Vak és gyengénlátó emberek alkotásaiból nyílt kiállítás kedden, Székesfehérváron. Vasárnapig bárki megnézheti a szobrokat, szőtteseket, képeket, amelyeket olyan emberek hoztak létre, akik csak a kezükkel látnak. A kiállítás a Vakok és Gyengénlátók I. Országos Találkozójának részeként nyílt meg.
Ursula Plassnik osztrák külügyminiszter csütörtökön Budapesten tárgyal. A diplomáciai vezető várhatóan a novemberi közös kormányülésről, a schengeni csatlakozásról, illetve a konzuli és vízumkérdésekben már jelenleg is meglevő kapcsolatok bővítéséről tárgyal magyar partnerével, Göncz Kingával - tájékoztatta Szelestey Lajos külügyi szóvivő kedden az MTI-t. A két külügyminiszter véleményt cserél az…
A bíróságokkal kapcsolatos állampolgári panaszok továbbításáról és azok vizsgálati eredményének tájékoztatásáról kötött együttműködési megállapodást a Legfelsőbb Bíróság elnöke és az állampolgári jogok országgyűlési biztosa; a dokumentumot kedden Budapesten írta alá Lomnici Zoltán és Szabó Máté.
Az MDF kész tárgyalni az egészségügyi tárcával a biztosítási rendszer átalakításáról, ha a párt választ kap korábbi, írásban feltett kérdéseire - mondta Pusztai Erzsébet, a Magyar Demokrata Fórum szakpolitikusa kedden az MTI-nek.
Augusztusban 5,1%-kal emelkedett a német ipari termelés, miközben +3,9%-os értékkel számoltak a legutóbbi +4,7% után. Az adatok hatására tovább folytatódott az EUR-USD konszolidációja. Nem kizárt, hogy további veszteségekre tesz szert a devizapár 1,4008-ig. Ellenállás 1,4077-nél található. In-GFX
Kedd délelőtt 11 órától áll a vasúti forgalom Angyalföld és Óbuda között, mert második világháborús bombát találtak az Újpesti vasúti híd közelében - tudatta az MTI-vel a MÁV kommunikációs...
Teljes piaci rendszer az egészségügyben, emelkedő járulékok, megszűnő orvosválasztás, bezáró kórházak, kiszolgáltatott orvosok és betegek; a fideszes Mikola István szerint ez lesz a következménye az új biztosítási rendszernek, amelynek tervezetét az Egészségügyi Minisztérium tette közzé.
Albert Fert francia és Peter Grünberg német kutató kapja az idén a fizikai Nobel-díjat - jelentette be Stockholmban a Svéd Királyi Tudományos Akadémia.
A számítógépes merevlemezek technikájának felfedezéséért ítélték oda a 2007. évi fizikai Nobel-díjat; a Svéd Királyi Tudományos Akadémia által kitüntetett, Albert Fert francia...
A bajor parlament nagy többséggel Günther Becksteint választotta meg Bajorország új miniszterelnökévé. A politikus eddig tartományi belügyminiszter volt.
Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter szerint hosszú távon a foglalkoztatás Magyarország számára a legnagyobb probléma. Bajnai Gordon az úgynevezett lisszaboni akcióterv éves jelentéséről adott tájékoztatást.
A bajor parlament nagy többséggel Günther Becksteint választotta meg kedden Bajorország új miniszterelnökévé. A 63 éves politikus a tartományi kormányfői posztról az elmúlt hónap végén lemondott Edmund Stoiber örökébe lép. Stoiber tizennégy éven keresztül volt Bajorország miniszterelnöke. Beckstein a tartományi kormányban eddig a belügyminiszter tisztségét töltötte be. Edmund Stoiber egyidejűleg…
Az elsőéves hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű egyetemi és főiskolai hallgatók kötelező alaptámogatásra és garantált rendszeres szociális ösztöndíjra jogosultak. Az anyagi juttatásokon kívül mentorhálózattal és gyakornoki programmal a Katapult Mentorprogram segíti a beilleszkedésüket és az érvényesülésüket - áll az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) mai közleményében.
Két évet is kaphat az a férfi, aki még vasárnap akasztott fel és vert agyon egy kóbor kutyát a Hajdú-Bihar megyei Létavértesen. Az esetet kedden hozta nyilvánosságra a rendőrség. A férfit nem vették őrizetbe, de állatkínzás miatt eljárás indult ellene.
