Az erős eurónak vannak jótékony hatásai is az infláció és a fogyasztás szempontjából - állítja az Európai Központi Bank végrehajtó tanácsának tagja, Lorenzo Bini Smaghi.
Öt fiatal vesztette életét, amikor egy részmunkaidős rendőr lövöldözni kezdett Wisconsin államban. A seriff-hivatal munkatársával végül egy rendőrségi mesterlövész végzett.
A Fidesz jelöltje nyerte az időközi önkormányzati választást tegnap a Békés megyei Szeghalmon.Kovácsné Kincses Anikó a szavatok 61,9 százalékát kapta, míg szocialista ellenfelére, Mészáros Bélára a választók 38,1 tized százaléka voksolt.
Izraeli légicsapásban megsebesült hét palesztin polgári személy hétfőre virradóra a Gázai övezetben - közölték palesztin kórházi források és szemtanúk. Elmondásuk szerint a Gáza városától...
Tönkretettek egy Monet-képet vandálok a párizsi Musée d'Orsay-ban; a biztonsági kamerák felvétele szerint öt, szemlátomást részeg ember tört be vasárnap hajnalban az épületbe.
Húsz neonácit vettek őrizetbe Újvidéken, miután rátámadtak az antifasiszta tüntetőkre. A szélsőjobboldali Nemzeti Front az SS egykori birodalmi vezetőjére, Heinrich Himmlerre emlékezett, de felvonulásukat betiltották.
A moszkvai szállodák Európában az árakat tekintve a harmadik, az árak növekedését vizsgálva az első, míg kihasználtság szempontjából az ötödik helyen állnak.
A balliberális kormányzat és vezérei állandóan a jobboldallal összefonódó szélsőséges erőktől való rettegésre akarják rábírni a társadalmat. A tények azonban egyértelműen bizonyítják, amióta a jelenlegi garnitúra van hatalmon, a polgári oldal képviselőit, szimpatizánsait vagy egyszerűen az MSZP–SZDSZ nevű konglomerátummal nem rokonszenvezőket állandó atrocitások érik.
"Nem létezik Sarkady-Szalai-paktum, még azt sem mondanám, hogy a Fidesz és az MSZP közt külön tárgyalások folynának a közmédiumok és a médiahatóság átalakításáról - olvasható a Fidesz...
A héten elemzők szerint továbbra is a céges eredményekkel kapcsolatos aggodalmak határozzák meg a Wall Street fő tőzsdemutatóinak mozgását, annál is inkább, mert ténylegesen m...
Autóval próbált párzani egy pávakakas Nagy-Britanniában, amivel csaknem másfél millió forintnyi kárt tett a Lexus márkájú kocsiban. A páváról egy füst alatt nem csak az derült ki, hogy kissé...
Meg kell védeni a skót whiskyt a hamisítók ellen - döntött a brit kormány, amely hamarosan törvényben szabályozza majd, milyen szigorú előírásoknak kell megfelelnie annak, aki a nemes italt gyártani akarja.
Aranyból készített melltartót és bugyit négy kínai aranyműves. A nemesfém fehérnemű súlya csaknem egy kiló - 950 gramm -, értéke 4,7 millió forint, ára azonban nincs, mert nem eladó. Az arany...
A combsérüléssel bajlódó Szávay Ágnes megtartotta 20. helyét a legfrissebb, hétfő hajnalban közzétett WTA világranglistán. A magyar lány a szeptemberi, szöuli tornán sérült meg.
Magyarországon az idén több mint egy százalékkal magasabb fizetést adtak a vállalatok a dolgozóiknak, mint amennyit 2006-ban terveztek. Így az átlagos emelés mértéke 6,8 százalék volt
Ma szavaz az Országgyűlés a közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvényeket módosító javaslatról. A "lex Mol" néven emlegetett jogszabály...
Az AUD-USD átlépte a 0,90-es értéket, és 23 éves csúcsot ért el 0,9021-nél. Középtávon kedvezö hatással van az ausztrál dollárra az erös amerikai gazdaság. A devizapár árfolyama 0,8891 és 0,9031 között alakulhat. Az NZD-USD ma reggel 27 pippel, a pénteki záró érték fölött nyitott, és 0,7634-röl 0,7661-re emelkedett árfolyama. Támogatás 0,7570-nél és 0,7497-nél található. Az EUR-USD ma reggel 17…
Jules Verne, vagy ahogy a magyar olvasók jobban ismerik, Verne Gyula írásai hamarosan a világűrbe jutnak a torinói székhelyű Thales Alenia Space olasz-francia cég jóvoltából. A XIX. században élt Verne Gyula ugyanis nem csak a földkerekség szinte minden zugába, a tengerek és óceánok mélyére utaztatta gondolatban olvasóit, hanem két regényében a világűrbe is elrepítette őket, mégpedig a Holdra és…
Átrendezné a kvázi régió keleti részét a Veszprém megyei közgyűlés: a közép-dunántúli megye köztestülete levélben tett ajánlatot Balaton "nyári fővárosa" önkormányzatának és a Siófoki kistérségnek, hogy csatlakozzanak Veszprém megyéhez - olvasható a hétfői Magyar Nemzetben. Balatonvilágos elszakadási törekvésével hozza kapcsolatba több érintett is a Veszprém megyei közgyűlés minapi ajánlatát,…
A világ vállalatainak megítélésében egyre nagyobb szerepet kap a gazdasági teljesítmény, a vállalatirányítás és a cégek társadalmi felelősségvállalásának átláthatósága, ezeket a szempontokat előtérbe állítva ez év október 13-án jelenik meg Magyarországon második alkalommal a legnagyobb hazai cégek elszámoltathatósági rangsora.
