A Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ Átriumában október 17-én rendezik meg Dél-kelet Magyarország legnagyobb felsőoktatási álláskereső rendezvényét. A 9 és 16 óra között tartó börze főszervezője az egyetemen működő Karrier Iroda, melynek célja, hogy a gazdálkodó szervezetekkel összehangolva a dél-alföldi felsőoktatási intézmények több ezer végzős hallgatójának…
A Blikk hétfőn induló és két héten át tartó tudományos felmérése révén minden hálószobatitokra fény derül, kezdve a magyarok által legkedveltebb szexpózoktól a hűtlenség megítélésén át a pornófilmek szerepéig.
Az USD-CAD ma konszolidálja veszteségeit, melyek miatt a paritás alá esett vissza. Jól jön a kanadai dollárnak a magas arany-, és olajár. A BoC elnökhelyettese, David Longworth szerint a BoC számításba veszi a kanadai dollár erösödését is, mikor a kamatokról dönt. Miközben jelenleg nyugodtnak mondható a kereskedés, mivel az elkövetkezökben amerikai és kanadai munkaerö-piaci adatok is megjelennek,…
Az USD-JPY-t 116,58-on jegyzik. A 113,00 ás 116,40 közti sáv felsö oldalát szerdán átlépték. Azóta a sáv felsö oldala fölött jegyszik a devizapárt. A MACD 3 hete emelkedést mutat, míg az árfolyamok még csak most kezdtek el emelkedni, és a nullás érték metszésével megerösítette vételi jelét. A nagy divergencia további nyereségekre utal. Középtávon minimum 118,00-ra emelkedhet az árfolyam. Ha ismét…
A szlovákiai Pozsonypüspökire utazik szombaton Szili Katalin, az Országgyűlés elnökét ötpárti parlamenti delegáció is elkíséri - tudatta az Országgyűlés sajtószolgálata pénteken. Szili Katalin nem hivatalos magánlátogatásra utazik az öt politikussal az aradi vértanúk kivégzésének napján a felvidéki városba. A delegációban ott lesz Almássy Kornél (MDF), Ékes József (Fidesz), Geberle Erzsébet…
A hazai döntetlen után idegenben harcolta ki a továbbjutást Juhász Roland csapata. Az Anderlecht 1-0-ra győzött a bécsi Rapid otthonában, és ezzel egyetlen belga csapatként állva maradt az UEFA Kupában. A magyar válogatott védőnek azonban nem csak emiatt maradt emlékezetes a mérkőzés.
A kormány rendet kíván tenni Magyarország közútjain, ezért számos, a közlekedésbiztonságot érintő jogszabály szigorodik a jövőben - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, miután pénteken megbeszélést folytatott az illetékes minisztériumok, hatóságok vezetőivel a 48 pont közlekedésbiztonságot érintő kérdéseiről. "Rendet kívánunk tenni a közútjainkon. Nem pártpolitikai kérdés, hogy évente…
Augusztusban 107,8 pontról 107,3 pontra csökkentek az EU-s elöremutató indikátorok. Az EUR-USD eközben összeszedte magát 1,4104-röl. Attól függetlenül, hogy alakul a devizapár sorsa az ameirkai adatok elött, és hogy a G7-es találkozó elött még több longok szüntetnek-e meg, a Fed kamatcsökkentése után hosszútávon nagy a dollár további veszteségeinek veszélye. Egy elemzö szerint az év végéig…
Az MDF felszólítja az egészségügyi tárcát, hogy ne csak a biztosítókkal, hanem a szakmai szervezetekkel is egyeztessen a rendszer átalakításáról - mondta Pusztai Erzsébet, a Magyar Demokrata Fórum szakpolitikusa pénteken. "Az egészségügyi tárca megkezdi a biztosítótársaságokkal a törvényjavaslat egyeztetését. Felkérjük az egészségügyi tárcát, hogy azonnal kezdje meg az egészségügyi szolgáltatók…
Vissza kell szereznie Magyarországnak a közpénz-botrányok miatt elveszett bizalmat az Unióban - mondta a Fidesz alelnöke. Pelczné Gáll Ildikó szerint már az Európai Csalás Elleni Hivatal is felfigyelt a magyarországi ügyekre.
A norvég kormány az idei évre adott gazdaságnövekedési előrejelzését az eddigi 3,7 százalékról 5 százalékra módosította. A lépésre a jövő évi költségvetési törvény előkészítése kapcsán került sor, miu...
Szigorítják a közlekedési szabálytalanságok büntetéseit a kiugróan magas baleseti halálozási adatok és a gyorshajtások miatt. Gyurcsány Ferenc erről ma egyeztetett az országos rendőrfőkapitánnyal és a rendészeti miniszterrel.
