Októberben 1,261 millióról 1,178 millióra csökkent az amerikai építési engedélyek száma, miközben 1,190 milliós értékkel számoltak. A jelenlegi érték számít az 1991 óta mért legalacsonyabbnak. Egy építési engedély 3-4 hónappal késöbb megkezdett építkezéshez vezet, és a fogyasztói bizalom fontos részét képezi. A megkezdett építkezések 1,229 milliós értéke is elmaradt az 1,160 milliós…
A Fidesz egyelőre nem nyújtja be az egészségbiztosításról szóló határozati javaslatát - jelentette be Mikola István, a párt szakpolitikusa. Az ellenzéki képviselő azt mondta, megvárják a...
A Human Telex (HTX) tavasszal megalakult marokkói divízióját több ezer fős rendezvények megszervezésével bízta meg a Philip Morris (PM) afrikai divíziója. Az ügynökség mostani feladata, hogy a marakeshi Pacha nevű szórakozóhelyen a dohánycég kreatív megjelenését kialakítsa és a hosztesz-promóciókat lebonyolítsa.
A Fidesz nem nyújt be egyetlen módosító indítványt sem az egészségbiztosítókról szóló törvénytervezethez - mondta az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának fideszes alelnöke. Mikola István hozzátette: a több-biztosítós rendszerrel kapcsolatos vita mára kaotikussá és követhetetlenné vált.
A vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlését javasolja 2008. január 1-től a szocialista Tóth Károly; a képviselő az egészségbiztosításról szóló törvényjavaslathoz nyújtott be erről szóló módosító indítványt. Tóth Károly a kezdeményezését azzal indokolja, hogy az egészségbiztosításról szóló törvénnyel egy ténylegesen biztosítási elven nyugvó új rendszer jön létre, így szükségtelenné válnak az eddig…
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a Vasutasok Szakszervezete(VSZ) november 21-én 6 óra és 12 óra között megtartja a sztrájkot a mellékvonalak tervezett bezárása elleni...
Megállapodást kötött kedden Budapesten az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) és a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) arról, hogy költségvetési többletforrást, 500 millió forintot...
Az orosz legfelső bíróság nem törölte Vlagyimir Putyin elnököt az Egységes Oroszország párt jelöltlistájáról, elutasítva ezzel a Jobboldali Erők Szövetsége (SZPSZ) párt keresetét. Borisz...
A győri Széchenyi István Egyetem november 21-én, szerdán 9 órától 16 óráig a Felső- és Nyugat-Dunántúl végzős egyetemistáinak, főiskolásainak térségi állásbörzét rendez.
A dolgozók csaknem fele akar sztrájkolni szerda reggel a Csolnoky Ferenc Megyei Kórházban, Veszprémben. 8 és 10 óra között a sürgősségi ellátás és az intenzív osztályok munkarendje nem változik, a többi helyen viszont csak emelt szintű ügyeleti ellátás lesz.
A vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlését javasolja 2008. január 1-től a szocialista Tóth Károly; a képviselő az egészségbiztosításról szóló törvényjavaslathoz nyújtott be erről szóló módosító...
Az izraeli miniszterelnök szerint már jövőre létrejöhet egy békeegyezmény a palesztinokkal. Ehud Olmert ugyanakkor hangsúlyozta: a megállapodás végrehajtása nem lehet azonnali, mert előbb mindkét félnek teljesítenie kell az útitervben vállalt kötelezettségeit.
Vajon miért akarja a szlovákiai magyarok tankönyveiben betiltani a magyar nyelvű helységnévhasználatot a szlovák oktatási miniszter, s ezzel visszaállítani a szocializmus évtizedeiből ismert megalázó gyakorlatot? - veti fel keddi kommentárjában a Pozsonyban megjelenő SME.
Az erős tulajdonosi háttérrel rendelkező Milton csoport komoly ingatlanpiaci és banki szakértelem birtokában, kedvező hitel- és lízingkonstrukcióival képes a kis- és középvállalkozások ingatlanhoz kötődő fejlesztéseit finanszírozni. Körtvélyessy László vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a Milton sem kíván kockázatos ügyleteket finanszírozni, de az ügyletek kockázati megítélése és a bennük rejlő…
Összesen több mint hatmilliárd forintot kaphatnak vissza az autósok az uniós csatlakozás után szabálytalanul beszedett regisztrációs adóból. Az igénylők 90 százalékának kérelmét a Vám- és Pénzügyőrség jogosnak ítélte meg.
