A brüsszeli Health Consumer Powerhouse független egészségpiaci elemző és fogyasztótájékoztató cég hétfőn közzé tett tájékoztatója szerint a magyar egészségügy a fogyasztóbarátság szempontjából a 24-ik helyre került az Európai Unióban
Nemzetközi faszobrász szimpózium kezdődött hétfőn Szombathelyen; az "Ég és Föld a fókuszban - 50 év az űrkorszakban" címmel első alkalommal megrendezett esemény szervesen kapcsolódik a Csillagászati és Űrkutatási Hetek programsorozatához - közölte Jankovics István, a rendezvénynek helyet adó obszervatórium igazgatója hétfőn az MTI-vel.
Az olimpiai előkészületek az előre eltervezett menetrend szerint, zökkenőmentesen haladnak - biztosította az ötkarikás előkészületekről a kínai fővárosban tájékozódó közép-európai újságírókat Szun Vej-tö (Sun Weide), a jövő augusztusi, pekingi olimpia szervezőbizottságának (BOCOG) tájékoztatásért felelős igazgatóhelyettese.
A Szelektív Maraton 2007. október 9. 17:00 órától október 13. 18:03-ig tart. A kitűzött cél:folyamatos műsorkészítés alvás nélkül. Ekkor lesz JoNeS 97,3 órája folyamatosan élő adásban...
Akár a kórházak felében is leállíthatja az egészségügyi minisztérium az emlőrák műtéteket. A jövőben csak azokban az intézményekben lehetne ilyen beavatkozásokat végezni, ahol legalább 70-100 eset van évente, mert ott megvan megfelelő tapasztalat.
Hormay Adrien után Nagy Tímea, Szász Emese és Mincza-Nébald Ildikó is búcsúzott a szentpétervári vívó-világbajnokság női párbajtőr versenyétől, így a legjobb tizenhat közé - meglepetésre - egyetlen magyar sem került be. Először Szász lépett pástra a román Loredana Iordachioiu ellen, és hamar kiderült, hogy nagyon meg kell küzdenie a továbblépésért.
Sztrájkot tartanak a héten pénteken a német mozdonyvezetők, mert a Deutsche Bahn vezetése nem volt hajlandó tárgyalni a GDL szakszervezeti szövetséggel az érdekképviselet bérköveteléseiről. A DB vezetése korábban azt közölte, hogy "minden eszközzel" meg fogja akadályozni a sztrájkot.
Számos kedvezménnyel várja az időseket a Fővárosi Állat- és Növénykert októberben. A nyugdíjasok a szokásos 1200 forint harmadáért válthatnak jegyet, sőt a velük érkező, 14 évesnél fiatalabb unokák is 300 forintos kedvezményt kapnak.
Jövőre differenciáltan emelkedik a családi pótlék, a nyugdíjak 4,9 százalékkal nőnek - jelentette be Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter napirend előtt az Országgyűlésben.
A Mol Nyrt. az OMV nyilvánosságra került félrevezető állításai miatt tárgyalásokat kezdeményez jelentősebb befektetőivel azért, hogy a magyar társaság álláspontját is megismerjék az ügyben azok, akiben bármilyen aggály merült fel a magyar cég magatartását illetően - mondta Ferencz I. Szabolcs, a Mol kommunikációs igazgatója hétfőn.
Kihűlés miatt életét vesztette egy férfi Nyírmihálydiban - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel. A 67 éves helybeli lakos holttestét a Nyírbátorhoz közeli település egyik utcájának járdáján találták meg még szombaton - mondta Fülöp Gergely.
Jótékonysági célra kelt el eBay árverésen 18 200 fontért (6,6 millió forint) a Harry Potter regénysorozatnak a szerző, J.K. Rowling által dedikált mind a hét kötete - közölte Claire Newman, a hátrányos helyzetű országokba iskolakönyveket küldő "Books abroad" skót jótékonysági egyesület fejlesztési igazgatónője.
Hétfőn nyomták az utolsó párezer 1 és 2 forintost, és márciustól végleg kikerülnek a készpénzes forgalomból. Ezeket a kis címleteket az emberek már nem használják szívesen, a belőlük évente nyomott 70-80 millió darab négyötöde "kicsapódik" a forgalomból: elvesznek, külföldiek hazaviszik őket, fiókok mélyére, befőttesüvegekbe kerülnek - indokolta hétfőn a nemrégiben hozott döntést Simor András, a…
Nyugdíjas hónappá bővíti az Állatkert az elmúlt években hagyománnyá vált nyugdíjas hét programjait. Az október elsejétől a hónap utolsó napjáig tartó időszakban a nyugdíjasok a szokásos ár harmadáért kereshetik fel az Állatkertet, sőt, a velük érkező unokák is kedvezményt kapnak. A szokásos látnivalók mellett erre a hónapra külön programokat is kínál az intézmény.
