A bűnmegelőzés javításában a közösségi feladatvállalás további erősítésére van szükség - hangoztatták a rendőrségi vezetők az Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Kollégium hétfői nyíregyházi ülésén, ahol a rendvédelmi bizottság Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye bűnmegelőzési helyzetéről tárgyalt.
A hirdetésblokkoló programok egyre jobban sokkolják az online médiatulajdonosokat, akik attól tartanak, hogy ha a felhasználók nagy tömege nem látja a hirdetéseket, az ellehetetlenítheti üzleti modelljüket. Eközben különböző, a reklámblokkolást blokkoló megoldásokat próbálnak kidolgozni a fejlesztők - írja a Kreatív december-januári száma.
Da Vinci-kód folytatása lett a hollywoodi írósztrájk első komoly mozis áldozata, ugyanis a Columbia Pictures bejelentette, hogy a forgatókönyv hiányosságai miatt fél évvel elhalasztja a sikerfilm újabb epizódjának premierjét.
135 milliárd forintos pályázati keretet különít el a harminchárom leszakadó kistérségnek a kormány. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az érintett önkormányzatok vezetőivel folytatott tárgyaláson azt ígérte, a pályázatoknál engedményeket kapnak, de a konkrét részletekről nem beszélt. A Fidesz szerint a hátrányos helyzetű kistérségek legfőbb problémája éppen Gyurcsány Ferenc.
Mélyen hallgat az MSZP Döry Miklós szocialista politikus antiszemita megjegyzéséről – állítja maga a sértett. Szabó György fideszes képviselő sérelmezi, hogy az MSZP egyetlen vezető politikusa sem szólalt meg az ügyben.
Összefogtak a Hortobágy jövőjéért, a cél, hogy nagyobb lobbyerővel fellépve, több - egymást kiegészítő - támogatást nyerjenek a térségbe. Bár a fő vonal a turizmus marad, elképzelhető, hogy a biogazdálkodás lesz a meghatározó fejlődési irány.
A harmadik negyedben 0,9 százalékra gyorsult az OECD országokban a hazai össztermék növekedése az előző negyedhez képest - közölte a szervezet Párizsban. Az első és második negyedben 0,6-0,6 száza...
Jövő héten hallgatja ki gyanúsítottként a Központi Nyomozó Főügyészség Lengyel Zoltánt - közölte Keresztes Imre az ügyészség vezetője. Futó Barnabás, a független országgyűlési képviselő ügyvédje is megerősített a hírt.
Kazincbarcika után Nagyatád baloldali vezetése is privatizálná a helyi kórház működtetését. Az üzemeltetés és a vagyonkezelés jogát 25 évre adná át a nyertes magánbefektetőnek a képviselő-testület, amely a múlt héten már ki is írta a nyilvános pályázatot.
Egy kereskedö szerint a vásárlóeröparitás szerint az EUR-USD fair értéke 1,2000 körül kellen, hogy mozogjon. Mégsem utalnak a jelek arra, hogy véget ér a dollár gyengesége. Az elmúlt napokban csekély volt a volatilitás, ami nem utal gyors trendváltásra a dollár javára. ezért keskeny sávban folytatódhat a konszolidáció. a devizapárt 1,4638-on jegyzik. Támogatás 1,4622-nél és 1,4604-nél, míg…
Hatvanadik házassági évfordulóját ünnepli II. Erzsébet és férje, Fülöp edinburghi herceg. Az angol uralkodóház történetében ez az első alkalom, hogy a királyi pár megérte a hatvanadik évfordulót. Vasárnap Károly herceg adott vacsorát szülei tiszteletére, hétfőn hálaadó istentiszteletre került sor, kedden II Erzsébet és Fülöp herceg Máltára utazik.
"Megrémültem és féltem, hogy karambolozunk az autóval. Valóban nagyon-nagyon megijedtem" - állította Nicole Kidman színésznő, aki hétfőn egy ausztrál bíróságon előtt tett tanúvallomást arról a két...
