Megszüntették két rendőrjárőr szolgálati viszonyát, miután felmerült, hogy több mint harminc esetben töröltek ki sebességellenőrzések során készített felvételeket a rendszerből - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken. "A Békés Megyei Rendőr-főkaptányság a sebességellenőrző készülékekkel rögzített sebesség túllépések ellenőrzése során az Orosházi Rendőrkapitányság két járőre által…
Koszovó függetlenségének elismerését sürgeti a liberális The New York Times, amely szerint a dél-szerbiai tartomány státusáról szóló döntés további halogatása olyan sértődéseket táplálna, amelyek...
Az MSZP visszautasítja a Fidesz baloldalt ért vádjait, és arra szólítja fel az ellenzéki pártot, hogy kérjen bocsánatot a rágalmakért. Ezt Juhász Ferenc, a szocialista párt elnökhelyettese mondta pénteki budapesti sajtótájékoztatóján."Határozottan visszautasítjuk, mi több, felszólítjuk őket, hogy kérjenek bocsánatot azért, amit az elmúlt időszakban rágalomként ránk zúdítottak" - hangoztatta a…
Felvilágosító előadásokat és ingyenes lakossági szűrést tartanak országszerte a szakemberek a magasvérnyomás-betegség elleni küzdelem soron következő szakasza, az úgynevezett Hipertónia Hét...
Az amerikai Munkaügyi Minisztérium szerint 110.000-rel, azaz 10%-kal emelkedett a mezögazdaságon kívül foglalkoztatottak száma. Az elözö havi értéket ráadásul -4.000-röl +89.000-re módosították. A nagyfokú revíziót föleg a tanárok elbocsátásaival és alkalmazásával magyarázták, melynek statisztikai nyilvántartása nagy gondot okoz a szakembereknek. A júliusi értéket is módosították, mégpedig…
Nem fogadják el az ügyészség döntését és úgynevezett pótmagánvádat nyújtanak be a Széna téri túszejtés sérültjei. A Fővárosi Főügyészség a napokban azt állapította meg, hogy nem történt bűncselekmény a rendőri fellépés közben, a sérültek ügyvédje szerint azonban ezt a kérdést, nem is vizsgálták ki teljes körűen.
Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla pénteken hozott jogerős határozatában annak a döbröközi férfinak a büntetését, akit korábban hat év fegyházbüntetésre ítéltek, mert 2003 és 2004 között több alkalommal kiskorú nevelt lányával erőszakoskodott. A táblabíróság Krémer László vezette büntető tanácsa megalapozottnak találta az ügyben első fokon eljárt Tolna Megyei Bíróság korábbi határozatát és Fülöp…
A kereskedők jövő év március 15-e után csak akkor fogadhatnak el 3,6 millió forintnál több készpénzt, ha a kereskedelmi hatóságnál nyilvántartásba vetették magukat
Pavol Paska szlovák házelnök pénteken érthetetlennek és szerencsétlennek nevezte Szili Katalin magatartását, amiért a magyar Országgyűlés házelnöke - a Benes-dekrétumokat megerősítő szlovák...
Intimtornán, ingyenes felvilágosításon és egy meglepetés akcióban is részt vehetnek mindazok, akik vasárnap részt vesznek az Inkontinencia Betegegyesület Margitszigeti Tabudöntögető Fontana Napján. Az egyesület azért érezte úgy, hogy szükség van erre a figyelemfelkeltő rendezvényre, mert bár félmillió embernek vannak vizelet-visszatartási és -ürítési zavarai, szemérmességből 90 százalékul nem…
Pavol Paska szlovák házelnök pénteken érthetetlennek és szerencsétlennek nevezte Szili Katalin magatartását, amiért a magyar Országgyűlés házelnöke - a Benes-dekrétumokat megerősítő szlovák parlamenti határozat miatt, tiltakozása jeléül - távolmaradt egy csütörtökön lezajlott kassai és eperjesi eseménytől, szombaton viszont magánlátogatást tesz a Szlovákia fővárosához tartozó, magyarok által nagy…
A munkavállalói és a munkáltató oldal egyaránt határozottan elutasította, hogy a kormány számukra kedvező változásként tüntesse fel a kisadók összevonását az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülésén, a kormányzati oldal szerint még lehet változás e téren, de kötelezettséget nem vállaltak erre. Ungvárszki Ágnes, a munkáltatói oldal szóvivője szerint "adminisztráció csökkentésbe…
A Fed alelnöke az amerikai gazdaságban visszatérést vár a mérsékelt növekedéshez az ingatlanpiaci hanyatlás és a jelzálogpiaci válság nyomán jelentkező gyengülés után
Az MSZP visszautasítja a Fidesz baloldalt ért vádjait, és arra szólítja fel az ellenzéki pártot, hogy kérjen bocsánatot a rágalmakért - mondta Juhász Ferenc, a szocialista párt elnökhelyettese....
