Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter hétfőn a független demokratikus intézmények és a szabad sajtó tiszteletben tartására szólította fel Oroszországot.
Újra kihallgatják azokat a nőket és férfiakat, akik Madeleine McCann szüleinek asztalánál vacsoráztak, amikor a kislány eltűnt a portugáliai nyaralóhelyről.
Dél-Korea meghosszabbítani szándékozik egy évvel iraki katonai misszióját, miután a kontingens létszámát a felére csökkentette - jelentette be kedden Ro Mu Hjon dél-koreai elnök. Az államfő az országos televízióban elhangzó beszédében közölte, hogy a szöuli kormány az Egyesült Államokkal való szövetség figyelembe vételével hozta a döntést. Dél-Korea jelenleg 1200 katonát állomásoztat Irakban és a…
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. keddre virradóra befejezte a takarítást a fővárosban, elsősorban a Nagymező utca környékén, így zavartalanul megindulhat a tömegközlekedés - tájékoztatta az...
Nyolcan sérültek meg, a rendőrök pedig több tizenkét embert állítottak el az október 23-i rendezvényekkel összefüggésben a fővárosban - tájékoztatta Budai Bernadett az MTI-t, miután az operatív...
Ahogyan a kommunikáció szerepe felértékelődött, és a mobiltelefonok egyre inkább mindennapi életünk részévé váltak, a biztonsági kérdések is előtérbe kerültek. Minden veszély ellenére a mai világban nem megoldás, ha nem élünk a fejlődés kínálta lehetőségekkel, hiszen azok hang- és adatvitele olcsóbb és hatékonyabb. A technológiai fejlesztés pedig lehetővé teszi azt is, hogy megvédjük eszközeinket.
Terrorista-ellenes akció kezdődött kedden hajnalban az olaszországi Perugiában. Az olasz csendőrség különleges egységének (Ros) tagjai az umbriai fővárosban végrehajtott rajtaütések és házkutatások során öt személyt vettek őrizetbe. Valamennyien olasz állampolgárok.
George Bush amerikai elnök hétfőn felhívta török kollégáját, Abdullah Gült és együttműködést ígért neki az észak-iraki területről támadó szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) elleni harcban -...
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter hétfőn a független demokratikus intézmények és a szabad sajtó tiszteletben tartására szólította fel Oroszországot. Az amerikai diplomácia vezetője...
Nyugodtan telt az éjszaka a hétfői zavargások után a fővárosban, hajnalig semmilyen rendbontás nem volt – tájékoztatott Unger Pál, a Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletese.
Oroszország a Világbankkal szemben fennálló tartozása nagyobb részét korábban akarja törleszteni, és nem áll szándékában újabb hiteleket felvenni sem a Világbanktól, sem pedig az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD).
Átlagos hétvégét zártak a tűzoltók. Az elmúlt 3 napban 400 riasztást kaptak országszerte, ezek között fele-fele arányban volt tűz és közlekedési baleset - mondta kedden reggel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
A Nemzetközi Valutaalap részéről (IMF) semmifajta aggodalom nem fogalmazódott meg a magyar konvergenciaprogram kapcsán, "kifejezetten biztattak bennünket, hogy végig kell csinálni a reformokat" -...
George Bush amerikai elnök hétfőn közölte: újabb 42,3 milliárd dollárt kért a kongresszustól az iraki és az afganisztáni háború finanszírozására. Az elnök februárban már 141,7 milliárd dollárt kért...
Számos útlezárással, parkolási tilalommal találkozhatnak az autósok kedden, az 1956-os forradalom 51. évfordulóján a különféle rendezvények miatt. Az ünnepségek miatt a BKV több járata is módosított útvonalon közlekedik majd.
Kedden zárva lesz az üzletek többsége - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Vámos György hozzátette: a benzinkutak, a virágboltok és a szórakozóhelyek tartanak nyitva az ünnepnapon is. A bevásárlóközpontokban is csak a mozikat és a vendéglátóhelyeket lehet kedden felkeresni.
