A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) több megyéből jeleztek korrupciógyanús állami földértékesítéseket, így például Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből eddig három bejelentés érkezett - közölte a szervezet szövetségi igazgatója.
Kevesen fizetnek adót, így kevesekre hárul magas adóteher - hangzott el a gyakorta ismételt tételmondat az Országgyűlés előtt az adótörvények módosításáról szóló vitan. A kormány tervei mellett - többek között a kisadók összevonása, egyszerűsödés, becslés kiterjesztése, szja-kedvezmények - a pártok vezérszónokai is véleményezték a 2008-ra tervezett módosításokat.
Tetemes adósságai miatt több mint 2000 munkatársától kényszerülhet megválni a BBC. A Financial Times értesülése szerint a brit közszolgálati rádió vezérigazgatójának a jövő hétre kell elkészíteni...
Egy 1995-től működő cég átalakításával új pr- és kommunikációs ügynökség debütált nemrég Oscar Communication néven. A társaságot a korábban a Compradnál dolgozó Királyházi Henriett vezeti, aki egyben résztulajdonos is.
Tetemes adósságai miatt több mint 2000 munkatársától kényszerülhet megválni a BBC. A Financial Times értesülése szerint a brit közszolgálati rádió vezérigazgatójának a jövő hétre kell elkészíteni java...
Az EUR-CHF ma az 1,6687-es abszolút csúccsal harcol. Miután hétfön csak 1,6685-ig jutott az árfolyam, a mai csúcs 1,6681-en áll. Minél tovább nem sikerült átlépni az 1,6687-es értéket, annál nagyobb a visszaesés veszélye. A visszaesés biztosított lefelé 1,6535-nél. Ha sikerül új csúcsot elérni, a következö cél az 1,6745-ös érték. in-GFX
Az OMV osztrák olaj- és gázipari konszern a várható szinergiák fényében változatlanul a Mollal való összeolvadást tartja a legjobb megoldásnak - jelentette ki a cég vezérigazgatója Bécsben.
Csak az uniós irányelvek adta lehetőségekkel élt a magyar kormány, amikor elfogadta a közellátásban érintett cégek védelméről szóló törvényt - mondta az InfoRádiónak az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium osztályvezetője. Győri Enikő szerint a tőkepiaci törvény módosításai csak a részvényeseknek biztosítanak több jogot, a menedzsmentnek nem. Hozzátette: ha mégis a menedzsment tud élni ezzel a…
Az Európai Unió (EU) portugál elnöksége október 7-e és 9-e között nemzetközi online audiovizuális tartalommal kapcsolatos konferenciát rendezett Lisszabonban. Az eseményen Sarkady Ildikó kormánybiztos a jelenlegi magyarországi médiaszabályozás eredményeiről adott tájékoztatást.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint reggelig változóan felhős idő várható csapadék nélkül. Éjszaka sokfelé párássá válik a levegő, helyenként köd képződik. Szerdán napközben...
Idén 24 százalékkal nőtt a cégek fizetésképtelenségi mutatója az egy évvel korábbihoz képest, a leginkább kockázatos ágazatok közé tartozik változatlanul az építőipar, valamint a kis- és nagykereskedelem.
Aláírták a Jövő Nemzedékek ombudsmanjáról szóló törvényjavaslatot. Nem választották meg viszont az "Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány" korrupciógyanús ügyekben való részvételének körülményeit vizsgáló bizottság tisztségviselőit és tagjait.
Elfogadta kedden a román szenátus a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartáját, amelynek az a fő újdonsága, hogy bizonyos részletekben szélesebb nyelvi jogokat biztosít, mint a már létező...
Polgári engedetlenségi mozgalmat helyez kilátásba az Emberibb Parkolásért Mozgalom annak érdekében, hogy a parkolási díjakból az önkormányzatok nagyobb mértékben részesüljenek - közölte Murányi...
Megkezdődött az izraeli miniszterelnök kihallgatása egy korrupciós ügyben. Ehud Olmertet a nyomozók a jeruzsálemi miniszterelnöki rezidencián arról kérdezik, hogy milyen szerepet töltött be a második legnagyobb izraeli pénzintézet, a Leumi bank magánosításában.
