2007. október 1. hétfő

okt. 1
11:04
Éjszakai hajléktalan szállás nyílik a VII. kerületben (HírTV)
Ideiglenes éjszakai szállás nyílik hajléktalanoknak délután a főváros VII. kerületében. A Murányi utca 5. alatt működő intézmény egyszerre 70 hajléktalannak teremt lehetőséget éjszakai pihenésre, de meleg ételt és italt is adnak a rászorulóknak.
okt. 1
11:09
Csendesen és visszafogottan szavaztak (HírExtra)
Ukrajnában a megszokotthoz képest feltűnően csendesen és visszafogottan zajlott a voksolás - mondta a magyar Parlament Külügyi Bizottságának Fideszes tagja a Független Hírügynökségnek hétfőn.
okt. 1
11:09
GfK - bezárkózó ezüstgeneráció (Kreatív Online)
Az ezüstgeneráció ma Magyarországon bezárkózik és nosztalgiázik - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézetnek az ötvenéves, illetve az annál idősebb korosztály körében végzett felméréséből. A kutatás szerint az ezüstgeneráció félelmei főként anyagi eredetűek.
okt. 1
11:10
Véradás az Eszterházy Károly Főiskolán (HírTV)
Az Országos Felsőoktatási Véradóverseny keretében most az Eszterházy Károly Főiskola (EKF) diákjai adhatnak vért. Október másodikán az EKF B épületében, október harmadikán pedig az EKF Leányka úti kollégiumába látogat el a Magyar Vöröskereszt.
okt. 1
11:12
Jól jön a kormánynak a dráguló üzemanyag (BorsOnline)
Jövôre 4,5 százalékos inflációra számít a kormány – derül ki a Pénzügyminisztérium (PM) tervezetébôl. Csaba László közgazdászprofesszor szerint a büdzsének jót tesz majd az olaj árának várható emelkedése, viszont még így is rendkívül optimista a PM elképzelése.
okt. 1
11:12
Izzadtan is imádják a nők az öregedő hollywoodi sztárt (Infostart)
Izzadtan és csipásan esett be az egyik bárba Balin Mel Gibson, de így is pillanatokon belül egész hölgykoszorú gyűlt a botrányt botrányra halmozó sztár köré.
okt. 1
11:12
Újabb razziákra számíthatnak az M1-esen utazók (HírTV)
Az elmúlt hetekhez hasonlóan hétfőn ismét nagyszabású razziára készülhetnek az autósok, ezúttal az M1-es autópályán. A Győr felé vezető oldalon a Hanság pihenőhelynél mindenkit leterelnek a sztrádáról, és ha valamiért gyanús, ellenőrzik is.
okt. 1
11:14
Szállás hajléktalanoknak (HírExtra)
Ideiglenes éjszakai szállás nyílik hajléktalanoknak hétfőn délután a főváros VII. kerületében - tájékoztatta közleményében a Független Hírügynökséget az erzsébetvárosi önkormányzat. A Murányi utca 5. alatt működő intézmény egyszerre 70 hajléktalannak teremt lehetőséget éjszakai pihenésre, de meleg ételt és italt is adnak a rászorulóknak.
okt. 1
11:14
Moldova György feladta (Blikk)
Érkezése után két nappal már haza is utazott Moldova György az Ormánságból, mert senki sem volt segítségére a dél-baranyai térségről szóló riportkönyve elkészítéséhez - írta az Új Dunántúli Napló.
okt. 1
11:14
Social Professional - közösségi háló marketingeseknek (Kreatív Online)
Elindult az első, kimondottan a marketingkommunikációs szakmának szóló közösségi oldal. A MarCom Professional néven futó szolgáltatást a Social Professional hozta létre - írja a Brand Republic.
okt. 1
11:15
EUR-JPY A carry-trade-ek kereslete (HírTV)
Nött a befektetök kockázatkerülése, ami miatt ismét kereslet mutatkozik a jen-carry-trade-ekre, ráadásul egyre inkább úgy vélik, hogy a Fed tovább csökkenti alapkamatát. Mindezek miatt 165,00 fölé emelkedhet az EUR-JPY árfolyama. Ellenállás 164,31-nél, míg támogatás 163,12-nél található. in-GFX
okt. 1
11:16
Mégsem engedik szabadon őket (HírExtra)
Izrael 87 palesztin foglyot engedett volna szabadon hétfőn, jóindulata jeleként. Amikor a rabok már útra készen várták az indulást, az izraeli hatóságok legalább két órás halasztást jelentettek be. A börtönszolgálat munkatársai azt mondták az AFP francia hírügynökségnek, hogy a miniszterelnöki hivatalból kapták erre az utasítást.