Az Alkotmánybíróság hétfőn ismét napirendre tűzi a Fidesz és a KDNP tandíjjal, vizitdíjjal és kórházi napidíjjal kapcsolatos népszavazási kezdeményezéseit. Döntés még októberben várható.
Magyarország a gyülekezési szabadosság országa - írta Dávid Ibolya a hétfői Népszabadság Vélemény rovatában. Az MDF elnöke szerint történelmünkből, a kommunista rendszer gyakorlatának teljes elutasításából is következik a passzív, megengedő gyakorlat: azt hisszük, a gyülekezés szabadsága egyenlő azzal, hogy "bármit megtehetek".
Megölték az egyik leginkább körözött afganisztáni üzbég hadúr tizenhat katonáját légi csapásokban Afganisztán keleti részében - közölte egy illetékes hétfőn. Az amerikai erők vasárnap légi csapást hajtottak végre Tahír Juldasnak, az Üzbegisztáni Iszlám Mozgalom, az al-Kaida műveleti parancsnokának a harcosai ellen - közölte Nabi Dzsán Mullahhail, Paktika tartomány rendőrfőnöke.
Hat fiatalt megölt, egyet pedig, súlyosan megsebesített egy amerikai sheriff-helyettes vasárnap Wisconsin államban. A húsz éves férfi, egy házibuliban kezdett el lövöldözni, ahol ott volt egykori barátnője is. A fiatalemberrel később egy rendőrségi mesterlövész végzett.
Megölték az egyik leginkább körözött afganisztáni üzbég hadúr tizenhat katonáját légi csapásokban Afganisztán keleti részében - közölte egy illetékes hétfőn. Az amerikai erők vasárnap légi...
A hét elején 1,4119-en jegyzik az EUR-USD-t. Akadály 1,4192-nél, támogatás pedig 1,4067-nél található. 10.30 órakor teszik közzé az októberi EU-s Sentix-befektetöi bizalmat, ahol a 18,1 pontról 14,0 pontra való csökkenéssel számolnak. Ma ünnepnap van az USA-ban, ezért nem várhatók amerikai adatok. In-GFX
Nagy-Britanniában minden hetedik olyan ember, akit alkoholproblémákkal szállítanak kórházba, 14 év alatti. Egyre emelkedik az alkoholizmussal kezelt gyermekek száma, az elmúlt egy évben a 60 milliós lakosú szigetországban több mint kétezer ilyen esetet regisztráltak.
Viselkedés- és viseletrendőrséget állított fel Velence a déli hőségben meztelen felsőtesttel mászkáló férfiak és más helytelenül viselkedők ellen. A rendőrség vezetője egy nő. A városatyák...
A McLaren hibája miatt Lewis Hamilton a bokszkiállásnál a kavicságyba csúszott, és nem tudta folytatni a Kínai Nagydíjat. A győzelmet Kimi Räikkönen szerezte meg, a címvédő Fernando Alonso előtt. Még mind a hárman világbajnokok lehetnek.
A kormány titokban hoz olyan döntéseket az egészségbiztosítási rendszerről, amelyek hosszú távon befolyásolják a magyar társadalom életét - mondta Pesti Imre fideszes szakpolitikus vasárnap. Szerinte az egészségügyben is működik a Zuschlag-modell, minimális összegért kerül magánkézbe közvagyon.
1 millió 183 ezer gyermekes család háztartásában az egy főre jutó évi jövedelem 636 ezer forint. Hónapokra lebontva: 53 ezer forint. A kormány most 500, illetve 600 forinttal emeli a családi pótlékot. Ez az a nagy tett, amelyről, mint hathatós kormányzati intézkedésről szólni kell? Szégyenletesen kevés, ezzel dicsekedni nem lehet!
Óriási várakozás előzte meg Szegeden, a hétfőn reggel nyíló, a vakok életét bemutató kiállítást. A városban az érdeklődés miatt, másodszorra rendezik meg az interaktív tárlatot, ahol a látók egyrészt megismerkedhetnek a vakok életét megkönnyítő praktikus eszközökkel, másrészt egy berendezett sötét pincében vakok vezetésével kipróbálhatják, milyen érzés, ha csak a fülre és a tapintásra…
Kedvező nemzetközi hangulatban erősödhetnek a részvények hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén. Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője szerint pozitív alaphangot adhat a kereskedésnek, h...
