2007. október 7. vasárnap

okt. 7
8:30
Szili: társadalmi elégedetlenséget jelez az MSZP 18 százalékos népszerűsége (Gondola)
Szili Katalin szomorúan veszi tudomásul, hogy 18 évesen 18 százalékon áll az MSZP népszerűsége, amit komoly figyelmeztetésnek tart. A házelnököt leginkább az adatok mögött rejlő társadalmi...
okt. 7
8:38
A jövő útján a Kaposvári Egyetem (Piac és Profit)
A Kaposvári Egyetem, HEFOP 4.1.2 eljárás keretében, részben EU támogatásból és részben önerő biztosításával, az utóbbi évek legnagyobb informatikai fejlesztésébe kezd.
okt. 7
8:46
Mottaki jogtalannak tartja az uniós szankciókat célzó francia felhívást (Gondola)
Jogtalannak nevezte Manusehr Mottaki iráni külügyminiszter, hogy Franciaország a héten Teherán ellen bevezetendő újabb gazdasági szankciók szükségességéről igyekezett meggyőzni az Európai Unió (EU)...
okt. 7
8:49
Kirúgták a rendelőjében szexelő orvost (Infostart)
Elbocsátották azt a brit orvost, aki munkaidejében pácienséből lett szeretőjével enyelgett.
okt. 7
8:51
Autóbusszal ütközött a vonat Kubában, huszonnyolc halott (Gondola)
Legalább huszonnyolc ember életét vesztette, miután összeütközött egy vonatszerelvény és egy autóbusz szombaton Kuba délkeleti részén - közölte a havannai televízió. A két jármű a fővárostól...
okt. 7
8:56
Bormarketing: jövőre kezdődhet a tényleges finanszírozás (Gondola)
Jövőre indulhat a közösségi bormarketing tényleges finanszírozása, mivel várhatóan 2008 elején állnak majd rendelékezésre a szükséges források - tájékoztatta Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti...
okt. 7
9:02
Ismét demonstrálnak a Baumag és a DunaProfit károsultjai (Gondola)
Ismét demonstrálnak a Baumag és a DunaProfit befektetési szövetkezetek károsultjai, mivel a több éves huzavona ellenére, még mindig nem juthattak hozzá korábbi befektetéseikhez. A károsultak...
okt. 7
9:04
Hétfőn szavaz a parlament a "lex Molról" (Gondola)
Az Országgyűlés jövő heti kétnapos ülésén megkezdődik az adótörvények vitája, és zárószavazás lesz a közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokra vonatkozó törvényről....
okt. 7
9:13
Elektronikus építési nyilvántartások (Gondola)
Az építésügyi nyilvántartásokat elektronikusan, napra készen kell vezetni - egyebek mellett ezt tartalmazza az építésügy körébe tartozó hatósági nyilvántartásokról szóló, a Magyar Közlöny legújabb...
okt. 7
9:29
Késik az áramtőzsde: nincs törvény (Gondola)
A tervezett időben, ez év végén, a jövő év elején nem kezdheti meg a működését a magyar áramtőzsde, mert nincs még törvényjavaslat sem, és az elszámolóház is 6-9 hónap alatt tudja megvalósítani a...
okt. 7
9:35
Pályázat a Jeremie mikrohitel program közvetítőinek kiválasztására (Gondola)
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) visszatérítendő támogatások programjában (Jeremie-program) 2007. október 15-étől jelentkezhetnek a mikrohitelezés közvetítésére a pályázati kiírásnak...
okt. 7
9:40
A legnagyobb magyar cégek elszámoltathatósági rangsora (Gondola)
A világ vállalatainak megítélésében egyre nagyobb szerepet kap a gazdasági teljesítmény, a vállalatirányítás és a cégek társadalmi felelősségvállalásának átláthatósága, ezeket a szempontokat...
okt. 7
9:45
Folytatja országjáró túráját Sólyom László (Gondola)
Értékőrző tájak és emberek Magyarországon mottóval indította országjáró túráját az év elején Sólyom László, a köztársaság elnök ma a világörökséghez tartozó Aggteleki Nemzeti Parkba látogat,...
