Az elsô randin még nem örült vôlegényének Ágnes, a vizilólány vicsorgással fogadta másfél tonnás vôlegényének közeledését. Bálint viszont tovább rohamozott, és idôvel Ágnes is beadta a derekát. Így elgördült az akadály a lakodalom elôtt. A boldogító igent a vizilovak gondozói mondták ki, mialatt az ifjú pár felfalta az oltárt.
Legalább húsz kormányellenes fegyveressel végeztek helyi idő szerint hétfőn hajnalban az afgán hadsereg és az Afganisztánban harcoló nemzetközi koalíció katonái az ázsiai ország déli részén - jelentette be az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció.
Csaknem hetven múzeum, több mint négyszáz programja várja hat héten keresztül országszerte az érdeklődőket az idei Múzeumok Őszi Fesztiválján. A rendezvénysorozatra legalább harmincezer látogatót várnak a szervezők - hangzott el a programsorozat csütörtöki beharangozóján. A nyitórendezvény ebben az évben is a Múzeumpedagógiai Évnyitó lesz hétfőn a Szépművészeti Múzeumban.
A Szózat és a Himnusz kottája, az előbbi 1843-as első kiadású, a rézmetszetű díszcímlapú Himnusz pedig Deák Ferencnek ajánlva 20-20 ezer forintos kikiáltási áron. 19. századi városokat ábrázoló metszetek, köztük a rendkívül ritka, önálló lapként Pozsonyban 1842-ben kiadott, Strohmeyer Antal József festő, rajztanár, kőrajzoló Budát mutató dekoratív nyomata (240 ezer forintért). A Jaczint zsebkönyv…
Az EUR-USD árfolyama ma reggel a nyereség-kivétek miatt visszaesett, miután új mindenkori csúcsot ért el 1,4281-nél. A fölérendelt trend azonban továbbra is emelkedést mutat. Egy keresedö szerint október végéig 1,45 körül alakulhat az árfolyam. Fontos értékek találhatók 1,4188-nál és 1,4316-nál. 10.00 órakor teszik közzé a szeptemberi EU-s beszerezési menedzserindexet, ahol 53,2 pontos értékkel…
Hétfőn alig mozdult a kőolaj ára a szabadpiacon, miután a befektetők a múlt hét végén igyekeztek besöpörni a korábbi rekorddöntések hasznát, számítva a gazdasági növekedés lassulására világszerte. A n...
Gyengülés várható hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén. Tapaszti Attila, a Takarékbank elemzője enyhe gyengülésre lát esélyt a hétfői kereskedésben, mivel az európai piacokon is mínuszos n...
Nem tartja magát kábítószerfüggőnek, de igyekszik kevesebb marihuánát szívni George Michael. Az énekes elismerte azt is: évtizedeken keresztül próbálta titkolni másságát, mert nem akarta elszomorítani az édesanyját.
Több mint százezer ember tüntetett vasárnap Costa Ricában az ellen, hogy a közép-amerikai ország szabadkereskedelmi megállapodást kössön az Egyesült Államokkal. "Costa Rica nem eladó", "Nem a szabadkereskedelmi szerződésre" - hirdették a főváros legnagyobb sugárútján végigvonuló tiltakozók.
Izrael elkezdte hétfőn 87 olyan palesztin bebörtönzött szabadon bocsátását, aki a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah mozgalomhoz vagy más kisebb csoportokhoz tartozik, de nem tapad vér a kezéhez, és ígéretet tett arra, hogy nem vesz részt erőszakos cselekményben.
A Klónok Támadása sorozat ötödik, befejező részében egy olyan csokit (és másolatait) teszteltünk, amit terroristák és rocksztárok is előszeretettel fogyasztanak, de fontos szerepe lehet a devizapiacon is. 1932 óta létezik, és persze ezt is koppintják. Mars elolvasni!
Budapest - A sztárvilág után a politikai elit is retteghet, hiszen Havas Henrik (57) legújabb könyvében Keleti Györgyi (32), az ex honvédelmi miniszter Keleti György lánya tálal ki. A szilikoncsoda állítja: neki is vannak szaftos történetei, ráadásul számos politikus titkát őrzi
Kitört egy vulkán a Jemenhez tartozó Dzsabal at-Tair apró szigeten, lángba borítva annak jó részét. A szigetnek nincs állandó lakossága, de állomásoznak rajta katonák, és a szanaai kormány szerint legkevesebb 8 ember eltűnt.