Albert Fert francia és Peter Grünberg német kutató kapta idén a fizikai Nobel-díjat - jelentette be Stockholmban a Svéd Királyi Tudományos Akadémia. A két tudós 1988-ban, egymástól függetlenül fedezte fel az óriás magnetorezisztencia jelenségét, amely az elmúlt években lehetővé tette a számítógépes merevlemezek miniatürizálását és a rajtuk tárolható információ mennyiségének jelentős növelését.
A vagyontörvény megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól (Ab) az a beadvány, amelyet első helyen Zlinszky János volt alkotmánybíró és Bencze Izabella, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság volt vezérigaz...
Németországi zsidók szervezete azt követeli, hogy zárják ki az utánpótlás-válogatottból Ashkan Dejagah iráni születésű labdarúgót, mivel megtagadta a játékot Izrael ellen.
Elhalasztották a Postabank-ügyben megvádolt Princz Gábor, volt elnök-vezérigazgató és társainak büntetőperét a Fővárosi Ítélőtáblán a háromtagú büntetőtanács egyik bírájának betegsége miatt. A másodfokú eljárás első tárgyalása szerdára volt kitűzve, és várhatóan egy hét múlva hirdette volna ki döntését a tábla.
Ma tovább erösödött az EUR-SEK. Bár átmenetileg emelkedik az árfolyam, csupán némi javulásról van szó a szeptember eleji csökkenö trenden belül. A devizapár megközelítette ennek 9,1800-nál futó felsö oldalát, így itt visszaesésre kerülhet sor. A kamatfantázia is a csökkenö jegyzések mellett szól. A Riksbank legutóbb utalt rá, hogy 3,75%-ról 4,50%-ra kívánja emelni alapkamatát. Azzal számolnak,…
A magyarországi lakosság többsége a megszorítások ellenére megtalálja a megoldásokat arra, hogy megszokott vásárlási szokásain ne kelljen változtatnia - mondta a Nielsen piackutató vállalat igazgatója.
Leesett egy operációra előkészített beteg a műtőasztalról, majd nyolc nappal később elhunyt a szolnoki Hetényi kórházban; az ügyben vizsgálat indult - közölte a rendőrség.
Irak 136 millió dolláros kártérítést követel az amerikai Blackwater cégtől a 17 civil halálát követelő vérontás miatt. Az arab ország hatóságai azt is követelik, hogy az amerikai kormány hat hónapon belül mondja fel a cég iraki tevékenységéről kötött minden szerződést, és adja ki az incidensben érintett alkalmazottakat iraki bíróságoknak.
A Disney úgy döntött, hogy felülvizsgálja páneurópai médiamegbízását, és tendert ír ki a feladatokra. A 104 millió fontos megbízást eddig a Carat kezelte - írja a Marketing.
Legkevesebb ötven fegyverest ölt meg a pakisztáni hadsereg észak-vazirisztáni légitámadásokban kedden egy katonai forrás szerint. Szemtanúk civil áldozatokról is hírt adtak. A katonai forrás...
Budapest - Első bevetésén egy szarkát kapott el Harris kapitány, a Ferihegyen szolgálatot teljesítő amerikai héja. A ragadozó madár az irányítótorony közelében csapott le az illetéktelen behatolóra, és pillanatok alatt levadászta. A légi vadász feladata kiűzni a repülési útvonalról mindazokat a madarakat, amelyek veszélyeztetik a közlekedő utaszállító repülőket
Mianmarban a katonaság az egyetlen szervezet, amely kormányozni képes, a délkelet-ázsiai országban ezért kiegyezésre van szükség az ellenzék és a kormányzat között - mondta Li Hszien Lung...
Változatlanul Ausztria az első az online közigazgatás felkészültsége terén. Hazánkban nem történt előrelépés, ellentétben másokkal. Olaszországban például online rendőrőrs kezdte meg a működést.