okt. 7
9:50
Időközi önkormányzati képviselőválasztást tartanak ma Szeghalomban (Gondola)
Időközi önkormányzati képviselőválasztást tartanak ma Szeghalomban. A szeghalmi kilences számú választókerületben azért kell időközi választást tartani, mert egy fideszes képviselő...
okt. 7
9:54
Pakisztán törzsi területén a harcokban meghalt legalább 26 ember (Infostart)
Legalább 26 ember életét vesztette, közte négy polgári személy vasárnap, a felkelők és a biztonsági erők közötti harcokban Pakisztán északnyugati, törzsek uralta vidékén, közel az afgán határhoz - közölték a hatóságok és a helyi lakosok.
okt. 7
9:54
Hamiltonnak lesz miért izgulni - Raikkönen és Alonso felzárkózott (Infostart)
A finn Kimi Raikkönen (Ferrari) nyerte a Forma-1-es világbajnokság Kínai Nagydíját. A címvédő spanyol Fernando Alonso (McLaren-Mercedes) második lett, míg a brazil Felipe Massa (Ferrari) a harmadik helyen végzett.
okt. 7
9:57
Polgármestert választanak a Borsod megyei Irotán (Gondola)
Polgármestert választanak ma a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Irotán, a posztért három független jelölt indul. A valamivel több mint száz lakosú település korábbi polgármestere, Miklós László...
okt. 7
10:02
Mamutfogó tacskó (Gondola)
Mamutot fogott egy tacskó Nagy-Britanniában, bár nem élőt és annak is inkább csak egy kis részét. Az apró termetű kutya tengerparti sétáltatása közben kaparta ki a 33 centi hosszú és csaknem...
okt. 7
10:04
Polgármestert és képviselőket választanak Külsővaton (Gondola)
Polgármestert és önkormányzati képviselőket választanak ma a Veszprém megyei Külsővaton. Időközi választást azért kell tartani a községben, mert a képviselő-testület korábban feloszlatta...
okt. 7
10:05
Újabb tiltakozókat vett őrizetbe a mianmari katonai junta (Infostart)
Újabb 78 ember őrizetbe vételét jelentette be vasárnap a mianmari (burmai) katonai kormányzat, vajmi kevés jelét adva annak, hogy enyhülne a múlt havi kormányellenes tüntetések résztvevőivel szembeni hatósági fellépés szigora.
okt. 7
10:07
Négy halottja, másfél tucat sérültje van a tájfunnak Tajvanon (Gondola)
Négy ember életét vesztette, tizenhét pedig megsérült a Tajvanon átsöpört Krosa tájfun pusztítása következtében. A tajpeji katasztrófaelhárító központ szerint további két személy eltűnt az...
okt. 7
10:10
Ezer színű a Mi televíziónk (Infostart)
Megjelent a Mi televíziónk című könyv, amelyben 143 embert kérdeznek Alföldi Róberttől Talmácsi Gáboron át Zoób Katiig arról, hogy milyen televízót szeretne. A könyvet Hankiss Elemér szociológus mutatta be.
okt. 7
10:13
Közönséghangerősített stadion (Gondola)
"Hangerősítésre" szorul a közönséget Zürich új futballstadionjában, mivel túl halk az akusztika miatt, kántálása belevész a levegőbe. A stadiont egy hónapja adták át - a jövő évi...
okt. 7
10:25
Szili: Nem lehet az országot folyamatos feszültségben tartani (HírTV)
"Nem lehet az országot folyamatos feszültségben tartani" - így nyilatkozott Szili Katalin szocialista házelnök az MSZP 18. születésnapi ünnepsége előtt.
okt. 7
10:26
Nincs már kultusza Magyarországon a karéneknek (Infostart)
Heti egy énekórájuk van az általános iskolásoknak, pedig az intenzív zeneoktatás olyan módon fejleszti a gyerekeket, hogy sokkal könnyebben tanulnak. Erről is beszélt, saját példája alapján Sipos Mihály, a Muzsikás együttes alapító tagja az Inforádió Aréna című műsorában.
okt. 7
10:26
Egyiptomi beduinok százai tűztek össze a rendőrökkel (Infostart)
Beduinok százai tűztek össze a rendőrökkel vasárnapra virradóra egy egyiptomi határvárosban tiltakozásul amiatt, hogy ez utóbbiak nem védték meg őket egy rivális törzs támadásától; egy rendőr megsebesült az összetűzésben.
