2007. október 3. szerda

okt. 3
5:34
Blaskó: "Megőrült, mert rájött, hogy tönkretette az országot" (Infostart)
Játszott már Tartuffe-öt és Orgont, Tótot és őrnagyot, Mestert és Wolandot - a sokszor egymással küzdő, ellentétes jellemű karakterek mindegyikére alkalmasnak találták a rendezők. Blaskó Péter az InfoRádiónak adott korábbi interjújában beszélt arról is, hogy most érett valódi társulattá a Nemzeti Színház, s bízik benne, hogy az igazgató, Jordán Tamás távozása után is működőképes marad.…
okt. 3
5:35
Szilvásy cáfolja Topolánszky vádját (Alternatív Energia)
Újabb és újabb politikai hullámokat vet az úgynevezett Zuschlag-ügy. A nyilatkozatháborúknak se vége, se hossza. Nem fenyegettem meg Topolánszky Ákost - jelentette ki tegnap Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős tárca nélküli miniszter a Magyar Nemzet cikkére reagálva. A lapnak az ifjúsági minisztérium egykori államtitkár-helyettese azt állította, hogy…
okt. 3
5:37
Mitől félnek a legjobban a cégek? (Piac és Profit)
Az Ecostat kis- és középvállalati (kkv) konjunktúra-indexe szeptemberben 93,4 százalék, az utóbbi három hónapban érdemben nem változott - közölte a gazdaságkutató intézet.
okt. 3
5:41
Nem csökken, nő az egyházi fenntartású iskolák támogatása (Alternatív Energia)
Ahogy a költségvetés sarokszámai megjelennek, az utóbbi években az egyházak részéről azonnal föláll valaki - idén Pápai Lajos győri megyéspüspök -, és azt mondja, az állam csökkenti az egyházi iskolák finanszírozására szánt összeget. Csepregi András, az oktatási tárca egyházi kapcsolatokét felelős titkárságának vezetője ezzel szemben állítja, az egyházi iskolák kiegészítő támogatása az előző…
okt. 3
5:45
Mick Jagger: "A Stones nem imádkozik: iszik" (Infostart)
Kedden jelent meg Mick Jagger első válogatásalbuma, melyet kizárólag szólólemezeiből állított össze a Rolling Stones énekese. A BBC brit közszolgálati médium honlapja ennek kapcsán lehetőséget adott olvasóinak arra, hogy kérdezzenek a rocklegendától. Válogatásunk második részében Mick Jagger a magánéletét érintő kérdésekre válaszol.
okt. 3
5:54
Több mint nyolcezer milliárdot költöttek fegyverekre (Infostart)
Tavaly ismét jelentősen bővült a világ fegyverpiaca, amelyet négy állam, az Egyesült Államok, Oroszország, Izrael és Nagy-Britannia dominál. Az adásvételek értéke tavaly elérte a 45 milliárd dollárt (mintegy 8.100 milliárd forint).
okt. 3
5:57
Nem túl "nagylelkű" a magyar egészségügy (Alternatív Energia)
Magyarország nagyon rossz eredményt ért el egy, a betegek helyzetével kapcsolatos svéd felmérésben - ezt Kincses Gyula, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára is elismerte, amikor értékelte az Európai Egészségügyi Index eredményét. A felmérésben 29 ország egészségügyi ellátását vizsgálták, Magyarország mindössze a 24. helyet szerezte meg, így az Egyesült Királysággal, Máltával, Szlovákiával,…
okt. 3
6:05
Földi célokat is pusztíthat a legfejlettebb vadászgép (Infostart)
Sikeresen tesztelték az amerikai F-22 Raptor földi célpontok elleni csapásmérési képességeit, így a világ legfejlettebbnek tartott vadászgépe hamarosan akár Afganisztánban és Irakban is teljesíthet bevetéseket, még ha a légierő tábornokai ezt nem is favorizálják.
okt. 3
6:21
Kubai orvosok gyógyították meg Che Guevara gyilkosát (Infostart)
Kubai orvosok mentették meg annak a férfinak a szeme világát, aki kivégezte forradalmuk hősét, Che Guevarát - számolt be a hivatalos kubai sajtó.
okt. 3
6:37
"Soha életemben nem leszek képes újra csókolni" (Infostart)
"Valószínűleg soha életemben nem leszek képes csókolózni" - kesergett Isabelle Dinoire, akin a világon először hajtottak végre arctranszplantációt. A negyven éves elvált asszonynak a saját kutyája marta szét az arcát, amelyet pótolni kellett.