Veszélybe kerülhet a stroke-betegek ellátása az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárása miatt. A szakorvosok szerint az észak-budai régió különösen veszélyeztetett terület, a kórházösszevonások és bezárások miatt azonban képtelenség lesz időben az egészségügyi intézményekbe szállítani a betegeket.
70 éves nagymama büszkélkedhet a világ legvékonyabb derekával, Cathie Jung derékbôsége ugyanis mindössze 38 centiméter. A Fûzôk Királynôjének nevezett asszony darázsderekát mûtétek nélkül karcsúsította több mint 20 éves sanyargatással.
A turizmus világnapjáról, a több-biztosítós rendszerről, a pártfinanszírozásról, valamint az európai uniós pénzek elosztásáról beszéltek a képviselők hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben. Pál Béla (MSZP) arra hívta fel a figyelmet, hogy a turizmus az egyik legdinamikusabban fejlődő szolgáltató ágazat.
Januártól új adónembe, az erőforrás-fejlesztési hozzájárulásba (efeho) vonnak össze három kis adót, a szakképzési és a rehabilitációs hozzájárulást, valamint az innovációs járulékot.
Gyurcsány Ferencnek pártelnökként felelőséget kell vállalnia azokért a párttagokért, akik az MSZP-n belüli pénzelosztási mechanizmust működtetik - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn Budapesten.
Holtan találták meg az otthonából eltűnt tiszadadai 85 éves férfit, tetemére a település külterületén bukkantak - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel. Az idős ember egy hónappal ezelőtt tűnt el, s eddig hiába keresték - mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője.
Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere szerint szakszerűtlen rendőri intézkedés okozott tömegverekedést a legutóbbi Nyíregyháza-Debrecen labdarúgó mérkőzésen a szabolcsi megyeszékhelyen, ezért a politikus a rendészeti miniszterhez fordul az Országgyűlés hétfői ülésén; ezt maga Kósa Lajos közölte sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Nemzetgazdasági szinten évi 3-4 milliárd forintos megtakarítás érhető el az 1 és 2 forintos pénzérmék bevonásával - ismertette Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten. A két érme 2008. március 1-jei megszüntetését a jegybank elnöke vásárlóértékük csökkenésével, illetve azzal indokolta, hogy a vásárlásoknál egyre kevésbé használták, elvesztek, azaz…
Miután átmenetileg az április közepe óta mért legmagasabb értékre emelkedtek az ezüst jegyzései, 13,68 dolláron jegyzik a nemesfémet, és konszolidációra került sor. A következö támogatás 13,55-60nál található. A nemesfém idöközben túlvásárolt helyzetbe került, ami miatt egyre nagyobb a korrekció esélye. Még ha korrekcióra kerül is sor 13,40-ig, akkor is töretlen marad az emelkedö trend, és…
A II. világháború idején gyilkossággal vádolt Charles Zentait (Zentai Károly) "tisztázza" egy archivált tanúkihallgatási jegyzőkönyv, amelyben Zentai volt parancsnoka egyik beosztottjára, nem pedig Zentaira vall a 18 éves Balázs Péter zsidó fiatalember megkínzása és meggyilkolása ügyében - írta az The Australian című ausztrál lap honlapján megjelent írásában.
Gyurcsány Ferencnek pártelnökként felelőséget kell vállalnia azokért a párttagokért, akik az MSZP-n belüli pénzelosztási mechanizmust működtetik - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn Budapesten.
Januártól új adónembe, az erőforrás-fejlesztési hozzájárulásba (efeho) vonnak össze három kis adót, a szakképzési és a rehabilitációs hozzájárulást, valamint az innovációs járulékot.
A múzeumpedagógiai évnyitóval hétfőn megkezdődött a Múzeumok Őszi Fesztiválja Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban; a rendezvénysorozat keretében november 15-ig mintegy hetven múzeum várja az érdeklődőket, összesen csaknem négyszáz programmal.
Meghosszabbította a bíróság annak a hat gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akiket szeptember elején vettek őrizetbe a tokaji pénzszállítóautó kirablása kapcsán - tájékoztatta az MTI-t Szabó József, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság szóvivője hétfőn.