Horn Gyula állapota változatlan, további gyógykezelése indokolt - nyilatkozta Grósz Andor, az Állami Egészségügyi Központ főigazgató-helyettese. Hozzátette: Horn Gyula családjának kérésére ad tájékoztatást, de ennél többet nem mondhat.
Megegyezett az ukrán gázadósság rendezéséről Ukrajna és a Gazprom - jelentette be az orosz gázipari vállalat tegnap este. Az erről szóló megállapodást kedden írják alá a felek. Ekkor hozzák nyilvánosságra azt is, hogy Kijev milyen módon és mikorra rendezi 1 milliárd 300 ezer dolláros tartozását.
Leesett egy operációra előkészített beteg a műtőasztalról, majd nyolc nappal később elhunyt a szolnoki Hetényi kórházban; az ügyben a felelősség kiderítésére feljelentés alapján szakértő...
Rendkívül rossz döntés és nagy hiba, hogy a Fidesz Tőkés László királyhágómelléki református püspököt támogatja a romániai európai parlamenti választásokon - jelentette ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke Budapesten.
Szeptemberben éves szinten 3,79%-kal emelkedtek a mexikói fogyasztói árak, miközben 3,86%-os plusszal számoltak. Legutóbb még +4,03%-os értékröl adtak számot. Havi szinten 0,80%-os emelkedés mutatkozott a legutóbbi +0,41%-os érték után. Az USD-MXN az adatok hatására erösödést mutatott, és átlépte a 10,85-ös értéket. In-GFX
Horn Gyula állapota változatlan, további gyógykezelése indokolt - nyilatkozta Grósz Andor, az Állami Egészségügyi Központ főigazgató-helyettese az MTI megkeresésére kedden. Hozzátette: Horn...
Bolyongásra indulunk Európába. A cél: ingatlanvásárlás Európa fővárosaiban és üdülőhelyein. Az ingatlanos gyűjtőportálok és közvetítői honlapok segítségével megkeressük, milyen ingatlanokhoz juthatunk 100.000 illetve 1.000.000 euróért.
Budapest - Még eléggé fáj a combom - szorította össze a fogait Szávay Ágnes (18), miközben speciális műszerekkel kezelték az izomsérülését. A világranglistán huszadik helyen álló magyar teniszező valószínűleg nem indul a hét végén kezdődő zürichi tornán - most az a legfontosabb a számára, hogy teljesen felépüljön. Ágit a Blikk is elkísérte a Fájdalom Ambulanciára, ahol mindent megtesznek a…
Elromlottak a betegszállító liftek a Szent János Kórházban, ezért a súlyos betegeket kedden más kórházak látták el; az intézmény traumatológiája lemondta az ügyeletet. A műtétekre a lépcsőn viszik a betegeket. A gazdasági igazgató abban bízik, hogy hamarosan megjavítják a lifteket, csütörtökön ugyanis újra a János kórház traumatológiája az ügyeletes.
Horn Gyula volt miniszterelnök állapota változatlan, további gyógykezelése indokolt - nyilatkozta Grósz Andor, az Állami Egészségügyi Központ főigazgató-helyettese.
Idén a két felvételi eljárás miatt, két felvételi tájékoztató jelenik meg, vagyis külön, az október 15-én megjelenő kiadvány tartalmazza majd a korábban keresztfélévesnek nevezett, februárban induló képzéseket. A listát az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) honlapján, a felvi.hu-n is közzéteszik, amit az egyetemek, főiskolák menüpont alatt találnak majd a diákok.
Az OMV osztrák olaj- és gázipari konszern a várható szinergiák fényében változatlanul a Mol-lal való összeolvadást tartja a legjobb megoldásnak - jelentette ki a cég vezetésének bécsi...
Valószínűleg nem kerül önállóan az Európai Bizottság és az európai uniós tagországok pénzügyminisztereinek tanácsa elé az a féléves beszámoló, amelyet Magyarország nemrégiben juttatott el Brüsszelbe a...
Magyarország célja, hogy Szingapúr stratégiai partnerévé váljon, ebben kiemelkedő szerepe lehet a logisztikai, technológiai, kutatás-fejlesztési területeknek - mondta Kóka János gazdasági és...