Az MSZP-frakció ifjúsági szakcsoportja nemzeti ifjúsági stratégia kidolgozását szorgalmazza 2008-ra - mondta Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Plazmatévét akart vásárolni olcsón, de bútorlapot kapott pénzéért kedden egy nyíregyházi férfi. Az illető általa csak látásból ismert férfiaktól vette meg a plazmatévét, már ki is fizette, mikor észrevette, hogy a dobozban nem hogy a garancialevél, de a tévé sincs benne. Helyette egy bútorlapot talált, a rendőrség csalás miatt nyomoz az ügyben.
Igazoltatási "kiskátét" jelentet meg a rendőrség még október 23-a előtt, hogy az állampolgárok tisztában legyenek azzal, hogyan zajlik az igazoltatás, és kinek milyen jogai vannak - jelentette be Bencze József országos rendőrfőkapitány szerdán Budapesten.
Pakisztánban kész megosztani a hatalmat a száműzetésben élő Benazir Bhutto volt miniszterelnökkel Pervez Musaraff államfő, ha az elnök pártja elegendő parlamenti helyet szerez a jövő évi parlamenti választásokon. A két politikus egy hónapja tárgyal az esetleges hatalommegosztásról.
Továbbra is a 2004-es "narancsszínű forradalom" utódpártjai állnak győzelemre az ukrán választásokon, a szavazatok 99 százalékának összesítése után, és elemzők szerint úgy is kormányt tudnak alakítani, hogy nem vonják be a koalícióba a törvényhozásba újonnan bekerült Litvin Blokkját (BL).
Az önkormányzati tulajdonú Pécsi Közlekedési Zrt. 632 millió forintot köteles fizetni az adóhivatalnak, miután a Baranya Megyei Bíróság szerdán hozott jogerős határozatában kimondta: a cég két éven keresztül jogszerűtlenül igényelt fogyasztói árkiegészítést az államtól a pécsi iskolások kedvezményes helyi járatú buszbérletei után.
Norvégiában kezdett tárgyalásokat szerdán Gyurcsány Ferenc kormányfő, aki hivatalos oslói programja első pontjaként kíséretével üzleti találkozón vett részt a Norvég Vállalkozók Szövetségének szervezésében. A magyar miniszterelnök egynapos norvégiai munkalátogatásának középpontjában az energetikai és telekommunikációs együttműködés témaköre, a megújuló energiaforrások hasznosításának kérdése,…
Egyre több fogyasztó válik le a távfűtésről Budapesten, ezért a Főtáv változtat a díjstruktúráján, és takarékossági programot hirdet - jelentették be a városházán. Ennek értelmében jövőre elmarad az inflációhoz igazodó áremelés, és aki jelentkezik a programra, 4-8 százalékkal csökkentheti a számláját.
Európa vezető vállalkozói csoportja arra sürgette az európai kormányzatokat, hogy azok gyakoroljanak nyomást az Egyesült Államokra, Kínára és Japánra valutáik erősítése érdekében.
Elküldte az MDF az egészségügyi miniszternek első kérdéscsomagját a biztosítási rendszer átalakításáról. Először a betegek életét leginkább érintő több mint tíz kérdésre vár választ a párt - mondta Pusztai Erzsébet, a Magyar Demokrata Fórum szakpolitikusa szerdán az MTI-nek.
Ma emelkedett a török líra árfolyama. jól jön a devizának, hogy a gyenge amerikai ingatlanpiaci adatok után úgy vélik: a Fed tovább csökkenti alapkamatát. A líra további sodrásnak szempontjából kulcsfontosságúak a 16.00 órai török inflációs adatok. Ha a fogyasztói árak szeptemberben éves szinten minimum 7,3%-os emelkedést mutatnak, a banknak kötelessége jelenteni a kormánynak, miért nem sikerült…
Jó lenne, ha "a harmadik magyar köztársaság nagykorúsága idején" sikerülne végre befejezni az információs kárpótlást - a többi között erről beszélt Szili Katalin szerdán Gödön az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára megalakulásának 10 évfordulója alkalmából megrendezett nemzetközi konferencián.
A hírTV-től szerezte be a Nemzeti Nyomozóiroda a Weiszenberger Lászlóról készült rejtett kamerás felvételt. A nyomozók azt kérték: a televízió soron kívül adja oda a vágatlan videót és a Célpont című adás felvételét.
Januártól tíz százalékkal csökken Budapesten a távfűtés alapdíja azoknál a háztartásoknál, amelyek csatlakoznak a Főtáv új fűtéskorszerűsítési, úgynevezett ökoprogramjához, és megkapják ezt a kedvezményt azok is, akiknél már most mérhető a fogyasztás.
November 1-jére valószínűsíti a szerdai brit sajtó az előre hozott nagy-britanniai választások megtartását. A The Guardian, a legnagyobb baloldali brit napilap szerdai elsőoldalas főcíme szerint "megkezdődött a visszaszámlálás" a november 1-jei választásokra.