Robert Fico szlovák miniszterelnök pártja, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) a Magyar Koalíció Pártját (MKP) okolja, amiért az Európai Szocialista Párt (ESZP) nem vette vissza tagjai közé a vezető szlovák kormánypártot. A Smer ESZP-tagságát több mint egy éve függesztették fel a pozsonyi kormánykoalícióhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt vezetője, Ján Slota szélsőségesen nacionalista és…
Gyurcsány Ferenc határozottabb, magabiztosabb ellenzéki riválisánál, Orbán Viktor ugyanakkor hitelesebb, tisztességesebb a miniszterelnöknél - derül ki a Századvég és a Forsense 2007. szeptember 18. és 27. közötti telefonos közvélemény-kutatásából.A politikusi profil-vizsgálat során a 17 tulajdonság közül mindössze öt olyan személyiségjegy van, amely a kormányfőre jellemző: a válaszadók őt inkább…
Az aranyat ma 735,82 dolláron jegyzik. Az elmúlt napokban jelentösen alábbhagyott az emelkedés momentuma, és úgy tünik, megakadt. Eddig nem adtak ki jelentösebb eladási jelet. Támogatás 720,00-nál (tavaly május 17-i csúcs) található, melyet tegnap átmenetileg teszteltek, de eddig tartotta magát. Ha jóval az érték alá megy az árfolyam, további veszteségekkel kell számolni 700,00-ig. Ellenállás…
Az AUD-CHF-et 1,0511-en, az 1,0513-as napi csúcs közelében jegyzik. Augusztus közepe meredeken emelkedik a devizapár árfolyama. A devizapár 1,0550-ig rendelkezik potenciállal. Ha átlépik az értéket, 1,0600-ig nyílik potenciál. A technikai tényezök további nyereségekre utalnak. In-GFX
A TV2 nem száz, hanem 37 alkalmazottjától vált meg az átszervezés során, és többek között a műsorfejlesztésre koncentrálva, a „TV2 meg én” brandet építve három éven belül piacvezető pozíciót akar elérni a csatorna - erről beszélt a Kreatív Online-nak Várdy Zoltán, a TV2 vezérigazgatója, aki az ügynökségi bónuszokról folyó vita kapcsán azt mondta: nem sárdobálással szeretnének az egész piacot…
Az MDF felszólítja az egészségügyi tárcát, hogy ne csak a biztosítókkal, hanem a szakmai szervezetekkel is egyeztessen a rendszer átalakításáról - mondta Pusztai Erzsébet, a Magyar Demokrata Fórum...
Kevesebben gondolják ma felkészültebbnek, illetve határozottabbnak Gyurcsány Ferencet, mint hét hónappal ezelőtt. Ezzel szemben Orbán Viktorral kapcsolatban gyakrabban emlegetik az emberek a magabiztosságot, az érthetőséget és a határozottságot - derül ki a Századvég-Forsense legfrissebb közvélemény-kutatásából.
A Zuschlag-ügyben érintett egyesületek elszámoltak ugyan a fővárosi önkormányzat városrendészeti bizottságától kapott mintegy 16 millió forintos támogatással, ám az elszámolás alapját adó számlák hitelességét az önkormányzat nem ellenőrizte - derült ki a fővárosi közgyűlés városrendészeti bizottságának sajtótájékoztatóján.
A tanulságos levélváltás nem csupán az Élőlánc Parlament előtti demonstrációjának célszerűségéről, lebonyolításáról szól, de rávilágít a civil szféra lehetőségének kérdéseire és egyéb aktuális politikai összefüggésekre is.
A Fidesz gyanúja szerint az Új Magyarország Fejlesztési Terv kommunikációs pályázatát két olyan cég nyerte meg, amelyek kapcsolatban vannak Bajnai Gordon miniszter korábbi munkahelyével, a Wallis-csoporttal - mondta a párt alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten. Pelczné Gáll Ildikó közölte: információik szerint két olyan cég került ki győztesként az Új Magyarország Fejlesztési Terv…
Szombaton este Hommage á Pavarotti címmel emlékkoncertet rendeznek a szeptember 5-én elhunyt tenor tiszteletére a budapesti Olasz Kultúrintézetben. Az esten fellép Kertesi Ingrid, Rost Andrea, Sümegi Eszter, Tokody Ilona, Kálmándy Mihály.
További két londoni és várhatóan több amerikai fellépéssel bővül a világkörüli turné erejéig újra összeálló Spice Girls együttes decemberben Kanadában kezdődő koncertprogramja. A BBC...