Az idén harmadik alkalommal rendezik meg november 7-9. között a Golden Dove Nemzetközi Direkt Marketing Konferenciát és Versenyt Budapesten, amelyen egyebek mellett arra a kérdésre keresnek választ...
A Magyar Villamos Művek Zrt. leányvállalata, az MVM Trade csütörtökön 1.100 megawattóra kapacitást kínál eladásra a teljes piacnyitás évére, 2008-ra. Az MVM aukciója mellett a Magyar Energia...
A kormány a héten tárgyalta első olvasatban a kötelező egészségbiztosításról és az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényjavaslatot, amely alapdokumentuma lesz a több biztosítós...
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ma, az 1956-os forradalom és szabadságharc 51. évfordulóján valamennyi központi állami ünnepségen részt vesz. A kormányfő délelőtt jelen lesz a Kossuth téri...
Egy iraki kurd-ellenes közös török-amerikai katonai akciót helyezett kilátásba Recep Tayyip Erdogan török kormányfő. A jelenleg Londonban tartózkodó Erdogan, akinek szavait a Hürriyet című török napilap keddi száma idézte, egy interjúban elmondta, hogy vasárnap telefonon beszélt Condoleezza Rice amerikai külügyminiszterrel, aki aggodalmának adott hangot az Irak északi részén működő Kurdisztáni…
A belvárosi lakosok kedden ingyen parkolhatnak a Szent István téri mélygarázsban - közölte Rogán Antal, az V. kerület polgármestere kora reggel az MTI-vel. A garázst azok vehetik igénybe, akik belvárosi lakosok és érvényes parkolási engedéllyel rendelkeznek - mondta Rogán Antal, aki a hétfő esti eseményekkel indokolta döntését.
Az Európai Parlament (EP) kedden Strasbourgban első olvasatban tárgyalja a következő évi uniós költségvetést. A képviselők csökkentenék a közös kül- és biztonságpolitikára jutó összegeket,...
Tizenkilenc ember sérült meg hétfő este, a Budapesten történt utcai rendbontásokban, amelyek miatt összesen húsz embert állítottak elő - közölte kedd reggeli sajtóértekezletén Bencze József országos rendőrfőkapitány.
Tom Lantos, az amerikai képviselőház külügyi bizottságának elnöke levélben szólította fel a szlovák miniszterelnököt: határolódjon el a Benes-dekrétumoktól és biztosítsa a magyar kisebbség jogait....
Az elmúlt évtized alatt Oroszországban több új emlékművet avattak, mint a Szovjetunió több mint hét évtizedes történelme során. Az egykori Szovjetunióban a monumentális propagandisztikus...
A Parlamentnél és a 56-osok terén is kifütyülték Gyurcsány Ferencet. A Fidesz az Astorinál tart rendezvényt délután három órától beszédet mond majd Orbán Viktor pártelnök, Tarlós István, Tőkés László és Wittner Mária.
Sok befektető a minőségi szakembergárda miatt lát fantáziát Közép-Kelet-Európában. Ezen nincs mit csodálkozni, ha megnézzük, hogy távol tölünk, miként telik egy dolgos munkanap.
Szent utazásra invitálja az érdeklődőket az indiai vasúttársaság, amely Buddha életével kapcsolatos helyekre viszi el a jelentkezőket - a program szerint a zarándokok nyolc nap alatt meglátogatják...
Mianmar (Burma) hozzájárult, hogy az ENSZ emberi jogi szakértője a délkelet-ázsiai országba utazzon a tüntetések utáni megtorlások kivizsgálására - jelentette be hétfőn Michele Montas ENSZ-szóvivő....
Dél-Korea meghosszabbítani szándékozik egy évvel iraki katonai misszióját, miután a kontingens létszámát a felére csökkentette - jelentette be kedden Ro Mu Hjon dél-koreai elnök. Az államfő az...
Franciaország több mint 2 milliárd eurós (510 milliárd forintos) üzletet kötött Marokkóval, amelynek legnagyobb tétele egy nagy sebességű vasút (TGV) építése a Gibraltári-szorosnál lévő Tanger-tól Casablancáig.