Az Európai Választási Szakértők Szövetségének főtitkára szerint előfordulhat, hogy a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által bejelentett népszavazási kezdeményezésekről a Fidesz kérdéseivel együtt szavazhat az ország. Ha azonban ez nem így történik, az is lehet, hogy két népszavazás lesz 2008-ban - mondta Tóth Zoltán.
A GBP-USD-t 2,0301-en jegyzik, és a napi csúcs elérése óta 60 pipes veszteségre tett szert. A brit kereskedelmi mérleg deficitje augusztusban 7,4 milliárdról 6,9 milliárdra csökkent. Az exportok 19,0 milliárddal a tavaly augusztusa óta mért legmagasabb értékre emelkedtek, az importok pedig 2,0%-kal 25,8 milliárdra csökkentek. Támogatás 2,0270-nél található. Ha az érték alá megy az árfolyam,…
Űrlázban ég Malajzia, az ország első űrhajósának űrutazása előtt. Dr. Sheikh Muszaphar Shukor - civilben orvos és fotómodell - szerdán, október 10-én indul a Nemzetközi Űrállomásra az orosz Jurij Malencsenkóval és az amerikai Peggy Whitsonnal.
Az adórendszernek nem a magas elvonás a legnagyobb problémája, hanem hogy szűk az adó- és járulékbázis - mondta az adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat expozéjában Tátrai Miklós pénzügyminisztériumi államtitkár.
A több-biztosítós modell bevezetésével, duplájára fognak nőni a biztosítási rendszer működési költségei. A biztosítók bevétel-növekedése érdekében, emelkedni fognak a járulékok, s csökkenni fog a betegek számára biztosított szolgáltatások köre - mondta Mikola István, a Fidesz egészségpolitikusa hétfői sajtótájékoztatóján. "Bezárult a kör" - mondta Mikola István, aki szerint, mindent a kisebbségi…
A gyanú szerint 300 ezer forintot loptak el mentők egy idős betegtől, akit előbb a lakására vittek haza, majd onnan egy kórházba szállítottak. A mentők tagadják, hogy ők rabolták volna ki az asszonyt.
A bíróságokkal kapcsolatos állampolgári panaszok kezeléséről írt alá együttműködési megállapodást Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.
A Magyar Energia Hivatal 5-10 százalékos áremelést javasol a lakosságot villamos energiával ellátó Egyetemes Szolgáltatók végfelhasználói árában 2008 januárjától - közölte a Magyar Energia Hivatal elnöke
A foglalkoztatás helyzetét tartja hosszú távon Magyarország legnagyobb problémájának az önkormányzati és területfejlesztési miniszter. Bajnai Gordon szerint Magyarországon az uniós aránynál kevesebben szerepelnek a munkaerőpiacon.
Eddig úgy tünt, hogy a kanadai építöiparra nem volt hatással az amerikai jelzálogpiaci krízis. A megkezdett építkezések augusztusban 5,1%-kal 226.500-ra emelkedett. Szeptemberre nézve 220.000-es értékkel számolnak. A kanadai munkanélküliségi ráta az 1974 óta méret legalacsonyabb értékre csökkent, ami megerösíti a robosztus ingatlanpiaci viszonyokat. Egy elemzö szerint az amerikai jelzálogpiaci…
Teljes piaci rendszer az egészségügyben, emelkedő járulékok, megszűnő orvosválasztás, bezáró kórházak, kiszolgáltatott orvosok és betegek - a Fidesz szerint ez lesz a következménye az új biztosítási rendszernek.
Kedden, a sajtó képviselőinek jelenlétében, együttműködési megállapodást írt alá Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. A megállapodás alapján a Legfelsőbb Bíróság elnöke kivizsgáltatja majd azokat a panaszokat, amelyek az országgyűlési biztoshoz a bíróságok munkájával kapcsolatban érkeznek.
A közelmúltban jelentősen megnőtt az autóvásárló ügyfelek és a vásárlást finanszírozó cégek kockázata a lízing és a pénzügyi kölcsönök terén - mondta a PSZÁF főigazgatója.
A Zuschlag János és hét társa ellen folyó nyomozásról eddig sem adott és ezután sem ad érdemi információt az ügyészség - közölte kedden az MTI-vel Szabó Ferenc Bács-Kiskun megyei megyei főügyész-helyettes, szóvivő.