Az uniós forrású mikrohitel közvetítőinek kiírt első pályázatra igen élénk az érdeklődés, az arra jogosult alapítványok felkészülten várták, hogy megjelenjen, így valószínűleg nincs akadálya annak, hogy november végén, december elején az első hitelszerződéseket is alá lehessen írni. Cikkünkből az is kiderül, hogy a programért felelős Magyar Vállalkozásfinanszírozási (MV) Zrt. mintegy 40 ezer…
A Hitelgarancia Zrt. két éve új üzleti filozófia mentén folytatja tevékenységét. A 15 évvel ezelőtt alakult céget 50-50 százalékban az állam és a bankok hozták létre. Az akkori felfogás szerint a társaság fő feladata az volt, hogy a kisvállalkozások hitelhez jutását segítse elő a garancia, azaz a készfizető kezességvállalás eszközével. A működés első 13 évének feladata kizárólag a bankok…
A kiskorú fiúszerető a gazdag férfiak legújabb státusszimbóluma Afganisztánban, a hatóságok pedig tehetetlenek a divat ellen. Az iszlám vallású országban ősidők óta szigorú szabályok...
Félpályás útlezárást tartanak Borsod megyében a 26-os úton Berente és Miskolc között a Vegyipari Munkavállalók Független Szakszervezetének (VMFSZ) tagjai. Reggel 9-től 11 óráig tart a demonstráció a körülbelül két és fél kilométeres szakaszon. A Borsodchem gyára melletti úton autókkal zárják le a fél utat, a rendőrségen bejelentették az akciót.
A hétköznapi életből kiragadott közeli képeken, gyors vágási technikán, és a tárgyak keltette zajon alapul a Vodafone új kampánya. Egy reklámokkal foglalkozó blog írója arra hívja fel a figyelmet, hogy az ötlet nem újkeletű, hiszen a Wieden & Kennedy ezzel a koncepcióval már számos díjat begyűjtött a Honda Civicnek készített kampányával. A Vodafone és reklámügynöksége, a DDB az üggyel kapcsolatban…
Hihetetlen, de mégis igaz: még mindig szárnyra kapnak új találgatások Diana hercegnő halálával kapcsolatban. Most éppen az egyik legjobbként elismert brit sebész tette fel a kérdést: mi lett volna, ha…?
A kormányon lévők tehetetlenségüket próbálják leplezni a gyűlöletről szóló fölösleges beszéddel - jelentette ki Orbán Viktor a székelyföldi Csíkcsatószegen.
Az MSZP felszólítja a Fideszt, hagyja békén a szakszervezeteket - mondta Mesterházy Attila, a szocialisták parlamenti frakcióvezető-helyettese kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
A szerdára tervezett sztrájkok előestéjére értelmiségiek egy csoportja "A Baloldali Értelmiségiek Társaságának Nyilatkozata" címmel állásfoglalást tett közzé. Alább ezt idézzük teljes terjedelmében:
A valóban spontán és békés demonstráció a strasbourgi bíróság szerint nem oszlatható fel kizárólag arra hivatkozva, hogy azt nem jelentették be - közölte az igazságügyi és rendészeti miniszter kedden az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság, valamint az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság együttes ülésén.
A vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlését javasolja 2008. január 1-től a szocialista Tóth Károly; a képviselő az egészségbiztosításról szóló törvényjavaslathoz nyújtott be erről szóló módosító indítványt. Mikola István szerint a Fidesz támogatja a javaslatot. Az Egészségügyi Bizottság fideszes alelnöke keddi sajtótájékoztatóján azt is közölte, hogy a népszavazási kezdeményezést nem állítják le…
Roberto Donadoni olasz szövetségi kapitány úgy nyilatkozott, a Juventusban futballozó Alessandro Del Piero számára "még nem zárult be a válogatott kapuja". Donadoni az utóbbi Eb-selejtezőkön...
Az MSZP parlamenti frakcióvezetője szerint minden bizonnyal jövőre is lesz vizitdíj és kórházi napidíj. Az ennek eltörlését kezdeményező Tóth Károly képviselőjük pedig valószínűleg visszavonja egyéni javaslatát. Lendvai Ildikó az InfoRádiónak azt mondta: a szocialisták egységes csomagban szereplő módosításai a fejkvótával, a menedzsmentjogok pontosításával és területi jogok kiegyenlítését célzó…
A jövő évtől bővülnek a Vám- és Pénzügyőrség feladatai, a vámhatóság látja el a környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos adóhatósági feladatokat, s a szervezet nyomoz majd a pénzmosással kapcsolatos bűncselekményekben és a pénzmosással kapcsolatos bejelentési kötelezettség elmulasztása esetén - jelentette be Nagy János, a VPOP országos parancsnoka kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint az ország nagyobb részén többnyire erősen felhős idő lesz, de helyenként felszakadozik a felhőzet és kevés napsütésre is lehet számítani....