okt. 7
10:27
Vonat ütközött busszal Kubában: 28 halott (HírTV)
Legkevesebb 28 ember meghalt, 73-an megsérültek Kubában, egy vasúti balesetben - jelentette a kubai állami televízió. Vonat ütközött busszal Havannától 800 kilométerre.
okt. 7
10:29
A kockadinnye el van vetve (Gondola)
A kockadinnye el van vetve, mármint a magja, és Brazíliában: kocka alakú görögdinnyével árasztják el ugyanis Európát a brazil dinnyetermesztők egy európai áruházlánccal kötött szerződés nyomán....
okt. 7
10:35
Újabb őrizetbe vételeket jelentett be a mianmari katonai junta (Gondola)
Újabb 78 ember őrizetbe vételét jelentette be vasárnap a mianmari katonai kormányzat, vajmi kevés jelét adva annak, hogy enyhülne a múlt havi kormányellenes tüntetések résztvevőivel szembeni...
okt. 7
10:36
Magyar siker a Rubik-kocka világbajnokságon (HírTV)
A budapesti vb-n 4 arany és két ezüstérmet szerzett a csapatunk, a viadal legjobbja a világcsúcsot is pörgető Kuti Mátyás volt. A bűvös kocka népszerűsége a 80-as évek óta töretlen, 2006-ban közel 6 millió darabot adtak el belőle.
okt. 7
10:40
Hőtárolós híd (Gondola)
Hőtárolós hidakat építhetnek a jövőben Japánban: a hidak a nyáron gyűjtött energiájuk révén télen le tudják olvasztani magukról a havat, jeget. Telente a hó, de különösen a jég igen nagy...
okt. 7
10:42
Hiller, Újdelhi, fesztivál - bizony, összefügg! (Privátbankár)
December végéig tartó magyar kulturális fesztivált nyitott meg, és felsőoktatási hallgatói csereprogramokról tárgyalt az indiai fővárosban az oktatási és kulturális tárca vezetője
okt. 7
10:45
16 éves elsős (Gondola)
Valóra vált egy 16 éves dél-törökországi lány álma: végre iskolába járhat. Mirjam Kaplant szülei szegénységük miatt nem taníttatták eddig. Az iskolai füzetek, az írószerek és az egyenruha...
okt. 7
10:52
Raikkönen nyerte a kínai nagydíjat (HírTV)
A Ferrari finn pilótája, Kimi Raikkönen nyerte a Formula-1-es világbajnokság kínai nagydíját vasárnap délelőtt. A második helyen a mclarenes Fernando Alonso, míg a harmadik helyen a ferraris Felipe Massa érkezett a célba.
okt. 7
11:04
Kubában busz és vonat ütközött, 28 ember meghalt (Infostart)
Huszonnyolc ember meghalt, 73 megsérült Kuba keleti részében, amikor vonatnak ütközött egy busz - közölte az állami televízió.
okt. 7
11:08
Clinton: Nem működhet üzleti alapon az egészségügyi rendszer (HírTV)
A világ egyetlen részén sem működhet csak üzleti alapon az egészségügyi rendszer, hangsúlyozta Bill Clinton a Közép-Európai Üzleti Központ által rendezett gálavacsorán. Bill Clinton szerint, az amerikai modell csakis a gazdagoknak kedvez, így a magyaroknak más lehetőséget kell találniuk. Példaként a brit modellt nevezte meg.
okt. 7
11:13
Tüntetés Koppenhágában (HírTV)
Több mint négyszáz baloldali fiatalt vett őrizetbe a dán rendőrség Koppenhágában.
okt. 7
11:18
Vissza kellett adni érmeit az olimpiai bajnok sprinternek (HírTV)
Érmei visszaadására kötelezték Marion Jones, háromszoros olimpiai bajnok sprintert, aki immár bíróság előtt is elismerte, hogy doppinggal szerezte meg érmeit a 2000-es Sidney-i olimpián. Jones bejelentette visszavonulását, egy másik ügyben tett hamis tanúzása miatt azonban, akár börtönbe is zárhatják.
