Hatáskör nélküli alpolgármester jelenleg Győrben a fideszes Németh Zoltán, aki a városüzemeltetésért és a gazdasági társaságokért felelt hétfőig. Akkor Borkai Zsolt fideszes polgármester megvonta összes jogkörét, valamint visszavette a városházi gépkocsi- és mobiltelefon használati jogát is. Döntésének okairól a polgármester nem nyilatkozott; lapunknak azt üzente: a város belügyének tartja a…
Ismét az Alkotmánybíróság (Ab) döntésére vár a gyűlöletbeszéd elleni fellépés ügye. Ahogy várható volt, ezúttal az államfő kért előzetes normakontrollt. Szerinte a Polgári törvénykönyv (Ptk) nemrég elfogadott módosítása több szempontból is alkotmányellenes. Így viszont - amennyiben elfogadják Sólyom érveit - lényegében lehetetlenné válik a gyűlöletbeszéd elleni fellépés, ha annak nincs konkrét…
A pszichiátriákon mindig is előfordulnak majd a Szent János Kórházban történt tragédiához hasonló esetek: egy páciens akár halálra is verhet egy másikat - mondta az InfoRádió által megkérdezett pszichiáter. Funk Sándor szerint ezt semmilyen szabályozással nem lehet megelőzni. A szakember szerint a kényszerintézkedéseket, mint például a lekötözést, egyre ritkábban alkalmazzák, inkább a korszerű…
A jövő hét elején koalíciós egyeztetést tarthatnak az egészségbiztosítási törvényhez beterjeszteni tervezett módosító indítványokról - tudta meg lapunk. A találkozó részletei még kidolgozatlanok, az SZDSZ készen áll a tárgyalásokra. Várhatóan lesz miről beszélni. Úgy tudjuk ugyanis, hogy a szocialisták elszántak abban, hogy a jövőre megalakuló egészségpénztárak operatív irányítását a…
Generációk sora nőtt fel a nem túl kedvelt, de a szülők által egészségesnek mondott spenóton. Számukra egy jó hírrel szolgálnak most a kutatók: ha utálták is a fanyar ízű zöld levélből készült főzeléket, szenvedéseik nem voltak hiábavalóak. A spenót ugyanis igen hasznos a szívbetegségek ellen.
Kilencéves fia nélkül már nem lenne életben Ann Taylor. A brit asszony súlyos cukorbeteg, így a kisfia már kétéves korában megtanulta, hogy a 999-es számot kell hívni, ha az édesanyja rosszul lesz.
Németországban fejenként évi 10 liter finomszesznek megfelelő mennyiségű alkoholt isznak az emberek, ezzel a mennyiséggel Németország áll a lista élén. A legnagyobb fogyasztású országok helyezése évről-évre változik, de névsora nem: Csehország, Magyarország, Luxemburg, Írország és Németország. Buda Béla, az Addiktológiai Intézet igazgatója elmondta: Magyarországon nincs a súlya szerint kezelve az…
Megjelent a Dél-Alföldi Régió gazdaságát elemző Top100 című könyv, amelyből információkat kaphatunk a térség legnagyobb társaságainak mutatóiról, illetve az adóalanyok és adófizető magánszemélyek legfontosabb adatairól is. Hasonló, megyei adatokat tartalmazó kiadvány már több is megjelent, a mostani viszont a maga nemében egyedülálló, hiszen egy egész régió adatait rendezi sorrendbe.
A MOL Nyrt. az elemzői várakozásokat némileg meghaladó 59,5 milliárd forint adózott eredményt ért el a harmadik negyedévben és 131,5 milliárd forintot a háromnegyed évben, a negyedéves eredmény 35 százalékkal, a háromnegyed-éves 33 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól.
Az OTP Bankcsoport 2007 harmadik negyedévében 55,751 milliárd forint konszolidált, adózott nyereséget ért el szerdán publikált gyorsjelentése szerint, ami meghaladja az elemzői várakozásokat.
Háromnapos látogatásra Szöulba érkezett szerdán Kim Jong Il észak-koreai miniszterelnök, hogy dél-koreai partnerével, Han Duk Szúval a gazdasági együttműködés fejlesztéséről tárgyaljon. Tizenöt év óta először fordul elő, hogy ilyen magas rangú észak-koreai politikus utazzon Szöulba.
Valódi ritkaságot hallhat a közönség vasárnap este Budapesten, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben: neves szólisták az Orfeo Zenekarral és a Purcell Kórussal közösen adják elő Henry Purcell Artúr király című művét, Vashegyi György vezényletével - közölte a Művészetek Palotája az MTI-vel.
Vállalkozó kedvű futballszurkolók egy internetes oldal segítségével többségi tulajdonosai lehetnek egy ötödik ligás angol csapatnak, az Ebbsfleet United FC-nek.
Gyurcsány Ferenc politikai sorsa fél éven belül eldőlhet - véli a Századvég Alapítvány elnöke. Stumpf István politológus az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a miniszterelnök belső támogatottsága meggyengült, ezért már nem tudja olyan erősen együtt tartani a frakcióját és a koalíciót, mint korábban. Hozzátette: a Fidesz tartósan nagy népszerűsége a kormány folyamatos rossz…
A Mol Nyrt. az elemzői várakozásokat némileg meghaladó 59,5 milliárd forint adózott eredményt ért el a harmadik negyedévben és 131,5 milliárd forintot a háromnegyed évben
Spanyolországban a vasúti pálya felett átívelő hídról a sínekre zuhant egy teherautó, amelybe ezután belerohant egy személyvonat. A balesetben tizenheten sérültek meg - közölte a rendőrség.
