Megszakította ülését a parlament eseti bizottsága. A testület az uniós pénzekkel való visszaélésekről számoltatta volna be Bajnai Gordon önkormányzati minisztert.
Megerősítette és kibővítette együttműködési megállapodását a zöldbűnözés visszaszorításában a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság. Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter és Bencze József országos rendőrfőkapitány hétfőn írta alá az együttműködési megállapodást, amely alapján - a várakozások szerint - jelentősen csökkenthető a környezetszennyezéssel…
Beváltotta a hozzáfűzött reményeket a külföldön rangos életművet teremtett magyar művészek munkáinak aukcionálása az Abigail Galéria vasárnap esti árverésén. Ebből a körből került ki a két legdrágábban eladott mű is.
7 hetes szünet után újra megszólalt hétfő délben a Big Ben. A brit parlament óratornyának harangozószerkezetén csapágyakat cseréltek, miközben egy elektromos rendszer gondoskodott arról, hogy a mutatók ne álljanak meg. A harangokat rendszeresen, 5 évenként újítják fel.
Elhúzódik a Szerencsejáték online tendere, ugyanis az előzetes tervekkel ellentétben mégsem hirdettek szeptemberben győztest. A Kreatív Online úgy tudja, hogy döntés csak novemberben várható.
Bollók Csaba Iszka utazása és Bogdán Árpád Boldog új élet című filmje kapott meghívást a reykjavíki filmfesztiválra - tájékoztatta a Magyar Filmunió hétfőn az MTI-t.
Ahogy a dollár árfolyama egyre lejjebb kerül az euróval szemben, az amerikai turisták figyelme az eurózónán kívüli országok felé fordul: Berlin és Párizs helyett Varsó és Budapest lehet a nyerő úticél.
Az egészségügyi ágazat reformját nem lehetett tovább halogatni - mondta bemutatkozó sajtótájékoztatóján kérdés kapcsán az Egészségügyi Minisztérium hétfőn kinevezett államtitkára Budapesten. Kincses Gyula közölte: van olyan rendszer, amely egyben igazságos és hatékony.
Pokoli idôjárási körülmények között, szakadó esôben rendezték meg tegnap Fudzsiban a Forma-1 Japán Nagydíját. A verseny a helyzetnek megfelelôen helyenként drámai küzdelmet hozott, s könnyen lehet, hogy a világbajnoki cím is eldôlt a távolkeleti országban, hiszen miközben az éllovas Lewis Hamilton begyûjtötte az idei negyedik futamgyôzelmét, legnagyobb riválisa, a spanyol Fernando Alonso a…
Csak kedden találkozik a mianmari katonai junta vezetőjével Ibrahim Gambari, az ENSZ különmegbízottja - jelezte hétfőn a helyi tájékoztatási minisztérium egy illetékese. Gambari vasárnap (helyi idő szerint) este az ázsiai ország új fővárosába, Najpjidóba utazott abban a reményben, hogy fogadja őt Than Sve tábornok, a katonai kormány feje, de nem jött létre a találkozó.
Még mindig nem tudni, hogy mi miatt borult fel és zuhant több métert még július elején egy turistákat szállító busz a fővárosi Grassalkovich úton. A rendőrök szerint a sofőr hibázott, de a nyomozás még tart. A balesetben akkor 36-an sérültek meg.
A csokoládé kis mennyiségben fogyasztva gyógyítja, vagy legalábbis javítja a krónikus kimerültség tüneteit, állapították meg brit tudósok. A kísérlet alatt a magas kakaótartalmú étcsokoládé lényegesen jobb eredményeket mutatott, mint a fehér csoki. A Hull York-i orvosi egyetem kutatói szerint az étcsokoládé hat az agy szerotonin termelésére is.
Megerősítette és kibővítette együttműködési megállapodását a zöldbűnözés visszaszorításában a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság.