Egy 21 éves férfi meghalt madárinfluenzában Jakarta-ban, múlt héten - jelentette be az indonéz egészségügyi minisztérium hétfőn. Ezzel 86-ra emelkedett a halálos áldozatok száma Indonéziában.
Harry herceg azt az utasítást kapta a rendôrségtôl, hogy vegyen ki egy szállodai szobát Leeds-ben, ha hancúruzni támad kedve barátnôjével, Chelsy Davyvel.
Őssejtek átültetése hosszú távon hátrányosan befolyásolhatja a páciensek szexuális életét. Egy amerikai tanulmány megállapítása szerint a vérképző őssejtek beültetése után jelentősen lanyhult sok páciens szexuális aktivitása.
A görög parlament vasárnap éjjel háromnapi vita után szűk többséggel megszavazta a szeptemberi választások után felállt, Kosztasz Karamanlisz vezette régi-új konzervatív kormány programját. Az előterjesztést 152 képviselő támogatta 148 ellenében a 300 tagú athéni törvényhozásban.
Hogyan képes a Superman kétszázméteres ugrásokat végrehajtani? Miért képes a Pókember megállítani egy száguldó vonatot és miért nem tudja megmenteni barátnőjét, akit a gonosz Goblin letaszít egy hídról? E kérdésekre adja meg a választ James Kakalios amerikai egyetemi tanár.
A Templeton után egy újabb intézményi befektető, a Centaurus Capital is támogatja az OMV és a MOL egyesülését - értesült a Portfolio.hu. Hírügynökségi források szerint több alapkezelő a közeljövőben hasonló levelet küld majd a MOL vezetőinek, miközben az osztrák gazdasági miniszter azt javasolja a magyar kormánynak: vásároljon 25 százalék + 1 szavazatot a MOL-ban.
A görög parlament vasárnap éjjel háromnapi vita után szűk többséggel megszavazta a szeptemberi választások után felállt, Kosztasz Karamanlisz vezette régi-új konzervatív kormány programját. Az előterjesztést 152 képviselő támogatta 148 ellenében.
A vásárlók és a kereskedôk is attól tartanak, hogy rosszabbul fognak járni jövô márciustól, miután a Magyar Nemzeti Bank kivonja a forgalomból az 1 és 2 forintos érméket. A legjobban a bankok járnak, hiszen olykor több száz, de akár tízezer forintos jutalékot is felszámolnak nagyobb mennyiségû érmék beváltásakor.
Újabb halálos áldozatot követelt a madárinfluenza-vírus emberre is veszélyes altípusa Indonéziában. A helyi egészségügyi minisztérium bejelentése szerint ezúttal egy 21 éves jakartai fiatalembert vitt el a kór. Az újabb halálesettel 86-ra emelkedett a madárinfluenza indonéziai halálos áldozatainak a száma.
Augusztusban 22,71%-kal emelkedtek a dél-afrikai fogyasztói kölcsönök, miközben 22,70%-os értékkel számoltak a legutóbbi +23,13%-os. A pénzmennyiség eközben a várt 24,35% helyett 24,40%-os emelkedést mutatott. Legutóbb még +24,46%-os értékröl adtak számot. Az elmúlt hetek nagy nyereségei után ma nem jutott újabb nyereségekhez a rand. Ellenállás 6,9065-nél, míg támogatás 6,8565-nél található. in-…
Öngyilkos merénylő legalább 15 ember halálát és 22 személy sérülését okozta hétfőn egy robbantással Pakisztán északnyugati részén. Egyes források szerint rendőri ellenőrzőpont, más források szerint katonai konvoj közelében robbant a pokolgép Bannú városának külterületén.
Örömhír a filmes szakmának! 2007 szeptemberében lezárult az a 2,5 millió dolláros fejlesztés, amelynek köszönhetően a Magyar Filmlabor továbbra is a világ vezető laboratóriumai közé sorolható. A régebben még Bécsbe járó magyar reklámosok mellett a külföldiek közül is egyre többen őket választják.
Hétfőn kétezer háziorvos kapcsolódik be az influenzafigyelő szolgálatba. Bár Európában még nem ütötte fel a fejét a vírus, a járvány jelentkezésének időbeni felismeréséhez már most meg kell kezdeni az adatgyűjtést - nyilatkozta a Weborvosnak dr. Szol ...
