2007. október 11. csütörtök

okt. 11
19:48
Kiss Péter támogatja Gyurcsányt (Alternatív Energia)
A közélet tisztaságának az erősítése az egyik feltétele a kormányzati politika sikerének - jelentette ki Kiss Péter Gyöngyösön. Nem lehet nagyobb versenyt és fair playt igényelni a társadalomtól úgy, hogy a politika privilégiumokat biztosít magának - közölte a kancelláriaminiszter az MSZP Nagy párbeszéd elnevezésű programsorozatának gyöngyösi állomását megelőző sajtóbeszélgetésen. Ebben a…
okt. 11
19:49
Összegyűltek az aláírások egy új romániai magyar párt bejegyzéséhez (Gondola)
Összegyűjtötte a pártként való bejegyzéshez szükséges támogató aláírásokat a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) - jelentette be  Székelyudvarhelyen Szász Jenő, a szervezet elnöke. A közel 27 ezer...
okt. 11
19:51
Kiss: a közélet tisztasága feltétele a kormányprogram sikerének (Gondola)
A közélet tisztaságának az erősítése az egyik feltétele a kormányzati politika sikerének - jelentette ki Kiss Péter Gyöngyösön. Nem lehet nagyobb versenyt és fair playt igényelni a társadalomtól...
okt. 11
19:52
Újabb fordulat a Zsanett-ügyben (Infostart)
Bevonta a Múzeum körúti nemi erőszak ügyének vizsgálatába az Egészségügyi Tudományos Tanácsot az ügyészség.
okt. 11
19:53
Több tízezer pedagógus tüntetett Szófiában (HírTV)
A bolgár tanárok három hete sztrájkolnak a megalázóan alacsony bérek miatt. A tüntetők a kormány székháza és az elnöki hivatal elé vonultak.
okt. 11
19:57
Winkler Róbert és Ákos együtt feszítenek! (Spa Trend Online)
A hónap elején indult a magyar MTV adása, s mára bizonyossá vált, hogy a SWUNG című műsort Winkler Róbert mellett Ákos és Erdélyi Zsolt vezeti. A magyar MTV-vel együtt debütált Európában Gwen Stefani legújabb klipje. Az MTV hangja Kolovratnik Krisztián, színész. A rock, az indie és az elektronikus műfajok mellett minden zenének itt a helye, amely az MTV szellemiségével és színvonalával…
okt. 11
19:58
A Balaton lazán kiütötte Horvátországot (Privátbankár)
A Balaton és környéke 2007-ben az elmúlt évek egyik legjobb nyári szezonját zárta, a balatoni szálláshelyeken kiemelkedő eredmény született - közölte a Magyar Turizmus Zrt.
okt. 11
19:58
Gyurcsány: az MSZP élhetővé alakítja az országot (Alternatív Energia)
A kormányzat reformtörekvéseit a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb, legbonyolultabb kihívásának nevezte, a 2010-es évet pedig egyfajta történelmi útelágazásként jelölte meg Gyurcsány Ferenc csütörtökön Szekszárdon. Ezekben az években kiderül, hogy velünk és általunk teljesedik ki a rendszerváltás egyik legnagyobb eszménye. Velünk teljesedik ki a polgárosodás folyamata. Mi leszünk arra…
okt. 11
20:00
6,5: ebben egyetértenek az elemzők (Privátbankár)
A konszenzust kissé meghaladó szeptemberi infláció ellenére is jó esély van a pénzügypolitikai enyhítés idei folytatódására - mondták londoni felzárkózó piaci elemzők az inflációs ada...
okt. 11
20:01
Törökország konzultációra hazahívta washingtoni nagykövetét (Gondola)
Törökország konzultációra hazarendelte washingtoni nagykövetét annak nyomán, hogy az amerikai képviselőház külügyi bizottsága szerdán jóváhagyta az örmények elleni öldökléseket népirtásnak minősítő...
okt. 11
20:13
A Mézga család tanít a fogyasztóvédelemre (Infostart)
Az ismert rajzfilm, a Mézga család tagjai szerepelnek majd azokban a reklámfilmekben, amelyekkel az Európai Bizottság és az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület hívja fel az állampolgárok figyelmét a jogaikra. A brüsszeli testület fogyasztóvédelmi biztosa Budapesten elmondta: a csütörtökön induló egymillió eurós kampány középpontjában az internetes vásárlással, a hibás termékek cseréjével és a…
okt. 11
20:14
Növekedést kell produkálniuk a nyertes kkv-knak (Privátbankár)
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében a márciusban a kkv-k számára kiírt pályázatokon 556 vállalkozás 34,73 milliárd forint európai uniós támogatást nyert - jelentette be Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter
okt. 11
20:16
Gyilkoljuk a környezetet! (Privátbankár)
Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter szerint az elmúlt években növekedett a zöldbűnözés Magyarországon, és egyre több az ismertté vált környezetkárosítás.