Szeptemberben 6,0%-ról 5,9%-ra csökkent a kanadai munkanélküliségi ráta, miközben 6,1%-os értékkel számoltak. A foglalkoztatottak száma 51.100-zal emelkedett, miközben 16.500-as értékkel számoltak a legutóbbi +23.300 után. Az USD-CAD-ot 0,9885-ön jegyzik, és csökkenést mutat. Ha 0,9916 alá megy az árfolyam, 0,9800-ig nyílik potenciál. In-GFX
A Moszkva tér környéki irodák iránti kereslet újra szárnyal, a megüresedő irodák napokon belül újra megtelnek. Milyen lehetőségeket rejt Buda legforgalmasabb szeglete?
Számos, a közlekedésbiztonságot érintő jogszabály szigorodik a jövőben - mondta a kormányfő azt követően, hogy megbeszélést folytatott az illetékes minisztériumok és hatóságok vezetőivel.
A munkáltatói oldal szóvivője szerint a kormány adminisztrációs terhek csökkentéseként hangoztatott változtatási tervei egyértelműen a terhek növekedését jelentenék.
A teljes vezérkarát letartóztatták annak a betiltott baszkföldi pártnak, amelyet a spanyol hatóságok a terrocselekményeiről ismert ETA politikai szárnyának tartanak. A Batasuna párt vezetőit az észak-spanyolországi Segura városában fogták el.
Pr-és marketingkommunikációs ügynökséggel dolgozik ezentúl az eddig a feladatokon házon belül dolgozó Média Park. A társaság tender nélkül, felkérés alapján a Corpus Communications-t választotta partnerének.
Meghívásos tenderen választotta ki a Szerencsejáték azt az ügynökséget, amelyet egy észak-dunántúli kampány kreatívfeladataival bízott meg. Az októberben indult kampány médiaügyeket házon belül intézi a vállalat.
Az EUR-JPY oldalirányú mozgást végez. A devizapárt 165,52-ön jegyzik. A következö fontos támogatás 163,63-nál, ellenállás pedig 165,27-nél található. Az érték átlépése esetén 166-ra emelkedhet az árfolyam. A DAX chart-technikai helyzete a csúcsa megközelítésére utal. A Dow Jones is emelkedést mutat. Ismét vonzóak lettek a carry-trade-ek, ami szintén jól jöhet az EUR-JPY-nak. A jelek további…
Több magazin is díjat kapott a Magyar Nyomda- és Papíripari Szakmai Szövetség Pro Typographia elnevezésű nyomdász-szakmai versenyén. A 47. alkalommal megrendezett megmérettetésre 24 cég összesen 163 termékkel nevezett.
A belső vizsgálat eddigi megállapítása szerint jogszerűek és szakszerűek voltak a rendzavaró futballszurkolók elleni rendőri intézkedések a Nyíregyháza - Debrecen NB I-es labdarúgó-mérkőzés előtt, alatt és után - közölte Gaszper Róbert alezredes, az illetékes bizottság vezetője a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság pénteki sajtótájékoztatóján. Andrékó János dandártábornok, a szervezet…
Megegyezett egymással Henk Ten Cate, az Ajax vezetőedzője és az angol Chelsea labdarúgó klub - jelentette be a holland ANP hírügynökség egy Ten Catéhoz közeli forrásra hivatkozva. Ten Catén azóta volt nagy nyomás az Ajaxnál, hogy kiestek a Bajnokok Ligája selejtezőjéből, csütörtökön ráadásul az UEFA-kupából is, miután otthon kikaptak a Dinamo Zagrebtől.
Az MSZP szerint úgynevezett munkáskvótát kellene bevezetni a parlamentben, mert így nőhetne a komoly munkahelyi tapasztalattal rendelkező képviselők száma. A Fidesz támogatja a javaslatot.
Hamarosan újra csókolózhat Isabelle Dinoire (39), akin két évvel ezelőtt, a világon először végeztek arcátültetést, miután saját kutyája leharapta mindkét ajkát, orrát és az állát is.
Nem derült ki az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülésén, hogy miként alakul a jövőben a kisadók összevonásának ügye, a munkavállalói és a munkáltató oldal egyaránt határozottan...
Borzasztó tévedés áldozata lett a New York-i klinikán egy amerikai nő. A 35 éves asszonynak már eltávolították a melleit, mikor kiderült, véletlenül összecserélték a leleteit egy mellrákban szenvedő nőével.
Átlagosan 3-4 ember hal meg naponta Magyarország közútjain - ez nem állapot. A kocsi tulajdonosa feleljen a gyorshajtásért, jogosítvány-bevonás a helyszínen, ha valaki visszaél a mozgássérült-igazolvánnyal, tiltsák ki a forgalomból - többek között ezt tervezi a kormány
Az ukrán energetikai miniszter arról tájékoztatta az Európai Uniót, hogy november 1-ig rendezik az orosz Gazprommal keletkezett gázfizetési vitát - közölték Brüsszelben. Jurij Bojko ukrán...