A belvárosi lakosok kedden ingyen parkolhatnak a Szent István téri mélygarázsban - közölte Rogán Antal, az V. kerület polgármestere kora reggel az MTI-vel. A garázst azok vehetik igénybe, akik...
A Night Colours sorozatkeretében pénteken három jónevű basszusgitáros ad randevút egymásnak a Millenárison: Michael Manning amerikai basszusgitáros elektromos hangszeren, a német Ralf Gauck akusztikus hangszerén, Szabó Sándor pedig bariton akusztikus gitáron és más hangszereken játszik trióban.
Terrorista-ellenes akció kezdődött kedden hajnalban az olaszországi Perugiában. Az olasz csendőrség különleges egységének (Ros) tagjai az umbriai fővárosban végrehajtott rajtaütések és házkutatások során öt személyt vettek őrizetbe. Valamennyien olasz állampolgárok és egy anarchista sejt tagjai.
A verespataki aranybányaterv engedélyeztetési folyamatának elhúzódása, valamint Magyarország elutasító álláspontja miatt tüntetett hétfőn Gyulafehérváron a kitermelési engedélyt kérvényező Rosia...
A rendőrség október 22-én csak Toroczkai Lászlót vette őrizetbe a zavargások után. Az ORFK és a BRFK szóvivője után az országos rendőfőkapitány cáfolta, hogy gumilövedéket vagy olyan eszközt vetettek volna be a tömegoszlatásnál amely lőtt sérülést okozhatott volna. Gázpisztoly és nem éles lőfegyver volt az, amit egy tegnap esti tüntetőnél talált a rendőrség.
A Parlament előtti Kossuth teret, a központi rendezvények egyik helyszínét kordonokkal zárta le a rendőrség kedd reggelre - jelentették az MTI helyszínen tartózkodó tudósítói. A metróval érkezők a Garibaldi utca irányába tudnak távozni. A Nádor utca és a Zoltán utca kereszteződésénél, valamint a Szalay utcánál és az Alkotmány utcában szintén fémkordon korlátozza a közlekedést. A mellékutcákban…
A Parlament előtti Kossuth teret, a központi rendezvények egyik helyszínét kordonokkal zárta le a rendőrség kedd reggelre - jelentették az MTI helyszínen tartózkodó tudósítói. A metróval...
Megkezdődött Szerencsen a szalmatüzelésű biomassza erőmű kivitelezése, a beruházás várhatóan 2009 októberének végére fejeződik be - jelentette be Berecz János, a beruházó BHD Hőerőmű Zrt. felügyelőbizottságának elnöke.
Az Európai Unió bírósága kimondta, hogy az a német törvény, amely a Volkswagen cég felvásárlását hivatott megakadályozni, törvénytelen, ellentétes az uniós szabályokkal. A határozat a szakértők...
A Kossuth téri zászlófelvonással kezdetét vették az október 23-i állami ünnepségek. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 51. évfordulóján az állami vezetők virágot helyeznek el a Nagy Imre szobornál, a Vértanúk terén, illetve az 56-osok terén.
16 millió forint van már a miskolci ősfák megmentésére, de még legalább ennyi kellene az értékes leletek tárolóhelyének felépítésére. A konzerváláshoz szükséges cukor már összejött adományokból.
Ingyen parkolhatnak kedden Budapesten az V. kerületi Szent István téren lévő mélygarázsban a belvárosi lakosok - közölte a kerület polgármestere. Rogán Antal a hétfő esti eseményekkel indokolta a döntést.
Katonai tiszteletadás mellett, a Himnusz hangjaira vonták fel a Magyar Köztársaság lobogóját az Országház előtti Kossuth Lajos téren kedden, az 1956-os forradalom és szabadságharc 51., illetve a...
A budapesti Belváros lakói ma ingyen használhatják a Szent István téri mélygarázst, csak érvényes parkolási engedélyüket kell felmutatniuk - közölte az V. kerület polgármestere.