Lajhár bébi született a Veszprémi Állatkertben. A kicsi október 29-én jött világra, de az intézmény csak most számolt be a hírről. A lajhárok ugyanis állatkerti körülmények között gyakran magukra hagyják kicsinyeiket, így az első hetek mindig kritikusak.
Zidane, egy XXI. századi portré címmel az Indiszkrét tekintetek című sorozatban, premier előtt vetítik a francia labdarúgóról szóló filmet november 19-én a budapesti Francia Intézetben.Az összegzés szerint a francia világ- és Európa-bajnokról szóló, 90 perces film "látványos portré Zinedine Zidane-ról.
A Phoenix Suns csarnokában rendezik meg 2009-ben az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) All Star-gáláját. Az arizonai csapat története során harmadszor adhat otthont a liga legjobbjait felvonultató Kelet-Nyugat-meccsnek és az azt kísérő, egész hétvégén át zajló programoknak.
Több száz rohamrendőr várta készültségben csütörtökön reggel Kőbánya-Kispesten a kereskedők napokkal korábban tervezett - de nem bejelentett élőláncát. A metró végállomás boltosai a terület kiürítése ellen tiltakoztak volna, de szerdán este megegyeztek a kerület polgármesterével.
Erős jogosítványokkal rendelkező ENSZ környezetvédelmi világszervezet megalakítását sürgette Sólyom László köztársasági elnök a Tudomány Világfórumának (World Science Forum - WSF) csütörtöki nyitónapján, Budapesten.
A magyar vállalatok 62 százaléka vált súlyos gazdasági bűncselekmény áldozatává az elmúlt két évben, ennek ellenére 82 százalékuk nem hisz benne, hogy ez megtörténhet.
A magyarországi forgalmazó még csütörtökön megteszi az intézkedéseket a Bindeez kreatív készségfejlesztő játék visszahívásáról - mondta Kathi Attila, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főosztályvezetője.
Amiről eddig csak suttogtak, az bizonyossággá vált: létezik a szicíliai maffiózók tízparancsolata, mely a Cosa Nostra tagjainak etikai kódexe. A dokumentumra a bűnszervezet csúcsvezetője, Salvatore Lo Piccolo minapi letartóztatásakor találtak rá a rendőrök.
Debrecen önkormányzata kétfordulós nyilvános pályázatot hirdetett a debreceni repülőtér ingatlanjainak és a repülőteret üzemeltető Airport-Debrecen Kft. 100 százaléknyi üzletrészének hasznosítására, vagy eladására - derül ki a város internetes honlapján olvasható hirdetményből.
Ma adják át a szabadalmi nívódíjakat. Idén a mezőgazdaság, a mikrofizika és a gyógyszerkémia területén eredményeket elért három tudóst jutalmaz a Magyar Szabadalmi Hivatal és a Magyar Tudományos Akadémia.
Átlagosan 8 centiméter vastagra hízott a hótakaró csütörtökre virradóra Kékestetőn, s a helyi sípályákat üzemeltető Mátra Centrum Kft. lehetségesnek tartja a sílifteknek a tervezettnél korábbi...
A Magyar Telekom csoport 15 százalékkal csökkenti létszámát a jövő év végig az idei júniusi mintegy 12.300-hoz képest elsősorban a Magyar Telekom Nyrt.-nél - mondta Somorjai Éva, a társaság humánerőfo...
Melltartóeszcájggal, nevezetesen evőpálcatartó melltartóval rukkolt ki Japánban egy nemzetközi fehérneműgyártó cég a környezetvédelem jegyében. Japánban évente 25 milliárd pár evőpálcikát hajítanak a szemétbe egyetlen használat után ahelyett, hogy többször is csipegetnének az evőeszközzel.
A Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódva, Kémia 10 nanométeres méretekben címmel nyílt napot szervezett a veszprémi Pannon Egyetem Műszaki Kémiai Kutatóintézete (MÜKKI) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kémiai Kutatóközpontjának Anyag- és Környezetkémiai Intézete november 7-én délután.
Átlagosan 8 centiméter vastagra hízott a hótakaró csütörtökre virradóra Kékestetőn, s a helyi sípályákat üzemeltető Mátra Centrum Kft. lehetségesnek tartja a sílifteknek a tervezettnél korábbi...