okt. 11
20:16
Péntektől valamennyi távfűtéses lakásban fűtenek Budapesten (Gondola)
Három nappal a fűtési idény hivatalos kezdete előtt, október 12-én, pénteken beindítja a távfűtést Budapesten a Főtáv Zrt. - közölte a társaság. A meteorológiai előrejelzés szerint a hét...
okt. 11
20:19
Párttá alakulhat a Magyar Polgári Szövetség (Infostart)
Romániában összegyűjtötte a pártként való bejegyzéshez szükséges támogató aláírásokat a Magyar Polgári Szövetség.
okt. 11
20:19
Babits-domborművet próbáltak lopni (HírTV)
Megpróbálták ellopni Esztergomban Ferenczy Béni Babits Mihály sírjához készített domborművének másolatát, amelynek eredetije Budapesten, a Fiumei úti temetőben található. A tettesek kivésték a bronz alkotást a Helischer József Városi Könyvtár falából, majd az épület mögötti bozótosban elrejtették.
okt. 11
20:19
Évekkel később is védi a szervezetet az életmentő gyógyszer (Infostart)
Azután is védi a koleszterinszint-csökkentő gyógyszer hatása a pácienseket, hogy azok már felhagytak annak szedésével - derül ki egy új kutatásból.
okt. 11
20:21
UNESCO: óriási különbségek az oktatásra fordított összegekben (Gondola)
Egyetlen fejlett nyugat-európai ország többet költ az oktatásra, mint Afrika szubszaharai övezetének államai együttvéve - vált ismertté az UNESCO jelentéséből. A több mint 200 ország adatait...
okt. 11
20:24
Ketten meghaltak egy autóbalesetben (Blikk)
okt. 11
20:30
Hat cég ajánlkozik, hogy felépíti a kormányzati negyedet (Privátbankár)
A nyolc alkalmasnak minősített jelentkezőből csak hat adott be ajánlatot a kormányzati negyed felépítésére és 25 éven át tartó működtetésére - mondta Láng Balázs a pr...
okt. 11
20:30
Főszerkesztő-helyettes volt a felelős Horn Gyula téves halálhírének közléséért (Blikk)
okt. 11
20:32
Otthonában bujkált a szökött rab (Blikk)
okt. 11
20:34
Óvodás kislányt zaklatott egy 60 éves férfi Szegeden (Infostart)
Két kisgyermeket zaklatott egy idősebb férfi Szegeden, aki hazáig követte a gyerekeket, majd a lakásba is utánuk ment. A kapucsengő megszólalása késztette menekülésre - nyilatkozta az InfoRádiónak a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
okt. 11
20:34
Tűz miatt szünetelt a vasúti közlekedés (Blikk)
okt. 11
20:34
"A szemétből csinált aranyat" - Üzérkedésért elítélték (Spa Trend Online)
Tanulságos történetet láthattunk a minap a XXI. század című műsorban. Egy maszek kertész sztoriját dolgozták fel, a "meggymagos" Demeter Béláét, akit a hetvenes években üzérkedésért elítéltek, miközben állítása szerint ő nem tett mást, mint "a szemétből csinált aranyat". A konzervgyárból fillérekért vásárolt ugyanis egyébként is kidobásra szánt meggymagot, amit aztán jóval drágábban tovább adott.…
okt. 11
20:35
Veres: átfogóbb adóreformra 2009-től lehet számítani (Adózóna)
A 2008-ban bevezetendő adóváltoztatások a magyarországi adózás egyszerűsítését és egységesítését szolgálják, átfogóbb adóreformra azonban csak 2009-től lehet számítani – mondta Veres János pénzügyminiszter a Friedrich Ebert Alapítvány konferenciáján.
okt. 11
20:36
Az Indiana Jonest várják leginkább a filmrajongók (Infostart)
Az amerikai mozirajongók leginkább Indiana Jones legújabb kalandját várják - derült ki egy felmérésből. A Harrison Ford főszereplésével készülő film pedig csak jövőre kerül a mozikba.
okt. 11
20:39
Hogyan optimalizáljuk a hirdetéseket? (Piac és Profit)
A hirdetési szövegek írása is külön szakma: Magyarország első átkattintás alapú szöveges hirdetési hálózata, a Hírek Médiához tartozó CTnetwork pedig már egy éve kiemelt ügyfeleinek szolgáltatásként is kínálja. A tapasztalatok alapján egy szakember által optimalizált kampánynál az átkattintási arány többszöröse az átlagnak.