okt. 7
11:23
Könyves vasárnap, a megbocsátás napja (HírTV)
Ma van a Könyves Vasárnap. Az ország több mint 400 könyvtárában ingyen lehet beiratkozni, és büntetés nélkül lehet leadni azokat a kölcsönkönyveket, amelyeket már rég vissza kellett volna vinni. Most választják meg az év könyvtárát is.
okt. 7
11:29
Üres páncélszekrényt loptak el Dévaványán (Infostart)
Üres, öntöttvasból készült páncélszekrényt loptak ismeretlen tettesek a Békés megyei Dévaványán - közölte a rendőrség vasárnap.
okt. 7
11:40
Rendőrségi arculatváltás (HírTV)
Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter szerint eljárt az idő a rendőrségi egyenruha fölött, elegánsabb és praktikusabb uniformisra van szükségük a rend őreinek.
okt. 7
11:41
Gyurcsány: jó lenne, ha egyszerűen csak örülnénk egymásnak (Alternatív Energia)
Megkezdődött a Magyar Szocialista Párt 18. születésnapi rendezvénye a fővárosban vasárnap mintegy négyezer párttag és szimpatizáns részvételével. Az ünnepségen felszólal Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke, Simon Gábor választmányi elnök, Nyers Rezső, az MSZP alapító elnöke, illetve Lendvai Ildikó frakcióvezető, aki a 15 évvel ezelőtt alakult nőtagozat alapítója. A párt születésnapja…
okt. 7
11:46
Vlagyimir Putyin a tábornokaival ünnepel (HírTV)
Tábornokai társaságában ünnepli 55. születésnapját az orosz elnök.
okt. 7
11:51
Halálos áldozatot is követelt a hatalmas esőzés Nápoly környékén (Infostart)
Özönvízszerű esőzés nyomában keletkezett hatalmas áradások nehezítik a közúti közlekedést az olaszországi Nápoly környékén, és az ítéletidő egy autós halált okozta.
okt. 7
11:58
Megkezdődött az MSZP születésnapi ünnepsége (Gondola)
Megkezdődött a Magyar Szocialista Párt 18. születésnapi rendezvénye a fővárosban vasárnap mintegy négyezer párttag és szimpatizáns részvételével. Az ünnepségen felszólal Gyurcsány Ferenc...
okt. 7
12:03
Hatalmas esőzés Nápoly környékén, egy halott (Gondola)
Özönvízszerű esőzés nyomában keletkezett hatalmas áradások nehezítik a közúti közlekedést az olaszországi Nápoly környékén, és az ítéletidő egy autós halált okozta. A 65 éves férfi Nápoly...
okt. 7
12:08
Romániában rendőri felügyelet alatt egy volt miniszter (Gondola)
Befolyással való üzérkedés vádjával huszonnégy órára rendőri felügyelet alá került szombat este Ioan Muresan egykori román mezőgazdasági miniszter - közölte a korrupcióellenes ügyészség (DNA)....
okt. 7
12:12
Rendőri felügyelet alatt egy volt miniszter Romániában (Infostart)
Befolyással való üzérkedés vádjával huszonnégy órára rendőri felügyelet alá került szombat este Ioan Muresan egykori román mezőgazdasági miniszter - közölte vasárnap a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
okt. 7
12:13
Fidesz: a kormány titokban hoz döntéseket (Alternatív Energia)
A kormány titokban hoz olyan döntéseket az egészségbiztosítási rendszerről, amelyek hosszútávon befolyásolják a magyar társadalom életét - mondta Pesti Imre fideszes szakpolitikus. A biztosítók és a kormány olyan megállapodást kötöttek, amely garantálja a cégeknek a hasznot és azt, hogy egy esetleges kormányváltás után is erős maradjon a társaságok pozíciója - közölte. Pesti Imre úgy vélte: az…
okt. 7
12:18
MSZP bizonyítvány: közepes! (Alternatív Energia)
Az MSZP számára bár a felnőtté válás sok problémával jár, de a párt tudja a dolgát, és meg tudja oldani a gondokat - mondta köszöntő szavaiban a párt választmányának elnöke az MSZP 18. születésnapi rendezvényén Budapesten vasárnap. Simon Gábor arra emlékeztetett, hogy nagykorú lett a párt, így minden tettért felelősséget kell vállalnia.

Keresés