A Vasas Szakszervezeti Szövetség számára Kövér László megnyilvánulásait követően egyértelművé vált, hogy a szerdai demonstráció nem lesz mentes a politikai színezettől, ezért azon az MSZOSZ egyik...
Nyomozást rendelt el az ügyészség a sztrájkoló vasutasok adatait rögzítő vasi rendőrök ügyében - közölte a megyei ügyészség hétfőn. "A Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke által tett feljelentés tárgyában - a feljelentés kiegészítésének teljesítését követően - a Szombathelyi Nyomozó Ügyészség hivatalos személy által elkövetett személyes adattal visszaélés bűntettének gyanúja miatt a nyomozást…
Elhunyt Szabó Magda író, a Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas alkotót kilencvenéves korában hétfőn érte a halál - tudatta az alkotó titkára, Tasi Géza. Az írónőt az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM), valamint a Fővárosi Önkormányzat saját halottjának tekinti. Tasi Géza elmondta, hogy az írónő délután 4 órakor, olvasás közben halt meg kerepesi otthonában. Az OKM fájdalmát és…
Clarence Seedorf, az AC Milan holland labdarúgója szerint elsősorban az olasz kormány a hibás a helyi futballban kialakult helyzet miatt. Az emberek egyszerűen boldogtalanok és ez szociális kérdés.
A BKV Zrt. 233 autóbuszvonalából 84-et érint a két szakszervezet kedd hajnalra meghirdetett kétórás figyelmeztető sztrájkja - közölte a BKV sajtóirodája hétfőn az MTI-vel. A Cinkota Autóbusz...
Kilencvenéves korában elhunyt Szabó Magda. A Kossuth-díjas írónőt hétfőn délután négy órakor otthonában, olvasás közben érte a halál - tudatta a Független Hírügynökséggel Szurmainé Silkó Mária, Szabó Magda közeli barátja.
Kilépett a KDNP a Fidesszel alkotott frakciószövetségből a győri önkormányzatban. Az önálló KDNP-frakció öttagú lett, mivel a Fidesz-frakcióban tevékenykedő párton kívüli képviselők egyike átlépett a KDNP-frakcióba - jelentette be Sík Sándor, a KDNP önkormányzati frakcióvezetője hétfőn sajtótájékoztatón. A politikus közölte: frakciószövetség helyett önálló frakcióban tevékenykednek tovább, így…
A Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálata szerint jogszerűek voltak az újságírókkal szembeni rendőri intézkedések a hétvégi be nem jelentett demonstráción - olvasható a rendőrség honlapján....
Oroszországba utazik szerdán a szaúdi koronaherceg, hogy fegyvervásárlásról tárgyaljon Vladimir Putyin orosz elnökkel - értesült az AFP francia hírügynökség. Szaúd-Arábia eddig kizárólag nyugati fegyvereket vásárolt, most orosz tankok és helikopterek beszerzését tervezi.
Hétfőn az előzetes hírek ellenére nem döntött a szegedi gyámhatóság Mehmet Karcsi és testvére sorsáról - tudatta az édesanya, Bogosné Papp Edina szegedi ügyvédje. Krémer Zsuzsa elmondta: korábban a sajtóban megjelent információk tévesek voltak, a gyámhatóság ugyanis ilyen gyorsan nem dönthet a gyermekek elhelyezéséről. A két fiú azért maradt magára, mert édesanyjukat és férjét a múlt héten kedden…
Szergej Sztorcsakot, az orosz pénzügyminiszter csütörtökön őrizetbe vett helyettesét azzal gyanúsítják, hogy a költségvetésből 43 millió dollárt akart elsikkasztani - közölte hétfőn a legfőbb ügyészség mellett működő nyomozó részleg. A vád szerint Sztorcsak, valamint a Szodekszim vállalat és a Régióközi Beruházási Bank vele egy időben őrizetbe vett vezetői bűnszövetségben összesen 43,4 millió…
Mike Tyson korábbi profi nehézsúlyú világbajnok ökölvívót másodfokon egy nap letöltendő és három év felfüggesztett börtönre ítélte egy arizonai bíróság kokain fogyasztásáért és mert kábítószeres...
A kormánnyal folytatott eredménytelen béremelési tárgyalások után sztrájkba léptek a szerbiai pedagógusok. Ezzel tiltakoznak az alacsony fizetések ellen.