okt. 11
20:40
Halálos baleset a 35-ös főúton (HírTV)
Egy ember meghalt, kettő súlyosan, kettő könnyebben megsérült csütörtök este a 35-ös főút és egy mellékút keresztezősében.
okt. 11
20:44
Kenyéren és vízen tartják a segélyszervezetek az éhező gyerekeket (Infostart)
Az éhező gyerekeknek nyújtott nemzetközi segélyek nem tartalmaznak megfelelő tápértékű élelmiszert - figyelmeztetnek az afrikai rászorultakkal foglalkozó orvosok. Szerintük a Világélelmezési Program és az UNICEF élelmezési szabványai rosszak.
okt. 11
20:49
Várandós anyák is ihatnak alkoholt (Infostart)
A terhességgel kapcsolatban számos tévhit terjeng az emberek között. A brit nemzeti egészségkutató központ most megpróbált pontot tenni egy vitás ügy végére, bár lehet, hogy csak újabb vitákat gerjesztett, amikor kutatási eredményekre hivatkozva bejelentette: naponta egy kis pohár bor sem a magzatnak, sem az anyának nem árt.
okt. 11
20:51
Egy osztályba ültetni a roma és nem roma diákokat (+videó) (HírTV)
Míg a szocialisták oktatási munkacsoportja szerint erőszakkal nem lehet egy osztályba ültetni a roma és nem roma diákokat, addig Demszky Gábor megszüntetné a szegregációt a fővárosi iskolákban. A főpolgármesternek a roma kultúra népszerűsítésére is van ötlete, Demszky egy a millenárishoz hasonló méretű roma kultúrközpontot álmodott meg.
okt. 11
20:58
Takács Albertnek fenntartásai vannak a lobbitörvénnyel (Gondola)
Az igazságügyi és rendészeti miniszternek fenntartásai vannak a lobbitörvénnyel kapcsolatban; Takács Albert csütörtökön este egy budapesti fórumon arról beszélt, hogy a jogszabály nem váltotta be a...
okt. 11
21:00
A rajongók egyharmadának ingyen sem kell a kedvenc együttese albuma (Infostart)
Átlagosan négy fontot, vagyis 1400 forintot fizettek be a rajongók a Radiohead együttes "becsületkasszájába", hogy letölthessék az együttes új albumát. Sokan csatlakozni kívánnak a kezdeményezéshez, de vannak olyan előadók, akik attól tartanak, hogy jelentősen csökkennek a bevételeik.
okt. 11
21:21
Beszerezhetetlen a csontritkulás elleni csodaszer? (Infostart)
Nagy-Britanniában már megjelent a piacon az a különleges készítmény, amelyet évente csak egyszer kell alkalmazni a betegen, mégis sikeresen segít megelőzni a csontritkulást. Az ára azonban olyan borsos, hogy nem sokakon fog segíteni a jövőben.
okt. 11
21:28
Kínkeserves nyírségi röplabdasiker (HírTV)
Már kétszer látszott győztesnek a nyíregyházi női röplabdacsapat a szlovén bajnok Nova Gorica elleni Közép-európai Ligában lejátszott mérkőzésen, ám a házigazdának végül alaposan meg kellett szenvednie a sikerért. A magyar bajnoki címvédő rövid időn belül harmadik döntő játszmás mérkőzését vívta a sorozatban, ezek közül most sikerült az elsőt megnyernie. Betonút-NRK-Nyíregyháza - Nova G...
okt. 11
21:30
A BT sajnálkozását fejezte ki a mianmari tüntetések elfojtása miatt (Gondola)
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem kötelező erejű nyilatkozatban mély sajnálkozását fejezte ki a mianmari békés tüntetőkkel szemben alkalmazott erőszak miatt, és a politikai foglyok mielőbbi...
okt. 11
21:32
"Elvisznek mindenkit, aki tapsolt, letérdelt és imádkozott" (Infostart)
Megkínzott szerzetesek, összevert járókelők, a sokktól megnémult asszonyok, az éjszaka elhurcoltak sikolyai - a Burmából menekültek vallomásaiból egyértelműen kiderül, hogy a katonai junta szisztematikus fizikai erőszakkal és lelki terrorral áll bosszút a szeptemberi tüntetésekért.