Nem állítja le a november 21-ére több ágazatban tervezett országos sztrájkot a Liga Szakszervezetek. Közben bejelentették: kedden hajnalban megtartja kétórás figyelmeztető sztrájkját a BKV két autóbuszos szakszervezete.
Szekeres Imre honvédelmi miniszter november 20-án, kedden 15.45 órától Kutatás és fejlesztés a Magyar Honvédségnél címmel előadást tart a győri Széchenyi István Egyetem Baross Gábor előadótermében. A stabilizálódó Magyar Honvédség bemutatása mellett a NATO rigai csúcsa utáni biztonságpolitikai környezet és főként a Magyar Honvédségnél folyó kutatás és fejlesztés jelentik az előadás fő témáit.
A GBP-CHF-et a hét elején 2,2940-en jegyzik. 2 dojival ért véget a november eleje óta tartó extrém, több mint 1.000 pipes visszaesés. Nagyon túlvásárolt helyzetbe került a devizapár, ami lehetséges javulásra utal. Támogatások 2,2868-nál és 2,2828-nál, míg ellenállások 2,2966-nál és 2,300-nál találhatók. Az érték átlépése esetén szabaddá válhat az út 2,3100-ig. in-GFX
Szerdán újabb négy forinttal emeli a gázolaj árát a MOL - tudta meg a portfolio.hu. Miután a benzin ára változatlan marad, Magyarországon először a bruttó nagykereskedelmi árak szintjén már drágább lesz a gázolaj, mint a benzin.
Őrizetbe vették a rendőrök azt a férfit, aki több mint egy éve felgyújtott egy hajléktalant a fővárosi Népligetben. Az áldozat ugyan életveszélyesen megsérült, de túlélte a történteket.
Megakadályozhatja a mellrák áttéteinek kialakulását a kannabisz. Amerikai kutatók reményei szerint a kannabidiol (CBD) a kemoterápia mellékhatások nélküli alternatíváját jelentheti.
Nem állítja le a november 21-re több ágazatban tervezett országos sztrájkot a Liga Szakszervezetek - jelentette Gaskó István, az érdekképviselet elnöke a hétfői budapesti sztrájkegyeztetésen....
A kedvezötlen részvénypiaci helyzetre való tekintettel ma erösödést mutatott a jen az euróval és a dollárral szemben. A részvénypiaci veszteségek a carry-trade-ek megszüntetéséhez vezetett. A gyenge részvénypiacok általában a jen nyereségeit vonják maguk után. Az EUR-USD-t 1,4631-en jegyzik. Támogatások 1,4622-nél és 1,4604-nél, míg ellenállás 1,4688-nál van. Az elmúlt napokban csekély volt a…
Pataky Attila, az Edda Művek alapítója, oly sok aranylemeze után, hétfőn életrajzi ihletésű könyvét mutatta be az újságíróknak. A 100 - többnyire családi - fotóval illusztrált könyvben, amelynek címe: Bor, szex, rock and roll ... és lélek, gyermekkorától egészen napjainkig beszél az énekes zenei indulásáról és magánéletéről.
Felesége, lányai, unokái, a Radnóti Színház és a Vígszínház megrendülten tudatja, hogy MIKLÓSY GYÖRGY Jászai Mari-díjas, Érdemes művész, a Magyar Köztársaság Érdemrend Kiskeresztjével kitüntetett színművész 2007. november 18-án, 83. életévében örök nyugalomra tért.
Soha sem csaltalak meg – jelentette ki eskü alatt Balázs Klári, akihez Korda György szegezte a kérdést, első könyvük sajtótájékoztatóján. Mielőtt azonban bárki is azt gondolná, kemény csaták dúlnak az énekes házaspár között, ha már egy ilyen rendezvényen is ezt a kérdést feszegetik, mindenkit ki kell ábrándítanunk.
