiás technológiát fejlesztettek az internetezéshez skót kutatók: az új eljárással a nappanelek közvetítik a szélessávon érkező jeleket, és a működéshez szükséges energiát is a napfényből nyerik - áll az Edinburghi Egyetem csütörtöki közleményében.
ápr. 11
5:18
Világűrről készült fotókat állítottak ki Bécsben (Infostart)
A Földről és a Holdról készült első fényképektől a távoli galaxisokról készült felvételekig a világűr régi és új fotóit bemutató tárlat nyílt csütörtökön Bécsben.

Keresés