A brüsszeli Health Consumer Powerhouse független egészségpiaci elemző és fogyasztótájékoztató cég hétfőn megjelent, idei évi Európai Egészségügyi Indexe (EHCI) szerint a magyar egészségügy a fogyasztóbarátság szempontjából a 24-ik helyre került az EU-ban. Ez Magyarországot Nagy-Britanniával, Olaszországgal, Portugáliával, Máltával, Szlovákiával, Szlovéniával, Görögországgal és Romániával…
A fogyasztók szempontjából az utolsó helyek egyikére került Magyarország a főleg az EU-tagok egészségügyi rendszereinek helyzetét tükröző Európai Egészségügyi Indexben, amelyet egy egészségüggyel foglalkozó svéd szervezet, a Health Consumer Powerhouse készített számos tényező figyelembevételével.
A Zene Világnapján, hétfőn kezdődött meg 11 ország 26 fiatal dirigensének részvételével a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre Nemzetközi Karmesterversenye, amelyet a komponista születésének 125. évfordulójára hirdetettek meg.
A Feiku Hungary neve alatt új közösségi site indult, amelynek érdekessége, hogy nem a profiltulajdonosok töltik fel magukról az információkat, hanem itt az ismerősök véleménye olvasható. A Mutasd.be címen elérhető szolgáltatás a Carussel három munkatársa, Kovács Balázs kreatívigazgató, Pőcze Balázs kreatív tanácsadó és Arató Péter fejlesztő gondozásában indult el október 1-jén.
Szurkolók támadtak a Pécsi MFC elnökére, Tamon Attilára a barcsi mérkőzés után. A klub első embere elmondta: a találkozót követően a csapat háromnegyede csak rendőri kísérettel tudta elhagyni a létesítményt.
Az egyéni időfutamban világbajnoki ezüstérmes Bodrogi László még ebben az évben francia állampolgárságért folyamodik, ám az országúti kerékpáros a jövő évi pekingi olimpián biztos, hogy magyarként versenyez.
Bódi Sylvi és Dundika nem mindennapi pikniket rendezett a Budai Várban, a turisták legnagyobb örömére. A két barátnő fogta a jól megpakolt piknikkosarát és megterített a várkertben, az eléjük táruló panoráma láttán igencsak megjött az étvágyuk.
Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter meghallgatása délután várható az Országgyűlés európai uniós források elosztását vizsgáló eseti bizottsága ülésén, miután a testület fideszes elnöke éles politikai vita után döntött erről.
Az "oktatás közügy" mottóval rendezik meg a VII. Nevelésügyi Kongresszust 2008. augusztus 25-28-ig a Budapesti Gazdaságtudományi és Műszaki Egyetemen. Eddig 77 szervezet csatlakozott a nyolc fő szekcióban rendezett plenáris ülésekhez és kerekasztal-beszélgetésekhez - mondta Dr. Benedek András a VII. Nevelésügyi Kongresszus Szervező Bizottságának elnöke délelőtt a Műegyetemen.
Csak interneten és telefonon elérhető, úgynevezett direktbiztosítót alapított Genertel Biztosító Zrt. néven a Generali biztosító - nem kell fiókhálózat, így olcsóbb lesz a biztosítás
Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere szerint szakszerűtlen rendőri intézkedés okozott tömegverekedést a legutóbbi Nyíregyháza-Debrecen labdarúgó mérkőzésen a szabolcsi megyeszékhelyen, ezért a politikus a rendészeti miniszterhez fordul az Országgyűlés hétfői ülésén; ezt maga Kósa Lajos közölte sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Kamondi Zoltán Dolina című filmjének operatőre, Medvigy Gábor a zsűri külön diplomáját kapta a Macedóniában megrendezett Manaki Brothers nemzetközi operatőr fesztiválon - tájékoztatta a Magyar Filmunió hétfőn az MTI-t.
Jövőre differenciált lesz a családi pótlék, a nyugdíjak 4,9 százalékkal nőnek - jelentette be Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben. A kormány 2008-ban családtámogatásra harmincmilliárd forinttal többet fordít, mint az idén.
Az év végén benyújtom a francia állampolgársági kérelmet – erősítette meg nyilatkozatát Bodrogi László, a stuttgarti vb egyéni indításos időfutamában ezüstérmet szerzett magyar kerékpáros. A 30 éves klasszis hozzátette: a 2008-as pekingi olimpián még mindenképpen magyarként indul.