A könnyező házigomba támadta meg egy család házát Hosszúhetényben. A speciális gomba minden elpusztít, amiben cellulóz van. Megeszi a fát, a tetőt, képes a falban is megmaradni és azt is elrohasztani.
A Hallható Magyarország, (Hörbar Ungarn) rendezvény a Schleswig-Holstein Zenei Fesztivál keretében volt a legsikeresebb a Németországi Magyar Kulturális Évadban: 22 éves jegyeladási rekordot döntött, 150 ezer zenerajongó volt kíváncsi a magyar muzsikára - közölte Brávácz Alexandra, a rendezvénysorozat kommunikációs vezetője az MTI-vel.
Az MSZP frakciója elfogadta hétfői ülésén azt a határozatot, amely felkéri a kormányt az azonos neműek együttélésének törvényi feltételenek rendezésére - mondta a nagyobbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese.
Hatvan százalékos eredményromlást jósolt a vezető amerikai bank, a Citibank az idei harmadik negyedévre. A komoly profitfigyelmeztetést elsősorban a rossz jelzáloghitel-piaci helyzetr...
Lemondta malajziai koncertjét Beyoncé- adta hírül hétfőn az AFP hírügynökség. Az amerikai énekesnő azért döntött így, mert helyi muzulmán csoportok tüntetéseitől tartott. A sztár menedzsere ugyanakkor időpont-egyeztetési problémákkal indokolta a föllépés lemondását.
Szeptemberben 52,9 pontról 52,0 pontra csökkent az ISM Index, miközben 52,5 pontos értékkel számoltak. Az árindex 63,0 pontról 59,0 pontra, míg az új beérkezett megrendelések indexe 55,3 pontról 53,4 pontra csökkent. A termelési al-index 56,1 pontról 54,6 pontra csökkent, míg a raktárkészleteké 45,4 pontról 41,6 pontra esett vissza. A munkaerö-piaci komponens 51,3 pontról 51,7 pontra emelkedett.…
Még mindig nem tudni, hogy mi miatt borult fel és zuhant több métert még július elején egy turistákat szállító busz a fővárosi Grassalkovich úton. A rendőrök szerint a sofőr hibázott, de a nyomozás még tart. A balesetben akkor 36-an sérültek meg.
A jövő év végére megszülethet a társasági adó alapjának egységesítéséről szóló uniós bizottsági javaslat, amelyet a 27 országból 12 tag támogat, további hét tagállam pedig "óvatosan" pártol - jelentette ki Kovács László, az EU Bizottság adó és vámügyi biztosa hétfőn Budapesten az EU Forráskonferencia Hét rendezvényén.
A BKV 10 százalékos járatritkításra készül, mert nem tudja finanszírozni a működést és a béremelés hatásait - állítja a Városi és Elővárosi Közlekedésért Egyesület. A közlekedési vállalat kommunikációs igazgatója közölte: a BKV most készít elő egy szakmai anyagot, amelyben az utasszámlálások eredményeként javaslatot tesz arra, hogy hol érdemes megváltoztatni a menetrendet.
Az egészségügyi ellátás alapján végzett rangsorolásban Magyaroszág a 24. az EU tagállamok (valamint Svájc és Norvégia) között. A Brüsszelben hétfőn kiadott 2007 évi Európai Egészségügyi Index (EHCI) szerint Magyarország a fogyasztóbarát szempontok alapján végzett értékelésben egy szinten áll a brit, a máltai, a szlovák, szlovén, görög, román egészségüggyel.
Egy kétéves angol kislány vasárnap délután kiesett lakásuk ablakából, de csodálatos módon túlélte a 39 méteres zuhanást. Alisha Zitot lábtöréssel szállították kórházba.
Egy hét alatt 67 feketemunkás bukott le foglalkoztatási ellenőrzéseken Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a razziákon közreműködő Nyírbátori Határőr Igazgatóság sajtóreferense hétfőn az MTI-vel. A határőrök a munkaügyi felügyelőségek munkatársaival közösen tartottak ellenőrzéseket a két megyében.
Hiába volt sérült Görbicz Anita, hiába volt beteg Hornyák Ágnes és Tomori Zsuzsa, az ETO végig vezetve verte e Metzet (30-27) és feljutott a BL főtáblájára.
A kelet-kaliforniai hegyekben lévő Mono Lake nevű tó új reményt ad a természetvédőknek - írta hétfőn az AFP francia hírügynökség. A környéknek ugyanis szokatlanul sokszínű az ökoszisztémája: a 180 négyzetkilométeres tó több tengeri madár költőhelye, ám a '90-es évekre majdnem teljesen eltűnt a föld színéről.