okt. 1
11:17
Vízbe fulladt egy 13 éves kisfiú Izsófalván (HírTV)
Vízbe fulladt egy 13 éves kisfiú vasárnap délután, társai hiába próbáltak segíteni rajta. Az Izsófalva külterületén lévő bányatavak egyikéből a miskolci speciális mentők búvárai hozták felszínre a vízben alámerült élettelen testet, tájékoztatta a Független Hírügynökséget hétfőn Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
okt. 1
11:19
Fedett uszoda épül (HírExtra)
A debreceni Keletterv Kft. tervezheti meg Miskolc fedett sportuszodáját, a másfél milliárd forintos beruházást várhatóan 2009 végén adják át - jelentette be Káli Sándor polgármester sajtótájékoztatón hétfőn.
okt. 1
11:21
Ecostat: tovább süllyed a nagyvállalatok bizalma (HírTV)
Szeptemberben 95,8 százalékra süllyedt a nagyvállalati (top 100) kör Ecostat által készített bizalmi indexe. A mutató a megelőző hónapokban stabilan 100 pont felett volt. Az adatokat figyelve elképzelhető, hogy a szektor lendülete alábbhagy a következő hónapokban, ám ennek ellentmond, hogy az exportlehetőséges megítélése továbbra is kedvező.
okt. 1
11:25
Bérlet- és fűtéstámogatást nyújt lakóinak a Belváros (Infostart)
Megvásárolja a kerületben lakó mintegy ezer diák bérletét a belvárosi önkormányzat, az idős lakosok pedig fűtéstámogatást kapnak - mondta az InfoRádiónak Rogán Antal. A polgármester kiemelte: az önkormányzat a szükséges összeget már elkülönítette.
okt. 1
11:25
760 milliós beruházás (HírExtra)
Térségi Integrált Szakképző Központot adtak át hétfőn Debrecenben; a 760,5 millió forintos beruházást több mint 300 milliós európai uniós támogatással valósították meg.
okt. 1
11:26
A 2007-10-01 nap előrejelzései (HírTV)
Az utolsó frissítés időpontja: 2007-10-01 10:45:00
okt. 1
11:28
A visszaélésekről számoltatják be Bajnait (HírTV)
Az uniós pénzekkel való visszaélésekről számoltatja be ma Bajnai Gordon önkormányzati minisztert a parlament eseti bizottsága. A rendkívüli ülést a testület fideszes elnöke, Pelczné Gáll Ildikó kezdeményezte.
okt. 1
11:30
Danone - klubot indít (Kreatív Online)
A Danone Probiotikus Klub néven indít zártkörű klubot joghurtfogyasztó médiaszemélyiségek részvételével. A Danone nem írt ki tendert a szervezési feladatokra, hanem referenciái alapján kérte fel a Noguchi Porter Novellit.
okt. 1
11:30
Vízbe fulladt egy kisfiú (Blikk)
okt. 1
11:30
Belefulladt a tóba (HírExtra)
Belefulladt a bányatóba egy 13 éves fiú a Borsod megyei Izsófalván; a szerencsétlenül járt fiú nem tudott úszni - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t. A tragikus baleset vasárnap történt. Az elsődleges adatok szerint négy fiú indult el horgászni a helyi bányatóhoz, s egyikük úgy gondolta, megmártózik.
okt. 1
11:32
Készülnek az influenzára (HírExtra)
Hétfőn kétezer háziorvos kapcsolódik be az influenzafigyelő szolgálatba. Bár Európában még nem ütötte fel a fejét a vírus, a járvány jelentkezésének időbeni felismeréséhez már most meg kell kezdeni az adatgyűjtést - nyilatkozta a Weborvosnak dr. Szolnoki István, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezető-helyettese.
okt. 1
11:36
82 éves menyecskét vett feleségül egy huszonéves fiú (Blikk)
okt. 1
11:36
Munkát kapnak az elbocsátottak (HírExtra)
Közmunka-program indításával kívánnak segíteni azokon, akiket a múlt hónapban bocsátottak el a rendőrség somogysárdi lovas telepéről. A tervek szerint 35 millió forintból 23 ember juthatna munkához egy éven keresztül. A Somogyi Hírlap hétfői számában megjelent írásból kiderül, hogy Lamperth Mónika 30 millió forintos támogatást ígért a program végrehajtásához.
okt. 1
11:36
Százezres tömeg tüntetett Costa Rica fővárosában (HírTV)
Százezres tömeg tüntetett Costa Rica fővárosában az Egyesült Államokkal kötött szabadkereskedelmi megállapodás ellen. A tiltakozók attól félnek, hogy az olcsó külföldi termékek áradata nyomán megugrik Costa Ricában a munkanélküliség. A felvonulók azt skandálták: Costa Rica nem eladó.