Orbán Viktor bízik abban, hogy fél-háromnegyed év alatt el lehet érni a politikai változást Magyarországon, és nem kell ezzel 2010-ig, a következő esedékes országgyűlési választásig várni - a Fidesz elnöke erről a saját honlapján hétfőn megjelent videointerjúban beszélt. A pártelnök az orbanviktor.hu-n látható videón arról beszélt, hogy a helyzet ma olyan Magyarországon, hogy jelentős politikai…
Az SZDSZ ügyvivői testülete (üt) keddi ülésén minden bizonnyal elfogadja, hogy Kóka János Kákosy Csabát, a gazdasági és közlekedési tárca jelenlegi kabinetfőnökét jelöli saját utódjául a miniszteri posztra - erősítette meg a sajtóhíreket több vezető szabad demokrata politikus hétfőn. A liberális párt tisztségviselői hétfőn úgy nyilatkoztak, hogy nem is tudnak más jelöltről. Hozzátették, hogy a…
Mobilcsöngés-sláger lett Spanyolországban János Károly diplomatikusnak nem nevezhető beszólása. A spanyol király Hugo Chavez venezuelai elnökhöz intézett megjegyzését: "Miért nem dugulsz már el?" félmillióan töltötték le.
Magyarország teljes mértékben támogatja a koszovói státustárgyalásokban közvetítő nemzetközi trojka erőfeszítéseit, és azt tartja kívánatosnak, hogy azok eredményre vezessenek - hangoztatta Göncz...
A Hasim Thaqi volt lázadóvezér és ellenzéki politikus vezette Koszovói Demokratikus Párt (PDK) győzött a szombati koszovói választásokon a hétfőn közzétett előzetes hivatalos végeredmény szerint. Thaqi pártja a szavazatok 36 százalékát kapta, maga mögé utasítva a koszovói függetlenség apostola, Ibrahim Rugova által alapított, s eddig a legjelentősebb politikai erőnek számító Koszovói Demokratikus…
Meghalt Szabó Magda. A Kossuth- és kétszeres József Attila- díjas író, műfordító 90 évet élt. Az egyik legtöbbet fordított magyar íróként regényei számos országban és nyelven megjelentek, egyebek mellett a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja is volt.
Kedd hajnalban 4 és 6 óra között figyelmeztető sztrájkot tart a BKV két autóbuszos szakszervezete. A sztrájk a BKV öt autóbusz telephelye közül kettőt érint, ezért fennakadásokra kell számítani Észak- és Kelet-Pesten, Közép- és Dél-Budán, valamint egyes belvárosi buszvonalakon.
Semmi köze a helyszínelők valódi munkájához az olyan népszerű televíziós sorozatoknak, mint a CSI vagy az Esküdt ellenségek. A valóságban sosem oldódnak meg ilyen gyorsan a bűnügyek - figyelmeztetett egy vezető törvényszéki szakértő.
A MÁV-Start Zrt. a munkabeszüntetés miatt elhalasztott utazásokra szóló, előreváltott menet- és helyjegy árát a kezelési költség levonása nélkül különböző szabályok szerint téríti vissza. A...
Magyarországnak lesz még a határon túli magyarság ügyét felkaroló kormánya - jelentette ki hétfőn este Sepsiszentgyörgyön Orbán Viktor. A Fidesz elnöke hétfőn székelyföldi városokba kísérte el kampányzáró körútjára Tőkés Lászlót. A volt magyar miniszterelnök és az európai parlamenti választásokon független jelöltként induló református püspök délután Kovásznán és Kézdivásárhelyen helyi lakosokkal…
Ötből négyen ellenzik a brit kormány tervét, amely megkönnyítené a leszbikus párok számára a mesterséges megtermékenyítést - derült ki egy felmérésből. Egyre többen ellenzik, hogy az orvosnak ne legyen jogi alapja "apát kérni", mielőtt arról dönt, hogy megkezdi-e a kezelést.
Egy baleset miatt teljesen lezárták az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalát Csengele környékén - közölte a Rendészeti Biztonsági Szolgálat helyettes szóvivője az MTI-vel hétfőn este....
Tőkés Lászlón kívül nincs olyan ember a Kárpát-medencében, aki a térség magyarságának egységét tudná képviselni - jelentette ki Orbán Viktor a székelyföldi Baróton.