okt. 3
6:41
Banki csalás: ha a tettes ismeretlen... (Piac és Profit)
Nyár volt, sokan utaztak külföldre, és hagytak a lakásban személyi igazolványt, bankszámlaszerződéseket és havi elszámolásokat. Egy esetleges betörő elviszi ezeket a papírokat, azután bemegy a bankba, kiveszi a pénzt a tulajdonos számlájáról. Kit illet felelősség?
okt. 3
6:46
Bizottságosdi magyar módra (Infostart)
Több szakértői, vagy eseti bizottság létrehozását is kezdeményezte korábban az MSZP-frakció és Gyurcsány Ferenc kormányfő, eddig legtöbb esetben kézzelfogható eredmény nélkül. Legutóbb a szürke- és a feketegazdaság kifehérítéséből származó bevételeket elemző és értékelő bizottság felállításáról született döntés.
okt. 3
6:52
"Bődületes ostobaságok" a kormányzati negyed körül (Privátbankár)
Felháborodásának adott hangot Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti delegációjának vezetője "azokkal az elmúlt napokban megjelent nyilatkozatokkal és véleményekkel kapcsolatban, a...
okt. 3
6:53
Biblia a mobilon (Infostart)
Akár az egész Bibliát letöltheti bárki, aki igénybe veszi egy walesi cég új szolgáltatását - és az egész nem kerül többe hat fontnál (2200 forintnál).
okt. 3
7:03
Nagy felfordulást csinált a tisztasági csomag (Privátbankár)
Lapértesülések szerint indulatos felszólalásokhoz vezetett a képviselők összeférhetetlenségéről szóló javaslat. Gyurcsány Ferenc minden fontos kérdésről tájékoztatta a frakciót
okt. 3
7:13
Japánból érkezhet a segítség a forintnak (Privátbankár)
A dollár valamelyest erőre kapott a Hetek pénzügyminisztereinek szóbeli beavatkozásaitól, így a felzárkózó piaci valuták is gyengültek kedden. Szerdán a forint támogatást kaphat a jen gyengülése miatt...
okt. 3
7:14
Mindenki megnézheti, mit libbentett fel a szőke sztár (Infostart)
Kiállítás nyílik Marilyn Monroe híres ruhakölteményeiből, amelyeket a filmekben viselt. A bevételt jótékony célra ajánlják fel.
okt. 3
7:18
Nyakunkon az újabb gázválság (Privátbankár)
A Gazprom kilátásba helyezte az Ukrajnának szállított gáz mennyiségének csökkentését, amennyiben több mint egymilliárd dolláros tartozásukat nem törlesztik október végéig.
okt. 3
7:25
Sokkoló, eddig nem látott képek Diana hercegnő haláláról (Infostart)
Kedden kezdődött meg a londoni Fellebviteli Bíróságon a Diana walesi hercegnő tíz évvel ezelőtti halálos balesetéről zajló tárgyalása és halottkémi vizsgálat. Az első nap rögtön szenzációt hozott, ugyanis, több, eddig nem látott fényképet is bemutattak a baleset éjszakájáról.
okt. 3
7:26
Megkezdődött az észak-koreai vezető és a dél-koreai elnök megbeszélése (Gondola)
Megkezdődött szerdán az észak-koreai fővárosban Észak- és Dél-Korea államfőinek hivatalos megbeszélése. Ro Mu Hjon dél-koreai elnök kedden érkezett hivatalos látogatásra Észak-Koreába, de az...
okt. 3
7:30
Bizarr vita: bíróság döntheti el, hogy kié a sütőben tárolt amputált láb (Infostart)
Bizarr jogi csata kezdődhet arról, hogy kinek a tulajdonában is van egy amputált láb. John Wood ugyanis a levágott testrészét egy barbecue sütőben tárolta, ám azt elárverezték. Az új tulajdonos átadta a rendőrök a lábat, de anyagi haszon reményében mégis igényt tartana a testrészre.
okt. 3
7:30
Varga: "Az elmúlt öt év gazdaságpolitikai bűneit fizetjük meg" (Infostart)
Az elmúlt öt év gazdasági bűneit fizetteti meg a kormány a jövő évi költségvetéssel - mondta a Fidesz alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Varga Mihály arról is beszélt, hogy pártja érdemi vitát kíván kialakítani a népszavazási kampány során.
