Majdnem kétezer sms-szavazatot küldött önmagára, mégsem került be a tini szépségverseny döntőjébe Chelsea Gledhill. A szülei viszont majdnem elájultak, amikor meglátták az 1175 fontos (425 ezer forintos) telefonszámlát.
Kovács Miklós korábban megbízott turisztikai szakállamtitkár nyerte a posztra kiírt pályázatot - jelentette be Bajnai Gordon önkormányzati és turisztikai miniszter sajtótájékoztatón Budapesten....
Bűnösnek nevezte fogolykínzásokban az Egyesült Államokat az amerikai képviselőház demokrata elnöke. Nancy Pelosi egy jobboldali hírcsatornának azt nyilatkozta, azoknak a vallatási módszereknek az alkalmazását, amelyeket - sajtóhírek szerint - a Bush-kormány 2005-ben titokban engedélyezett, a törvény tiltja.
Találkozhat apjával Mehmet Károly. Egyelőre csak felügyelet mellett és csak magyarul beszélhetnek egymással - tudtuk meg a gyámhivatal döntését. Mehmet Tüysüz novemberben és decemberben 4-4, januártól pedig havonta 8 órát tölthet együtt 11 éves fiával.
Lezuhant a Pervez Musarraf pakisztáni államfőt kísérő három helikopter egyike hétfőn az ázsiai ország kasmíri területén, négy katona meghalt - közölték tisztviselők. Musarraf már megérkezett,...
Vegyesen alakultak a legutóbbi brit adatok. Az ipari termelés augusztusban a várt 0,9% helyett csupán 0,7%-kal emelkedett. Az elözö havi értéket ráadásul 0,9%-ról 0,8%-ra módosították. A feldolgozóipari termelés augusztusban 0,6%-kal emelkedett, meghaladva ezzel a +0,5%-os elörejelzést. A termelöi árak szeptemberben +2,7%-kal meghaladták a +2,6%-os elvárást. Legutóbb még +2,5%-os értékröl adtak…
A Nemzeti Filharmonikusok Bartók-lemeze nyerte el az egyik legtekintélyesebb komolyzenei havilap, a francia Diapason októberi számának díját, az Arany Hangvillát (Diapason d or), melyet...
Peking lakossága hétfőn elkezdhette használni a város legújabb metróvonalát. A város vezetése abban bízik, hogy az új vonal átadásával az Olimpia előtt, javul a levegő minősége, a légszennyezéssel küszködő Pekingben.
Egyesült államokbeli kutatók szerint drámaian megnöveli a melldaganat kockázatát, ha a nők még az első szülésük előtt abortuszon esnek át. A fiatalon művi vetélésen átesett nőknél 30 százalékkal gyakoribb az emlőrák, mint a korosztályukhoz tartozó többi nőnél.
Ha hétfőn nem adja át magától parkolóját az Egészségügyi Minisztérium, akkor az V. kerület elbontatja a sorompókat és kerékbilincset rakat a parkolóban álló autókra. A minisztérium szerint azonban ezzel súlyos jogsértést követne el a kerület polgármestere, az ügyben ugyanis bírósághoz fordultak és ítélet még nem született.
Tiszta vizet a lyukas pohárba! Milyen kiválasztási módszerrel indít az APEH vagyonosodási vizsgálatot? Demszky vezette Fővárosi Önkormányzat lopja a pályázaton elnyert állami pénzeket?" A törvény nem akadály. Szabaddemokrata romabiznisz. Az oktatás valóban nemzeti sorskérdés? Szembe mer-e szállni a magyar igazságszolgáltatás a Veres Klánnal? Mikor lesz rend?
Kereskedelmi forgalomban nem kapható az a fagyálló, aminek felhasználásával ipari méretekben hamisították a pálinkát. Egyre több bizonyíték utal arra, hogy az utóbbi években már ipari méreteket öltő pálinkahamisítások hátterében néhány vegyi üzem áll, amelyek milliárdos bevételeket könyvelhettek el a hivatalosan ipari célra gyártott ipari szesz értékesítéséből.
Hetvenezren látogattak el a Hangfoglalás elnevezésű zeneipari szemlére, amelynek központja a Syma Sport- és Rendezvénycsarnok volt - közölte a Magyar Zenei Exportiroda és a Hangszeresek Országos Szövetsége hétfőn az MTI-vel.
