Ma tovább emelkedett az EUR-JPY árfolyama, és csúcsot ért el 163,71-nél. Az elemzök szerint mindennek a hátterében a befektetök amerikai részvénypiacokon tapasztalt kockázatvállalása áll. Átmenetileg a 164,00-es érték megközelítésével számolnak. Ellenállások 164,84-nél és 167,10-nél, míg támogatások 160,28-nál és 158,02-nél vannak. In-GFX
Pénteken oldják fel Grúziában a rendkívüli állapotot - jelentette be Nino Burdzsanadze, a kaukázusi ország parlamentjének elnöke. A házelnök asszony a közszolgálati televízióban közölte a döntést.
A legfrissebb cseh filmtermésből válogat az Örökmozgó Filmmúzeum Cseh Filmhétvége elnevezésű vetítéssorozata péntektől vasárnapig. A kínálatról Sárközi Lóránt kérdezte Gál Róbertet, a Cseh Centrum kulturális referensét.
Gyűjtést indít az "Élőlánc Magyarországért" a hazai kisiskolák fennmaradása érdekében. A kezdeményezők azt szeretnék, ha idén minden jóakaratú ember a karácsonyi ajándékra szánt pénz 10 százalékát a kistelepülések iskoláinak megmentésére áldozná. Erre azok az oktatási intézmények pályázhatnak majd, amelyek maguk is tesznek valamit a fennmaradásukért.
Javult a kockázati és magántőke befektetők bizalma a közép-kelet-európai régió iránt, a regionális alapok Magyarországon 2,8 milliárd euró tőkét gyűjtöttek össze az idén.
A harmadik negyedéves GDP adatok azt mutatják, hogy a gazdaság túl van a növekedési mélyponton, a rövid bázisú növekedési index, az előző negyedévhez mért bővülés ugyanis 0,3 százalék lett, a...
Szerdai nyilatkozatok szerint koalíciós válságot okozhat Németországban Franz Müntefering alkancellár és munkaügyi miniszter előző nap bejelentett lemondása. Bár a szociáldemokrata politikus...
Mindössze 16 centiméter hiányzik ahhoz, hogy a Könyves Kálmán körút feletti vasúti átjáró alatt, észak felé kamionok is átférjenek - mondta Fónagy János, a Fidesz országgyűlési képviselője. Így azonban a magasabb járműveknek Kőbánya egyik csendesebb övezetében kell kerülőt tenniük.
Túlságosan bőkezű a magyar állami nyugdíjrendszer - írja a Világgazdaság az Aon Consulting európai felmérésére hivatkozva. Ez nem azt jelenti, hogy a magyar nyugdíjak a nyugat-európai szinthez...
Fellázadtak Beyoncé Knowles ellen Las Vegas lakói. A bűn fővárosában egészen pontosan egy helyi rádióállomás hirdetése okozott közfelháborodást, amelyen a szexi énekesnő csak egy aprócska, csábító bikinit visel.
Moszkva válaszul a Kelet-Európában kiépítendő amerikai rakétapajzsra Iszkander-M (NATO-kódja SS-26) hadműveleti-harcászati rakétákat telepíthet Fehéroroszországba - jelentette ki egy magas rangú...
Eljárásbeli hiba történt Kovács Ágnes doppingellenőrzése során - mondta az InfoRádiónak Győrffy Dóra Európa-bajnoki ezüstérmes atléta. A civilben közgazdász, egyetemi adjunktus sportoló közleményben fejezte ki álláspontját Kovács Ágnes ügyéről. Győrffy Dóra szerint az ellenőrök példát akartak statuálni egy olimpiai bajnokkal.
A sportesemények biztonságosabb lebonyolításával és az egyházakkal való együttműködéssel kapcsolatos tervekről beszélt Bencze József, országos rendőrfőkapitány sajtótájékoztatóján.
HIV-vírussal és hepatitis C vírussal fertőzött szerveket ültettek négy emberbe Chicagóban. 1986 óta nem fordult elő Amerikában HIV-fertőzés szervátültetés miatt, arra pedig még egyáltalán nem...
Irán átadott egy az atomprogramjával kapcsolatos olyan iratot a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek (NAÜ), amelynek kiadását a nemzetközi szervezet már két éve követelte Teherántól - közölték...
Jelentösen csökkent a GBP-USD árfolyama, és a vártnál kedvezöbben alakuló brit munkaerö-piaci adatok hatására elért nyereségeit is elvesztette, miután közzétették a BoE inflációs jelentését, mely azt sugallja, hogy a bank jövöre 2 kamatcsökkentést tervez. Bár a magas nyersolajárra való tekintettel az inflációs ráta 2008-ban meghaladhatja a bank által meghatározott 2,0%-os maximumot, 2009-ben…
Kazincbarcika szocialista polgármestere, Szitka Péter és az MSZP-s többségű testület azért privatizálja az intézményt, mert nem tudja működtetni. A kórháznak félmilliárdos adóssága van.
