A felsőoktatási tandíj bevezetése nagy veszélyt hordoz magában, mert csak a gazdagabb családok gyerekei juthatnak be az egyetemekre, főiskolákra - mondta Szijjártó Péter, a Fidelitas elnöke...
Ellenzi a Tokaj-hegyaljára tervezett összes erőművet, a vízit, a villamos és a hőerőművet is a köztársasági elnök. Sólyom László az aggteleki nemzeti parkban tett látogatásán azt mondta, a beruházások szétroncsolnák a zempléni tájat.
Az SZDSZ ügyvivői testülete nem tartja időszerűnek a kormányfő hétfőn bejelentett népszavazási kezdeményezését, mert bízik abban, hogy a tisztább közélet megvalósítására tett hétpontos javaslatról a parlamenti pártok egyezségre tudnak jutni. Erről a testület kedd esti ülése után a párt ügyvivője beszélt. "Az öt parlamenti pártnak kell megállapodnia, és bízunk abban, hogy ez sikerülni fog. (...)…
Az SZDSZ ügyvivői testülete nem tartja időszerűnek a kormányfő hétfőn bejelentett népszavazási kezdeményezését, mert bízik abban, hogy a tisztább közélet megvalósítására tett hétpontos javaslatról...
Ha decemberben siker nélkül telik le a szerbek és albánok közötti tárgyalásokra kiszabott idő, akkor Koszovó napokon belül kikiáltja függetlenségét Szerbiától - jelentette ki kedden Londonban Agim...
Súlyos vádak Delio Rossi ellen. Az olasz szövetség eljárást kezdeményez ellene vesztegetés gyanúja miatt, szerintük az edző ugyanis nem tiszta eszközökkel akarta megnyerni a Lecce elleni mérkőzést.
Gianluigi Buffon is kifejtette a véleményét kapustársa, Dida ügyéről. Mint ismert, a múlt heti, glasgow-i BL-mérkőzés utolsó percében egy a pályára beszaladó szurkoló éppen csak megérintette a brazil arcát. Dida összeesett, majd hordágyon vitette le magát a pályáról. Az UEFA vizsgálatot kezdeményezett a színészkedő kapus ellen.
Hohó! Álljunk csak meg egy polgári szóra! Hát még Európa vezető ipari állama, e Mercedes-en guruló sem dobja csak úgy ukk-mukk-fukk oda a stratégiai vállalatait a globális tőkének?! No persze elképzelhető, hogy éppen Németország példája nyomán tartanak be nekünk.
Az RMDSZ nem a Fidesszel akar versenyezni a Romániában sorra kerülő európai parlamenti választáson, hanem a román pártokkal - jelentette ki Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ)...
Párizs - Elátkozott az út, amelyen Diana (†36) utoljára végighaladt - gondolhatta a 11 esküdt, akik hétfőn, a párizsi helyszíni szemlén kétszer is balesetet szenvedtek a Ritz hotel és az Alma alagút közötti pár kilométeres szakaszon.
Szombaton dönt az MSZP országos etikai bizottsága a kiskunhalasi szervezetről, a határozat függvényében történik meg a megyei tisztújítás - közölte kedden az MTI-vel Balogh László, az MSZP...
Budapest - Újra egymásnak estek a képviselők: tegnap a 2008-as adótörvény vitájának nyitánya szolgált alkalmul, hogy hajba kapjanak. Az átlagember fő gondja viszont nem is az adólevonás, hanem a dráguló megélhetés.
Mivel a közelmúltban jelentősen megnőtt az autóvásárló ügyfelek és a vásárlást finanszírozó cégek kockázata a lízing és a pénzügyi kölcsönök terén, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF)...
Albert Fert francia és Peter Grünberg német kutató kapta idén a fizikai Nobel-díjat - jelentette be kedden Stockholmban a Svéd Királyi Tudományos Akadémia. A kitüntetéssel az óriás...
Budapest - A Magyar Energia Hivatal 5-10%-os áremelést indítványoz 2008 januárjától - közölte Horváth J. Ferenc, az intézmény elnöke egy tegnapi szakmai konferencián. Horváth a javaslatot az árampiaci szereplők költségeire nehezedő, mintegy 5%-os "árnyomással” (magyarán az energiatermelők növekvő költségeivel) indokolta.
Székesfehérvár - Megkönnyebbültek az Alba Volán hívei, a székesfehérvári jégkorongcsapatot mégsem zárják ki a magyar bajnokságból. A magyar szövetség (MJSZ) elnöksége ugyanis felülbírálta a versenybíróság döntését, pedig a Volán vétkes. Miért kivételeznek hát a fehérváriakkal, és miért írják át a szabályokat miattuk?