Hollandiából érkezett a Brazil Reklámügynökség új munkatársa, Ron Driessen, aki art directori pozícióban vesz részt a munkákban októbertől. A főleg kaszinómegbízásokkal rendelkező ügynökségnél a szakember érkezésével immár három art director dolgozik.
Tőzsdére vitte részvényeit ma a Strabag SE osztrák építőipari konszern, a jövő hét végén záruló nyilvános kibocsátástól 1,18-1,35 milliárd euró bevételt remél
Kommentár jelent meg az Új Magyar Szó (ÚMSZ) című bukaresti napilapban Orbán Viktor Fidesz-elnök hétvégi nagyváradi látogatásáról, amelyen a politikus közölte, hogy a magyar párt személyes jelenléttel támogatja Tőkés László romániai független európai parlamenti képviselőjelölt kampányát.
Kovács Miklós eddigi megbízott turisztikai szakállamtitkár nyerte a posztra kiírt pályázatot - jelentette be Bajnai Gordon önkormányzati és turisztikai miniszter sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
Ma szavaz az Országgyűlés a közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvényeket módosító javaslatról. Sajtóértesülések szerint a szocialisták még a zárószavazás előtt benyújtanak módosító javaslatot.
Ma szavaz az Európai Parlament a brüsszeli törvényhozás létszámának csökkentéséről. A javaslat szerint 2009-tol a jelenlegi 785 képviselő helyett csak 750-en vehetnének részt a parlamenti munkában. A magyar EP képviselők száma kettővel csökkenne.
E hónaptól ismét jelentősen, mintegy 10 forinttal növelte a liszt kilónkénti átadói árát a malomipar. A zsákos lisztet a malmok kilónként 82–88, a csomagoltat 90 forint feletti áron adják.
Több kormány közeli cég, köztük Bajnai Gordon két korábbi érdekeltsége is százmilliós összegben kapott megbízást a miniszter által felügyelt Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtõl – írja a Magyar Nemzet.
Nívódíjat kapott hat szakképző intézmény, mert a helyi munkaerőpiaci igények figyelembevételével szervezte képzéseit, a címmel együtt csaknem 91 millió forintos többletforrást is elnyertek a Munkaerőpiaci Alapból - tájékoztatták a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban az MTI-t.
Az euró jennel szembeni erösödése ma konszolidálódott, és az EUR-JPY-t 165,34-en, azaz 20 pippel a 165,12-es napi minimum fölött jegyzik. Chart-technikailag a konszolidáció után 166,00ig rendelkezik potenciállal a devizapár. Az erösödö globális részvénypiacok a carry-trade-ek keresletére utalnak, ami megterhelheti a jent. 165,00-ig folytatódhat a konszolidáció. Amíg nem megy jóval az érték alá az…
Tőzsdére vitte részvényeit hétfőn a Strabag SE osztrák építőipari konszern, a jövő hét végén záruló nyilvános kibocsátástól 1,18-1,35 milliárd euró bevételt remél - jelentették be Hans-Peter...
Az aranyat 736,30 dolláron jegyzik. Ezzel tovább folyatódik a nemesfém oldalirányú konszolidációja. A következö fontos támogatás 720,00-nál található. Amíg nem megy az érték alá az árfolyam, továbbra is kedvezöek a kilátások, mivel közben megszünt a túlvásároltság. Ha az érték alá megy az árfolyam, további visszaeséssel kell számolni. Támogatások 732,00-nél és 727,80-nál, ellenállás pedig…
Kovács Miklós nyerte a turisztikai szakállamtitkári posztra kiírt pályázatot - jelentette be Bajnai Gordon. Az 54 éves közgazdász korábban a Magyar Turisztikai Hivatal elnökhelyettese, majd az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője volt, idén július óta megbízott turisztikai szakállamtitkárként dolgozott.
A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) koordinálásával elindult a harmadik Reklámhét eseménysorozat. A Budapest mellett hat vidéki nagyvárosban is követhető rendezvény idén a Reklámpapi...Etetés? címet kapta.
Tavaly 43 gyermek veszítette életét közúti balesetben. 1990-ben ez a szám még 107 volt, a felvilágosító kampányok azonban hatásosak voltak. De továbbra is sok kerékpáros veszíti életét.