Háromnapos látogatásra Szöulba érkezett szerdán Kim Jong Il észak-koreai miniszterelnök, hogy dél-koreai partnerével, Han Duk Szúval a gazdasági együttműködés fejlesztéséről tárgyaljon. A találkozóról azonban várhatóan szóba kerül a két ország közötti békeszerződés kérdése is.
A vállalatok folyamatosan az elektronikus levelezésre, internetezésre, illetve ezek biztonságára költenek a legtöbbet. Olyan területek tartoznak ide, mint a vírusvédelem, a kéretlen levelek elleni védekezés vagy annak megakadályozása, hogy a dolgozók nem produktív internetezéssel töltsék a munkaidejüket. Az erre kifizetett összegek túl nagyok, a kiválasztott megoldások pedig messze nem a…
Interneten és napilapokban keresnek ápolót, műtőst vagy altatóorvost a kórházak. Az intézmények úgy próbálják elkerülni a csődöt, hogy az üres állások költséges betöltése helyett túlmunkával vagy helyettesítéssel pótolja a szakképzett munkaerőt.
November 21-én reggel hat és nyolc óra között egyetlen helyi- és helyközi járat sem fog elindulni Békésben, a Körös Volán Zrt.-hez tartózó autóbuszok közül - közölte a vállalatnál működő Békés Megyei Közlekedési Szakszervezet vezetője.
Gyurcsány Ferenc rendeljen el tisztázó vizsgálatot Kóka János villaépítési ügyében - követelte Deutsch-Für Tamás, a Fidesz elnöki kabinetfőnöke a gazdasági miniszter félkész svábhegyi háza előtt tarto...
Magyarország első férfi hastáncosa is bemutatkozik november 25-én este a Petőfi Csarnokban, a VI. Keleti Táncok Fesztiválján. Seres Zoltán, a "hastáncúttörő" tanítványaival, a Pfarao táncstúdió tagjaival együtt lép majd fel az egzotikus táncokat bemutató fesztiválon - olvasható a szervezők közleményében.
A romániai magyarság jövendő európai parlamenti képviseletéről, a magyar munkaerőpiac megnyitásának fontosságáról és más kérdésekről folytatott megbeszélést szerda reggel Nagyszebenben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.
Miután javult a nemzetközi részvénypiaci helyzet, 111,52-re emelkedett az USD-JPY árfolyama. Ha tartósan 111,50 fölé emelkedik az árfolyam, a shortok megszüntetése miatt nyereségekre lehet számítani 112,00-ig. in-GFX
A fővárosi önkormányzatnak évi mintegy 20 milliárd forintba kerül az agglomerációból bejárók utazásának, egészségügyi és oktatási ellátásának támogatása - mondta az InfoRádiónak Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes arra reagálva, hogy Pest megye ismét a központi régióból való kiválást szorgalmazza. A megye azonban azzal érvel: a felvetések nem jogosak, a főváros és Pest megye viszonya ugyanis…
Az arezzói ügyészség vizsgálatot indított az ellen a négy személy ellen, akik egy autóban utaztak a vasárnap lelőtt Lazio-szurkolóval, Gabriele Sandrival. A négy drukkert azzal gyanúsítják, hogy a tragédia helyszínéül szolgáló autópálya-pihenőben megtámadták a Juventus híveit, s gyakorlatilag ez vezetett társuk halálához.
Nagy érdeklődés mellett mutatták be Párizs egyik leglátogatottabb multiplex-mozijában, az UGC Les Halles-ban kedden este Hajdu Szabolcs Fehér tenyér című filmjét, amelyet húsz kópiával jövő héttől vetítenek egyszerre francia művészmozik és a legnagyobb hálózatok, a Gaumont és az UGC termeiben.
Battonyánál egy román buszon, Kelebiánál pedig az Avala InterCity vonaton foglaltak le csempészett cigarettát kedden, a pénzügyőrök. A két helyen elkobzott, majdnem 1700 karton cigaretta körülbelül nyolcmillió forint értékű fogást jelent. A Vám- és Pénzügyőrség a vonaton nem találta meg a cigaretták gazdáját, a buszon több utas ellen is eljárás indult.