okt. 11
21:42
Mégsem tud az EU a botrányokról? (Piac és Profit)
A Magyar Nemzet 2007. október 10-i számának "Az EU tud a botrányokról" című cikke azt sugallja, hogy az uniós pénzek felhasználásának ellenőrzése hazánkban nem kellően szigorú. Bajnai Gordon miniszter és a Nemzeti Fejlesztési Ügynöksség szerint ezzel ellentétben az uniós támogatások odaítélésének és elköltésének szabályosságát egymásra épülő és egymást is ellenőrző, garanciákkal körülbástyázott…
okt. 11
21:42
A feudális időket idézi, hogy a parlamenti képviselőnek nem kell sorba állni (Infostart)
Hatalmas felháborodást váltott ki a brit parlament dolgozói körében az a döntés, amelynek értelmében ezentúl a képviselőknek nem kell sorba állniuk a büfében és a lifteknél.
okt. 11
21:44
ENSZ: kétszázezer ember éhezik hazánkban (HírTV)
Az ENSZ felmérése szerint kétszázezer ember éhezik ma Magyarországon. Míg a világ más országaiban a termőföld hiánya vagy az állati fertőzések miatt nem jutnak elég élelemhez az emberek, Magyarországon az éhezés legfőbb oka a munkanélküliségből fakadó szegénység.
okt. 11
21:53
Megdöbbentő adatok: a segélyek minden fillérje elmegy a háborúra (Infostart)
Pontosan annyi pénzt emésztettek fel a háborúk Afrikában, mint amennyit a kontinens segélyként kapott az elmúlt 15 évben - számították ki civil szervezetek.
okt. 11
21:54
BT: a burmai rezsim engedje szabadon a politikai foglyokat (HírTV)
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hivatalos nyilatkozatban ítélte el csütörtökön a burmai vérengzést és a politikai foglyok, köztük Aung San Suu Kyi szabadon engedésére szólította fel a katonai rezsimet.
okt. 11
22:03
Nem éri meg az árát a drága sportcipő (Infostart)
A drága sportcipők nem érik meg az árukat, és nem nyújtanak nagyobb védelmet a lábnak, mint az olcsóbb termékek - derül ki egy kutatásból.
okt. 11
22:07
Jelentés az asszonygyilkosságokról (Kripto Akadémia)
Az Európai Parlament (EP) jelentést fogadott el csütörtökön a Mexikóban és Közép-Amerikában meggyilkolt nőkről. Az évek óta újra és újra előforduló, mindmáig kiderítetlen gyilkosságok ügyére széles körben úgy tekintenek, hogy a női méltóságot semmibe vevő patriarchális társadalom akadályozza a tettesek kézre kerítését. A vitában, amely - a témát kiterjesztve, általában a nők elleni erőszakról is…
okt. 11
22:10
Megjutalmazták Weiszenbergert (HírTV)
Információink szerint 170 500 forint jutalmat kapott az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumtól Weiszenberger László szocialista önkormányzati képviselő, volt kiskunhalasi kistérségi megbízott.
okt. 11
22:10
Takács: a gyűlöletbeszédnek nincs helye a demokráciában (Alternatív Energia)
Az igazságügyi és rendészeti miniszter szerint vannak olyan megnyilvánulások, olyan "tartalmak", amelyek már nem férnek bele a szólásszabadság kategóriájába, és amelyeknek ezért nincs helyük a demokráciában. Takács Albert csütörtökön este a Közgázon tartott Tárcatükör rendezvényen beszélt erről; a fórumon szó volt a melegházasságról, a rendőrség arculatáról és a Zuschlag-ügyről is. A…
okt. 11
22:13
"Óránként belőtte magát kokainnal" (Infostart)
"Soha nem boncoltam olyan embert, akinek a szervezetében ilyen sok lett volna a kokain" - vallotta a patológus Gottfried von Bismarck gróf halottkémi tárgyalásán. A Vaskancellár ükunokája kétnapos folyamatos kábítószerezés után, júniusban vesztette életét.
okt. 11
22:24
A kezével is hall a különc művész - képpel (Infostart)
Egy fület operáltatott bal alkarjára a Stelarc nevű filozófus és előadóművész.
okt. 11
22:33
Rögzítenék az őslakosok jogait (Kripto Akadémia)
John Howard ausztrál miniszterelnök népszavazást írna ki az aboriginesek és kultúrájuk alkotmányban való megjelenésének kérdésében, ha pártja megnyerné az idei parlamenti választásokat. Az ország történelmében szégyenfoltnak számít, hogy évtizedekig szinte lábbal tiporták az aboriginesek jogait, így a lépés egyfajta bocsánatkérés lenne az őslakosok leszármazottai számára.

Keresés