Hét palesztin polgári személy sebesült meg hétfőre virradóra egy izraeli légitámadásban a Gázai övezetben - közölték szemtanúk és egészségügyi dolgozók.
Meghalt egy 44 éves nő a madárinfluenza vírusától Indonéziában, jelentette be, az ország Egészségügyi Minisztériuma, hétfőn. Ezzel már 87-re emelkedett az ázsiai országban a H5N1 vírustól elhunyt emberek száma.
Kanadában, Japánban és az USA-ban ma ünnepnap van, ezért ezekböl az országokból nem várhatók adatok. 10.30 órakor teszik közzé az októberi EU-s Sentix-befektetöi bizalmat, ahol a 18,1 pontról 14,0 pontra való csökkenéssel számolnak. Ráadásul ma hozzák nyilvánosságra az augusztusi német ipari megrendeléseket. Itt +4,3%-os értékre számítanak a legutóbbi +9,8% után. 10.30 órakor teszik közzé az…
A mianmari (burmai) katonai junta le akarta foglaltatni az ENSZ-képviselet számítógépeit, hogy az ellenzéki aktivisták ellen gyűjtsön bizonyítékokat. Rendőrök és diplomaták jelentek meg a hétvégén a világszervezet ranguni képviseletén, és követelték az alkalmazottaktól a merevlemezeket.
Négyen meghaltak és tízen megsebesültek Csecsenföld déli részében, amikor ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak a rendőrség egyik gépkocsioszlopára - közölte hétfőn a csecsenföldi...
Ha unja az egyszínű dizájnt, vagy bénának tartja a bank által választott háttérképet, használhat saját fotót. Néhány dologra azért nem árt figyelni: a meztelen feleség ki van zárva
Tisztelt Államtitkár Úr! A Kereszténydemokrata Néppárt a szolidaritás pártja, a kisemberek pártja, és a méhészek túlnyomó része is ezek közé a kisemberek közé tartozik. De talán azt is fontos lenne tudni: a méhek beporozzák a növényeket, nélkülözhetetlen hasznot hajtanak, - nincs termés nélkülük! Közös érdekünk - lenne! – tehát a méhek, és a méhészetek fenntartása, támogatása!
Senki sem halt meg a Kína délkeleti részére lecsapott viharban, amelynek érkezése előtt, több mint egymillió embert telepítetek ki otthonaikból, derült ki hétfőn. A tájfunkánt érkezett vihar legyengült, miután keresztülhaladt Tajvanon, ahol öt ember halálát okozta. Vietnamban legújabb, hétfői adatok szerint legalább 58 ember halt meg a Lekima tájfun okozta pusztításban.
Augusztusban 6,1%-kal, azaz a várt 4,6%-nál jóval nagyobb mértékben emelkedett a török ipari termelés. Legutóbb még +3,5%-os értékröl adtak számot. Ellenállások 1,6784-nél és 1,6936-nál, támogatás pedig 1,6573-nál és 1,6421-nél találhatók. 10.30 órakor teszik közzé az októberi EU-s Sentix-Abefektetöi bizalmat, ahol a 18,1 pontról 14,0 pontra való csökkenéssel számolnak. In-GFX
Egy évvel a hatálybalépés után is megoszlanak a vélemények a magyar lobbitörvényről. Az ellenzők leginkább hiányosnak és ésszerűtlennek tartják. Kimaradt ugyanis belőle a civilszféra, azaz a lobbizás hivatalos szakma lett. Jelenleg 150 egyéni lobbizó és 26 lobbi szervezet van bejegyezve. Vass Lászlóval, az Első Magyar Lobbi Szövetség elnökével Bodnár Kriszta beszélgetett.
Négyen meghaltak és tízen megsebesültek Csecsenföld déli részében, amikor ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak a rendőrség egyik gépkocsioszlopára - közölte hétfőn a csecsenföldi belügyminisztérium. A hegyvidéki területen, Dargo és Vegyeno közötti úton vasárnap elkövetett támadásban egy rendőr és három katona halt meg, két rendőr és nyolc katona megsebesült.
Egy friss kutatás nem javasolja a szülőknek, hogy tíz év alatti gyermeküket mobiltelefonnal ajándékozzák meg. Az eszköz ugyanis a fiatal szervezet esetében sokkal nagyobb kockázatot jelent: megnöveli az agytumor kialakulásának esélyét.
Augusztusban 0,6 milliárdra rúgott a cseh kereskedelmi mérleg deficitje, miközben +1,1 milliárdos értékkel számoltak a legutóbbi -0,7 milliárd után. Kellemes meglepetést okozott a munkanélküliségi ráta, hiszen a várt 6,3% helyett 6,2%-on állt. Legutóbb még 6,4%-os értékröl adtak számot. A fogyasztói árak +2,8%-kal szintén meghaladták a +2,6%-os elörejelzést. A legutóbbi adatok ezzel továbbra is…