Megbukott a kormány cigánypolitikája, a cigányság jelenlegi helyzete társadalmi feszültségekhez vezet, amiért a Fidesz Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt teszi felelőssé - jelentette ki Farkas...
Novembertől 25 forinttal emelik a játék árát az Ötöslottón, a Jokeren, a Hatoslottón és a Skandináv lottón, azaz 175 forint helyett 200 forintba kerül majd. A Totó és Góltotó fogadások alapdíja 50 forint lesz, az érintett játékoknál viszont a nyeremények is nőnek mintegy 15 százalékkal.
"Halál a diktátorra" - skandálta több tucatnyi diák hétfőn a teheráni egyetemen, és összecsapott a Mahmúd Ahmedinezsád iráni elnököt támogató diáktársaival. A keményvonalas fiatalok sem...
A magyarok negyven százalékának magas a vérnyomása, és ha ehhez még cukorbetegség is társul, akkor a betegeknél háromszorosára nő a szív- és érrendszeri szövődmények kockázata. A hétfőn kezdődő Hipertónia Héten, a szakemberek tanácsadással és ingyenes szűrésekkel erre szeretnék felhívni a figyelmet a fővárosban és az ország négy nagyvárosában.
A Szerencsejáték Zrt. novembertől - két és fél évvel a legutóbbi áremelés után - emeli négy játékának és két sportfogadásának részvételi díját, illetve tétjét, s ezzel egyidőben a nyeremények is nőnek...
Mit tegyek, hogy ne kelljen adóbevallást nyújtanom, illetve az adóhatóság ne vizsgálja a vagyonosodásom? dr. Marosi Andrea, az Adózóna szakértője, volt APEH-revizor válaszolt.
Farkas Flórián arra szólította fel a cigányság önkormányzati képviselőit, és minden cigány szervezet vezetőjét, hogy tájékoztassák a magyar társadalmat a kialakult helyzetről, mert a folyamat társadalmi robbanáshoz fog vezetni.
Az USD-CHF ma átlépte az 1,18-as értéket, és ezzel maga mögött hagyta az 1,1766-os napi minimumot. A MACD a középtávon töretlen csökkenö trenden belül vételi jelet adott ki, és ezzel utalt az emelkedésre. Ellenállás 1,1850-nél található. Az érték átlépése esetén 1,1900-ig nyílik potenciál. Támogatás 1,1766-nál található. In-GFX
Magyarországon a nyár végén indultak el azok a hírpiaci szolgáltatások, melyek egy köztes csatornaként működve lehetővé teszik a vállalatoknak hogy feltöltsék, az újságíróknak pedig hogy felhasználják a rendszerbe került sajtóanyagokat. A Kreatív Online a site-ok tulajdonosait a különböző üzleti modellekről, míg a pr-ügynökségeket arról kérdezte: hogy a szolgáltatások veszélyeztetik-e a…
"Halál a diktátorra" - skandálta több tucatnyi diák hétfőn a teheráni egyetemen, akik összecsaptak a Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnököt támogató diáktársaikkal.
Közúti ellenőrzéseket tart a közlekedési hatóság és a rendőrség keddtől péntekig az ország egész területén - közölte a Nemzeti Közlekedési Hatóság az MTI-vel hétfőn. A látni és látszani - elv...
Két amerikai és egy brit állampolgárságú kutató, Mario Capecchi és Oliver Smithies, illetve Martin Evans kapta a 2007. évi orvosi Nobel-díjat, az őssejtkutatás terén elért eredményeiért - jelentette be hétfőn Stockholmban a Karolinska Institut illetékes bizottsága.
A Szerencsejáték Zrt. novembertől - két és fél évvel a legutóbbi áremelés után - emeli négy játékának és két sportfogadásának részvételi díját, illetve tétjét, s ezzel egyidőben a nyeremények is nőnek - közölte a társaság.
A Chellomedia egységes név és új logó alatt egyesíti üzletágait. Először a Zonemedia neve változik Chello Zone-ra, a többi üzletágakat az elkövetkező hónapokban nevezi át a cég.
Két amerikai és egy brit kutató, Mario Capecchi és Oliver Smithies, illetve Martin Evans kapta idén az orvosi Nobel-díjat - jelentette be hétfőn Stockholmban a Karolinska Institut illetékes...