A közélet szereplőinek mindenekelőtt önkorlátozással kellene tisztázniuk magukat a korrupció vádja alól - mondta a kancellária szabad demokrata fejlesztéspolitikai államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában. Magyar Bálint azt követően beszélt erről, hogy a kormányfő hétpontos javaslatot tett a közélet tisztasága érdekében.
A lélekjelenlétének köszönhetően szabadult ki a kötél fogságából a Somogy megyei a Kálmáncsa-Lajosházán egy idős asszony, akit hétfőre virradóra három férfi megvert, megkötözött, majd kirabolt - erősítette meg a rendőrség az MTI értesülését.
Legalább egy könyvet évente a cseh lakosság 83 százaléka olvas el. A nők többet olvasnak, mint a férfiak: egy vagy több könyvet a nők 88, míg a férfiaknak csak 77 százaléka olvas el. Egy-egy cseh lakosra évente átlagban 16 elolvasott könyv jut - derült ki egyebek között abból az átfogó országos felmérésből, amelyet cseh tudományos akadémia cseh irodalmi intézete, valamint a prágai nemzeti könyvtár…
Újra ledobná ruháit Karsai Zita, ha saját maga dönthetné el, hogyan és milyen körülmények között fotózzák. A táncoslányt szívesen látná címlapon a Playboy fôszerkesztôje, még a kikötésekbe is belemenne a meztelen képekért.
A fiatal generáció elhízási problémáira kínál egyre több magyarországi fitneszstúdió megoldást: már nemcsak a felnőttek, hanem gyerekek is járhatnak aerobikórára. Katus Attila hatszoros aerobik-világbajnok az egyik budapesti intézményben kezdett az ősszel tizenéveseknek aerobik órát tartani.
Kedden délután rendezik a tandíjellenes tüntetést a Pécsi Tudományegyetem (PTE) hallgatói. Szabó Gábor, a helyi HÖK elnöke korábban elmondta: több érdekképviseletetet, egyebek mellett a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetét és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét (PDSZ) is megkeresték, hogy mondjanak beszédet a rendezvényen.
A sanghaji értéktőzsde a buborék minden jelét magán hordozza - figyelmeztetett Alan Greenspan, az amerikai jegybank (Fed) korábbi elnöke. A harmadik negyedévben a sang...
Nyilvános szakmai vitára bocsátja a színházi törvény koncepció-tervezetét a kulturális tárca; a tervezetet hétfőn átadták a reprezentatív szakmai és érdekvédelmi szervezetek képviselőinek - közölte az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) az MTI-vel hétfőn.
A Fidesz-frakció is támogatja azt az SZDSZ-es törvényjavaslatot, amely 30 százalékra növelné a női képviselők arányát a parlamentben, így zöld jelzést kaphat az elképzelés az Országgyűlésben - írja a Magyar Nemzet. Jelenleg 11 százalék a női képviselők aránya.
Évekkel ezelőtt felfigyelt a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) azokra a jelenségekre, amelyek most a Fiatal Baloldalhoz köthető "üzletemberek" botrányai kapcsán kerültek a felszínre.
Sokan nem tudják, hogy mire való, és így sokan szabálytalanul használják a négykerekű motorkerékpárokat. A quadokra ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a motorkerékpárokra, így ugyanazok vezethetik, mint akik a különböző kategóriájú motorokat. Szombaton egy kilenc éves kisfiú halt meg, mert felborult egy ilyen járművel.
A Francia Becsületrend Tiszti Fokozatát vehette át hétfőn David Lynch filmrendező Nicoas Sarkozy francia köztársasági elnöktől. Közben a francia kulturális miniszter a francia művészet és irodalom lovagja kitüntetést adományozta a Police együttes három tagjának.
Bár politikai kérdésekben a legritkább esetben értenek egyet, hajat mégis ugyanott vágat Sólyom László köztársasági elnök és Gyurcsány Ferenc kormányfô.
Gerry McCann hanyag szülő - állítja az eltűnt brit kislány, Madeleine apjáról egy portugál rendőr. Időközben a rendőrség újabb teóriával állt elő: szerintük a gyerek, amíg kába volt a neki beadott nyugtatóktól, leesett a lépcsőről, emiatt halt meg.