okt. 3
7:37
Bankot rabolni indult, de csak nyalókát talált (Blikk)
okt. 3
7:39
A Zuschlag-ügy zalai szálait keresi a Fidesz ifjúsági tagozata (Alternatív Energia)
A Fidesz ifjúsági tagozata választ vár arra, hogy a Zuschlag-ügyben meggyanúsított Őri András, a Fiatal Baloldal (Fib) volt Zala megyei elnöke közreműködhetett-e abban, hogy esetleg Zalában is "történtek pénzmozgások", és "támogattak az MSZP-hez kötődő civil szervezeteket".
okt. 3
7:39
Dugó miatt tilos az ölelés (Blikk)
okt. 3
7:39
Nem lesz olcsón dzsip az APEH-tól (Piac és Profit)
A parlament elé benyújtott adómódosítási javaslatok között szerepel az elektronikus árverés lehetőségének megteremtése is, aminek célja a szervezett csoportok eddigi, bevételcsökkentő manipulatív működésének megszüntetése - ismertette Budai Bernadett kormányszóvivő kedden, az APEH árverési csarnokába kihelyezett kormányszóvivői sajtótájékoztatón Budapesten.
okt. 3
7:40
Feszültség Gyurcsány és a szocialista frakció között (Infostart)
A késő estébe nyúló MSZP-frakcióülésen sok felszólaló nehezményezte, hogy a miniszterelnök nem ismertette a képviselőkkel hétpontos csomagjának részleteit.
okt. 3
7:41
Elvált mert felesége pasit nézett a tévében (Blikk)
okt. 3
7:43
Iskolai öleléskorlátozás (Gondola)
Öleléskorlátozást vezettek be egy középiskolában az Egyesült Államokban, hogy ne alakuljanak ki "gyalogosdugók" a folyosókon. Az igazgatónő szerint a diákok az utóbbi időben már nagyon túlzásba...
okt. 3
7:43
A bűnözők politikusokat is megkörnyékeznek (HírTV)
A közelmúltban is volt arra példa, hogy bűnözői csoportok megpróbáltak vezető politikusok közelébe férkőzni, de még időben közbeléptek.
okt. 3
7:45
Négy öltéssel varrták össze Ronaldo szemöldökét (HírTV)
Négy öltéssel varrták össze kedden este a Manchester United középpályása, Cristiano Ronaldo szemöldökét kedden késő este.
okt. 3
7:45
Felvizezett alkotmány: a népszavazást felejtsük el (Privátbankár)
Elkészítették a jogi szakértők az EU új szerződésének szövegét - jelentette be a soros elnökség Brüsszelben. Ahol nem szavaznák meg, ott inkább nem kérdezik meg az embereket
okt. 3
7:48
Egyirányúsítják a Wesselényi utcát (HírTV)
Szerdán kezdik a XX. kerületben a Temesvár utca és az annak folytatásaként ismert Wesselényi utca felújítása. Először a szegélymunkálatokat végzik el, majd lemarják a burkolatot, újjáépítik a buszmegállókat, végül pedig aszfaltoznak.
okt. 3
7:48
Meghalt öt munkás egy coloradói erőműben keletkezett tűzben (Gondola)
Meghalt öt munkás egy vízi erőműben keletkezett tűzben az egyesült államokbeli Colorado államban - jelentették helyi idő szerint kedden az illetékes hatóságok. A munkások bent rekedtek egy...
okt. 3
7:54
Kevés a műszaki végzettségű, sok a jogász (HírTV)
Az utóbbi években minden korábbinál több diák, a 22 éves korosztály 22-24 százaléka fejezte be sikeresen felsőfokú tanulmányait. Ez 1990-ben még csak 11-12 százalék volt. A 20 évesek körében alig több mint egy évtized alatt 14-ről 50 százalékra nőtt a nappali képzésben részt vevők aránya - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal "Társadalmi ellátórendszerek 2006" című átfogó jelentéséből.
okt. 3
7:56
Nemzetközi hősök: a világ megmentette Amerikát (Privátbankár)
A multinacionális cégek a mostani amerikai tőzsdeboom fő hajtói, mert a gyenge dollár miatt a nemzetközi alapok lelkesen vásárolják a nagy külföldi bevétellel rendelkező vállalatok részvényeit.