Egy ember súlyosan megsérült, amikor kamion rohant a helyi kocsma épületének a Baranya megyei Somogyapátiban pénteken - közölte a baranyai rendőrség sajtóreferense. A Balaton irányából Szigetvár felé tartó kamion egy éles kanyarban megcsúszott a nedves úton, összekoccant egy vele szemben szabályosan közlekedő személykocsival, majd az útról letérve nekirohant a helyi italkimérő épületének - mondta…
A baszk Batasuna szervezet pénteken elítélte a párt vezetői ellen végrehajtott csütörtöki rendőri akciót, amelynek során a szeparatista mozgalom szinte minden vezetőjét, összesen 23 embert vettek őrizetbe a rendőrök az észak-spanyol Segura városában. A baszk szeparatisták péntekre tömegtüntetéseket hirdettek.
Legalább 8-10 éremesélyes van az idei Rubik-kocka világbajnokságon induló magyar versenyzők között - közölte Nagy Olivér, a magyar csapat edzője. Az egyik legnagyobb esélyesnek egy 14 éves fiú számít, aki jelenleg 11 különböző világrekordot tart 7 különböző versenyszámban.
Az alapvető emberi szabadságjogokra és azok védelmére kívánja felhívni a figyelmet a politikai jobboldalhoz köthető Szabadság Kör, amely első javaslataként a rendőrségi törvény módosítását kezdeményezi.
Egy ember súlyosan megsérült, amikor kamion rohant a helyi kocsma épületének a Baranya megyei Somogyapátiban pénteken - közölte a baranyai rendőrség sajtóreferense. A Balaton irányából...
Egy devizakereskedö szerint veszteségekkel kell számolni az USD-ZAR-nál 6,800-ig, föleg hogy a mai kedvezö amerikai munkaerö-piaci adatok alig tudtak szembeszállni a csökkenö trenddel. Az erösödö részvénypiacokra való tekintettel befektetési devizaként használják a dél-afrikai randot. Támogatás 6,8500-nál található. Ha az érték alá megy az árfolyam, csökkenö potenciál nyílhat 6,8200-ig, majd…
Ötmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki az országos rendőrfőkapitány, a pénzt az kaphatja meg, aki nyomra vezeti a hatóságot a közelmúltban Budapesten, illetve a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Emődön eltűnt kisgyerekek után. Az Országos Rendőr-főkapitányság internetes honlapján tette közzé, hogy a főkapitány körözési csoportot hozott létre a Budapesti Rendőr-főkapitányságon a közelmúltban…
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint szombaton az ország déli és középső részén többször, másutt csak időnként növekszik meg a felhőzet, és már csak néhol fordul elő kisebb eső,...
Dunaújváros - Csak a vakszerencsének köszönheti Tanács Györgyné, hogy nem találta el egy eltévedt, lakásába csapódó lövedék. A dunaújvárosi Lajos király körúton található első emeleti lakás terasz felőli ablakát csütörtök délelőtt ütötte át egy 9 milliméteres kaliberű lövedék, néhány pillanattal korábban még a tulajdonos is a szobában tartózkodott.
Annak ellenére, hogy a MÁV Zrt. felmondta a Nyugati pályaudvar melletti hajléktalan melegedő bérletét, a kormányzati negyed projekt gondoskodni fog a hajléktalanokról - mondta Láng Balázs, a projekt kommunikációs vezetője annak kapcsán, hogy a volt bérlő péntek este a helyszínen búcsúztató rendezvényt szervez. A kormányzati negyed területén egy bő 200 négyzetméteres hajléktalan melegedő működött…
A szociális ellátásban paradigmaváltásra van szükség: ennek első szakaszaként most módosítják a szociális törvényt, jövőre pedig a második szakaszban új szociális törvény-tervezetet terjeszt a...
Marion Jones, a Sydney-i olimpián öt érmet szerzett amerikai sportoló a mai napon egy New York állambeli szövetségi bíróság előtt hivatalosan is beismerte, hogy az olimpia előtt és után évekig doppingolt.
Az álláshelyek számának meglepö emelkedéséhez föleg a képzési-, és a szolgáltatóágazatbeli adatok járultak hozzá. A nyilvános szektorban 37.000-rel emelkedett a foglalkoztatottak száma. A termelöiparban ezzel szemben -33.000-os, a kiskereskedelemben -52.000-os, míg az építöiparban -14.000-os értékröl adtak számot. Az EUR-USD elöször jelentös veszteségekkel reagált az adatokra, melyek hatására…
Róma panaszt kíván tenni az EU soros elnökénél, Portugáliánál amiatt a terv miatt, hogy Olaszország több helyet veszítene az Európai Parlament reformjakor, mint Franciaország és Nagy-Britannia. Ezt az olasz miniszterelnöki hivatal jelentette be pénteken.
Andrzej Wajda neves lengyel filmrendező azzal vádolta meg Lech Kaczynski elnököt, hogy pár héttel a parlamenti választások előtt politikai tőkét akar kovácsolni az 1940-es katyni mészárlásból. A lengyel elnöki hivatal végül visszavonta tervét, hogy a voksolás előtt tartsák meg a megemlékezést.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 117,83 pontos emelkedéssel, 27.963,03 ponton zárt pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,42 százalékkal erősödött.