Jogilag megszűnt és a Péterfy Sándor utcai kórház irányítása alá került hétfőtől az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet (OBSI). A főváros tulajdonában lévő Péterfy 870 millió forintot kap az Egészségügyi Minisztériumtól a feladatok átvételére.
A hazai lakosság 65 százaléka gondolja úgy, hogy normális testsúllyal rendelkezik, miközben valójában csak 40 százalékuk mondhatná el ezt, túlsúlyosnak, elhízottnak pedig mindössze 26 százalékuk érzi magát, holott a valós érték 53 százalé.
A krónikus fáradtságban szenvedőknek enyhülést szerez az étcsokoládé – olvasható a BBC News honlapján. Ennek oka az étcsokiban található polifenolok hatása lehet.
Változatlanul a 2004-es "narancsszínű forradalom" utódpártjai állnak győzelemre az ukrán választásokon, a szavazatok összesítésének előrehaladtával azonban kedd reggelre tovább csökkent az előnyük az eddigi kormánypártokkal szemben.
A szakértői vélemény szerint gyilkossággal vádolható az a két férfi és három nő, akik még 2003-ban betörtek Boldogkőváralján a plébánoshoz. A miskolci bíróságon tegnap megtartott tárgyaláson az igazságügyi szakértő elmondta, hogy az idős pap fejét olyan szorosan bekötözték az elkövetők, hogy megfulladt, esélye sem maradt a túlélésre.
Egy cellába került a kecskeméti börtönben Zuschlag János azzal a szegedi volt fegyőrrel, aki még augusztus elején több késszúrással megölte barátnőjét.
A magyar külpolitika a jövőben láthatóbban jelen kíván lenni a világ minden részén; Magyarország ennek jegyében is pályázik az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) nem állandó tagsági helyére 2012-2013-ban...
Vlagyimir Putyin hétfőn reálisnak mondta, hogy ő legyen a majdan megalakuló új kormány miniszterelnöke, és elvállalta az Egységes Oroszország elnevezésű legerősebb párt listájának vezetését a decemberi 2-án tartandó választásokon.
Ketten életüket vesztették, amikor egy motoros belerohant a szemből érkező traktorba a 41-es főúton. A baleset kedden reggel hat óra körül történt Rohod közelében.
A mianmari külügyminiszter szerint külföldről támogatják a tiltakozó akciókat az ázsiai országban. Hivatalos források szerint 1200, ellenzéki politikusok szerint mintegy hatezer embert tartóztattak le az elmúlt napokban.
Újradefiniálja a rendőrautó fogalmát az Európában kevésbé ismert atlantai cég, a Carbon Motors, ha elkészül az új bűnvadász. A célirányosan fejlesztett, E7 kódnevű modell a közlekedési rendőrők álma lehet.
Az EUR-USD ma reggel viszonylag keskeny, 21 pipes sávban mozgott, 1,4235 és 1,4214 között. Az 1,4220-as érték eddig megakadályozta az alá való visszaesést, ezért támogatásként funkcionál. A visszaesésért a japán befektetök eladási utasításai voltak a felelösek. Támogatások 1,4189-nél és 1,4150-nél találhatók. Az USD-CAD ma reggel bizonytalan volt, és 31 pipes sávban mozgott, 0,9914 valamint…
Magyarországon az emberek jelentős része súlyproblémákkal küzd, de közülük csak minden második gondolja magát túlsúlyosnak - írja a Népszabadság. A Tárki és az Image Factory Társadalmi Klíma Riportja szerint a testünkről alkotott kép köszönő viszonyban sincs a realitásokkal.
Ideiglenes éjszakai hajléktalanszállás nyílik a főváros VII. kerületében szerdán; a hetven fő befogadására alkalmas intézmény május 15-ig vehető igénybe.
Várhatóan öt politikai erő jut a parlamentbe, s valószínűleg az eddigi ellenzéki pártok alkothatnak majd kormányt Ukrajnában. A vasárnapi előrehozott parlamenti választások pontos végeredménye továbbra sem ismert, de az adatok legfrissebb, 94 százalékos feldolgozottsága alapján a kormányzó Régiók Pártja nyerte a választásokat a szavazatok 34,2 százalékával.