Noha meglehetősen ritkán, de tizenéveseknél is előfordul az infarktus, ezért az előjeleket - így például a mellkasi nyomást - náluk is komolyan kell venni - hívták fel a figyelmet amerikai orvosok....
Az Egy csepp figyelem Alapítvány következő állomása a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központja lesz, ahol szintén vércukorszint-méréssel egybekötött egészségnapot tart az alapítvány és az intézmény október 9-én, 10 órától. A program az eddigiekhez hasonló lesz, a mérések mellett ismét ingyenes tanácsadás, valamint csökkentett kalóriatartalmú pizzakóstoló várja a…
Nem tartja furcsának Szilvásy György sajtótitkára, hogy érdeklődött a hvg.hu-n megjelent cikk kapcsán a portál főszerkesztőjénél. Dora Tóth Andrea az InfoRádiónak elmondta: ez is munkájának a része.
A Fidesz szerint elfogadhatatlan a kormány által a múlt héten benyújtott jövő évi adótörvény, mert az tovább növeli a vállalkozók adó- és adminisztratív terheit - mondta Szatmáry Kristóf képviselő szerdai sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus közölte: felszólítják a kormányt, hogy vonják vissza az adójogszabályok tervezetét, mert a módosításokat a szakmai szervezetek sem támogatják.
Az MSZP szerint a Fidesznek már papírja is van arról, hogy kegyencei maffiózók voltak. Erről Nyakó István, az MSZP szóvivője beszélt szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
November 1-jére valószínűsíti a szerdai brit sajtó az előre hozott nagy-britanniai választások megtartását. A The Guardian, a legnagyobb baloldali brit napilap szerdai elsőoldalas főcíme...
A dollár sorsa ma változóan alakult a többi devizával szemben. Míg az euróval szemben gyengülést mutatott a deviza, addig a sterlinggel és a jennel szemben erösödött. a deviza további sorsának szempontjából kulcsfontosságúak a pénteki munkaerö-piaci adatok. Elözetes információval ezekröl szolgálhatnak a Challenger-jelentés, valamint az ADP Employment jelentés. Ha gyengén alakulnak az adatok,…
A magyar piacok a jelek szerint visszatértek a nem elsőrendű válság előtti állapotokhoz, a nemzetközi hitelpiaci bonyodalmak amúgy is csak korlátozottan érinthetik a gazdaságot - mondta Simor András.
Az MSZP szerint a Fidesznek már papírja is van arról, hogy kegyencei maffiózók voltak. A Fidesz-kormány utolsó napjaiban "példátlan sietséggel" kapott a Széchenyi-terv keretében közel 90...
Az Európai Emberi Jogi Bizottság elfogadhatatlannak minősítette Mohamed al-Fajednek Franciaország ellen benyújtott panaszát azzal kapcsolatban, hogy fia, Dodi 1997 augusztuséban Párizsban - Diana...
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök másfél éve még biztatta a képviselőket, hogy legyenek polgármesterek, most ugyanő összeférhetetlennek tartja a két posztot - mondta Karsai József országgyűlési képviselő az InfoRádiónak adott interjúban. Battonya MSZP-s polgármestere pártja keddi frakcióülésén rosszul lett, mert felment a vérnyomása, amikor kritizálta a kormányfő javaslatát.
Jövő tavasszal kezdődhet a Viszkis című film forgatása, a bankrablásért elítélt Ambrus Attila életét feldolgozó alkotás télen kerülhet a mozikba - mondta el Dobray György rendező szerdán az MTI-nek.
A Challenger-jelentés szerint szeptemberben 100.315-röl 71.739-re csökkent az elbocsátások száma Amerikában. Éves szinten 28,5%-os csökkenés mutatkozott. A legutóbbi +21,7% után. A legtöbb elbocsátás a pénzügyi szektorban történt. További információval szolgálhat a pénteki munkaerö-piaci adatokat illetöen a 14.15 órai ADP Employment jelenté, ahol 58.000 új munkahellyel számolnak az elözö havi…
Ukrajna energiaügyi minisztere Moszkvába utazott azonnali tárgyalásokra a Gazprom orosz földgázipari monopoltársasággal, miután a Gazprom a szállítások leállításával fenyegetőzött, ha Ukrajna nem...
Lenin utca, Kun Béla út, Tanácsköztársaság tér. Tizenhét évvel a rendszerváltás után még mindig ritka az olyan település, ahol ne lenne valamilyen, kommunista múltat tükröző utcanévtábla. Olyan települést azonban hiába keresnénk, ahol 1990 után neveztek el utcát vagy teret a Kádár-rendszer kommunista erőszakszervezetéről, a munkásőrségről. Egyetlen kivétel akad, Budapest XXI. kerülete, ismertebb…
Megkezdődött Ehud Olmert izraeli miniszterelnök és Mahmúd Abbász palesztin elnök találkozója Jeruzsálemben - vált ismertté szerdán hivatalos forrásokból. A megbeszélés célja, hogy előkészítsék...