A Budapesti Műszaki Főiskola (BMF) 2007. évi tésztahídépítő háziversenyét a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Gépszerkezettani és Biztonságtechnikai Intézete november 13-án rendezte meg.
A Károly Róbert Főiskola (KRF) a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából hagyományosan megrendezte a Károly Róbert Tudományos Nap elnevezésű konferenciáját november 16-án. Ebben az évben a konferencia központi témája: Innováció-versenyképesség-fenntartható fejlődés volt.
Jóllehet Ján Kubis szlovák külügyminiszter pénteken Párkányban még azt ígérte Göncz Kingának, hogy a Szlovákiában használatos magyar tankönyvekből nem törlik a magyar helységneveket, Ján Mikolaj oktatási miniszter két nappal később egy vasárnapi televíziós beszélgetésben bejelentette: máris utasítást adott mindazon tankönyvek átírására, amelyben eddig csak magyar nyelven tüntették fel a szlovákiai…
A diplomás pályakezdők szakmai beilleszkedése Észak-Magyarországon címmel az Eszterházy Károly Főiskola Gazdaságtudományi Intézete november 15-én tudományos konferenciát szervezett.
Tőkés László nem szorul rá, hogy Orbán Viktor mellette kampányoljon, mert ő az egyetlen olyan ember, aki hitelesen tudja képviselni majd Brüsszelben a kárpát-medencei magyarság egységét - ezt maga...
Az egyik legsötétebb területe az orvostudománynak a krónikus fáradtság szindróma (elterjedt angol rövidítése CFS). Mindössze húsz éve ismerik, pontosabban azóta definiálják és tartják önálló "igazi" betegségnek.
A Magyar Táncművészeti Főiskola növendékei Csajkovszkij "mesebalettjét" táncolják el a Thália Színházban. A fiatal művészek előadásában december 14-22. között láthatják az érdeklődők a Diótörőt.
Az SZDSZ bizakodó az egészségügyi reform folytatásában, ugyanakkor "új alapokra" nem akarja helyezni az átalakítást - mondta Horn Gábor, a liberális párt ügyvivője az SZDSZ hétfői budapesti...
Az SZDSZ bizakodó az egészségügyi reform folytatásában, ugyanakkor "új alapokra" nem akarja helyezni az átalakítást - mondta Horn Gábor, a liberális párt ügyvivője.
A Fidesz nem nyújt be módosító indítványt az egészségbiztosítás átalakításáról szóló liberális törvényjavaslathoz, ehelyett alternatív javaslatot terjesztett elő a nemzeti egészségbiztosításról -...
Félmillió forintot ajánlott fel a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a november 11-én, Szalonnán történt gyilkosság nyomravezetőjének. A településen egy 93 éves asszonyt vertek meg úgy, hogy a sérüléseibe belehalt.
Emeli bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a benzin ára nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI. A mostani emeléssel a gázolaj átlagára megköze...
Az MSZP-frakció által az egészségbiztosítási törvényjavaslathoz benyújtandó módosító indítványok nem feszítik szét a reform koalíciós megállapodásban rögzített kereteit - mondta Kökény Mihály, az...
Megtartja kétórás figyelmeztető sztrájkját kedden hajnalban a BKV két autóbuszos szakszervezete - jelentették be az érdekképviseleti vezetők hétfői budapesti sajtótájékoztatójukon. Nemes...
Határozottan visszautasította az osztrák Raiffeisen Zentralbank és az Erste Bank a Napi Gazdaság értesülését, miszerint a két bank egyesülést tervez. Az osztrák pénzintézetek szerint a hír "minden ala...
A bangladesi hatóságok szerint eddig több mint 3.000 halálos áldozatot szedett a Szidr "szuperciklon", de nagyon valószínű, hogy a halottak száma tövább nő majd. A segélyügynökségeknek sikerült bejutniuk a külvilágtól elzárt területekre, de még mindig több tízezren várnak segítségre.