A Richter-skála szerint 6,4-es erősségű földrengés rázta meg kedden az Indonézia délnyugati részén található Szumátra sziget nyugati partvidékét, aminek hatására az indonéz meteorológiai intézet cunamiriadót rendelt el. Egyelőre nem érkezett hír sem emberéletben, sem anyagiakban esett kárról. A rengés ugyanabban a térségben történt, mint a 25 halálos áldozatot követelő, mintegy 80 ezer házat…
Évekkel ezelőtt felfigyelt a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) azokra a jelenségekre, amelyek most a Fiatal Baloldalhoz köthető "üzletemberek" botrányai kapcsán kerültek a felszínre - írja a Magyar Nemzet.
Változatlanul a 2004-es "narancsszínű forradalom" utódpártjai állnak győzelemre az ukrán választásokon, a szavazatok összesítésének előrehaladtával azonban kedd reggelre tovább csökkent előnyük az eddigi kormánypártokkal szemben. Előzőleg, hétfő éjjelre szertefoszlott a kormánypártoknak az az esélye, hogy többséghez jussanak a legfelsőbb tanácsban, miután bizonyosan nem jut már be az új…
Az osztrák Strabag által vezetett Mecsek Autópálya Konzorcium adta a legolcsóbb árajánlatot az M6-M60-as autópályák Szekszárd-Bóly-Pécs közötti 79,2 kilométeres szakaszának megépítésére és huszonöt éves üzemeltetésére - értesült a Magyar Hírlap.
Pokolgéprobbanás történt kedden a törökországi Izmirben egy bevásárlóközpont előtt, két ember megsebesült, egyikük súlyosan - jelentette az Anadolu török hírügynökség és a rendőrség szóvivője. A robbanás szétvetett egy szemeteskukát, a rendőrségi szóvivő szerint egy kis erejű, de nagy hangot adó pokolgép robbant fel. Kurd lázadók gyakran követnek el pokolgépes merényletet hasonló módon szerte az…
Lemondott Varga László, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke; az érdekvédelmi tömörülés Árok Antal eddigi alelnököt bízta meg a vezetői feladatok ellátásával - közölte a szakszervezet kedden. A Pedagógusok Szakszervezete hétvégén ülésező munkakongresszusa elfogadta Varga László PSZ-elnöki tisztségéről való lemondását, amelyet azzal indokolt, hogy a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF)…
Apácaverekedés miatt bezárnak egy apácazárdát Dél-Olaszországban. Tömegverekedés ugyanakkor nem volt, csupán a kolostor utolsó három nővére esett egymásnak.
A dél-koreai államfő észak-koreai látogatásra érkezett kedden; ez a második csúcstalálkozó az egymással nemzetközi jogi értelemben még mindig háborúban álló két Korea történetében. Ro Mu Hjon dél-koreai elnök előzetes nyilatkozata szerint látogatása a kommunista északon lehetőséget nyit a több mint fél évszázada megosztott Koreai-félsziget békéjének helyreállítására, a két Korea…
A magyar külpolitika a jövőben láthatóbban jelen kíván lenni a világ minden részén. Magyarország ennek jegyében is pályázik az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) nem állandó tagsági helyére 2012-2013-ban – mondta Göncz Kinga.
Menyasszonyi ruhában ment el tűzoltóvizsgára egy nő Romániában. A 25 éves hölgy öltözékén igencsak meglepődtek a vizsgáztatók, de hamarosan megérthették, hogy a nőnek nem volt más választása: esküvőjének időpontját egy évvel ezelőtt döntötték el, a tűzoltóvizsgát pedig véletlenül éppen erre a napra írták ki.
Britney Spearsnek le kell mondania gyerekeiről és legkésőbb szerda délig át kell őket adnia apjuknak, Kevin Federlaine-nek, határozott az amerikai bíróság keddre virradóra.
Thomas Doll, a Borussia Dortmund labdarúgócsapatának vezetőedzője addig nem ad szabadnapot a játékosainak, amíg az együttes nem nyer újra mérkőzést a Bundesligában.
Titkosszolgálati módszer. Perrel és alapítványi kapcsolataival fenyegette meg Szilvásy György volt kollegáját, Topolánszky Ákost az ifjúsági pénzek elosztásával kapcsolatban tett nyilatkozata miatt.