Tönkreteheti a fiúgyerekek jövőbeni esélyeit, ha nem az anya, hanem az apa marad otthon gyesen. Az apjuk által gondozott fiúk ugyanis lassabbak és kevésbé felkészültek a tanulásra. A lányokra azonban ez nem igaz - derült ki egy átfogó brit felmérésből.
Mindenképpen megtartja a szerdára tervezett országos sztrájkot a Liga Szakszervezetek - mondta az érdekképviselet elnöke a kormányzati tárgyalócsoporttal folytatott egyeztetésen.
Folytatódik az egyeztetés a vasúti szárnyvonalakról kedden délelőtt a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ), a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) és a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium...
Baleset miatt lezárták az M5-ös autópályát Szeged felé hétfőn este fel nyolckor, mert egy teherautó és egy személyautó karambolozott Csengele közelében.
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) támogatja a Vasutasok Szakszervezetét a szárnyvonalak és a vasúti munkahelyek tömeges megszüntetése elleni harcban, de mindent megtesz annak...
Felfüggesztették a brit katonaság egyik tisztjét, aki meztelen képeket töltött fel magáról az internetre. A férfi felesége ugyancsak megmutatta magát pucéran a világhálón.
Hétfőn az előzetes hírek ellenére nem döntött a szegedi gyámhatóság Mehmet Karcsika és testvére sorsáról- tájékoztatta az MTI-t az édesanya, Bogosné Papp Edina szegedi ügyvédje. Krémer Zsuzsa...
Új célpontjuk van a tálib lázadóknak: a bombakeresésre kiképzett kutyákat próbálják megzavarni a robbanószerek környékén csaliként kihelyezett labdákkal. A kiképzők ezért kénytelenek voltak változtatni a már bevált módszereken.
1992-93 óta nem voltak olyan szociális körülmények Magyarországon, mint amilyenek ma vannak, és újra a Kádár-rendszer-beli 'Ne szólj szám, nem fáj fejem, majd lesz valahogy' mentalitás járja – hangzik el a Fogadóóra adásában, mely során Obán Viktor beszélget vendégeivel.
Orbán Viktor bízik abban, hogy fél-háromnegyed év alatt el lehet érni a politikai változást Magyarországon, és nem kell ezzel 2010-ig, a következő esedékes országgyűlési választásig várni - a...
Sötét éve volt az embereknek és a kormánynak 2007: nyolc százalék fölé emelkedett az infláció, a reálkereset 5,6 százalékot csökkent - mondta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke hétfőn sajtótájékoztatón Zalaegerszegen. Elnehezültek a mindennapi életfeltételek, a háztartási energia több mint 31, az élelmiszerek több mint 12-13 százalékos növekedése miatt az…
A Hall of Fame, azaz a Hírességek Csarnokának tagja lett Hargitay András négyszeres Európa bajnok úszó. A négyszáz vegyes egykori világcsúcstartója az 1972-es, müncheni olimpián bronzérmet nyert, 1973-ban és '75-ben pedig megnyerte a világbajnokságot. hírTV
Bambitól kapott ihletet Winston Churchill a 2. világháború idején. A brit kormányfő éjszakákon keresztül nézett rajzfilmeket, másik kedvence Dumbo, a kis elefánt volt.
A falvakban kerestek menedéket a Bangladest pusztító ciklon elől a tigrisek - számoltak be szemtanúk. Egy asszony a háza verandáján, egy férfi az utcán találkozott a pánikba esett vadállatokkal.
A brit hatóságok hétfőn már a második madárinfluenzás esetet erősítették meg egy héten belül. Pulykákban mutatták ki az emberre is veszélyes H5N1 vírust egy kelet-angliai farmon, Norfolk és...
Hatalmas víz alatti múzeumot építenek Kínában, hogy megmentsenek és a nyilvánosság előtt bemutassanak egy ősi hajót. A világon egyedülálló múzeum látványossága egy 800 éves, kincsekkel megpakolva elsüllyedt hajó.
Az SZDSZ ügyvivői testülete (üt) keddi ülésén minden bizonnyal elfogadja, hogy Kóka János Kákosy Csabát, a gazdasági és közlekedési tárca jelenlegi kabinetfőnökét jelöli saját utódjául a miniszteri posztra - erősítette meg a sajtóhíreket több vezető szabad demokrata politikus hétfőn az MTI-nek.