Két év, négy évre felfüggesztett fogházbüntetéssel sújtotta a Pécsi Ítélőtábla pénteken hozott jogerős határozatában azt a bakházai lányanyát, aki tavaly alsóneműjébe megszülte, majd hagyta megfulladni gyermekét. A táblabíróság Krémer László vezette büntető tanácsa ezzel súlyosította az ügyben első fokon eljárt Somogy Megyei Bíróság hat hónap, egy évre felfüggesztett fogházbüntetésről szóló…
Erősödött a forint: a budapesti bankközi devizapiacon péntek délután 250,40/60 forinton jegyezték az eurót szemben a csütörtök délutáni 251,90/252,00 forinttal. A forint így 11,28 száz...
A hét végén jelentösen csökkent az EUR-HUF árfolyama. A vártnál kedvezöbben alakuló amerikai munkaerö-piaci adatok után felgyorsult a visszaesés. A devizapár minimumot ért el 249,82-nél. Azzal számolnak, hogy tartja magát a 249,00-250,00-es támogatás. Ha ismét romlik az Emerging-Markets-devizák körüli hangulat, visszaesésre kerülhet sor 255,00-256,00-ig. A többi Emerging-Markets-deviza is…
Különböző legendákkal, hamis indokokkal csaltak ki idős emberektől több százezer forintot úgynevezett trükkös tolvajok Miskolcon és környékén és más városokban is, lebuktak, előzetesbe kerültek - közölte a rendőrség pénteken. Egy sajókeresztúri és egy sajóbábonyi férfi került rendőrkézre Miskolcon, mindkettőjüket azzal gyanúsítja a rendőrség, hogy az elmúlt két hónapban több alkalommal idős…
November 28-án, két napra Magyarországra érkezik az indiai születésű brit író Salman Rushdie - közölte az Ulpius-ház Kiadó kommunikációs igazgatója. Vándor Ágnes elmondta: a világhírű író azért látogat Budapestre, mert magyarországi kiadója megjelenteti életműsorozatát. Salman Rushdie-val a magyar közönség, november 29-én 16 órakor a Mammut Libriben találkozhat.
A madárinfluenza vírusának H5N1-es altípusa oly módon alakult át, hogy könnyebben megfertőzi az embert, bár továbbra sem öltött még járványszerű jelleget - közölték kutatók. Yoshihiro Kawaoka, az egyesült államokbeli Wisconsin-Madison egyetem kutatásvezetője elmondta: azonosították a vírus olyan különleges átalakulását, amelynek eredményeként az ember felső légutaiban kifejlődhet a madárinfluenza…
Jövőre mintegy 220 fiókot nyit Romániában a Raiffeisen Bank S.A., az osztrák Raiffeisen International leánybankja, piaci pozíciójának további kiépítését célozva
Budapest - Lehetetlen? Egyáltalán nem, de nagyon nehéz lábbal kirakni a Rubik-kockát. Sokan még kézzel sem boldogulnak a bűvös játékkal, ám Örkény Róbert (17) már a lábujjaival is olyan ügyesen tekeri-csavarja, hogy másfél perc alatt kész. A tini elhatározta: idén ő viszi el az aranyat a Rubik-kocka-világbajnokságon
A madárinfluenza vírusának H5N1-es altípusa oly módon alakult át, hogy könnyebben megfertőzi az embert, bár továbbra sem öltött még járványszerű jelleget - közölték kutatók. Yoshihiro Kawaoka,...
Érthetetlennek nevezte a szlovák házelnök, hogy magyar kollégája - a Benes-dekrétumok pozsonyi parlamenti megerősítése miatt - nem ment el két csütörtöki szlovákiai eseményre.
Augusztusban 107,8 pontról 107,3 pontra csökkentek az EU-s OECD-elöremutató indikátorok. A mai nap csúcspontját a délutáni amerikai adatok jelentették, melyek kellemes meglepetést okoztak. Az amerikai munkanélküliségi ráta a várt szerint 4,6%-ról 4,7%-ra emelkedett. Az újonnan teremtett álláshelyek száma a várt 100.00 helyett 110.000-re rúgott a legutóbbi +89.000-es érték után. Az elözö havi…
Egy győri szakképző iskola is majdnem áldozatává vált a pályázati pénzlenyúlásoknak. Az intézmény tavaly háromszor 20 millió forintot nyert eszközfejlesztésre, ám végül nem pénzt kapott az OKM-től, csupán egy terméklistát, amelyről matematika oktatáshoz szükséges segédanyagokat válogathatott.
Az állami vagyon eladására, kezelésére kötött szerződés semmis, ha a felek megsértették az ilyen vagyonnal való gazdálkodásról szóló kormányrendeletet - egyebek mellett ez áll a vagyongazdálkodási...