Ötszázalékos lakossági és 4,3 százalékos ipari-közületi gázár-emelést javasol jövő év elejétől a Magyar Energia Hivatal - írja a Népszabadság. A lap információja szerint ez az indítvány kerül majd a kormány elé. A gázzal ellentétben az árampiacon a kormány központi ármegállapítási joga jövőre az ipari közületi piacon megszűnik. Ez komoly emelést hozhat.
Robbanás történt Dusanbéban, Tádzsikisztán fővárosában szerdán kora reggel, egy konferenciaközpontnál, néhány száz méterre az elnöki palotától: egy ember életét vesztette.
Az amerikai szenátus demokrata többségi vezetője kedden kijelentette: a kongresszus nem ad több pénzt az iraki és afganisztáni katonai műveletek folytatására, ha George Bush elnök nem rendeli el a csapatkivonás megkezdését.
Az amerikai szenátus demokrata többségi vezetője kedden kijelentette: a kongresszus nem ad több pénzt az iraki és afganisztáni katonai műveletek folytatására, ha George Bush elnök nem rendeli el a csapatkivonás megkezdését. Bush viszont arra szólította fel a demokrata többségű törvényhozást: még a karácsonyi szünet előtt és feltételek nélkül szavazza meg a háborús finanszírozás újabb 50 milliárd…
Az OTP Bankcsoport a harmadik negyedben 55,751 milliárd forint konszolidált, adózott nyereséget ért el gyorsjelentése szerint, ami meghaladja az elemzői várakozásokat
Hatalmas robbanás rázkódtatta meg szerda reggel az iraki főváros, Bagdad központját nem messze az amerikai nagykövetséget és iraki kormányhivatalokat magában foglaló zöld zónától - közölték szemtanúk.
Lapinformáció szerint ötszázalékos lakossági gázáremelést tervez a kormány, az Elmű szerint 2008-tól 17-41 százalékkal kellene emelni a cégek-közintézmények villanytarifáját
Kaliforniában nem indítanak bírói eljárást az októberi hatalmas erdőtűz okozója ellen. A tettes egy tízéves kisfiú volt, aki gyufával játszadozott. A bíróság úgy döntött, hogy a kisfiú nem szándékos gyújtogató.
Árnyalatnyit szűkült a bulvárnapilap-piac, a visszaesést nagyban mérsékelte a Bors szárnyalása - derül ki a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (Matesz) harmadik negyedéves gyorsjelentéséből. Az ada...
Az amerikai szenátus demokrata többségi vezetője kedden kijelentette: a kongresszus nem ad több pénzt az iraki és afganisztáni katonai műveletek folytatására, ha George Bush elnök nem rendeli el a...
Az ENSZ különmegbízottja jórészt pozitívan értékelte a Mianmarban tett múlt heti látogatását a Biztonsági Tanács keddi ülésén, ám a nyugati országok kételkednek a katonai junta együttműködésének őszinteségében.
Kikérdezték azt az orvost, aki először ért a helyszínre, amikor 1997 nyarának végén a Diana walesi hercegnőt és barátját szállító autó karambolozott. A doktor kijelentette: úgy hitte, a hercegnő túléli a balesetet.
A 2001 óta kormányzó jobbközép pártok győztek Dániában a kedden tartott előre hozott parlamenti választáson. A szavazatok 99,8 százalékának összesítése után kialakult eredmény szerint az...
Gyermekeik lakcímének ideiglenes megváltoztatását sem zárnák ki egyes szülők annak érdekében, hogy az általuk megfelelőnek ítélt közoktatási intézménybe írathassák be őket, ha a parlament elfogadja azt a felvetést, amely megszüntetné a szabad iskolaválasztás jogát. Árok Antal, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke fenntartással fogadta a tervezetet.
Egyre nagyobb gondot okoznak a MÁV-nak a színesfémtolvajok és a rongálók. Tavaly tizenegymillió forintot tett ki a közvetlen veszteség, az úgynevezett közvetett kár azonban mostanra már 3-4 milliárdra rúg.
A vállalatok nem használják ki a fenntarthatósági programokban rejlő üzleti előnyöket - derült ki a BT által finanszírozott nemzetközi tanulmányból. A megkérdezettek mintegy fele (46%) szerint a vállalati fenntarthatósági programok hozzájárulnak a márka értékének növekedéséhez, ugyanakkor csak 20 százalékuk szerint vezetnek jobb jövedelmezőséghez.
Fantasztikus kilátás nyílik az Eiffel-toronyra a világ legexkluzívabb szállodájából, amely ugyan csak egy szobás, de királyi méretű ágy várja benne a vendégeket.
A Mol Nyrt. az elemzői várakozásokat némileg meghaladó 59,5 milliárd forint adózott eredményt ért el a harmadik negyedévben és 131,5 milliárd forintot a háromnegyed évben, a negyedéves eredmény 35...
A koalítció mégiscsak talált felszabadítandó forrást a költségvetés tervezetében: 23 milliárd forintot csoportosítanak át az állami működési kiadásokból deficitcsökkentésre
Mádl Dalma kapja vasárnap az irgalmasság és a szolgáló szeretet erényeinek elismerésére 1999-ben alapított Szent Erzsébet rózsája-díjat az idén a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) kuratóriumának döntése értelmében - közölte az MKPK sajtóirodája Budapesten.
Az OTP Bankcsoport 2007 harmadik negyedévében 55,751 milliárd forint konszolidált, adózott nyereséget ért el szerdán publikált gyorsjelentése szerint, ami meghaladja az elemzői várakozásokat....