Az Állatok Világnapja alkalmából rendez felvonulást Budapesten a Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség (Mátsz) október 7-én, vasárnap 10 órakor. A felvonulásra minden kötőféken, vagy pórázon vezethető állatot vihetnek a résztvevők.
Sólyom László keddi révkomáromi látogatása ellen emelte fel a szavát szerdán a szlovák kormányhoz tartozó nacionalista erő, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) élén álló Ján Slota. A magyar államfő "polgári társulások állítólagos meghívásának ürügyén, magánlátogatások leple alatt, különféle politikai nagygyűléseken vesz részt, ahol támadja a csehszlovák és szlovák államiság alapjait jelentő…
Hatvan helyszínen háromszáz művész kétezer alkotását mutatják be az idén a Magyar Festészet Napja alkalmából rendezendő programsorozaton, amelyet koncert, mozgásszínházi előadás és bográcsban főzés is színesít október 12. és 24. között - közölték a szervezők szerdán Budapesten.
A napokban múlt három éve, hogy Gyurcsány Ferenc letette miniszterelnöki esküjét. A kormányfő többször hangsúlyozta, hogy a parlament a politika igazi terepe. Az Index.hu összeállítása alapján megnéztük a miniszterelnök beszédeit, a nagy jóléttől "a szédelgés útjáig".
Lengyelország nem vonja ki Irakból 1000 fős katonai kontingensét amiatt, hogy egy merényletben szerdán megsebesült bagdadi nagykövete - jelentette ki Varsóban Jaroslaw Kaczynski lengyel kormányfő.
Az EUR-USD ismét megpróbált kitörni a felsö oldalt felé, és csúcsot ért el 1,4193-nál. Azt beszélik, hogy az ADP Employment jelentés 30.000-es értékével a vártnál gyengébben alakulhat, hiszen 58.000-es értékkel számolnak a legutóbbi 38.000-es érték után. in-GFX
Erdélyben idén is megemlékeznek több helyszínen az aradi vértanúk kivégzésének évfordulójáról, a legnagyobb szabású rendezvény Aradon lesz. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által október 6-ára szervezett aradi megemlékezésen a magyar kormányt Szekeres Imre honvédelmi miniszter képviseli - tájékoztatta szerdán az MTI-t Király András, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke. A…
Észak-Korea beleegyezett abba, hogy december végéig felszámolja jongbjoni atomreaktorát és egyéb atomlétesítményeit - jelentette szerdán az Új Kína hírügynökség. Eszerint Phenjan képviselői az észak-koreai atomfegyverprogram leszereléséről szóló hatoldalú tárgyalásokon adták beleegyezésüket a létesítmények felszámolásába. Észak-Korea vállalta azt is, hogy közzéteszi atomlétesítményei teljes…
Sólyom László köztársasági elnök szerdán fogadta Orbán Viktort, a Fidesz elnökét - tájékoztatta szerdán a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-t. "Sólyom László köztársasági elnök a mai napon megbeszélésen fogadta Orbán Viktort, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnökét" - olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal Stratégiai és Kommunikációs Főosztályának közleményében. A dokumentum szerint a…
Sólyom László köztársasági elnök szerdán fogadta Orbán Viktort, a Fidesz elnökét - tájékoztatta szerdán a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-t. "Sólyom László köztársasági elnök a mai napon...
Az egészségügy fejlesztése jelenleg kizárólag uniós forrásból oldható meg - jelentette ki a tárca újonnan kinevezett politikai államtitkára az egészségügyi reformok szükségességéről szólva a Tegyünk Egészségünk Színvonaláért (TESZ) Alapítvány konferenciáján szerdán, Budapesten.
Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő miniszter munkaviszonyának felfüggesztését és azonnali vizsgálatot sürget a Fidesz a miniszterelnöktől - közölte Pokorni Zoltán, az ellenzéki párt alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján.
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága a kormánypárti képviselők igen és az ellenzéki képviselők nem szavazatával általános vitára alkalmasnak tartotta az adótörvények módosításáról, illetve az áfáról szóló törvényjavaslatokat szerdai ülésén.
Már Brüsszelben is tudnak a Zuschlag-ügyről. Az Európai Bizottság biztosan megvizsgálja a magyarországi uniós pénzek elosztásának rendszerét az esetleges visszaélések miatt - mondta Bokros Lajos.
Az MSZP vezető testületeiben nem merült fel az MSZP rendkívüli kongresszusának összehívása - mondta kérdésre válaszolva Nyakó István, az MSZP szóvivője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. A keddi frakcióülés zárt volt, amit el lehetett mondani, azt a pártelnök és a frakcióvezető elmondta - közölte a szóvivő.