Hormay Adrien után Nagy Tímea, Szász Emese és Mincza-Nébald Ildikó is búcsúzott a szentpétervári vívó-világbajnokság női párbajtőr versenyétől, így meglepetésre egyetlen magyar sem került be a legjobb tizenhat közé.
A múzeumpedagógiai évnyitóval hétfőn megkezdődött a Múzeumok Őszi Fesztiválja Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban; a rendezvénysorozat keretében november 15-ig mintegy hetven múzeum várja az érdeklődőket, összesen csaknem négyszáz programmal.
Főszerkesztő lesz egy napra Václav Havel volt cseh államfő. A 70 éves drámaíró szerdán 24 órára átveszi a Hospodárské noviny (HN) című napilap főszerkesztői tisztségét - jelentette be Petr Simunek, a HN főszerkesztője. Simunek elmondta, hogy Havel "egészen határozott álláspontokat" szándékozik kifejteni a lap október 4-i számában. A lap a jövőben is helyt ad majd előkelő személyiségek írásainak,…
Több százmillió eurós nagyságrendű, de a teljes költségvetéshez képest még mindig igen kis tétel az az összeg, amelyet az Európai Unió forrásaiból szabálytalanul költenek el az uniós intézmények jelentései szerint.
Francia kutatók megkezdték egy olyan molekula embereken való tesztelését, amely a remények szerint gyógyítja az egyik leggyakoribb genetikai betegséget, a cisztás fibrózist - adta hírül hétfőn a France Info hírrádió.
Szerelem mindenek előtt – állítja az a 24 éves, argentin fiatalember, aki egy 82 éves asszonyt vett feleségül. Hiszi a piszi, legalábbis a rossznyelvek szerint, de Reinaldo határozottan elutasítja azt a vádat, miszerint a pénz motiválta volna.
A Financial Times bejelentette hétfőn, hogy október közepétől minden anyag ingyenesen hozzáférhető lesz internetes portálján, de csak korlátozott mennyiségben. Minden cikk és adat ingyenes lesz október közepétől, de minden felhasználó csak havi harminc anyagot hívhat le ingyen.
A horvát versenyhivatal engedélyezte, hogy a Mol 100 százalékos befolyásra tegyen szert a Tifon horvát kis- és nagykereskedelmi társaságban, a Mol a tranzakció lezárását követően, elő...
Sörmagazin címmel közös cseh-szlovák havi magazin jelentik meg októbertől az egykori Csehszlovákia mindkét utódállamában, Szlovákiában és Csehországban is.
Megkezdődött a belgiumi Antwerpenben annak a fiatalembernek a pere, aki tavaly májusban hidegvérrel lelőtt egy fekete bőrű és egy török nőt, valamint egy kétéves belga kislányt.
A "nyári mese", azaz a férfiak tavalyi sikeres szereplése után "őszi meseként" értékelték hétfőn Németországban a női labdarúgó-válogatott világbajnoki címét.
Hétszáz méter zuhanás után csapódott szántóföldbe egy ejtőernyős Horvátországban, de megúszta karcolás nélkül. Az 53 éves illetőnek nem nyílt ki sem a rendes az ernyője, sem a vészernyője.
A Fidesz alelnöke, Kósa Lajos szerint "ordítóan amatőr" volt a rendőri biztosítás Nyíregyházán, a szeptember 22-i Nyíregyháza-Debrecen meccsen. A politikus úgy fogalmazott, hogy az egyenruhások hozzá nem értése agresszivitással párosult, és ennek következményei lesznek: a következő évek Debrecen-Nyíregyháza meccsein az eddiginél jóval többet kell majd költeni a biztonságra, mert mindenki…
A horvát versenyhivatal engedélyezte, hogy a MOL 100 százalékos befolyásra tegyen szert a Tifon horvát kis- és nagykereskedelmi társaságban, a MOL a tranzakció lezárását követően, előreláthatólag október végéig átveszi az ellenőrzést a Tifon felett - közölte a magyar olajipari társaság.
Alekszandr Ananyenkovot, a Gazprom igazgatóságának helyettes elnökét a Kommerszant című lap értesülései szerint akár már hétfőn is elküldhetik a cégtől, de állítólag egyéb személyi vá...