okt. 1
11:37
Súlyos a teher a munkavállalók egyharmadán (Piac és Profit)
Az október végén megtartott Munkavédelmi Hét lesz a Legyen könnyebb a teher! kampány csúcspontja. Cél, hogy csökkentsék a kézi tehermozgatás jelentette munkahelyi kockázatot.
okt. 1
11:39
Szávay Ági inkább pihen (BorsOnline)
A múlt hét közepén ugyan még reménykedett Szávay Ági abban, hogy a sérülése nem olyan súlyos és a ma kezdôdô tokiói versenyre rendbejön, ám idôközben kiderült, nincs értelme kockáztatni, ezért lemondta az indulást.
okt. 1
11:39
Horror a királyi palotában: II. Erzsébet mellett akasztotta fel magát egy alkalmazott (Infostart)
Felakasztotta magát egy alkalmazott Balmoralban - nem messze a szobától, ahol II. Erzsébet éppen aludt. A férfit szerencsére meg tudták menteni.
okt. 1
11:41
Lemondott az igazgató (HírExtra)
Lemondott a súlyos anyagi problémákkal küzdő csornai Margit Kórház főigazgatója - írja a Kisalföld. A 300 millió forintos adósságot felhalmozó intézményből október elsejével újabb 25 dolgozót bocsátanak el és a távozó Krizmanich Mária szerint ezzel még nincs vége a leépítéseknek.
okt. 1
11:42
Meglódult az ipari infláció (HírTV)
Meglódult az ipari infláció, amit hamarosan a vásárlók is érzékelhetnek majd a pénztárcáikon.
okt. 1
11:42
Magyarország a Roma Évtized soros elnöke (Alternatív Energia)
Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter vette át a Roma Évtized program elnöki feladatait Baki Hyuseinovtól, a bolgár munkaügyi és szociális miniszterhelyettestől a Roma Integráció Évtized Program nemzetközi irányító bizottságának XI. ülésén hétfőn Budapesten.
okt. 1
11:46
Meghalt a köztársasági elnök (HírExtra)
Meghalt Milan Jelics, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke. A politikussal szívroham végzett vasárnap este - jelentette be Milorad Dodik miniszterelnök. Az 51 éves államfő az északi Doboj város kórházában halt meg, ahova vasárnap este került be - mondta Dusko Vasics kórházigazgató.
okt. 1
11:47
Több ezren haltak meg a mianmari utcai csatározásokban? (HírTV)
Meg nem erősített hírek szerint több ezer ember halt meg Mianmarban a kormányellenes tüntetések múlt heti leverésekor. A hadsereg tíz áldozatot ismer el. A hétvége már nyugodtan telt a buddhista országban. A katonai rezsim kormánypárti tüntetést szervezett.
okt. 1
11:48
EBRD: mi sem ússzuk meg a felfordulást (Privátbankár)
Kelet-Európa meg fogja szenvedni a globális pénz- és tőkepiaci felfordulást - áll a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank egyik vezető tisztviselőjének figyelmeztetésében.
okt. 1
11:51
Bírságra számíthatnak a cégek, amelyek nem adták ki a tavalyi szabadságot (Infostart)
Mától ellenőrzi a munkaügyi felügyelet, hogy a munkáltatók kiadták-e a dolgozók tavalyról megmaradt szabadságát a szeptember végi határidőig. Ha az ellenőrök csak egy munkavállaló papírjait nem találják rendben, a bírság összege 30 ezer forinttól 3 millió forintig terjedhet. Ha több emberét, akkor 8 millió forint is lehet a büntetés.
okt. 1
11:51
MT - jövőre új szervezeti struktúrában (Kreatív Online)
A Magyar Telekom (MT) átalakítja irányítási és szervezeti struktúráját. A 2008. január 1-jén életbe lépő változások az üzletágak szervezetét, tevékenységi körét és a felsővezetés tagjainak felelősségi területeit érintik.
okt. 1
11:52
Ötpárti egyeztetést akarnak (HírExtra)
A Szabad Demokraták Szövetsége ötpárti egyeztetést sürget, hogy még ebben a parlamenti ciklusban törvény születhessen a párt- és kampányfinanszírozás, illetve a képviselői összeférhetetlenség új szabályairól - közölte a liberális párt hétfőn az MTI-vel.