Az Air France Cargo-KLM Cargo elindítja az első papír nélküli, e-freight szállítmányokat globális hálózatán. Az e-freight kísérleti programban Hong Kong, Kanada, Szingapúr, Hollandia és az Egyesül...
Orbán Viktor vonja vissza korábbi döntését, és támogassa Gyurcsány Ferenc köztisztasági csomagját! - hangoztatta Daróczi Dávid kormányszóvivő csütörtökön. Hangsúlyozta: a Fidesz elnöke ne támogassa tovább a mutyizást a Parlamentben.
A HBOS-ingatlanárindex szerit októberben havi szinten 0,5%-kal csökkentek a brit ingatlanárak. Éves szinten csupán 8,9%-os plusz mutatkozik, miközben +9,4%-os értékkel számoltak a legutóbbi +10,7% után. 13.00 órakor teszik közzé a BOE kamatöntését, ahol változatlan 5,75%-os értékre számítanak. Ellenállás a 2,1072-nél futó 26 éves csúcsnál, támogatás pedig 2,0966-nál van. In-GFX
Sólyom László köztársasági elnök és Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökének megnyitóbeszédével megkezdődött a Tudomány Világfóruma (World Science Forum - WSF) Budapesten, az MTA épületében.
Tizennégy tudományterületet mutat be az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rendezvénye, a 34 programot felölelő, csütörtökön megkezdődött sorozatot a magyar tudomány ünnepe alkalmából rendezik - tájékoztatta az intézmény az MTI-t.
Kisebb baklövést követett el az Egyesült Államokba látogató Nicolas Sarkozy francia elnök, amikor tévesen Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter bevándorló gyökereire utalt egy beszédében. A francia-amerikai üzleti tanács fórumán Sarkozy arról beszélt, hogy az amerikai diplomáciát több mint két évtizede bevándorló származású politikus vezeti, és kiemelte: Colin Powell és Madeleine Albright volt…
Az elemzői várakozásokat felülmúló eredményről számolt be a Magyar Telekom - mondta az InfoRádiónak Cashline elemzője. Sarkadi Szabó Kornél hozzátette: mindenképpen felhalmozásra és vételre ajánlják a Telekom-papírokat.
A II. kerületi önkormányzat a környezetvédelmi szakhatóságot hibáztatja, amiért magánépítkezések miatt több barlang is veszélybe került Budapesten. Adamkó Péter barlangkutató korábban azt mondta: ami Magyarországon ezen a területen folyik, az világbotrány, hiszen fokozottan védett barlangok környékére nem lenne szabad építési engedélyeket kiadni.
Politikai érdekből, a kormánykoalíció egyben tartása érdekében teljesen zavaros törvény születik a kötelező egészségbiztosításról - jelentette ki Nagy Kálmán, a KDNP országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Az időspolitika az egész társadalom ügye - mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter az Idősek Világnapja alkalmából az MSZOSZ Nyugdíjas Szövetsége által rendezett ünnepségen. Hangsúlyozta, hogy az időse...
Finnországban nemzeti gyásznapot tartanak a tegnapi iskolai mészárlás áldozatainak emlékére. A helsinkitől 50 kilométerre lévő kisvárosi középiskolában az egyik diák 7 társával és az igazgatónővel végzett. Ezután saját magát is fejbe lőtte, de csak órákkal később, a kórházban halt meg. A finneket sokkolta a mészárlás.
A doppingszergyártó cégek és árusok elleni nagyszabású kampányba kezdenek a kínai hatóságok, a drogmentes játékok biztosítása mind a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), mind a kínai szervezők számára is kiemelten fontos.
Bakonszegen folytatódott csütörtök reggel Gyurcsány Ferenc hajdú-bihari programja; a falujárás újabb állomására Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter is elkísérte a kormányfőt.
A grúz ellenzék csütörtökön nyugalomra intette híveit, és a tüntetések befejezésére szólította fel a tiltakozókat, miután 15 napra az ország egész területére bevezették a szükségállapotot. A fővárosban, Tbilisziben nyugalom van, a tömegközlekedés üzemel, a boltok többsége nyitva van.