okt. 3
7:57
Titkos koncentrációs táborokban tartják fogva a tüntetőket? (Infostart)
Továbbra sem lehet pontosan tudni, hányan haltak meg a mianmari kormányellenes demonstrációk szétverése során, ahogyan azt sem, hány embert tart fogva a katonaság, és hol. Valószínűleg Rangoon környékén helyezték el őket.
okt. 3
7:59
Közvetítővel tárgyalnak a felek Ferihegyen, de nem a béremelésről (Gondola)
A Budapest Airport (BA) menedzsmentje és a korábban sztrájkbizottságot alakító két szakszervezet munkaügyi közvetítővel folytatja az egyeztetéseket, ezek témája azonban nem a béremelés mértéke,...
okt. 3
8:04
Halálos közúti baleset Vas megyében (Gondola)
Egy ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek, amikor kedden este két autó frontálisan ütközött Gencsapáti és Szombathely között - közölte az MTI-vel a rendőrség. "Egy személygépkocsi Kőszeg...
okt. 3
8:06
Milliókat húzna ki a kormány zsebéből a Fidesz (Privátbankár)
Ha a "régóta szorgalmazott fideszes ötlet alapján" született módosító javaslat már hatályba lépett volna, tavaly hathavi büntetést kellett volna kiróni a miniszterekre. Zsebbe vágna a deficit
okt. 3
8:09
Gyurcsány valamennyi fontos kérdésről tájékoztatta az MSZP-frakciót (Gondola)
Valamennyi fontos kérdésről tájékoztatta az MSZP-frakciót Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, mielőtt bejelentette a közélet tisztaságáról szóló javaslatcsomagját. Erről a kormányfő kedden késő este...
okt. 3
8:09
A reformokról egyeztet Norvégiában Gyurcsány (HírTV)
Egynapos munkalátogatásra utazik szerdán Norvégiába Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök norvég kollégája meghívására érkezik a skandináv országba. A tárgyalásokon a két országban folyó reformfolyamatokat tekintik át a politikusok: szó lesz a nyugdíjrendszer, az egészségügy, a közigazgatás, valamint a köz- és a felsőoktatás átalakításáról is.
okt. 3
8:15
Madeleine-ügy: elmozdították a helyéről a nyomozást vezető portugál rendőrt (Gondola)
Elmozdították a helyéről kedden a Portugáliában eltűnt brit kislány ügyében folyó nyomozás vezetőjét. Goncalo Amaral elmozdításáról a portugál országos rendőrfőkapitány döntött. A...
okt. 3
8:17
Demszky utolsó nagy dobása (Privátbankár)
Ez az utolsó ciklusom - jelentette ki a Napi Gazdaságnak adott interjúban Demszky Gábor főpolgármester, aki azonban nyitva hagyta, hogy a ciklus után milyen más elfoglaltság ...
okt. 3
8:20
Villamos veszélyezteti Michelangelo Dávidját (Gondola)
Több páratlan művészeti alkotás - köztük Michelangelo Dávid szobra - kerülhet veszélybe Firenzében, a városvezetés által jóváhagyott új villamoshálózat tervei miatt. A toszkán városban hatalmas a...
okt. 3
8:26
Csak nyalókát zsákmányolt a bankrabló (Gondola)
Pénz helyett legfeljebb nyalókát zsákmányolhatott volna egy igen katonás bankrabló az Egyesült Államokban, ám azt meg nem kért. Az autófeljárós bankablakhoz terepjáróval érkező, terepszínű...
okt. 3
8:26
Halálra edzette tanítványát a szumómester (Blikk)
okt. 3
8:26
Leváltották a Maddie-ügy portugál főnyomozóját (Blikk)
Lisszabon - Leváltották a Portugáliában eltűnt Madeleine McCann ügyében folyó nyomozás vezetőjét
okt. 3
8:27
Terror: elpróbálnak egy nagyon rossz forgatókönyvet (Privátbankár)
Az Egyesült Államok a hónap közepén rendezi eddigi legnagyobb terrorizmuselhárító gyakorlatát, amelynek "forgatókönyve" szerint "terroristák piszkos bombákat vetnek be"
okt. 3
8:28
Reszket a Spears-család: "Attól félünk, hogy Britney meghal" (Infostart)
Immár Britney Spears életéért reszketnek rokonai - mondta egy interjúban az énekesnő nagynénje, aki szerint attól tartanak, hogy egy nap "bekapcsolják a tévét és azt hallják a hírekben, hogy halott".

Keresés