Már most is gyakran van dugó a Kerepesi úton, a jövőben azonban ez sokkal rosszabb lehet. A város legnagyobb bevásárlóközpontja ugyanis úgy nyílik meg, hogy a környék tömegközlekedését eközben senki sem oldotta meg - mondta az InfoRádiónak Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedésért Egyesület szóvivője.
Több mint százezren szorulnak élelmiszersegélyre az áradások sújtotta Vietnamban - közölte a hanoi katasztrófavédelmi hatóság. A szombati kiadós esőzések óta további 35 ember esett áldozatul a ter...
Felborult egy tűzoltóautó Sármellék közelében szerdán délelőtt, a balesetben hárman megsérültek - tájékoztatott a keszthelyi tűzoltó-parancsnokság ügyeletese.
Japánban, gimnáziumi osztálykirándulásra indult szerdán egy 17 éves lány, aki négy éve kómában van. A szülők ugyanis azt remélik, hogy a lányukhoz valami eljuthat az élményekből.
Egyre nagyobb számban telepednek le Ausztriában az európai uniós társországok állampolgárai közül, miközben a bevándorlók hagyományos forráskörzetének számító balkáni és délkelet-európai államokból mind kevesebben érkeznek.
A kormányzati költekezés jogszabályi korlátozására tervezett "drákói" magyar törvény a legkeményebb lenne a maga nemében egész Európában - írja a Financial Times.
Helyben járó, leszakadó országként tekintenek Amerikában a jelenlegi Magyarországra. Így összegezte eddigi találkozóinak tapasztalatait Orbán Viktor, aki egyhetes munkalátogatásra utazott az Egyesült Államokba.
Moszkva válaszul a Kelet-Európában kiépítendő amerikai rakétapajzsra Iszkander-M (NATO-kódja SS-26) hadműveleti-harcászati rakétákat telepíthet Fehéroroszországba - jelentette ki egy magas rangú orosz tábornok, akit szerdán idézett az orosz sajtó.
A kormányzati negyed építése kapcsán egyre gyakrabban merül fel vonatok kisöprése a Nyugati pályaudvar területéről. A Nyugatival kapcsolatban eddig csak rossz és még rosszabb elképzelésekről lehetett hallani, a tervezők városromboló ötleteik következményeit nem mérték fel.
Miután közzétették a BoE kamatcsökkentésre utaló hangot megütö inflációs jelentését, 0,7111-re emelkedett az EUR-GBP árfolyama. A devizapár ezzel megközelíttette a 0,7105-25-ös ellenállást, ahol több 2004-es csúcs is található. Mivel már túlvásárolt helyzetben van az EUR-GBP, nehéz lesz átlépni az értéket. In-GFX
XVI. Benedek pápa Székely Jánost nevezte ki az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé - tájékoztatta szerdán a Független Hírügynökséget Szerdahelyi Csongor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtófőnöke.
Az eddigieknél burkoltabban, de a parlamenti vitában is bírálta a liberális szaktárca egészségbiztosítási törvényjavaslatát Kökény Mihály. Az MSZP szakpolitikusa szerint a tervezet jelenlegi formájában se az igazságosság és szolidaritás értékeinek, se a koalíciós megállapodásoknak, se pedig az alkotmánynak nem felel meg. Az ellenzéki pártok egységesen elutasították a javaslatot.
A Vámház körúti Nagycsarnok zömében nyugdíjas vásárlói megdöbbentőnek tartják az élelmiszerek árának folyamatos emelkedését. A kereskedőket hiába kereste meg riporterünk, egyikük sem kívánt nyilatkozni az árakról. A megkérdezett vevők többsége azonban azt mondta, hogy néhány alapvető terméket már régóta nem tud megvenni.
Akár Darwin-díjat is kaphatna az a bűnöző, aki egy floridai mocsárban lelte halálát. A férfit egy aligátor falta fel, amikor a rendőrök elől menekülve egy tóba ugrott.
Könnyű sérüléseket szenvedtek a szerdán délelőtt Alsópáhokon felborult tűzoltóautóban utazó tűzoltók. A kocsiban négy tűzoltó ült és a sármelléki reptérre vonultak kényszerleszálláshoz. A négy tűzoltó közül hárman sérültek meg.
Gyurcsány Ferenc rendeljen el tisztázó vizsgálatot Kóka János villaépítési ügyében - követelte Deutsch-Für Tamás, a Fidesz elnöki kabinetfőnöke a gazdasági miniszter félkész svábhegyi háza előtt tartott szerdai sajtótájékoztatóján.
Ezen a héten jelent meg Paul McCartney egész pályafutását áttekintő tripla DVD-összellítás. A The McCartney Years mintegy 375 percben tekinti át Sir Macca zenével szorosan összefonódott élettörténetét.