Szeged - Lehet-e enyhítő körülmény egy kalapácsos apagyilkos perében a bűnös hányattatott gyerekkora? Tény, hogy B. Dávid (18) péppé verte édesapja fejét egy tízkilós kalapáccsal, ám a bíróság a másodfokú ítéletében már nem minősítette különösen kegyetlennek a gyilkosságot, s korábban kiszabott 8 éves büntetését 6 évre mérsékelte.
Ursula Plassnik osztrák külügyminiszter csütörtökön Budapesten tárgyal. A diplomáciai vezető várhatóan a novemberi közös kormányülésről, a schengeni csatlakozásról, illetve a konzuli és...
Teljes piaci rendszer az egészségügyben, emelkedő járulékok, megszűnő orvosválasztás, bezáró kórházak, kiszolgáltatott orvosok és betegek; a fideszes Mikola István szerint ez lesz a következménye...
Budapest - Tucatnyi bejelentés érkezett a rendőrségre az eltűnt gyerekek, Takács Dominik (2) és Tóth Paula (2) ügyében, amióta kitűzték az ötmillió forintos nyomravezetői díjat. Úgy tudjuk, többen jelentkeztek a kisfiú eltűnésével kapcsolatban. A gyerekek felkutatására létrehozott különleges csoport irányítója, Bodnár Zsolt szerint azonban eddig semmi olyan információt nem kaptak, ami közelebb…
Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter szerint hosszú távon a foglalkoztatás Magyarország számára a legnagyobb probléma. Bajnai Gordon az európai uniós ügyek bizottsága előtt az...
A bajor parlament nagy többséggel Günther Becksteint választotta meg kedden Bajorország új miniszterelnökévé. A 63 éves politikus a tartományi kormányfői posztról az elmúlt hónap végén...
Robbanás történt egy lőszergyárban kedden az olasz fővárostól délkeletre, egy ember meghalt, 14 megsérült, egy közülük súlyosan - közölte a rendőrség. A baleset Rómától 40 kilométernyire...
Vizsgálatot rendelt el a Népszabadság főszerkesztője amiatt, hogy hétfő este a napilap internetes oldalán közzétettek egy, később tévesnek bizonyult hírt Horn Gyula volt miniszterelnök haláláról;...
"Kérem üljön le! Ez itt a társadalombiztosítási reform koncepciója, mi a véleménye? Dehogy volt rövid az idő a megismerésre, hiszen hétfőn már nyilvános volt, ma pedig meg már kedd van! Ugyan drága Béla, ezeket a sajtóból már lehetett tudni. Szóval ezen a ponton változtatna. Ez nagyon értékes észrevétel, tisztában vagyunk a problémával, meg fogjuk nézni, hogy mit tehetünk! Köszönjük."
Az Egészséges erotika, a Régi idők focija és A Pogány Madonna is szerepel az I. Retro Filmfesztivál műsorán, ami az 1950-es és a 90-es évek klasszikus magyar filmjeiből nyújt válogatást. Az október 11-14-e között, a Puskin moziban megrendezendő fesztiválon premier előtt vetítik Koltai Róbert Megy a gőzös című, új filmjét is.
A magyar politikusok érzékelik, hogy az emberek nem nézik szívesen kiváltságaikat. A képviselők költségtérítése, a párt- és kampányfinanszírozás, a képviselői összeférhetetlenség újraszabályozásáról pártközi tárgyalások folynak, a miniszterelnök pedig akár népszavazással is kikényszerítené, hogy szülessenek meg az átlátható, ellenőrizhető viszonyokat garantáló jogszabályok. De nem csak…
Reális feltételezés - ha október végéig benyújtja a kormányoldal a népszavazási kérdéseit -, hogy a miniszterelnök és a Fidesz kezdeményezte referendum időben találkozik egymással - mondta lapunknak Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője. Lapunk számításai szerint mostantól számítva nagyjából 8-10 hét szükséges ahhoz, hogy a külön haladó kezdeményezések a parlament elé jussanak.…
Az SAP és a Business Objects bejelentette, hogy a két vállalat között október 7.-én kötött megállapodás eredményeképpen a technológiai iparág két vezető cége lép kapcsolatba egymással.
Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter jó hírnév megsértése miatt pert indított Orbán Viktor Fidesz-elnök ellen, az erről szóló kereset már megérkezett a Fővárosi Bíróságra. Bajnai azért perel, mert az ellenzéki pártvezető az uniós források felhasználása kapcsán több esetben "alaptalanul vádaskodott" - közölte a szaktárca. Orbán ugyanis szeptemberben egy interjúban azt mondta,…