Meghalt Milan Jelics, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke. A politikussal szívroham végzett vasárnap este - jelentette be Milorad Dodik miniszterelnök. Az 51 éves államfő az északi Doboj város kórházában halt meg, ahova vasárnap este került be - mondta Dusko Vasics kórházigazgató.
A Szózat és a Himnusz kottája, a Jaczint zsebkönyv első évfolyama 1836-ból, Szontágh Pálnak szóló ajánló sorokkal - íme néhány különleges darab az Országház Antikvárium október 5-i könyvárverésének anyagából.
Szeptemberben 56,8 pontról 58,2 pontra emelkedett a svéd beszerzési menedzserindex, miközben 56,5 pontos értékkel számoltak. Ha 9,1645 alá esik vissza az árfolyam, csökkenö potenciál nyílik 9,12-ig. in-GFX
A MALÉV tulajdonosa, Borisz Abramovics szeptember 26-án bejelentette, hogy a cég gépparkját 15, vadonatúj Szuhoj 100-as Superjet-tel kívánja felfrissíteni. Az első példány bemutatása alkalmával elhangzott közlés egy hat éve kezdődött amerikai-orosz kooperáció megvalósulásának fontos állomását is rögzíti.
Az ötven fölöttiek boldogabbak, mint életükben bármikor - derült ki egy nagy-britanniai felmérésből. Az új aranykorba lépettek ambiciózusak, kevésbé stresszesek, anyagi helyzetük pedig kiegyensúlyozott.
Az idén Szabó Magda írónőt tüntették ki Tőkés-díjjal a magyarság érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként - írta hétfői számában a Kelet-Magyarország.
Izrael néhány órás késlekedés után megkezdte a palesztin foglyok tucatjainak szabadon engedését hétfőn. Az utolsó pillanatban az egyik ciszjordániai rabot visszatartották, mert kiderült, hogy a börtönben a Fatahtól átpártol a Hammászhoz, és az utóbbit Izrael terroristacsoportnak tartja - mondta a nemzetbiztonsági hivatal egy munkatársa az AFP francia hírügynökségnek.
Egyszerűsödtek a cégelnevezés szabályai, s ez üdvözlendő lépés, hiszen a gazdasági társaságok - különösen a hazai kis- és középvállalkozások piacra lépését meggyorsíthatja, s olcsóbbá is teheti. Kötelező lesz viszont a cégek nevében a vezérszó szerepeltetése.
Eddig sem túlsúlyosságáról volt híres Angelina Jolie, azonban mostani kinézetével mindenkit meglepett: a sztárszínésznő annyira lefogyott, hogy szinte csak csont és bőr.
A BMW csillaga felmenőben van: az egyre nagyobb eladásokat produkáló bajor gyár a profit jelentős részét új modellek fejlesztésére fordítja, hogy 2020-ra a világ legnagyobb prémium gyártjójává váljon.
Az International Business Awardson (IBA) átadták az „üzleti élet Oscarjának” is nevezett Stevie-díjakat. A díj 17 kategóriájából négyben kommunikációs ügynökségek kapták az elismeréseket.
A Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ a munkanélküliség megelőzése céljából, a fővárosi és Pest megyei hagyományokat követve, hét városban szakmabemutató-, és információs börzével egybekötött pályaválasztási kiállítássorozatot szervez október 2. és 25. között, annak érdekében, hogy a pálya-, a szakma-, és a munkavállalás előtt álló fiatalok és felnőttek a munkaerő-piaci igények és…
Érkezése után két nappal hazautazott az Ormánságból Moldova György, mert senki sem volt segítségére a dél-baranyai térségről szóló riportkönyve elkészítéséhez - írta hétfőn az Új Dunántúli Napló.
A fideszes jelölt győzött Gödön, az időközi önkormányzati választáson. A 10-es számú egyéni választókerületben azért kellett új önkormányzati képviselőt választani, mert a korábbi fideszes politikus összeférhetetlenség miatt lemondott. A vasárnapi voksoláson a Fidesz-KDNP jelöltje, Sellyei Noémi tanár kapta a legtöbb szavazatot. hírTV
Térfigyelő rendszert épít ki a bűnözők visszatartására a szekszárdi kistérség nyolc Leader-települése - írta a Tolnai Népújság hétfőn. A rendszert összekötik a szekszárdi rendőrkapitánysággal.