Los Angeles – Egy perc nyugta sincs ma már a sztároknak, szenzációra éhes lesifotósok hada üldözi őket, akármerre járnak. Egy igazi szupersztár magánéletével kapcsolatos fotó – szaftosságától függően – milliókat érhet, így nem csoda, hogy a szabadúszó fotósok egyre erőszakosabbak. A legtöbb híresség nem is igen tudja kezelni a helyzetet, a legtöbben menekülőre fogják. Az utóbbi hónapokban egyre…
Az EKB-tag, Guy Quaden ma azt nyilatkozta, hogy a globális pénzpiaci turbulenciákra való tekintettel továbbra is gyenge árfolyamokkal kell számolni az EU-ban. Az EKB-nak ezért pontosan meg kell vizsgálnia az adatokat, hogy meghatározhassa a jövöbeni pénzpolitikai irányvonalat. Quaden a mérséklödö gazdasági növekedésre való tekintettel normálisnak nevezte a dollár jelenlegi árfolyamát. A gyenge…
Az egészségügy nem szabad piac, de be kell engedni a magántőkét - jelentette ki a magyar kormányfő Vilniusban litván üzletemberek előtt tartott gazdasági fórumon. Gyurcsány Ferenc hozzátette: az üzleti szféra erős ellenőrzés mellett lehet részese a gyógyításnak.
Jövő év február 1-jével módosul a betéti és hiteldíjmutatóka vonatkozó szabályozás: így a betétekre vonatkozó EBKM, az értékpapírok hozamára vonatkozó EHM, valamint a hitelekkel kapcsolatos THM mutatók számítása mellett ezek közzététele is megváltozik
Könyvritkaságnak is beillik Firtl Mátyás interpellációja, lévén ebben a parlamenti ciklusban még nem fordult elő, hogy az interpellációra adott választ ne fogadta volna el a kormánytöbbségű T. Ház. Ez persze nem jelenti azt, hogy a közeljövőben járhatók lesznek a környező országokkal bennünket összekötő településközi utak.
Olasz régészek a római Palatinus dombon megtalálták azt a barlangot, amelyről a régi rómaiak azt tartották, hogy abban szoptatta a nőstényfarkas Romulust és Remust, akik felnőve i. e. 753-ben megalapították Róma városát. A hírt maga Francesco Rutelli olasz kulturális miniszter jelentette be kedden. "Olaszország és Róma állandóan új régészeti és művészeti felfedezésekkel kápráztatja el a világot,…
Az utcai demonstrációkról tudósító újságírók védelmében eljárási kódex kidolgozását kérte Demszky Gábor főpolgármester kedden a budapesti rendőrfőkapitánytól. A főpolgármesteri hivatal sajtóirodája által az MTI-hez eljuttatott főpolgármesteri levél bevezetőjében a városvezető megdöbbenésének adott hangot annak kapcsán, hogy szombaton a Batthyányi örökmécsesnél tartott, be nem jelentett…
Több mint negyvenmilliárd forintot kapott Magyarország a csatlakozást segítő Schengen Alapból, ebből több mint 260 millió forintot vízágyú-beszerzésre költöttek
Az MSZP felszólítja a Fideszt, hagyja békén a szakszervezeteket - mondta Mesterházy Attila, a szocialisták parlamenti frakcióvezető-helyettese kedden Budapesten sajtótájékoztatón. Orbán Viktor...
Kidolgozatlannak tűnik az Európai Bizottság kedden bejelentett mezőgazdasági reformjavaslat-csomagja, olyan lépéssorozatnak, amely ismét a jó pozícióban lévő európai uniós tagállamok gazdálkodói számára nyújt kedvezményeket - értékelte a tervet Jakab István fideszes országgyűlési képviselő, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke brüsszeli sajtótájékoztatóján. Glattfelder…
Bangladesi illetékesek szerint akár 10 ezer halálos áldozata is lehet a múlt heti trópusi viharnak. A Baptista Szeretetszolgálat segélyt küld a katasztrófa sújtotta területre.
A mai, a vártnál gyengébben alakuló kanadai fogyasztói árak újabb kamatcsökkentési fantáziára adtak okot. Az USD-CAD az adatok közzététele után átlépte a 0,98-as értéket, és 0,9835-ön jegyzik. Az elemzök szerint nem kizárt a paritás tesztje. In-GFX
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) november 21-én 6 óra és 12 óra között megtartja a sztrájkot a mellékvonalak tervezett bezárása elleni tiltakozásul ...