Lopott árut találtak egy szabolcsi hulladékfelvásárló telephelyen; az ügyben az APEH feljelentése alapján orgazdaság miatt rendelt el nyomozást a rendőrség - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Az elemzök szerint az elkövetkezö hónapokban gyengülhet a forint, és gyengébb lehet a többi kelet-európai devizánál. Ennek oka többek között az államzártatási mérlegben és a magas államadósságban keresendö. Csalódást okozott a reggel közzétett ipari termelés, hiszen a várt 9,5% helyett csupán 8,7%-kal emelkedett a legutóbbi +12,2%-os érték után. In-GFX
A Kolumbiai Labdarúgó Szövetség tíz mérkőzésre eltiltotta Carlos Valderrama korábbi futballsztárt, aki jelenleg az élvonalbeli Atletico Junior másodedzője. A 46 éves szakember, aki az 1980-as és 90-es években a kolumbiai válogatott első számú sztárja volt, az America elleni bajnokin viselkedett botrányosan.
A csádi hatóságok vizsgálatot indítanak annak 74 gyermeknek az ügyében, akiket másfél hónappal ezelőtt Franciaországba szállítottak szüleik tudta nélkül. Az ügyet az indította el, hogy egy...
Magyarországon sem árusíthatják tovább azt a játékot, amelyről kiderült, hogyha a darabjait lenyeli valaki, az kábítószerré bomlik le a szervezetben. A gyártó cég maga küldte szét közleményét arról, hogy visszavonja a kereskedelemből játékait.
Közel ötszáz, iraki börtönökben fogva tartott személyt engedett szabadon az amerikai hadsereg csütörtökön.A foglyokat annak a programnak a keretében engedték el, amelyet az amerikai katonai parancsnokság és Tárik al-Hasimi iraki alelnök vezetett be a vádemelés nélkül fogva tartott rabok szabadon bocsátása céljából.
Az osztrák kancellár védelmébe vette csütörtökön az Európai Unió lisszaboni reformszerződését, rámutatva, hogy az megőrizte a korábban elvetélt uniós alkotmánytervezet leglényegesebb elemeit....
A visszaesés után ma oldalazó mozgást végez az NZD-USD. A részvénypiaci veszteségek és az amerikai pénzügyi szektorral kapcsolatos aggodalmak miatt csökkent a kiwi kereslete. Az NZD-USD-nek ezért nehéz lesz 0,7770 fölé emelkednie. Sokkal valószínübb, hogy 0,7650-7600-ig folytatódik a korrekció. Támogatás 0,7656-nál található. In-GFX
Sikeres napot zártak az angolok a labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai játéknapján: a Manchester United a Dinamo Kijev legyőzésével, míg az Arsenal a Slavia Praha vendégeként elért döntetlennel kvalifikálta magát a nyolcaddöntőbe.
Ma felgyorsult az USD-CHF visszaesése. 1,1110-nél fut az 1995-ös minimum. Ha az érték alá megy az árfolyam, az rosszul érintené a dollárt. Ebben az esetben 24 hónapion belül 2.000 pipes további veszteséggel kell számolni 0,91-ig. Amíg 1,1425 alatt konszolidál a devizapár, az 1,1215-ös és az 1,1115-ös érték a cél. In-GFX
A Fidesz arra kéri az Országos Választási Irodát, hogy a hónap végéig ellenőrizze a benyújtott aláírások hitelességét, hogy minél hamarabb kitűzhessék a referendum időpontját.
A Kukucskáló színház program keretében Az aranyember nyilvános próbájára várja jövő kedden a közönséget az egri Gárdonyi Géza Színház. Jókai Mór egyik legnépszerűbb, és legizgalmasabb regényét Blaskó Balázs rendezi, a főhőst pedig Hüse Csaba személyesíti meg.
A gazdasági növekedésre hivatkozva pusztítja az emberiség a környezetet, holott az emiatt történő tragédia nem válogat majd bűnösök és ártatlanok között - hangzott el a Tudomány Világfórumán.
Tagadja a BKV, hogy 25 százalékkal emelkednének a közlekedési tarifák a fővárosban. A kommunikációs vezérigazgató-helyettes azt azonban elismerte, hogy több javaslatot is kidolgoztak, és ezek mindegyike infláció feletti drágulást tartalmaz. Vagyis legalább 6 és fél százalékosat.
A márciusra tervezett avatás után áprilisban nyitja meg kapuit a nagyközönség számára a jövő évi pekingi olimpia központi létesítménye, a "Madárfészekként" is emlegetett Nemzeti Stadion.