Az Arctic Monkeys brit indie rock együttes, mint a világ legjobb produkciója kapta az idei Q zenei díjat, megelőzve olyan neves együtteseket, mint a U2, a Foo Fighters vagy a Killers. A Q zenés magazin hétfő esti londoni díjkiosztóján Paul McCartneyt Q Icon elismeréssel jutalmazták.
A Magyar Energia Hivatal 5-10 százalékos áremelést javasol a lakosságot villamos energiával ellátó Egyetemes Szolgáltatók végfelhasználói árában 2008. januárjától - közölte Horváth J. Ferenc, a...
Egy németországi kutatás friss eredménye szerint a klímaváltozás gazdasági fellendüléssel is kecsegtet, és leginkább Németország számíthat előnyökre a környezeti változások megakadályozása terén - derült ki a hamburgi világgazdasági intézet kedden közétett jelentéséből.
Ferihegyen 6,5 százalékos idei béremelésben állapodtak meg a szakszervezetek és a Budapest Airport képviselői, illetve abban, hogy 2008. január 31-ig nem lesz sztrájk a repülőtéren.
Társadalmi egyeztetésre került a TAMOP 1.4.1.A pályázati csomag, melynek célja, hogy elősegítse a hátrányos helyzetű, munkanélküli emberek tartós munkába állását.
A sterlinget ma megterhelték a GBP-JPY-eladások. A GBP-JPY a 239,36-os csúcs elérése után visszaesett 237,83-ra. 237,70 alatt számos eladási stop található. Ellenállás 239,54-nél, támogatás pedig 237,30-nál található. In-GFX
A Time Warner hirdetési csomópontot hozott létre, hogy ügyfeleinek megkönnyítse az integrált kampányok szervezését a nagy-britanniai médiaportfóliójában - írja a Media Week. A Time Warnerhez jelenleg többek között az AOL UK, a Turner Broadcasting és a Warner Bros tartozik.
A francia Albert Fert és a német Peter Grünberg kapta kedden a 2007-es fizikai Nobel-díjat, az úgynevezett óriás mágneses ellenállás (GMR) felfedezéséért.
Brand Camp néven szervez márkákkal és a reklámszakmával foglalkozó tábort a rendezvényszervezéssel foglalkozó Extreme. A főiskolásokat és az egyetemi hallgatókat megcélzó első tábort a tervek szerint 2008 nyarán rendezik meg a Balatonon.
A dollár ma délelött erösödést mutatott. Abban reménykedik a piac, hogy a Fed-tagok közelgö beszédei megemlítik a pénteki kedvezö amerikai munkaerö-piaci adatokat. Az eurót megterhelték az EKB-elnök, Jean-Claude Trichet kommentárjai, melyek szerint továbbra is magasak az árstabilitást érintö veszélyek, de még mindig bizonytalanság övezi a jelzálogpiaci krízis hatásait. A new yorki kereskedés…
Izrael elrendelte 110 hektárnyi földterület elkobzását Jeruzsálem környékén. A palesztinok emiatt attól tartanak, hogy ismét felélesztik a Maale Adumím teleptömbnek a szent városhoz való csatolásával kapcsolatos tervet - közölték palesztin források és egy izraeli lap kedden. Az értesítést szeptember végén adták át a földtulajdonosoknak azzal az indoklással, hogy az intézkedésre katonai célokból…
Elfogták a gödöllői rendőrök azt a testvérpárt és harmadik társukat, akik még nyáron ellopták a város egyik teréről gróf Teleki Pál bronz mellszobrát. Az alkotás ugyan még nem került meg, de a nyomozók azt ígérik, hogyha nem semmisítették meg, akkor megtalálják.
Megtámadták a Közbeszerzési Döntőbíróság (KD) előtt a XIII. kerület reklámgazda tevékenység ellátására kiírt tenderét, ezért csúszik a pályázat eredményhirdetése - értesült a Kreatív Online. A hivatal a tervek szerint január 1-jén tíz évre szóló szerződést köt a nyertessek.
Amit tudni akartál a szexről, de sosem merted megkérdezni - a Blikk most megtette helyetted! A lapunk által készített tudományos felmérés révén minden hálószobatitokra fény derül.
Feloldották az északi vasúti összekötő híd és környékének zárását kedden délután háromnegyed kettő előtt, a tűzszerészek elszállították a délelőtt a Duna medrében talált 500 kilós, világháborús bombát. A hídon újra közlekedhetnek a vonatok és a parti zárást is megszüntették. FH