okt. 1
11:52
Himalája: nem tudnak eltűnt magyar turistáról (HírTV)
A Himaláján a napok óta tartó havazásban négy hegymászócsoport tűnt el, több mint 100 túrázóval. Közülük az orosz turisták csoportját már kimentették, a többi túrázóról egyelőre nincs hír, -közölte hétfőn az AFP hírügynökség. Az eltűntek között van egy ausztrál és hét német állampolgár is. A túracsapatok múlt hét elején indultak el a 3133 méter magasan fekvő badrinathi hindu templomhoz.
okt. 1
11:54
Olcsóbb lett a matrica (HírExtra)
Hétfőtől újra olcsóbb a négynapos matrica. A nyári szezonban érvényes 1530 helyett 1170-et kell majd fizetni. Most jár le a motoros matricák próbaideje is, egyelőre nem tudni, hogy véglegesítik-e félárú jegyet, erről a napokban döntenek. Körülbelül egy hónap múlva derül ki, megszűnik-e januártól a matrica-ragasztgatás és az is, hogyan változnak a jövő évi díjak.
okt. 1
11:57
Ki nyitogat legjobban osztrigát? (HírExtra)
Egy svéd vendéglős nyerte a hét végén a nagy múltú ír osztriga-nyitogató bajnokságot a galway-i négynapos nemzetközi osztrigafesztiválon. Az osztrigaszezon nyitányaként 53. alkalommal megrendezett fesztivál egyik fénypontjának számító verseny 16 ország, köztük Thaiföld, az Egyesült Államok és Észtország résztvevőit vonzotta az Írország keleti partjainál fekvő öbölbe.
okt. 1
11:59
Veres: 1600 milliárdot odaírhatunk 2009-hez (Privátbankár)
A gazdaság 2009-ben 1600 milliárd forint többletforráshoz jut annak révén, hogy a költségvetés jóval kevesebbet költ kamatfizetésre, mint 2006-2008 között - mondta Veres János.
okt. 1
11:59
Új képviselő a parlamentben (HírExtra)
Új képviselő kerül az Országgyűlésbe hétfőn, ha a parlament megválasztja a szabad demokrata Kis Zoltán utódját. A Ház Velkey Gáborról szavaz, aki azért váltja fel az SZDSZ frakcióban Kis Zoltánt, mert a politikus egyéb teendői összeférhetetlenek honatyai megbízatásával, így lemondott.
okt. 1
12:00
Jó hír KITT szerelmeseinek: a Knight Rider visszatér (Infostart)
Húsz év után visszatér a Knight Rider, az új filmben azonban már nem David Hasselhoff ugrik majd be a legendássá vált beszélő autó, KITT volánja mögé.
okt. 1
12:01
Prága biztosra akar menni (Privátbankár)
Csehország továbbra is halogatni fogja az euróövezeti csatlakozást, holott már jövőre valószínűleg teljesítheti a belépés feltételeit - mondta Mirek Topolanek miniszterelnök.
okt. 1
12:02
Forgalomkorlátozások lesznek (HírExtra)
Hétfőn kezdődik a fővárosban az újpesti Pozsonyi utca felújítása a Gyöngyösi és a Tél utca között. A városba befelé vezető oldalon a teljes szakaszon elvégzik a munkát, a kifelé vezető oldalon azonban csak a Gyöngyösi és a Chinoin utca között. A Chinoin és a Tél utca közötti részen 2009-ben új csatornát építenek, és csak azt követi majd az út felújítása.
okt. 1
12:03
Parancsnoka vallomása tisztázza Zentait (HírTV)
Nyilvánosságra hozták Ausztráliában az 1947-ben és 48-ban a magyar bíróság által is tárgyalt ügy jegyzőkönyvét. Zentai parancsnoka, Máder Béla vallomása szerint nem Zentai, hanem társa, Nagy Lajos hadnagy felelős a zsidó fiatalember haláláért.
okt. 1
12:08
Nem csökken a casco (HírExtra)
Várhatóan emelkedni fognak a kötelező gépjármű-felelősség biztosítás díjai, a cascónál viszont az előzetes hírek ellenére nem várható jelentős árcsökkenés - írja a Magyar Nemzet.
okt. 1
12:08
Halálra gázolt egy kerékpárját toló férfit Kisbér polgármestere (Blikk)
okt. 1
12:09
EUR-GBP Javulás a vegyes adatok után (HírTV)
Vegyesen alakultak a legutóbbi brit adatok. Míg a fogyasztói kölcsönök augusztusban 1,0 milliárddal emelkedtek, meghaladva ezzel a +0,9 milliárdos elvárást, addig a jelzáloghitelek csalódást okoztak hiszen a várt 8,9 milliárdos érték helyett csupán 8,5 milliárddal emelkedtek a legutóbbi +8,9 milliárd után. Az adatok hatására némiképp összeszedte magát az EUR-GBP. Rövidtávon veszteségekre utal…

Keresés